Békés Megyei Népújság, 1969. június (24. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-28 / 147. szám
1 1969. június 28. 2 Szombat II francia kormányprogram (Párizsi telefontudósítás) Az új francia kormány megalakításával, a kormányprogram közzétételével elindult hétéves útján Pompidou elnök hatalmi gépezete. A választási ígéretekhez híven minden a „folyam^ tosság és a nyitás” jegyében történt. Ezt viseli magán összetételében az új kormány és programja is. Az 1962 óta csak ga- ulleistákból és giscardistákból álló kormánykoalíció most kibővült a centristákkal és — mint mondják — a nemzeti lobogóhoz hasonlóan három színű — trico- lore — lett. A miniszterelnök által a parlamentben ismertetett program szerint a francia külpolitika lényegében nem változik, de hajlékonyabb és kezdeményezőbb lesz. További jó kapcsolatokra törekednek a szocialista országokkal, különösen a Szovjetunióval. Ez — mint Chaban-Delmas mondta — megfelel Franciaország gazdasági ép politikai érdekeinek. A nyugati szövetségesekkel folytatandó hajlékonyabb és kezdeményezőbb politikában már érezhető a kormánykoalíció centrista csoportjának a nyomása., Ez tükröződik a Közös Piac-országok vezetőinek csúcsértekezletére tett javaslatban, ahol Francia- ország bizonyíthatja kezdeményező szándékát az európai ügyekben és nagyobb szolidaritásra hívhatja fel szövetségeseit a pénzügyi kérdésekben. Belpolitikai vonatkozásban a kormányprogram legalább olyan bőkezű ígéretekben és nagysza| bású tervekben, mint Pompidou választási beszédei. ígéri a vál- 1 ságból válságba eső frank védelmét, a költségvetési egyensúlyt, az ipar és a mezőgazdaság fellendítését, a vállalati koncentrációt és a külföldi beruházások segítését, a jó közigazgatást, az árak rögzítését, egy új társadalmat. Az újabb áldozatok követelése a dolgozóktól mutatja a kormányprogram osztályjellegét: kedvezmények a tőkéseknek, a dolgozó tömegek áldozataiból. A munkásszervezetek világosan látják ezt és máris készülnek az újabb harcokra, a dolgozók érdekeinek védelmére. A tőkések oldalán is megkezdődött a szervezkedés. A tegnap választási ellenfelek, Pompidou és a Poh'er- tábor hívei látványos kibéküléssel igyekeznek megteremteni a tőkések egységét. Ez rendkívül könnyen és gyorsan megy, hiszen csak a hatalom csúcsaiért folytatott versengésben voltak ellenfelek, a dolgozók kizsákmányolásában. elnyomásában már teljesen egyek — az azonos érdekek alapján. A baloldali pártok közűi a Francia Kommunista Párt az első, amely levonta a népszavazás és az elnökválasztás politikai tanulságait és meghatározta a jövő feladatait és tovább folytatja a küzdelmet valamennyi baloldali erő egységéért, hogy a jövőben hatásosabban lehessen harcolni a dolgozók érdekeinek védelméért. Roger Range Sikertelen merénylet Sékou Touré ellen Dakar-Abidjan A szomszédos fővárosokban lehallgatott Conakry-i rádió pénteken ismertette a Guineái Demök- rata Párt Politikai Bizottságának közleményét arról, hogy egy külföldi zsoldban álló ügynök kedden sikertelen merényletet követett el Ahmed Sékou Touré elnök ellen. sán kísérelte meg a merényletet. „Az imperialisták Elefántcsontpart Köztársaságban gyilkos. Ságra kiképzett ügynökének kísérlete azonban nem sikerült: a guinea! államfő sértetlen maradt” — közölte a Conakry-d rádió. A merénylőt a helyszínen elfogták. (MTI) Czinege Lajos vezetésével katonai küldöttség utazott Romániába | A Román Szocialista Köztársaság fegyveres erői miniszterének j meghívására Czinege Lajos vezér- ezredesnek, az MSZMP Politikai Bizottsága póttagjának, honvédéi, mi miniszternek a vezetésével pénteken magyar katonai küldöttség utazott a Román Szocialista Köztársaságba baráti látogatásra. A Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter vezette magyar katonai küldöttség romániai baráti látogatásra pénteken délelőtt Bukarestbe érkezett Eon Ionita, a román fegyveres erők minisztere este a honvédség házában fogadást adott a magyar küldöttség tiszteletére. (MTI) Ötvenedik országos tanácskozás Csehszlovákfában Prága Prágában pénteken közleményt adtak ki arról, hogy a CSKP KB elnöksége csütörtökön a prágai vár spanyoltermében országos tanácskozást rendezett a párt ke-, rületi és járási első titkárai, va-’ lamánt a kerületi és járási nem- zéközd bizottsági elnökök részére. A Strougal és Sadovskv elnökletével lezajlott tanácskozáson Gus- táv Husák. a CSKP KB első titkára tartott beszámolót a politikai helyzet általános kérdéseiről. Oldrich Cemik, a CSKP KB elnökségének tagja a fő gazdasági problémákról tartott beszámolót. Vasil Bdlak, a párt elnökségének tagja a moszkvai tanácskozás eredményeiről számolt be. A beszámolók után vita kezdődött a poltikai kérdésekről és a párt előtt álló gazdasági feladatokról. (CTK) A szűkszavú közlemény csak arról számol be, hogy a merénylő — a 24 esztendős Keita Tidja- ne — a hivatalos látogatásra Guineába érkező Kenneth Kaunda zambiai elnök repülőtéri fogadáAbernathy csaknem egy hete folytatta az éhségsztrájkot Megkezdőin a földreform Peruban Lima Peruban megkezdődött a földreform végrehajtása. A hivatalos lap közölte, hogy először az északi tartományokban levő földbirtokokat sajátítják ki, hogy kiosszák az újonnan alakítandó mezőgazdasági termelőszövetkezeteknek. A hivatalos lapban megjelölt körzetekben több nagy amerikai birtok: cukor, és gyapotültetvény van. Időközben egyházi és sajtó- körök, szakszervezetek, diákszövetségek és egyéb csoportok bejelentették, hogy támogatják a kormány által kezdeményezett reformot. A törvényt kedden este jelentette be Juan Velasco Alvarado elnök. Washington Csaknem egy hete éhségsztrájkot tart a dél-karolinai Charleston börtönében Ralp Abernathy lelkész, a Southern Christian Leadership Conference nevű polgárjogi szervezet vezetője. Aber- nathyt a múlt hét végén tartóztatták le, amikor tüntetést vezetett a helyi néger kórházi alkalmazottak több hetes sztrájkjának támogatására. A lelkészt „lázadás szításával” és a tüntetés elleni rendelkezések megszegésével vádolták. A sztrájk a néger kórházi alkalmazottak szakszervezetének elismertetéséért, bérük és munkakörülményeik megjavításáért folyik. Az elmúlt hetekben több tüntetésre, felvonulásra, nagygyűlésre került sor a városban, ahol a mozgalom támogatására megjelent Coretta King, Martin Luther King özvegye, Walter Reuther, az autóipari munkások szakszervezetének elnöke, valamint több kongresszusi képviselő is. A legújabb fejleményként ßz ALF-CIO szakszervezeti szövetség vezetői közölték, hogy szükség esetén utasítást adnak a város kikötőjében dolgozó dokkmunkásoknak: lépjenek szolidaritási sztrájkba. A kikötő megbénulása az egész város gazdasá gi életére kihat. Más amerikai városokban is nagy erővel robbant ki az elmúlt napokban a néger gettók lakosságának elégedetlensége. A legnagyobb szabású gettólázadásra a Nebraska államban levő Omaha városéban került sor, ahol egy fehér rendőr kedden este agyonlőtt egy 14 éves néger lányt. A városban tüntetések folynak, az éjszakai órákban több helyütt gyújtottak fel épületeket. Bírák lázadása Görögországban A kormányhatóságok országszerte nagyszabású intézkedéseket tesznek az esetleges nyári gettólázadások elfojtására. (MTI) Athén Görögországban konfliktus rob. bánt ki a katonai kormányzat és az államtanács között. Az utóbbi feladata a görög alkotmány értelmében az, hogy az állampolgárok és az állam között felmerülő vitákkal jogi szempontból foglalkozzék. A konfliktust az államtanács e hét keddjén hozott határozata robbantotta ki, amelynek értelmében jogilag érvénytelennek nyilvánították a kormány múlt év május 29-én hozott döntését 21 magas beosztású bíró és ügyész előmozdításáról. Az államtanácsi döntés birtokában a tavaly elmozdított bírák és ügyészek csütörtökön már megjelentek korábbi hivatalukban. A Reuter athéni tudósítója péntek reggeli jelentését, mely szerint Sztasszinopulosz. az államtanács elnöke benyújtotta lemondását, az athéni rádió közlése alapján adta. Ezt követően azonban Sztasszinopulosz telefonon közölte az angol tudósítóval, hogy az athéni rádió híre nem felel meg a valóságnak, mivel nem mondott le. Ehhez hozzáfűzte: „Levelet küldtem a kormánynak és közöltem. hogy nem fogok lemonäani”. (MTI) Csou En-laj fogadta Kiemet Peking Csou En-laj, a Kínai Népköz- társaság miniszterelnöke csütörtökön Pekingben fogadta Tran Buu Kiemet, a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormánya elnöki hivatalának miniszterét. Az Üj Kína szerint a tanácskozás „szívélyes és baráti” légkörben zajlott le. (MTI) Súlyos harcok Ben Hét körül sr Saigon Ismét súlyos harcok színhelye a j különleges amerikai alakulatok j Ben Het-j tábora. A DNFF fegy! veres 'erői péntekre virradó éjjel) I erőteljes támadást indítottak a ; Dák Tó-tól 18 kilométerre levő I létesítmény ellen. Néhány óra leforgása alatt a tábor területére 125 különböző kaliberű lövedék csapódott, emberéletben és berendezésekben jelentős károkat okozva. Mint ismeretes, a partizánok már másfél hónapja tartják ostrom,gyűrűben az amerikai létesítményt. Hírek szerint a tábor környékére állandó partizánerősítések érkeznek, s a hazafiaknak sikerült teljesen elvágniuk Ben Hét szárazföldi utánpótlási vonalait. Péntekre virradó éjjel az amerikai B—52-esek három ízben is a szorongatott tábor segítségére siettek, és környékére több száz tonna bombát szórtak. A B—52-esek pénteken támadták Tay Ninh és Quang Ngai térségéti is. A dél-vietnami szabadságharcosok rádiója pénteken bejelentette, hogy ezentúl „az ideiglenes forradalmi kormány hangjaként” jelentkezik. A rádió azt is közölte, hogy megváltozott a dél-vietnami fel- szabadulás hírügynökség neve. Az új elnevezés: „az ideiglenes forradalmi kormány hivatalos szerve.” (MTI) Elfogadták az amnesztia törvénylavaslatof Párizsban Párizs A francia nemzetgyűlés pénteken a hajnali órákig húzódó vita után egyhangúlag elfogadta azt az amnesztia törvényjavaslatot, amelyet a kormány, a hagyományoknak megfelelően, az új elnök hivatalba lépése alkalmából beterjesztett. Az amnesztia kiterjed a múlt évi májusi események alatt | és után a tüntetésekben való rész- I vétel, az egyetemi és középiskolai diákmegmozdulások miatt indított bírósági és fegyelmi eljárásokra és ítéletekre, az adóügyi kihágásokra, kisebb közlekedési vétségekre (főleg a parkírozási tilalom megszegésére, ami 9 millió embert érint), a betiltott szélső- baloldali pártok újjászervezését megkísérlőkre. Egy külön paragrafus intézkedik a Breton felsza- badítási mozgalomnak ez év elején letartóztatott, aktivistáiról is. A törvényjavaslatot pénteken a szenátus tárgyalja. (MTI) Salvador megszakította diplomáciai viszonyát Hondurassal San Salvador El Salvador csütörtökön este megszakította diplomáciai viszonyát a szomszédos Hondurassal és közölte, hogy kéri az amerikai államok szervezetének az emberi jogokkal foglalkozó bizottságát: vizsgálja ki Honduras „népirtási” cselekményeit. A két közép-amérikaá ország viszályát a labdarúgó világbajnoki selejtező torna robbantotta ki. Az észak- és közép-amerikai selejtező csoportban a hondurasi és az El Salvador-i válogatót eddig kétszer találkozott. Honduras megverte Salvadort, a visszavágó mérkőzést pedig El Savador nyerte meg. A salvadoriak arról panaszkodtak, hogy Hondurasban tömegek támadták meg az átrán- dult szurkolókat és összetörték a Salvadort autókat. A rákövetkező vasárnap a hondurasi csapat játszott San Salvadorban, ezúttal a hondurasiakat bántalmazták. Az eset olyan botrányos volt, hogy a hadsereg volt kénytelen szétoszlatni a felbőszült tömeget és beavatkozása nyomán két szurkoló meghalt; a hondurasi csapat rangrejtve menekült San Salvadorból Ezt követően Hondurasból kiutasították az El Salvador-i útlevéllel rendelkező telepeseket, körülbelül 10 000 embert, akik egy szál ruhában voltak kénytelenek elhagyni az országot és most vagy Nicaraguában, vagy Salvadort sátortáborokban húzzák meg magu_ kát. Az ügy miatt Salvador nemrég a tartalékosokat is behívta. A diplomáciai incidenssel járt sportbotrány azonban még nem zárult le, ugyanis a hondurasi és a Salvadort válogatott harmadik mérkőzésén dönti el a továbbjutás kérdését A nemzetközi labdarúgó szövetség még az előtt, hogy a diplomáciai és a kereskedelmi viszony megszakadt volna a két ország között, úgy intézkedett, hogy a további bonyodalmak elkerülése végett a döntőt a mexikói fővárosiban játsszák le, magyar idő szerint a szombatra virradó éjjel. A mérkőzést a híres Azték-stadionban rendezik. A mexikói rendőrség detektíveket küld a nézőtérre és különítményeket vezényel ki, hogy csírájában fojtsák el a zavargásokat akár a stadionon belül, akár a főváros utcáin. (MTI) Értesítjük a mezőgazdasági üzemeket, állami gazdaságokat, tsz-eket, gépjavító vállalatokat, hogy vállalatunk alkatrész osztálya (Békéscsaba, Szerdahelyi út) az aratás-cséplés, begyűjtési munkák zavartalan biztosítása érdekében június 30-tól augusztus 16-ig munkanapokon 7 órától 19 óráig, vasárnap és ünnepnapokon 7 órától 13 óráig ügyeleti szolgálatot tart. Az ügyeleti szolgálat alatt csak a gépállást megszüntető alkatrészt és műszaki árut szolgálunk ki. Az ügyeleti szolgálat telefonmegrendeléseket munkanapokon 7 órától 16 óráig a 12—217, 16 órától 19 óráig, valamint munkaszüneti napokon a 12—593 telefonszámon vesz fel. BÉKÉS MEGYEI MEZŐGAZDASÁGI ELLÁTÓ VÁLLALAT (AGROKER, BÉKÉSCSABA) 67136