Békés Megyei Népújság, 1969. július (24. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-08 / 155. szám

1969. Júfitts ft 2 Kedd Kiútkeresés az olaszországi válságból Róma Miközben Saragat köztársasági Sjnök az Olaszországot sújtó vál­ságból kivezető úton töpreng, a szocialista pártban tovább gyűrű­zik a megosztottság, a párt jobb­oldali szárnya, amely ironikus módon ..Egyesült Szocialista Párt” ^nevezéssel vált ki, új parla­menti választásokat sürget. A ve­lük szemben álló szocialisták to­vábbra is ragaszkodnak az Olasz Szocialista Párt elnevezéshez. A vitás kérdés közöttük az, hogy ^üttműködjenek-e a szocialis- az olasz belpolitikai életben oly nagy szerepet játszó kommu­nista párttal. Az Avanti hétfői számában olyan véleményt hangoztat, hogy a szocialista párt mindkét frak eiójának a kereszténydemokra­tákkal és a republikánusokkal együtt részt kellene vennie egy új középbal kormányban. A jobb­oldali szárny vezetői viszont az ilyen megoldást korábban már határozottan elutasították. Római körökben hangoztatják, hogy Olaszországban valószínűleg egy kereszténydemokrata kisebb­ségi kormány lép majd a szomba­ton lemondott balközép-koalíciós kormány helyébe. Ugyanakkor kevesen akadnak olyanok, akik hosszú életet jósolnának egy ilyen kisebbségi kormánynak. Politikai körökben utalnak arra, hogy amennyiben Saragat elnök kény­telen lenne új választásokat kiír­ni, a kommunista párt valószínű­leg újabb nyereséget könyvelhet­ne el. A legtöbb cáaez lap egyetért ab­ban, hogy Olaszország a második elnöke levelében rámutatott, hogy azért mond le, mert „a jelenlegi parlamenti helyzet eltér az egy évvel ezelőttitől”, amikor erre a tisztségre megválasztották. Támadás amerikai megerősített állások ellen II magyar — bolgár barátság mérföldköve Összeült az OKP vezetősége Róma Luigi Longo főtitkár elnökleté­vel hétfőn Rómában összeült az Olasz Kommunista Párt vezetősé­ge. A napirenden a szocialista párton belüli szakadás és a kor­mány lemondása után kialakult politikai helyzet megvitatása sze­repelt. * Saigon Hétfőre virradó éjjel a dél-vi­etnami szabadságharcosok 13 tü­zérségi támadást intéztek az amerikai és a dél-vietnami kor­mánycsapatok állásai ellen. A "j több célpontok között szerepeltek az amerikaiak megerősített állásai Quang Tin és Wuang Ngai tartó- [ Hiányokban, Saigontól 560; illetve 530 kilométernyire északkeletre. í Vasárnap a késő esti órákban B—-52-as amerikai bombázók ná- I rom bevetésben 270 tonna bombát dobták le a felszabadító erők fel­tételezett állásaira Saigon közelé­ben, valamint Da Nangtól 30 ki­lométernyire délnyugatra. Borman a Szovjetunióban Jalta Frank Borman amerikai űrha­jós második napja tartózkodik a Krim-félszigeten. Vasárnap a koz­mikus távközlési központba láto­gatott el. Megtekintette a labora­tóriumokat, a tudományos beren­dezéseket s a számítóközpontot. Az Apollo—8 volt parancsnoka, akit szovjetunióbeli látogatására családja is elkísért, szárnyashajó­val utazást tett a félsziget déli partja mentén, s megtekintette a Zartyek úttörőtábort. Innen az amerikai vendégek először a Masszandra kombinátban délvi­déki szovjet borokat kóstoltak. Az amerikai űrhajós a krimi bo­rokat ízlelgetve megjegyezte: sze­retném, ha minél előbb eljönne a nap, amikor saját városomban is ihatom boraikat. Lezuhant az ELDO rakétája Donbassz bányász szanatórium- világháború óta talán a legsúlvo- i ha, látogattak el, majd a híres sabb válsággal nézhet szembe. Aggodalmuknak adnak hangot, hogy a kormányválság újabb nagyarányú lázongásokhoz vezet­het. lemondott az olasz képviseliáz elnöksége Róma Hétfőn lemondott Alessandro Pertini, az olasz kópviselőház el­nöke. Pertini lemondólevelét a képviselőház ülésén Lucio Luzza- to alelnök olvasta fel. Az olasz parlament eddigi szocialista párti Hadgyakorlatok Csehszlovákiában Prága Mint a CTK jelenti, a csehszlo­vák kormány és nemzetvédelmi minisztériummal való egyetértés­ben július 6—14-én Csehszlovákia területén hadgyakorlatokat ren­deznek az ideiglenesen ott állo­másozó szovjet csapatok kiképzé­si tervének megfelelően. A csapatmozdulatokat műuta- kon és vasútvonalakon bonyolít­ják le. „Lehívják” Bonny-t Washington I Bonny-t, az amerikai űrmaj-1 mot, a legrövidebb időn belül „le­hívják” nyolc és fél napja tartó j Föld körüli keringéséről, miután kiderült, hogy idegállapota foko­zatosan romlott. A hétfőre virrjt dó éjjel nem reagált egyetlen földi intésre sem. sőt a legismer­tebb és legbegyakoroltabb utasí­tásra, az „ivóvíz van" jelzésre sem tanúsított érdeklődést. Telje­sen étien, sokkal apatikusabb, mint amilyennek űrutazása eddig eltelt részében valaha is mutat­kozott, nem teljesíti feladatait — amU’ől arra a következtetésre ju­tottak, hogy „lelki” vagy fizikai traumába esett A kísérleti majom útját 30 na­posra tervezték. Szovjet hadihajók baráti látogatása Kubában A Kubai Köztársaság forradal­mi kormányának meghívására jú­lius 20—27-én szovjet hadihajó­raj tesz baráti látogatást Havan­nában. A rakétahordozó cirkáló­ból, két tengeralattjáróból, vala­mint védelmi és kisegítő hajók­ból álló hajóraj az Atlanti-óceán középső részén végzett hadgya­korlatot. Mint a TASZSZ hírügynökség * a hírrel kapcsolatban megjegy­, * ^ Iliiig •CÚf zi, a szovjet hajók látogatásukkal még jobban megerősítik a szov­■ / st« InSAlÉMk * jet és a kubai nép barátságát. Start előtt az Apollo-11 . s Kennedy-fok Iturnus—5 hordozórakétát „nehogy' A július 16-án startoló Apollo— ! az utolsó percben valami rendel-i 11 három űrhajósa: Neil Arms- I lenesség mutatkozzék és az Ápol.! trong. F.d win Aldrin és Michael 1°—H fellövését el kelljen lialasz- Collins a hétvégét a texasi Hous- i tani. ionban töltötte, hogy még egyszer I Armstrong, Aldrin és Collins istenjiozzádot mondjon a hozzá- ] most megkezdi a felkészülte tartozóknak és a rokonoknak. Az utolsó, kilencnapos időszakát és űrhajósok hétfőn reggel vissza- „karanténjuk” előreláthatólag tértek a Kennedy-fokra. augusztus közepéig fog tartani, Ezzel egyidejűleg tudósok és amíg orvosaik el nem végzik az! szakemberek egész hada vizsgál- űrutazást követő összehasonlító j ja nap mint nap a hatalmas Sa- vizsgálatokat j A Kádár János vezette ma­gyar párt- és kormányküldöttség bulgáriai látogatása jelentőségé­ben messze túlhaladja azokat a határokat, ameddig egy ilyen lá­togatást udvariasságinak vagy protokollárisnak szoktak említe­ni. Országaink vezetőinek talál­kozása és tárgyalása a magyar- bolgár barátság, együttműködés és kölcsönös segítségnyújtás ed­dig is zavartalan é6 folytonosan fejlődő történetének fontos ál­lomása lesz, amely mindkét or­szág előtt új távlatokat nyit. Mi, magyarok, mindig igaz ba­rátainknak tekintettük a bolgá­rokat. Bár nem vagyunk szom­szédok, történelmünk mégis egész sor kapcsolatot és rokon­vonást visel. Harcoltunk a szul­tánok, a cárok, a császárok el­nyomó hatalma ellen. Igazi barátságunk és együtt­működésünk a második világhá­ború után, akkor alakulhatott ki, amikor mindkét országban a szocialista társadalmi rendszer győzedelmeskedett, a közös esz­mei cél, a szocialista országok közösségének erősítése. 1948. jú­lius 16-án hivatalos államközi okmányban is rögzítettük, hogy Bulgária és Magyarország „köl­csönösen barátságos politikát folytatnak, amelyet minden té­ren kölcsönös együttműködéssel szilárdítanak meg.” Az azóta eltelt több mint két évtized élő tartalommal töltötte meg a magyar—bolgár barátság okmányát. Gazdasági együtt­működésünk fejlődése a leg­szemléletesebben mutatja meg, hogy valójában a segítési szán­dék vezette mindkét országot. Kereskedelmi forgalmunk, amelyben mindkét ország a má­sik számára fontos árukat szál­lított, csupán az utóbbi tíz év­ben több mint a két és félszere­sére emelkedett. Ha szemügyre vesszük a forgalomban leggyak­rabban szereplő áruk listáját, akkor jól érzékelhetjük, hogy az egykor mezőgazdasági jellegű Bulgária mennyit fejlődött a szocialista országok közösségé­ben. Manapság a Bulgáriából Magyarországra szállított áruk között tekintélyes helyen állnak a gépipari termékek, a hengerelt áruk, az elektromos és vegyipari cikkek. E két utóbbi iparág szinte teljesen új Bulgáriában. Ma Bulgária az egy főre eső elektromos energia és a színes­fém előállításában a világrang­lista élén szerepel. Gazdasági együttműködésünk kézzelfogható jele a kereskedel­men kívül két közös magyar— bolgár vállalat, az Intranszmas és az Agromas létrehozása, to­vábbá a két népgazdaság közti szakosítás és együttműködés fo­lyamatos kiépítése, a tudomá­nyos és technikai információk kicserélése. A koordinálás bo­nyolult műveletét a kétoldalú gazdasági és műszaki-tudomá­nyos együttműködési bizottság végzi, nagy körültekintéssel. A széles körű együttműködés­hez mindenekelőtt az biztosít szilárd alapot, hogy pártjaink és kormányaink teljes nézetazo­nosságot vallanak a szocialista társadalom fejlődésének tör­vényszerűségeiről és felhőtlen az egyetértés nemcsak kétoldalú viszonylatban, hanem az összes nemzetközi kérdések megítélé­sében, a kommunista és mun­kásmozgalom problémáiban csakúgy, mint az európai vagy a világbéke és biztonság kérdé­seiben. Ez az egyetértés a marx­izmus—leninizmus elvi alapjaira épül. Népeink méltán tekintenek nagy várakozással a magyar és bolgár vezetők mostani találko­zója elé. Bizonyos, hogy mind kétoldalú kapcsolataink, mind a szocialista országok közössége hasznát látja barátságunk, együttműködésünk és kölcsönös segélynyújtási szándékaink is­mételt megerősítésének. Tűzharcok a Szuezi-csatorna mentén Tel Aviv Egy izraeli katonai szóvivő köz­lése szerint vasárnap, a Szuezi- csatorna keleti partját megszáll­va tartó izraeli alakulatok és az egyiptomi erők mintegy 18 órán keresztül folytattak szórványos tü­zelést. A tűzpárbaj során egy iz­raeli katona életét vesztette, egy pedig megsebesült. Arab ellenállók vasárnap a megszállt Nablus városában me­rényletet hajtottak végre az izra­eli katonai kormányzó háza el­len. Mindez néhány órával az­után zajlott le, hogy a megszálló hatóságok — saját bevallásuk szerint — lelepleztek egy „a kor­mányzó meggyilkolására tervezett összeesküvést". A tájékoztatás szerint a bombamerénylet nem ér­te el célját, mert Givoli ezre­des, a katonai kormányzó nem tartózkodott otthon. Ugyancsak vasárnap a megszállt Gaza váro­sában gránátot dobtak egy izra­eli katonai járműre. Két izraeli katona megsebesült Légi csata EAK és izraeli repülőgépei között Kairo I tekintett és öt évig készítette fel Egy egyiptomi katonai szóvivő1 megbízatására a csoportnak még bejelentette, hogy vasárnap reg-: egy nyugatnémet valamint két gél több egyiptomi gép felderítő i egyiptomi tagja volt. Az egyipto- küldetése közben mélyen bere- j mi elhárító szervek Hamdant te­Az Európai Űrrakéta Fejleszté­si Szervezet (ELDO) Európa—F —8 típusú űrrakétája 13 perc­cel a kilövés után lezuhant a Csendes-óceánba. A 100 tonnás rakéta angol, illetve francia gyártmányú első cs második fokozata jól működött, a nyu­gatnémet gyártmányú harmadik fokozat azonban nem gyulladt be. A képen: a rakéta fellövése. (Telefotó — AP—MTI—KS) pült a Sinai-félszigeten levő el­lenséges állások fölé, s ekkor Iz­raeli gépek szálltak fel, hogy fel­vegyék a harcot velük. A légi üt­közetben a Szuezi-öböl felett, Zaafárahátó] három kilométerre keletre lelőttek egy izraeli gépet. Valamennyi egyiptomi gép sér- | tétlenül visszatért támaszpontjá- I ra. i Kairóban vasárnap hivatalosan bejelentették, hogy leleplezték az utóbbi évek legjelentősebb és leg- ! veszélyesebb kémhálózatát és an- j nak valamennyi tagját letartóz- j tatták. A csoportot Bahgat Juszef | Hamdan egyiptomi származású nyugatnémet állampolgárságú sze­mély vezette, akit az izraeli hír­szerző szolgálat ^.ideális kémnek”­vékenységének megkezdése ó* megfigyelés alatt tartották. NDK-kiildöltség a Szovjetunióban Hétfőn Berlinből elutazott Moszkvába a Német Demokrati­kus köztársaság párt- és kor­mányküldöttsége. A hivatalos és baráti látogatásra utazó delegáci­ót Willi Stoph, az NSZEP Poli­tikai Bizottságának tagja, a mi­nisztertanács elnöke vezesd.

Next

/
Thumbnails
Contents