Békés Megyei Népújság, 1969. augusztus (24. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-17 / 190. szám

STÁJ

KULTURÁLIS MELLÉKLET

Mi lesz veled, színjátszó-mozgalom ?

Évről évre csökkent a műkedvelő művészeti csoportok száma. Az 1962-es 14 945 csoport 1968-ig 11 393-ra olvadt. Hét esztendeje még több mint 10 millió részvevő jelent meg évenkint a műsoros estjeiken, tavaly, már csak 7 és fél millió látogatóról adott számot a statisztika. Válságban volna a műkedvelő színjátszás és fiatal hajtása, az irodalmi színpadi mozgalom?

...Néhány hete érdekes fotó jelent meg az egyik képes újságban: a város piacán, a sokadalomhan, amatőr színjátszók egy ódon népi komédiát adnak elő. Másutt arról hall az ember: amatőr irodalmi színpadok tagjai könyvtári rendezvényeken lépnek föl, klubdélutánokhoz adnak műsort, munkásszállásokra viszik el Tolsztoj, Illyés és mások szavát. Azt csak sejtjük, hogy a „Ki mit tud” vetélkedőkben részt vevő ezrek csaknem kivétel nélkül e mozgalom neveltjei. Működési területet váltottak volna a műkedvelő színjátszó és irodalmi színpadi együttesek?

Változás és útkeresés

Az utóbbi esztendőkben végbement változásokat kétségtelenül tükrözik a tevékenységét összegező statisztikai adatok, de ugyanakkor a számokkal semmiképpen sem érzékelhető útkeresés színezi át új munkaformáit.

Napjainkban új eszközök, új hobbyk, új mozgalmak versengenek a szabad időnkért. Az, hogy a tévé térhódítása hány millió — korábban szabad — óráját köti le társadalmunknak, csaknem kiszámíthatatlan, A turizmus föllendülése, a rohamosan növekvő gépkocsipark, az olvasómozgalom mind azt sugallja: „adj nekem a szabad idődből!” Sok helyen a színjátszó mozgalomnak szinte kizárólagos színházpótló szerepe volt. Nos, ott óriási riválisként jelent meg a tévé, magával hozva az ország teljes színésztársadalmának minden valamirevaló produkcióját.

Bonyolította a dolgot, hogy az irodalmi színpadi mozgalom, amely az ötvenes évek végén bontakozott ki szélesebb arányokban, sok helyütt rögtön az irodalom értőihez kívánt szólni. Divatossá lettek a montázs-műsorok. Ezek gyakran komoly irodalmi előképzettséget feltételeztek a

nézőről. A színpadtól inkább hagyományos színházi élményt remélő falusi közönség például gyakran zavarba jött a harsányan modernke® fényhatásoktól Nehezen vagy egyáltalán nem tudta követni a képzettársítást igénylő előadást és azzal az észerevétellel távozott a színházteremből: „Ez nekem magas. Csak azt nem tudom, miért nem magas az, amit Bessenyei, Sin- kovifcs meg a többiek csinálnak a Nemzetiben”.

Dokumentum

oratórium

És mindezek ellenére: ha a tévé a legjobb színészeket is szerepelteti a legjobb művekben, akkor sem pótolhatja teljesen az eleven színházat. A tájoló vidéki színházak s az Állami Déryné Színház évről évre kevesebb helyen rendez előadást — tehát az amatőr színjátszókra hárul az a feladat, hogy sok száz községben pótolják a SZÍNHÁZAT. A több tízezer amatőrben változatlanul él a játék vágya. A tévé vagy mégoly tökéletesen tájoló színházhálózat, s nem téríti el őket szenvedélyüktől.

Menetközben az is bizonyossá vált, hogy az irodalmi színpadok az egyes társadalmi rétegek sok napi kérdésére tudnak gyors, korszerű választ adni. Éppen műsoraik összetettsége segít abban, hogy a riporttól a sanzonig, a jelenettől a • regényrészletig mindenkor a legodaillőbb, legerőteljesebb választ keressék meg. A hagyományos értelemben vett dráma az irodalmi színpadok által fölhasznált anyaghoz mérten csak késlekedve tud reagálni bizonyos jelenségekre, problémákra. Kivirágzóban van az úgynevezett „dokumentum oratórium”. Ezzel betör a színpadra sok olyan téma, amely például korábban vállalati jegyzőkönyvekben szunnyadt, tsz- közgyűlési felszólalás volt vagy beadványként porosodott valamely hivatal irattárában.

Közelebb a közönséghez

Sok jel arra mutat, hogy a színjátszó-mozgalom éppen a technika robbanás- szerű fejlődésének korában válik az eddiginél népibbé: egyszerűsödik s közelebb lép a nézőhöz. Közelebb lép éppen az irodalmi színpadok választotta aktuális témákkal és a szó fizikai értelmében is.

Mind több előadást rendeznek olyan helyeken, ahol a zenekari árok sem választja el őket a közönségtől. Pajtákban, sokadal- makban, kerti ünnepségeken lépnek föl. Közvetlenségük sok mindenben emlékeztet a kabaré születési körülményeire, amikor a hét egyik napján maguk a vendégek adtak műsort a vendégeknek. A „Ki mit tud” ötletét is alighanem ez a múlt századi hagyomány adta.

Az amatőr színjátszás megújhodásának bizonyságai nemcsak ezek a jelenségek, a tájoló falusi irodalmi színpadok, tanyaszínházak. Ezt bizonyítják fesztiváljaik is, országos bemutató színpadjuk tematikai gazdagsága. És nem utolsósorban azok a viták, amelyek a műfaj jövőjéről ma is gyűrűznek.

Föltehetően továbbra is felosztanak csoportok; ott, ahol nincsenek meg a színvonalas munka személyi vagy anyagi feltételei. Éppen a tévé, a sok ORI-ren- dezvény, a tájszínházi előadások konkurrenciája következtében ma már nem lehet bármilyen produkcióval a közönség elé állni. A jó csoportok pedig megszilárdulnak és megtalálják azt a stílust, azt a mondandót, ami a csoport tagjait a jó játék örömével tölti el s a csoport közönségének is a kor kívánalmainak megfelelő élményt nyújt.

Bajor Nagy Ernő

Molnár Antal

Békéscsaba

Új könyv:

Koréin Andor:

Szülőknek a családról

^ legtöbb szülő ösztö- Jr§ nősen nevei. „A ff? sikertelenül nevelő, kudarcokkal küzdő szülő általában nem ismeri fel, nem látja be, hogy a bajokat hiányosságok, mulasztások okozzák, a sikeresen és jól nevelő szülő előtt is csak igen ritkán világos, hogy minek köszönheti a jó eredményeket. Alapjában egyszerűen „szerencsésnek” tartja magát, mint ahogyan a rosszul tanuló vagy csavargó gyermek szülője „szerencsétlennek”. Márpedig a gyermeknevelés nem szerencse dolga — olvasisuk e bevezető gondolatokat Koreán Andor most megjelent művében: Szülőknek a családról (Gondolat Kiadó, 1969) A szerző sok évi osztályfőnöki és gyermekvédelmi tapasztalatai alapján elemzi a mai családok nevelői munkáját, tárja fel hibáit és mulasztásait. Mindezt azzal a nevelői szándékkal, hogy a családokban magasabb szintre emelkedjék a

Darázs Endre:

Pékek

\ pékek általában vakarcs emberkék.

Hiába komáznak a tűzzel, mégis,

Már ifjan összemennek, mint rosszminőségű Felöltő, ami megázott.

A legfinomabb péksüteményekkel ehetnék Degeszre magukat, de csak csipegetnek,

Mint kedvenc rigóik, akiket a műhely

Előtt kalácsmorzsa vár a hajnalok legkezdetén,

Mikor még csillagok is vannak.

Bényei főzsef:

Alkalom

Tavaszok, nyarak és ködök.

kristály-havak, harmincszor forduló örök élet-darab,

asszonyok édes illata, könyvekbe zárt, egyetemessé nőtt haza, ember, világ, tér és idő, mit két karom átérhetett.

Vissza nem térő alkalom, hogy élhetek,

tudatos nevelőd munka, s társadalmunk mind kevesebb gyermeket kényszerüljön állami gondozásba' venni, amá csak töredékesen pótolhatja a szülői, a családi nevelést.

Koréin társszerzőként már korábban is közreadott egy művet „Serdülőkről felnőtteknek” címmel. (Gondolat, 1958.) E korábbi nagy olvasótábort szerzett mű fejezetenként egy-egy típust képviselő serdülő egyéniséget mutatott be, és személyiségük sajátos alakulását közvetlen környezetük hatásainak felmutatásával magyarázta. Ez újabb művében a családok sokféle típusának bemutatását helyezi a központba és ragyogó elevenséggel, érdekes történetek keretében mutatja be a családokban jelentkező pedagógiai problémákat, azok sikeres, vagy sikertelen megoldása következményeit. A gazdag tapasztalat anyagából, kiváló megfi - gyelések alapján leírt esetek jó része szinte drámai művek tárgyát képezhetné. Olvasás közben, amikor meghökken az olvasó egy- egy gyermek családi körülményei feltárásakor, egyszersmind ráismer a saját családjában is adódó hasonló nevelési helyzetekre és az adott nevelési helyzetekben elkövetett hibáira.

De nemcsak a leggyakoribb nevelési hibákról és izgalmas helyzetekről olvashatunk ez értékes és jól hasznosítható pedagógiai műben, 'hanem megismerhetjük a családi nevelés pozitív értékű, korszerű, sikerre vezető nevelési példáit is. Nagy figyelmet szentel a szerző oly családok bemutatására isi, ahol komoly kísérletet tesznek a korszerű nevelésre, a mai társadalom által felállított követelményeknek, életfeladatoknak eleget tenni tudó személyiségek formálására

E regényszerűen olvasmányos könyv többek között ilyen kérdéseket vet

fel és válaszol meg gyakorlati használhatósággal: „Mik a nevelhetőség objektív és szubjektív feltételei?” — „Kinek Jogadnak szót a gyermekek?” — „Miért lett Stefiből zongoraművész?” — „Kivel szabad otthon vitatkozni?” — „Szabálysér- tés-e, ha nem verik otthon a gyermeket?” — „Mi a brutális bánásmód és a parancsolgató nevelés következménye?” — „Miért nem szeretik a gyermekek a „lelki fröccsöt”?” —„Mennyit kell tanulnia a gyermeknek, hogy megbukjék?” — „Hogyan ítéli meg a gyermekkori bűnöket a gyermektársadalom?”

Sok mindenről szó van még e könyvben: a válásnak a gyermekekre gyakorolt hatásáról, a serdülők öltözködéséről, a világnézeti kettős nevelés következményeiről stb. mind olyan szemléletes konkrét esetek elemzése alapján, amelyek meggyőznek, a helyes nevelői magatartás kialakításához segítenek.

Befejezésül hadd jegyezzem meg, hogy nemcsak a szülőknek, hanem a serdülőkkel foglalkozó pedagógusoknak is igen tanulságos, jó segítséget nyújtó olvasmány ez a mű. Feltárja a koedukációs nevelés problémáit, az úttörőmunkában adódó nevelési helyzeteket, a közösségi emberré formálás jó módszereit. Nagy gondol fordít a szerző annak felmutatására, hogy miként hasznosíthatja eredményesen a pedagógus a családlátogatásokat, vagy miként teheti a nevelő igazi otthonná a iskolát éppen azok számára, akiknek a saját családjuk nem biztosít otthont, nem nyújt védettséget és szeretetet.

Az új tanév kezdése előtt hasznosnak véljük, hogy mind a szülők, mind a nevelők kézbe vegyék ez értékes és jól hasznosítható pedagógiai munkát a gyermeknevelés hatékonysága, a szocialista embertípus sikeres formálása érdekében.

Kiss Tihamér