Békés Megyei Népújság, 1969. július (24. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-21 / 166. szám
WTO. Július 20. 9 Vasárnap Látványos bemutatók — Kiállítások — Ki mit tud? Békés megyei Polgári Védelmi Napok Hatalmas tömegeket megmozgató intézkedési terv készült Békés megye községeiben, járásaiban, városaiban és a megyeszékhelyen megrendezendő polgári védelmi napokra. Az előkészületekről és a lebonyolításról érdeklődtünk a megyei polgári védelmi törzsparancsnoktól — Az állami, gazdasági, társadalmi szervezetekre kiterjedő polgári védelmi feladatok között fontos helyet foglal el a lakosság felkészítése — mondották. — Megyénkben is, mint az ország több helyén, 1958-tól foglalkozunk a védelem ismertetésével. 1958- tól 10 órás, majd 1964—70 között 15 órás tájékoztató oktatásban részesítjük a megye lakosságát. Eddigi eredményeink is azt mutatják, hogy e polgári védelmi és MHSZ-szervezetek a helyi párt-, társadalmi és gazdasági szervek segítségével és közreműködésével eredményes munkát végeztek a védelmi felkészítésben. A jó munka eredményeként javult a lakosság hazafias honvédelmi szemlélete és bővült az elméleti és gyakorlati ismerete. Az előttünk álló nagyobb és összetettebb feladatokra való felkészülés szükségessé teszi, hogy minél nagyobb tömeget mozgósítsunk a célok megvalósítására. Ennek érdekében szervezzük meg megyénkben is a polgári védelmi napokat — Hol kerülnek sorra a rendelvények? — Szeptember 13-án kezdődik meg az intézkedési terv szerint és először Békésen, Eleken, Bat- tonyán, Csarváson, Kondoroson, és Vésztőn, majd még 11 községben. Itt vetélkedőket rendezünk, amelyek anyaga a 15 órás polgári védelmi tájékoztató oktatásra épült Ezenkívül az egészségügyi szakaszok gyakorlatokat tartanak és bemutatják, a radioaktív anya. gok kiszóródása elleni védekezést. A mozikban rövidfilmeket vetítenek a polgári védelem munkájáról. Bekapcsolódnak a bemutató látványossága érdekében a helyi önkéntes tűzoltó testületek is. A járási középdöntőre október 5-én Békésen és Gyulán, 12-én Szarvason és Szeghalmon, 19-én Mező- kovácsházán és Orosházán kerül sor. Ugyanebben az időben rendezik meg a négy városi döntőt. A járási és városi középdöntőből egy-egy versenyző kerül a megyei döntőbe, amelyet Békéscsabán október 26-án rendeznek meg. Az itt legjobban szereplő három helyezett 3000, 2000 és 1500 forint értékű díjat kap. — A gyakorlatokon mennyi embert mozgósítanak? — Előreláthatóan több mint 3000 ember vesz részt a bemutatókon, gyakorlatokon. A szervezési munkákat megkezdtük, megalakult a megyei szervező bizottság ég az operatív bizottság. Ezek a járásokban, városokban és községekben is megalakulnak. Nemrégiben dr. Sajnovics János vezérőrnagy tartott előadást a polgári védelem előtt álló feladatokról a Parlamentben, ahol a megyei tanácsok vb-elnökei részvételével megvitatták a polgári védelem időszerű kérdéseit. Itt hangzott el az a megállapítás, hogy „A polgári védelmi feladatok össznépi jellegéből fakad, hogy ezen tennivalók végrehajtása csak közös erőfeszítéssel, a népgazdasági szervek és az egész lakosság közreműködésével lehetséges”. Mi is ezt tartjuk legfontosabb feladatunknak és ennek szellemében készülünk fel. Reméljük, sikere lesz a Békés megyei polgári védelmi napoknak — mondták befejezésül. B. O. Rendelet a kanyaró elleni kőtelező oltásról Az egészségügyi miniszter most megjelent rendeletében az úgynevezett életkorhoz kötött oltásokat a kanyaróra is kiterjesztette — ezentúl tehát a gyermekeket — meghatározott életkorukban, — diftéria. szamárköhögés, tetanusz, himlő, gyermekbénulás, kanyaró és gümőkór ellen kell védőoltásban részesíteni. Az oltási kötelezettség a gyermekbénulás ellen a 14., a kanyaró ellen a 4. életév betöltéséig tart. A miniszter egyben rendelkezett az idén ősszel kezdődő kanyaró elleni védőoltások megszervezéséről és végrehajtásáról. Október 6 és 18 között be kell oltani minden 1968-ban született gyermeket, valamint a többi három évesnél fiatalabb gyermekek közül azokat, akiket gyermekkollektívában gondoztak és még nem estek át a kanyarón, illetőleg nem kaptak védőoltást. Az oltás után a gyermekek egy részénél enyhe kanyaróra emlékeztető tünetek — hőemelkedés vagy kiütés — észlelhetők, ezek a gyermekek azonban nem betegek, tehát nem fertőznek és nem kell őket elkülöníteni, de természetesen lázas állapotukban megfelelően kell őket ellátni. Az október 6 és 18 között lebonyolítandó oltások után a fennmaradó készletből pótlásra kerül sor október 27 és november 6 között, ekkor az előző oltásokból kimaradottakon kívül védőoltásban lehet részesíteni a gyermekkollektívákon kívüli három éven aluli gyermekeket is. Ha pedig a pótlás után is maradna még oltóanyag-készlet, akkor önkéntes jelentkezés alapján — a három évnél idősebb, de hat éven aluli gyermekek is megkaphatják a védőoltást. (MTI) Kerámia-kiállítás Békéscsabán Teljesítették félévi tervüket (Tudósítónktól.) A szeghalmi járásban hat községben működik költségvetési üzem. Az idén szép eredményeket értek el, teljesítették félévi tervüket. Többek között Dévaványán felújították a tanácsházát, tatarozták a bölcsődét, a szülőotthont. Jelenleg a művelődési ház felújításán dolgoznak. Az 51 szakemberrel és munkással dolgozó üzem közel Z miliő forint bevételt ért el. Megérkezett Békéscsabára és hétfőn a KISZÖV bemutatótermében nyílik az Iparművészeti Vállalat vándor kerámia-kiállítása A gazdag anyagú tárlat a megyei üveg_ és porcelánboltok számára ad elsősorban reprezentatív mintagyűjteményt, de az érdeklődők, a leendő vásárlók is megtekinthetik azokat a kerámiákat, amelyeket remélhetőleg minél hamarabb megvásárolhatnak az üzletekben is A mintegy 800 darabból álló gyűjteményt az ismeri: keramikusokon — Gorka Gézán, aki az Iparművészeti Vállalat kerámia üzemrészére tervez és Kiss Roóz Ilonán — kívül fiatal, tehetséges formatervezők, Pázmándy Antal, Laborcz Mónika, . Mihályi Béla neve fémjelez. A nagy érdeklődésre számot tartó kiállítás hétfő déli megnyitóján a kereskedelem szakemberein kívül Kürti Jenő, az Iparművészeti Vállalat áruforgalmi osztályának vezetője, Csen_ ky Éva művészettörténész és Dietz Gusztáv ipari formatervező vesz részt. Orgonahangverseny a békéscsabai katolikus templomban Világhírű művészeket lát vendégül a Megyei Művelődési Ház Békéscsabán, akik vasárnap este 8 órai kezdettel a katolikus templomban adnak orgonahangversenyt a zenekedvelőknek. A vendégművészek, Sándor Judit, az Operaház énekesnője és Sebestyén János orgonaművész a műsorban többek között Vivaldi-—Bach concertóit, valamint Bach ismert orgonaműveit tolmácsolják. ínycncfalatok a Szegedi Élelmiszerpavilonban. (Fotó; Demény Gyula) Képes beszámoló a szegedi vásárról Az idén július 18-a és 27-e között rendezik meg a 24. Szegedi Ipari Kiállítást és Vásárt. A mintegy tizenkétezer négyzetméternyi területen 104 hazai és 23 jugoszláv vállalat állítja ki termékeinek és újdonságainak színe-javát. Az elmúlt évekhez hasonlóan a vásár az idén is megtartja jellegzetes arculatát, vagyis elsősorban a könnyű- és élelmiszeripar vására, de felzárkóztak a tartós fogyasztási cikkeket gyártó üzemek is. s mint más esztendőkben, jelen vannak a bútoripari vállalatok is. A Tisza-parti ipari seregszemle célja röviden a következő: megteremteni az ipar, a belkereskedelem és a fogyasztók nyári találkozóját. A mostani vásár azonban azzal is előbbre lépett, hogy több kiállított terméket megvásárolhatnak a látogatók. Sőt, nemcsak magyar árucikkekhez, hanem jugoszláv A gyulaiak egyik tetszetős bútora; a Lidó fantázia garnitúra. goszláv napot rendeznek. A vásár jelentőségét növeli az is, hogy július 23-án és 24-én tartják meg a II. Szegedi Ipari Tudományos Konferenciát, amelyen a szakemberek a gazdasági hatékonyság növelésének feltételeiről és lehetőségeiről tárgyalnak. Örömmel fedeztük fel a vásárban a Gyulai Fa. és Fémbútor- ipari Ktsz, valamint az orosházi Dózsa Tsz műanyag üzemének termékeit. Kelemen László, a gyulai ktsz főmérnöke, rögtönzött sajtótájékoztatóján elmondta, hogy többek közt Lidó fantázia, Radar és Gyula garnitúrát mutatnak be. Azt is megtudtuk, hogy a vásáron nemcsak kiállítják korszerű termékeiket, hanem a kereskedelemtől és magánosoktól felvesznek megrendeléseket is. Hát igen, csak így lesz vásár a vásáron. A gyulaiak bútorai pedig önmagukért beszélnek itthon is és külföldön is. Egész biztos hát, hogy Szegeden is szerencsével járnak. Egy kis pihenő az élénkpiros színű Gyula garnitúra fotelben. ipari termékekhez is hozzájuthatnak. A vásár ideje alatt háromszor tartanak divatbemutatót, kétszer a magyar, egyszer pedig a jugoszláv vállalatok mutatják be divatcikkeiket. Július 25-én ju)