Békés Megyei Népújság, 1969. július (24. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-03 / 151. szám

13-69. Július 3. 7 Csütörtök Szántó István nyerte a battonyai sakk-emlékversenyt Flórián Tibor nagy sikerű szimultánt adott A MED ŐSZ országos elnöksége ;<z 1891-es battonyai agrárszocia­lista felkelés emlékére sakk-em­lékversenyt írt ki, melynek fő­díja egy hatalmas serleg A kiírás szerint az, aki háromszor egy­más után vagy ötsizör, megszakí­tásokkal az első helyen végez, a serleget végleg elnyeri. Az emlékversenyre először ta­valy került sor. az ez évi küzdel­meket június 19 és 28 között rendezték meg Battonyán. A vég­eredmény a következő volt. 1. Szántó István (Battonyai ME- DOSZ) 9,5; 2. Bacsúr Imre (Szen­tesi Spartacus) 8,5; 3. Soósi Béla (Battonya) 7; 4. Székely Sándur (Szolnoki MTE) 6,5; 5. Samu Já­nos (Bcs. Építők) 6,5; 6. Horváth Antal (Oh. Kinizsi) 5,5; 7. Karsai Ferenc 5; 8. dr. Tábori János 4,5; 9. Formanek István 4,5; 10. dr. Garami Emil 3,5; 11. Somogyvári Mihály 2,5, 12. Bajusz György (va­lamennyi Battonayi MEDOSZ) 2,5 ponttaL A szoros végeredmény bizonyít­ja, hogy milyen nagy küzdelem folyt a helyezésekért. A játszmák többsége szép és színvonalas volt, kilencen erősítették meg minősí­tésüket és jónéhányan szereztek magasabb minősítést A verseny győztese: Szántó István, teljesí- tete a mesterjelölti normát. A zá­róünnepségen Flórián Tibor nem­zetközi mester, a Magyar Sakk Szövetség főtitkára értékelte a versenyt. Külön kiemelte, hogy Szántó István az első termelő­szövetkezeti dolgozó, aki a sakk sportban magas minősítést szer­zett. Kedves színfoltja volt az ün­nepségnek, hogy a Vörös Október Tsz vezetősége és tagsága nevé­ben az elnök szép ajándékkal kedveskedett Szántónak. A díjki­osztó ünnepség után Flórián Ti­bor a Szabad Föld szerkesztősége nevében átadta az 1968—69. évi Szabad Föld Kupa második dí­ját a Battonyai MEDOSZ sakk- szakosztály vezetőjének, dr. Ga­rami Emilnek. A főtitkár kihang- súlyozta. hogy több mint ötszázan vettek részt ezen a versenysoro­zaton, ezért a második hely szép teljesítmény! Később Flórián Tibor ismertet­te a Szpaszkij—Petroszjan sakk világbajnoki döntő lefolyását, jel­lemezte a két kiváló sakkozót, a döntő legfontosabb eseményeit, majd harminc táblán adott szi­multánt Battonyán. Huszonnégy táblán nyert, háromszor döntet­lenül végzett, míg három ellen­féltől vereséget szenvedett. Zuhog« esőben, nehéz pályán érdekes léversenyt láthatott a gyulai közönség A gyulai Munkácsy Tsz vasár­napi lovasversenyén a házigazdák mellett Mezőhegyes, Sándorfalva, a békéscsabai Szabadság, az oros­házi Béke, Üj Élet és a Dózsa, a sarkadi Lenin, a kétegyházi Bé­ke, a gyulai Köröstáj lovasai és lovai vettek részt. A versenyző­ket nem a legjobb idő fogadta, hiszen egész délután esett az eső. Rossz idő ide, ‘ rossz idő oda, a versenyt mégis megtartották, amelyet szép számú közönség né­zett végig és a nehéz körülmé­nyek ellenére a színvonallal is elégedettek lehettek a jelenlevők. A verseny első száma a díjlo­vaglás volt. Itt 13 részvevő közül a mezőhegyesi Balogi András bi­zonyult Pille nevű lován a leg­jobbnak. A kettes fogatok gyor­sasági versenyét Hotorán János (gyulai Munkácsy Tsz) nyerte. A kétévesek 1000 m-es síkversenyét, melyet a járási TS díjáért futot­tak Tóth István (Gy. Munkácsy) nyerte Rágalom n.l. A Gyulai Erdőgazdaság tiszteletdijáért kiírt kezdőlovak díjugratását Pedáns nyergében Krucsó Ferenc (Mh. MEDOSZ) nyerte. 1200 síkver­seny: 1. Jankó Sándor (Oh. Üj Élet Tsz). Ifjúsági díjugratás: 1. Krucsó Ferenc (Mh. MEDOSZ) i Ősi n. 1. Gátverseny: 1. Madarász j János (Oh. Új Élet Tsz). Vadász- j ugratás: 1. Balogi András (Mh. MEDOSZ) Orgonavirág n. 1. A verseny harmadik helyét a csabai Ardelean János szerezte meg Tré­fás nevű lován. Az egyéni versenyben Balogi András bizonyult a legjobbnak, míg a csapatverseny végeredmé­nye ez volt: 1. Mh. MEDOSZ, 2. orosházi Üj Élet Tsz, 3. Bcs. Sza­badság Tsz. 4. gyulai Munkácsy Tsz. A csabai Ardelean János Tréfás nevű lován a vadászugratás harmadik helyét szerezte meg. Szántó István az emlékverseny győztese. Egy versenyző, akit útközben elhagytak a „pacik”... Képün­kön még nem, de aztán utolérte a paripákat s végül is nye­regbe szállhatottFotó: Kocziszkl Zsuzsa Kispálya labdarugó-bajnokság MEZÖBERÉNY 1. Szövőgyár Z. önállók 3. Fl&mengó 4. Faipar 5. Téglagyár 6. Fémipar 7. Fiatalok 8. Vörös Csillag 9. Aranykalász 2 18:8 8 1 23:12 8 3 17:11 7 1 12:10 7 3 9:11 5 3 10:12 5 2 12:11 4 3 4:9 3 3 6:27 3 ffj. Árva János két számban is győzött a megyei modellező bajnokságon Vasárnap a békéscsabai repülő­téren került sor a szabadon re­pülő modellek Békés megyei baj­nokságára. A 42 versenyző mel­lett számos érdeklődője is akadt a sok-sok türelmet, precíz, pon­tos felkészülést igénylő technikai sportágnak. Eredmények. A/2. Felnőttek. 1. Ifj. Árva János (Bcs. Hajtómű és Felvonógyár). 2. Id. Árva Janos (Gyulai Modellező Klub). 3. Ba­Nyári mini-rejtvény Fődíjak: Selga táskarádió, dohányzóasztal, szőnyeg, karóra, asztali lámpa, női kötöttruha zsali Tibor (Orosházi M. k.). 4. Kvasz Pál (Bcs. HAFE), 5. Múlt József (Gyulai M. k.). 6. Drie­nyovszki Pál (Bcs. HAFE). A/2. Ifjúságiak: 1. Szász András (Gyu­lai M. k.). 2. Kotröczó András (Bcs. HAFE), 3. Szendrői Mihály (Bcs. HAFE), 4. Bodnár László (Orosházi M. k.). 5. Duna János (Bcs. HAFE), 6. Silye Antal (Me­zőhegyesi M. k.). Gumimotorosok: 1. Zelenyánszki György (Bcs. HAFE), 2. Szeles Károly (Bcs. HAFE), 3. Csicsely Mihály (Bcs. HAFE). Mechanikus modellek. Felnőttek. 1. Ifj. Árva János (Bcs. HAFE). 2. Kiss Árpád (Oh. M. k.). Csapatban: 1. Gyulai Városi Mo­dellező Klub 2111. 2. Bcs. HAFE I. 1862. 3. Bcs. HAFE II. 1463. 4. Orosházi M. k. I. 1340. 5. Mező­hegyesi M. k. II. 1198 ponttal. Tekehírek Békéscsabán, a MÁV pályáján ren­dezték meg a Békés megyei öregfi­úk bajnokságát. Szoros küzdelem után a Gyulai MEDOSZ versenyzője, Scher Antal bizonyult a legjobbnak. A díjakat Skaliczki József, a megyei teke szakszövetség elnöke nyújtotta át a győzteseknek. Eredmények: 1. Scher Antal 408, 1. Skaliczki József 38^. 3 Kovács And­rás 379, 4. Tölcsér János 357, 5. Wag­ner Mihály 354. 6. Szekeres József 354, 7. Scupkégel Mihály 353, 8. Szabó János 345. 9. Markos Mihály 333, !•. Juhász János 328 fával. * Július 20-án Gyulán, a MEDOSZ pályáján n., m. osztályú minősítő versenyt rendez a megyei szakszövet­ség. A nevezéseket július 7-ig kell megküldeni Kóródy János főtitkár cí­mére (Békéscsaba, Petőfi a. 44* Flórián Tibor 30 táblán adott szimultánt. (Fotó: Márton László) Fejlődő sportélet Tótkomlóson A községi sportélet értékelése sze­repelt nemrégiben a Tótkomlóst Köz­ségi Tanács Végrehajtó Bizottsági ülésének napirendjén. A községi párt- bizottság, az MTS járási tanácsa és az egyesületi vezetők jelenlétében ér­tékes megállapítások és határozatok születtek Tótkomlós sportéletének to­vábbi fejlesztése érdekében. A községben jelenleg négy egyesü­let működik, tagjainak száma másfél év alatt 400-ról 550-re emelkedett. Két labdarúgó, férfi és női kézilabda, at­létika, az üsző és a természetjáró szakosztályban 244 igazolt versenyző sportol rendszeresen. Tervezik újabb szakosztályok létrehozását is. E tények és a tömegsport fellendü­lésének szükségessége is indokolttá teszi a meglevő létesítmények bő­vítését és újak építését. A sportélet szervezettebb irányítása érdekében hasznosnak mutatkozik az a megálla­pítás, mely szerint létre kell hozni egy községi testnevelési és sportbizottsá­got, amely hivatott az egyesületek összefogására, az általános sportpoli­tikai és szervezési feladatok végre­hajtására, illetve realizálására. Az elhangzott javaslatokkal kapcso- \ latban a községi párt- és állami veze­tői egyetértettek és támogatásukat to­vábbra is biztosították a helyi sport­élet fejlesztéséhez. Reméljük, a vezetők élni fognak e segltőkészséggel és egy év elteltével további eredményekről számolhatunk 1 be. ' 5 .r PÓTLÓREJTVÉNY ....a ...ó-a M.o ~.l .r ~.a .a .«•a ...r .s ...a ...a .a ~.r ...a .u ~.a ...1 .m ...1 ...a 1. Kutyafajta. 2. Folyó a Szov­jetunióban. 3. Altatószer. 4. Te­tőszerkezet. 5. Ütőn van. 6. A Maláj szigetek egyike. 7. Lakatos szerszám. 8. Férfinév. 9. Pira­mis. 10. Ember, latinul. 11. Akta. 12. Keret. 13. Súly egy ség. 14. Gyü­mölcs. 15. Nagyobb kirándulás. 16. Étlapon szerepel. 17. Takarmány. 18. Maga fölé tart. 19. Borító. 20. Fafajta. 21. övezet. 22. Göngyö­leg. 23. Drágakő. 24. Monda, ango­lul. Ha a rejtvényt megfejtettük, olvassuk össze a szavak első be­tűit és megkapjuk a jelszót. REJTVÉNY-SZELVÉNY 1969. július 3.

Next

/
Thumbnails
Contents