Békés Megyei Népújság, 1969. június (24. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-09 / 130. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek I NÉPÚJSÁG A M£G)C£/ PÁRTBIZOTTSÁG tS Á MEGYÉI TANÁCS LAPJA Zápor, zivatar Várható időjárás ma estig: Túlnyomórészt borult idő, legfeljebb egy-két órányi napsütés. Szakaszosan ismétlődő további esők, záporok, zivatarok, egy-két helyen jégeső. Mérsékelt, időnként élénk keleti, a Dunántúlon megerősödő északkeleti-északi szél. Hűvös marad az idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11—16, legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 15— 20 fok között, északkeleten kevéssel 20 fok felett. — az Állami biztosító Békés megyei igazgatósága az elmúlt hónapban a gyulai járásban több mint 5 millió forintot fizetett ki kárrendezés címén. — BÉKÉSCSABÁN a Fegyveres Erők Klubjában matiné keretében mutatják be a Tolvajok szigete című kalandos ifjúsági filmet. — BÉKEÜNNEPET RENDEZNEK holnap este 7 órakor Békéscsabán az I. kerületi párt- székházban, a kerületi Hazafias Népfront Bizottsága rendezésében. Az ünnepség után egy vietnami és egy szovjet békefilmet vetítenek a résztvevőknek. Krokodiltenyésztő medence A régészek Luxor közelében a fáraók idejéből származó három medencére bukkantak, amelyekben annak idején krokodilokat tenyésztettek. A téglából és kőből építettt víztároló időszámításunk előtt körülbelül 1500 évvel készült. Az ősi Egyiptomban azt tartották, hogy a krokodil az ország eltartójának, a Nílusnak a lelkét testesíti meg, s ezért jólétet és békét hoz az embereknek. — HÁZNAGYSÁGÜ LEVELEK. Az Amazonas folyó mentén tenyésző raffiapálmának van a legnagyobb levele. Ezek hatalmas szárnyakhoz hasonlítanak, amelyek elérik a 22 méter hosz- sziúságot és a 12 méter szélességet. A levél szára 5 méter. Köszönetnyilvánítás Fájó szívvel mondunk köszönetét azoknak a rokonoknak, ismerősöknek, jóbarátoknak, szomszédoknak és mindenkinek, akik drága jó féljem, édesapám, apósom, testvérem, sógorunk, HÖSS KÁROLY temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyezve, soha el nem múló fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a 8. sz. AKÖV vezetőinek, dolgozóinak és szakszervezetének. A gyászoló család — ÜJABB CSOPORT ÉRKEZEIT Gyulára, a SZOT üdültetési akciójában. Az érkezőket az állomáson ünnepélyesen fogadták és külön busszal szállították szálláshelyükre. — „MAGAD URAM, HA SZOL- DÁD NINCS’ című tudósításban amely a Békés megyei Népújság csütörtöki számában jelent meg, téves információ alapján a kö- rösladányi vb-elnökének Szőke Istvánt írtunk Márta Károly helyett. Szőke István ugyanis Füzesgyarmat községi tanács vb-el- nöke. — BEFEJEZŐDTEK a tisztképző főiskolákra jelentkezettek felvételi vizsgái. Ezúttal 1626 fiatal jelentkezett a különféle tisztképző főiskolákra és ezek közül választották ki azokat, akik a legalkalmasabbnak bizonyultak a hivatásos tiszti pályára. A felvett fiatalok 54 százaléka fizikai dolgozók gyermekei Kollégiumavatás Gyulán Ma 10 órai kezdettel rendezi meg ballagással egybekötött kollégiumi avató ünnepségét a gyulai 613. számú „Munkácsy Mihály” Ipari Szakmunkásképző Intézet Diákotthona és KISZ-ta- nácsa. Ezen az ünnepségen szerepel az avatóbeszédek elhangzása után a végzős tanulók búcsúztatása és a diákotthon megtekintése. — EBBEN AZ ÉVBEN 33 millió forintot fordítanak Szeghalom és a járás községeinek fejlesztésére. — A SZAKMA KIVÁLÓ TANULÓJA intézeti versenyt csütörtökön és pénteken rendezték meg Kétegyházán a Gépcszkép- ző Szakiskolában. Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, kik szeretett édesapánk és nagyapánk, ID. GULYAS JÄNOS végső búcsúztatásán megjelentek és részvétük kifejezésével enyhíteni igyekeztek fájdalmunkat. A gyászoló család Köszönetnyilvánítás Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik drága halottunk, KOVÁCS PÄL hamvasztás előtti gyászszertartásán részt vettek. Köszönetünket fejezzük ki az MSZMP békéscsabai bizottságának, a munkásőrség városi parancsnokságának, a 8. sz. AKÖV vezetőségének és dolgozóinak, hogy gyászunkban fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Évforduló Ma ötven éve, hogy 1919. június 9-én Csapajev legendáshírű 25. vörös lovashadosztályával, miután előzőleg visszaverte a kolcsakista Kappel-hadtest támadásait, elkeseredett harcok árán felszabadította Ufa városát, az ellenforradalmi Kolcsak-had- sereg legfontosabb támaszpontját. Kolcsak tengernagy antant által felfegyverzett és addig lendületes támadást folytató fehérhadseregének maradványai Ufa elvesztése után menekülésszerű- en, rendezetlenül özönlöttek visz- sza kelet felé. A fehér-csapatok üldözése során a Vörös Hadsereg egységei bevonultak az Ural előhegységeinek terébe. Július közepén pedig elfoglalták Zlatousz- tot, majd Jekatyerinburg városát, a mai Szverdlovszkot. — MA BUDAPESTEN tartja küldöttközgyűlését a Vakok és Csökkentlátók Országos Szövetsége. A közgyűlésen a részt vevők az új alapszabályt vitatják meg. A békéscsabai kerületi csoport öt küldöttel képviselteti tagjait ■■■■■■■•■■■■■»■■■■■■■■•■■•■■■■■■■■■■■■■■•■I ■ ■ I Egy pillanatra \ ■ Azt olvasom, hogy a Földön | ■ Százmillió azok száma * S Kiknek egész életükben ■ Cipőt sose lát a lába S ! Megszólal e hírre egy férj: • :J Szomorú ez, de én értem J ■ Azért van így, mert elhordja J [ Előlük a feleségem — O — ; — AZ ALKOTMÁNY ÜNNEPÉNEK tiszteletére adják át Körös- nagyharsányban az 500 ezer forint költséggel épülő új politechnikai műhelyt. — OROSHÁZA városban 1969. június 12-én, csütörtökön országos állatvásár lesz. Ipari tanulókat beiskolázunk kőműves, ács, parkettás, műköves fehérmunka, hidegburkoló szakmákra. Kollégiumi elhelyezésről, teljes ellátásról, munkaruháról, bakancsról gondoskodunk. Ösztöndíjat fizetünk. Jelentkezés személyesen vagy levélben a 43. sz. Állami Építőipari Vállalat szakoktatási csoportjánál. BUDAPEST, XI., Dombóvári út 19. A televízió műsorából Kedden, június 10-én 20.20 órai kezdettel mutatja be a televízió a Borotva éle című tv-játékot, melyet Karikás Frigyes börtönnovellái nyomán Dévényi Rób ért írt. Képünkön a film egyik jelenete látható. ' — A BÉKÉSI JÁRÁS termelő- szövetkezeteiben az idén 9 ipari és 87 mezőgazdasági szakmunkástanulót szerződtetnek. — A MEGYEI MŰVELŐDÉSI HÁZBAN Békéscsabán, ma gyermek- és a gyűjtők klubja tart összejövetelt. A gyermekek a KISZ-táborba kirándulnak, ha jó lesz az idő, a gyűjtők pedig érmek cseréjével foglalkoznak. — NÉMETI JÓZSEF VEZÉRŐRNAGY, belügyminiszterhelyettes vezetésével magyar határőr-delegáció járt baráti látogatáson a Bolgár Népköztársaság határőrségénél, — PÉNTEKEN NYITOTTAK MEG Mezőkovácsházán a kereskedelmi napokat. Az idei kiállítás színvonala — különösen a cipő és női kötöttárukban túlszárnyalta a múlt évit. Az árubőségre jellemző, hogy most emiatt volt nehéz a választás. — SZARVASON az idén eddig 30-an kaptak iparengedélyt, közülük 18-an működési engedély- lyel másodállásban vállalhatnak szolgáltató-javító munkákat. Hiány van még az építőipari, műköszörűs és a gumijavító szakmában. __A BÉKÉSCSABAI Gépíró- és G yorsíró Iskolában az érettségizett dolgozók részére a beiratkozást június 16-án, délután 5 órakor tartjuk, Kun Béla u. II szám alatt. Igazgatóság. Bebiztosította Az utóbbi 10 évben — mondja egy középszerű énekesnő — bebiztosítottam a hangomat 20 millióra. — Csodálatos! — jegyzi meg valaki a társaságban — és mit csinált azzal a sok pénzzel ? Transzformátor-állomás, távvezeték a DÁV második félévi tervében A Dél-Magyarországi Áram- szolgáltató Vállalat már megkezdte Békéscsabán, a Tanács- köztársaság útjának közvilágítási és a kisfeszültségű kábelhálózatának szerelését. Rövidesen megkezdik a Gyula—Sarkad közötti 35 kilowattos és a Medgyes- egyháza—Dombegyházát összekötő 20 kilovoltos gerincvezeték építését. A harmadik negyedévben indul az 5 millió forintos beruházás Sarkadon, ahol egy 35/20-as kilowattos trasnsz- tormá tor-állomást és a hozzá csatlakozó 20 kilowattos vezetéket építik meg. Ezek a munkák tovább javítják majd a megye, valamint az érintett községek villamos energiával való ellátását. BÉKÉS MÉtSTÉU^ A* MSZMP megyei bizottsága éa a megyei tanáé« lapja. Tanácstagi fogadóórák Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőségi Békéscsaba. Szabad- ság tér 17, HL cm. Telelőm Í2—isi, lg—SM. Békéscsabán, június 9-én 16— 18 óráig a Könyves u. 68 szám alatt Szabó Lászlóné, 18—19 óráig a Kassai út 43 alatt Far- kasinszki Gyuláné; 18—20 óráig a Tanácsköztársaság út 30 szám alatt Prókai Ferenc és június 11- én 17—19 őrig a Széna út 1 szám alatt Kovács Gyula tanácstag tart fogadóórát. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba. n„ Tanácsköztársaság útja g. Teletöm ll—on, 11—051. Felelős kiadó: Lehőczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél, ■előfizetési díj egy hónapra *0,— Ft, Békés megyei Nyomdaipari Vállalat, Békéscsaba. Indem ás OSI Háromszorosan jól jár! ha június 10—augusztus 10-ike közötti időben adja le tisztításra ruhaneműit a „HATTYÚ” Vegytisztító Szalonba 1. = 36 órán belül elkészül. 2. = sürgősségi felárat nem számítunk fel. 3. = leszállított áron tisztítunk. Kabát \ Felöltő I ßß—46 Ft helyett Ballon S J Kosztüm Öltöny Női ruha 25—30 Ft helyett egységesen 20,— Ft Nadrág, éltartósítással együtt 15,— Ft Zakó, kosztüm, kabát 16,— Ft A fel nem sorolt valamennyi téli ruházati cikkek 20%, egyéb felsőruházati cikkek tisztítási dijából 10% kedvezményt adunk. CÍMÜNK: BÉKÉSCSABA, LENIN U. 7. TELEFON: 12—806. egységesen 30 forint