Békés Megyei Népújság, 1969. július (24. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-16 / 162. szám

1869. július 18. 7 Szerda Az NDK-ba utaznak a Gyulai Erkel Gimnázium atlétái Székesfehérvá­ron rendezték meg az országos közép­iskolai Barátság ötpróba bajnoksá­got, melyen me­gyénket a Gyulai Erkel és az Oros­házi Táncsics Gimnázium fiú. és leánycsapatai kép­viselték. A verse­nyen sajnálatos rendezési hiba tör­tént. Az eredetileg kiadott ver­senykiírás szerint az 1951-ben és a később született tanulók indul­hattak a megyei bajnokságokon. Ugyanezen korosztályok részére engedélyezték az országos bajnok. ságOn való részvételt is, de a nemzetközi versenyre csak az a csapat utazhat, amelyben 1952 vagy később született tanulók sze­repeltek. Így a Gyulai Erkel Gim­názium csapata bár csak harmadik lett Székesfehérvárott, mégis uta­zik az NDK-ba, mert az előírásnak megfelelő csapattal indult. Az egyéni versenyben kiemelke­dő sikert ért el Kliszek Antal, az Erkel Gimnázium tanulója, aik 2858 ponttal megnyerte a Barát­ság ötpróba egyéni számát. A csapatversenyben. Fiúk. 3. Gyulai Erkel Gimnázium 11061, (a csapat tagjai Kliszek Antal, Kiss Sándor, Szabó Lajos, Korpo- nai András, Paulovics Mihály, I Demeter László), 6. Orosházi Táncsics Gimnázium 10 860. Lá­nyok. 4. Orosházi Táncsics Gimn. 14 582. 7. Gyulai Erkel Gimnázium 13 667 ponttal. Huszonhatan a Képes Sport és a Telesport „Pályabelépőjéért” Ezt nyújtották az ellenfelek Tovább folytatja* a labdarúgó NB HL Dél-keleti csoportjában szereplő csapatok értékelését. Ezúttal négy Bács-, Illetve Csongrád megyei csa­pat szerepléséről adunk rövid érté­kelési. Kecskeméti Fémmunkás Bentmaradni ax NB m-ban — ér­ád a tervvel vágott a csapat az NB in-as bajnokságnak. A legtöbb baj a gólhelyzetek kihasználásában van. Vidéken egyetlen pontot sem sikerült szerezni, de a IS. helyhez az is hozzá­járult. hogy otthon szenvedtek vere­séget az Orosházi Kinizsitől és a Szalvai SE-tői. Mindezek ellenéire bi­zakodnak Kecskeméten és úgy vélik, ha a csatársort sikerül kellőképpen megerősíteni, akkor van még remény a ben maradásra. Az őszi sorsolás ked­vezőbb. Tavasszal a legjobb teljesít­ményt VIrágh, Nagy Kottái, Berede fff. és Palincsár nyújtotta. A játé­kosok most kemény munkával készül­nek az őszi idényre. Kossuth SE — A tavaszi idény sajnos nagyon rosszul sikerült — mondották az egye­sület vezetői. Ax idén a csapathoz aaiOQhi Kálmán az SZVSE volt NB 1-es csapatának fedezet játékosa ke­rült edzőnek, aki mindent megtett a sikeres szereplés érdekében és nem rajta múlott, hogy a tavalyi 4. hely­hez képest visszaesett a csapat. Meg­lepő a honvédek hazai szereplése, hi­szen Sző regen szenvedtek vereséget a Sarkad! Kinizsitől és a Kiskunhalas­tól. Eddig 16 játékos jutott szóhoz. A legjobb teljesítményt Túrosán, Ter­hes, és Dupsi nyújtotta. A vezetőség bízik abban, hogy ősszel sikerül fel- zárkózní az élmezőny mögé. Ehhez viszont szükséges, hogy a csatárok nocsak helyzeteket teremtsenek, ha­nem értékesítsék is azokat. Kun Béla SE Az őszi idény végén eltávozott já­tékosokat eddig nagyon nehéz volt pótolni és nem is sikerült teljes egé­szében. Takács István edzőnek nem kis feladat volt tavasszal egy olyan gárdát összekovácsolni, amely megáll­ja a helyét. Kovács 1. személyében NB I-e6 játékost is sikerült igazol­niuk, bár az új fiúk eddig csak kö­zepes átlagteljesítményt produkáltak. A legtöbb gólt a fedezet Tóth és a balszélső Kovács szerezte (7—7). Az egyéni teljesítményeket értékelve Ta­kács f. és Hluchány volt a legjobb, rajtuk kívül a kapura is veszélyes fedezet Tóth, aki főleg szabadrúgásai­val keserítette meg az ellenfél kapu­sainak életéi. Az őszi idényre lénye­ges változás nem várható a csapat összetételét tekintve. Bár a sorsolás kedvezőtlenebb, mint tavasszal, a ve­zetőség és a szurkolók joggal bíznak a *. hely megtartásában. Szegedi AK Zataínay Lajos szakosztályvezető így foglalta össze a csapat tavaszi szereplését: — Ha a jelenlegi helye­zést veszem alapul, akkor a csapat azt nyújtotta, amit vártunk. Tavasszal 4—S játékos állandó sérüléssel bajló­dott, mások viszont hiányoztak az edzésről ós kifogásolható volt a vasár­napi mérkőzésre való felkészülésük is. Ebből tehát kitűnik, hogy jobban is szerepelhetünk volna. Szeretném elmondani, hogy rendkívül pozitívan értékelem a sportkör nevében is azt a sportszerű légkört, ami vidéki mérkő­zéseinken az egyesületek vezetői és a közönség részéről egyaránt megnyil­vánult. Ősszel 50 százalékos szerep­lésre számítunk. A legtöbb gólt ta­vasszal Pusztaszeri lőtte, Egyénileg Varga, Olasz és Pusztaszeri nyújtotta a legtöbbet. TEKEHÍREK A Körös Kupa megnyerése után, vasárnap a Várjátékok Kupában is jől szerepelt a Békéscsabai Kötöttárugyár férfi csapata. Eredmények. Gyulai MEDOSZ—Bcs. Spartacus 2400:2331. A két csapat 3—3 dobója a MEDOSZ-, Illetve a Lendü­let-pályán dobott. A MEDOSZ-pályán dobó gyulaiak nem tudták kihasználni pályaelőnyüket, mert Kövesl 419 fája mellett Wengeter I. csak 386, Scher jó kezdés után pedig csak 300 fát ütött. A vendégek közül Zentai 358, Buka 377, és Csetneki 347 fát dobott. A Len­dület-pályán viszont Frolyó 402 (318+ 144), magasan kiemelkedett a mezőny­ből. Wengeter n. 415, Nádházi pedig 398-at dobott. A vendégeknek itt job­ban ment, mert Rankl 411, Kovács 435 és Koródy 403 fát ütött. Bcs. Kötött- Gyulai Lendület 2477:2368. A találkozó nagy csabai fölényben zajlott le. A MEDOSZ-pályán Flczere I. 379, Tölcsér 397, Szilágyi 389 fájával szemben, László 410, Molnár 407, Szlá- vlk 417-et ütött. A Lendület-pályán a házigazda eredményei elmaradtak a szokott teljesítményektől, Igaz 401 Saás 394, Jevuczó 403 fát ütött. A ven­dégek közül Kulcsár 399, Kiss 434, a végén pedig Szabó 410 fával biztosí­totta a fölényes győzelmet és egyben a kupa megszerzését is. » A megyei szövetség július 20-án Gyu­lán, a MEDOSZ-pályán 8.00 orakor mi­nősítő versenyt rendez. A riportéi jelöltek egy csoportja írásba« válaszol a kérdésekre. Az év elejém hirdette meg a Telesport és a Képes Sport „Pá­lyabelépő” pályázatát, amely iránt országszerte hatalmas érdeklődés nyilvánult meg. Ez érthető is, hiszen a Képes Sport és a Tele­sport sportriportereket, sportúj­Neu Jenő. a Testnevelési Főiskola docense a „dolgozatokat” tanul­mányozza. ságíró'kat keres, tudósítói hálóza­tához válogat tehetséges, a sport­ágakat, a sportéletet ismerő fia­talokat. A pályázóknak egy gé- j pelt oldalnyi saját írást kell be­küldeni ük, majd az országot já- j ró vizsgabizottság — Neu Jenő, j a Magyar Testnevelési Főiskola i docense, Radnai János, a Tv sportrovat vezetője, Faludi Gábor, a Képes Sport szerkesztője — ! előtt kelett szóban és írásban I bizonyítaniuk rátermettségüket. Egy 'héttel ezelőtt 26 Békés me­gyei fiatal „küzdött” meg a me­gyei TS tanácstermében a „Pá­Füzes Irén, akinek nagy esélye van a továbbjutásra. Fotó: Demeny lyabelépő” megyei selejtezőjében a továbbjutásért. Füzes Irén, Gönczi Attila, Os- gyán Lajos, Mészáros Ferenc, Hajdú Antal, Szeles István, Fá­bián István, Hangyái Judit, Her- meczi János, Földi József, Tóth Kálmán, Bíró Béla, Andó János, Borsos István, Hídvégi István, Gyöngyösi Károly, Arató István, Vámos István, Rozsgonyi Lajos, Szabó Sándor, Zsedényi Ferenc, Csúcs Tibor, Urbán Tamás, Ku­tas Ferenc, Ábrahám György, Dé­káni/ István először írásban pró­bált meg válaszolni 15 kérdésre. Hogy milyenekre? Például tudniuk kellett a többi között azt. milyen időtartamú ki­állítások történhetnek jégkorong­mérkőzésen, milyen távon rende­zik a kerékpáros üldöző csapat- versenyeket, hogyan bonyolítják le azokat? A komoly felkészültséget igény­lő írásbeli vizsga, a válaszok ki­értékelése után került sor a ri- portérjelöltek további sorsát el­döntő egyéni beszélgetésekre. Itt általában ^ egy-egy sportág nagy versenyéről kellett egy perces összefoglalót, értékelést adni. Az egyik pályázó, Kutas Fe­renc kosárlabda-válogatottunk szerepléséről beszélt. Majd há­rom fényképet kapott. A képek Baráti Lajost ábrázolták. A mes­teredző arckifejezéseit kellett megfelelő képaláírással ellátni. A szarvasi fiatalember ilyen alá­írásokat adott, 1. „Eddig minden jól megy.” 2. „Puff, neki, kaptunk egyet.” 3. „Befellegzett...” Gönczi Attila Gulyás István teniszbajno­kunk szerepléséről beszélt, Vá­mos László úszóink szereplését méltatta. A vizsgáztatók elmondották, hogy a riporterjelöltek 2—3 hé­ten belül kapnak választ arra vo­natkozóan: továbbjutottak-e vagy sem. Tapasztalataikról elmondot­két részvevő felkészültségével na­gyon meg voltak elégedve. Persze, az alapos értékelés még hátra van... Reméljük, a Békés megyei fia­talok közül a következő forduló­ban — jó néhánnyal találkozunk. Nemzetközi labdarúgó-mérkőzés Kolarovó Guta (Csehszlovák)—Mező- berényi Spartacus 3:2 (3:1). Mezőbe­róny, 400 néző. V: Szarvas. Kolarovó: Föndős — Nanek, Nagy, Ralez, Feke­te, Takács, Spisek, Hudák, Doresz, Bftnas, Szekeres. Edző: J. Pernesz. Spartacus: Gyaraki (Guba) — Harma­ti, Hegedűs, Kohut n, (Ökrös), Ko­vács. (Hancsék H), Kohut I, (Hoff­mann), Hancsák I, Szenteszki, Krcs- marik, (Buczkó), Sólymos) u, Vigh, (Heller). Edző: Székely Béla. Válto­zatos. Jó játékot hozott az első fél­idő. Előbb Szenteszki lőtt fölé, majd a 13. percben Gyaraki először védett egy nagy erejű bombát, de a kipat­tanó labdát Spisek a hálóba küldte, 1:0. Ismét Szenteszki veszélyeztetett, mégis Hudák volt eredményes, 3:0. Erősített a mezőberényi csapat. A 38. percben Hancsák I átadását Vigh ér­tékesítette, 2:1. Spartacus támadások közepette ismét Spisek lőtt gólt, 3:1. Szünet után végig a hazaiak irányí­tották a játékot. Heller hagyott ki nagy helyzetet, majd a hajrában Hofí- mannak sikerült szépíteni, 3:2. A Jő képességű csehszlovák csapat ellen a Spartacus nagy akarással, a mezőny­ben Jól is játszott, de a helyzetki­használásban és a közvetlen védelem látékában van még javítanivaló. A fiatalok közül Ökrös bemutatkozása sikerült a legjobban. A játékvezetői hármas jól működött. Jók: Nanek, | Nagy, Hudák, Takács, ill. Szenteszki. TerSleti sportiskolái bajnokság Gyolán Július 10-én Gyulán rendezte .neg a megyei atlétikai szövetség a sportiskolák területi bajnokságát. Szeged, Debrecen, Békéscsaba vá­ros és a Gyulai MEDOSZ egye­sületi sportiskola tízes csapatai között. A műsoron 5 fizikai és 3 sportági versenyszám szerepel. A végső sorrend megállapítása a csapatok átlagai alapján kapott helyezési szám összegének figye­lembevételével történt. A bajnok­ságon Debrecen fiúcsapata csak 7 fővel jelent meg és így őket nem lehett értékelni. Még sajnálato­sabb, hogy Békéscsaba városi sportiskola fiúcsapata nem jelent meg a versenyen. Eredmények. Leányok. 1. Sze­ged 9, 2. Debrecen 7, 3. Gyula 26, 4. Békéscsaba 28 ponttal. Fiúk: 1. Szeged 1P> 2- Gyula 14 ponttal. Lengyel labdarúgók megyénkben Hétfőn a késő esti órákban megér­kezett Gyulára a Katowicéi Uránia labdarúgó-csapatának 16 játékosból és 5 vezetőből áUó sportküldöttsége. A lengyel vendégeket Széles Gábor, a Gyulai MEDOSZ elnöke és Szabadfali i László labdarúgó-szakosztály vezető­ségi tag üdvözölte. Kialakult már a lengyel labdarúgók programja Is. Ezek szerint ma Gyo- mán a TK ellen, szombaton délután 17.30 órai kezdettel a gyulai jubileumi sportünnepségek keretében a MEDOSZ- szal, vasárnap pedig Békésen a Spar- tacussal mérkőznek. A lengyel küldöttség itt-tartózkodá- sa alatt látogatást tesz a Gyulai Állami Gazdaságban és megyénk idegenfor­galmi nevezetességeivel is megismer­kedik.

Next

/
Thumbnails
Contents