Békés Megyei Népújság, 1969. június (24. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-21 / 141. szám

/ Feihőátvonulások Egyhetes tanulmányi kirándulás Várható idő­járás ma es­tig : időnként felszakadozó felhőzet, már kevesebb he­lyen esővel. Időnként élénk, helyenként erős északnyugati, északi szél, Az évszakhoz képest hűvös idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet szombaton 10—15 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 20 fok körül. Évforduló Százötven éve, 1819. június 31- en született Jacques Offenbach német származású párizsi zene­szerző, a klasszikus párizsi nagy­operett világhírű megteremtője. Gordonkaművésznek indult, majd színházi karnagy lett. Szín­házat alapított, amelyben saját darabjait játszotta. Hírnevét megalapozó „Orpheus a pokol­ban” című operettjét 1858-ban vitte színpadra elsöprő sikerrel. Akkoriban egymás után három- százszor játszották. Másik, ugyancsak antik környezetet idéző darabját, a „Szép Helé- ná”-t egy sor — korának leve­gőjét árasztó — operettje követ­te, köztük a Gerolsteini nagy hercegnő” és a „Párizsi élet”. Százkét színpadi művének leg­többje bejárta a világ színpa­dait és szellemes, mozgékony muzsikájuk révén jó néhányuk mindmáig sokat játszott, kedvelt müsordarab. Ezek közül is ki­A Gyulai Román Gimnázium má­sodik osztályának tanulói a tan­évet egyhetes kirándulással zárták. A tanulók már az első osztályban négy évre megtervezték a kirándu­lási programot. Az elmúlt évben a Balaton északi partján, Veszprém­Egy pillanatra Üj-Guineában a lányok, Nagyon drágák, s igen szépek Egy-egy lányért az apukák ötezer dollárt is kértek Újabban már kapható lány Mélyen leszállított árral De egy apa a lányáért Mennyi garanciát vállal? — O — — A VÉGEGYHÁZI SZABAD­SÁG Termelőszövetkezetben módosították az alapszabályt. Az új rendelkezések értelmében a nőknél 120-ra, a férfiaknál 200- ra csökkentették a kötelező munkanapok számát. — FELLENDÜL A SELYEM- GUBÓ-TERMESZTÉS. Békés­csabán megkezdődött a selyem­gubó felvásárlása. Bár a ked­vezőtlen időjárás késlelteti a be­szállítást, az illetékesek bíznak abban, hogy az idén több lesz a termés, mint tavaly volt, mert a szezon elején 800 doboz petét osztottak ki az igénylők kö­zött. — GYAPJÜSZÜRET. Megyénk­ben a vége felé közeledik a bir­kanyírás. Az eddig beérkezett 34 vagónnyi gyapjú az elmúlt évi kedvezőtlen időjárás miatt minőségileg is és mennyiségileg is alatta marad a tavalyinak. emelkedik hátrahagyott operája, a „Hoffmann meséi”. — EMELKEDIK a propán-bután­gázt használók száma. A veze­tékes gáz megjelenésével Bé­késcsabán arra számítottak, hogy csökkeni fog a palackos- gáz-használók száma. Hogy még­sem, ezt igazolja az is, hogy a múlt hónapban a békéscsabai telepen 17 ezer palackot cse­réltek ki. — ÓRIÁSGÁT. A világ legna­gyobb gátját Pakisztánban építik meg az Indus-folyón. Magassága 148 méter, hossza 3 kilométer lesz. A gát előtt összegyűlt víz körübelül 250 négyzetkilométer területen alkot tavat. — LEGENDA A NAPÓLEON- KINCS. A Szmolenszk melletti Szemlev-tó fenekén szovjet geo­fizikusok, különleges színesfé­mek felderítésére alkalmas mű­szerrel kutatást végeztek. Állí­tólag Napólen 1812-ben Moszk­va bevételekor nagy mennyisé­gű aranyat rabolt és süllyesztett a tó fenekére menekülésekor. A műszerek azonban nem mutattak ki kincset. — A BÉKÉSI JÁRÁSBAN a ter­melőszövetkezetek önálló közös építési vállalkozásánál az elmúlt évben 13 üzemi baleset történt. Ennek következtében 282 mun­kanap esett ki a termelésből. Az idei szezonban a vezetőség in­tézkedéseket hozott az üzemi balesetek csökkentésére. Érettségizett fiatalok, most itt az alkalom, jeleotkezzetek Diesel-motorvezetö gyakornoknak és betanított munkásnak Gyakornokok átképzési ideje egy év öt hó. Kezdő fizetés 1700—1800 Ft. Betanított munkások kezdő órabére 7 forint, kétéves gyakorlat után szakmunkás vizsgát lehet lenni. További felvétel: szakmunkás, segédmunkás, mozdonyfűtő, kocsitakaritó, valamint iskolai tanulók 1 hónapos időtar­tamra 12—16 évig. Kedvezmények: munkaruha, ruhapénz, külföldi és belföldi kedvezményes utazás, lakóhelytől munkahelyig ingyenes utazás, 44 órás munkahét. Vidékieknek szállást biztosítunk. A MÄV Békéscsabai Vontatási Főnöksége vár benneteket. Jelentkezés: Fútöház, munkaerőgazdálkodás. ben és a Bakony szépséges tájain jártak, a második évre az Északi Középhegység, a harmadikra a Du- na-kanyar, a negyedikre pedig Deb­recen, Hortobágy nevezetességeinek megtekintését tervezték. A program első részét már teljesítették. Az idei kirándulás első állomása Gyöngyös volt, az utolsó pedig Széphalom. Ez azt jelenti, hogy be­barangolták a Mátra, Bükk, Zemp­léni hegyek gyönyörű tájait. Mátra- füreden csónakáztak a Sás-tóban ' megnézték a Rákóczi-forrást, majd ellátogattak Egerbe, ahol a törté­nelmi nevezetességeket tekintették meg. Kiruccantak Szilvásváradra is, ahol a Szalajka-völgy csodálatos forrásaival, pisztrángos tavaival nagy élmény volt. Jártak Miskolcon, Tapolcán, Lil­lafüreden; programjukban szerepelt az Avas, a Mésztufa-barlang, István- cseppkőbarlang és a Hámori-tó meg­tekintése. Megismerték Sárospatak, Sátoraljaújhely és Széphalom vidé­két is. A gazdag program felejthe­tetlen élményeket nyújtott a kirán­dulás minden résztvevőjének. K. A. ‘■O-ÖOO-O-OO-OO-O-O-O-O-O-O-O-O-O^OOOOC A Metropolitan énekesnője Békéscsabán Mint lapunkban már hírül adtuk, ma este különleges zenei élményben lesz részük a hangversenyek kedve­lőinek. Este 8 érakor a békéscsabai katolikus templomban Agai Karola Liszt-díjas, a Budapesti Állami Ope­raház és a New York-i Metropolitan magánénekesnője, többek között vi­rágénekkel- és Schubert Ave Maria című áriájával szerepel a megyeszék­hely közönsége előtt, A műsorban fellép Szendrel Karper László Liszt-díjas gitárművész és Gergely Ferenc orgonaművész is. — UBORKA-EXPORT. A Bé­késcsabai MÉK a jövő héten 10 vagónnyi uborkát szállít hűtő- vagonban Csehszlovákiába és az NDK-ba. — SZOBAFESTŐ TANULÓT felveszek. Érdeklődni: minden­nap este 7 óra után, Békéscsaba, Mokri Lakótelep, 31. épület, I. 8. — ÉRETTSÉGIZETT fiút ipari tanulónak felveszek. Pusztai gázvezetékszerelő, Békéscsaba, VI., Tedep u. 1. — VASÁRNAP OROSHÁZÁN az Alföld Szálloda színházter­mében tartják évzáró vizsga- előadásukat az Orosházi Műve­lődési Központ balettiskolásai. A lottó e heti nyerőszámai 18, 31,40,49, 72 A Tv műsorából Magyarul beszélő jugoszláv filmet láthatunk ma 15.30 órakor a televízióban. A film üzemi környezetben játszódik, és egy fiatalemberről szól, akinek zátonyra futott életét a gyári kol­lektíva segítőkészsége tereli helyes irányba. — INGYENES JOGI TANÁCS­ADÁS. Ma délelőtt a Békés me­gyei Népújság jogtanácsosa in­gyenes jogi tanácsadást tart Bé­késcsabán (Szabadság tér 17. III. em. 12.). _ KÉT ÉS FÉL MÉTER MA­GAS PETÖFI-SZOBOR. Szalka- szentmárton községben a költő halálának évfordulóján avatják fel Marton László szobrászmű­vész alkotását. — ELSŐ BULGÁRIA. A nem­zetközi idegenforgalom növeke­désében az első helyet Bulgária foglalja él Kelet-Európábán — közli az ENSZ 1968-as évköny­ve. — ÚJRA KIGYULLADTAK AZ ŐRTÜZEK a Bakony és a Bala- ton-felvidék erdőmenti közsé­geinek határában. A vidéken minden nyáron szervezetten vé­dekezek az érésben levő gabo­nát dézsmáló erdei vadak ellen. Különösen a csapatokba verődő vaddisznók okoznak sok gondot. — A MEGYEI MŰVELŐDÉSI OSZTÁLY rendezésében hétfőn kezdődnek meg a pedagógus to­vábbképzések. Elsőnek a film- esztétikával, a háztartási isme­retekkel és a kézimunkákkal fog­lalkozók részesülnek oktatásban. Az eszperantó mozgalom híreiből Levelezőlap-gyűjtők figyelmé­be: a Papír és Irodaszer Nagy­kereskedelmi Vállalat Szegedi Kirendeltsége kedves meglepe­tésként ez év harmadik negye­dében a gyulai fotólapokat esz­perantó-nyelvű szöveggel is ki­adja. * Ingyenes üdülés. A Baranya megyei Eszperantó Bizottság kéthetes Balaton melletti in­gyenes üdülést ajánlott fel a Gyulai Országos Eszperantó ta­nulmányi verseny győztesének a Nemzetközi Eszperantista Út­törőtáborban. A moszkvai Esperanto-komi- siono egy év óta egyre gyakrab­ban jelentkezik könyveivel a vi­lágpiacon. Ebben az évben ed­dig két könyvet jelentetett meg: a Lenin-díjas Juhan Smuul: Ha. jótörés című művét, valamint egy litván antológiát. * Az eszperantó nyelv segítsé­gével egyre nő a turizmus Bul- gáriban. Ripozoj címmel színes, nagy alakú folyóirat jelenik meg havonta, hogy bemutassa Bul­gáriát az érdeklődőknek. Svéd­országban Turista Mondo cím­mel jelenik meg eszperantó nyelven egy olyan újság, amely a világ legszebb üdülő- és pi­henőhelyeit mutatja be. Gy. Zs. Közöoségszervezök jutalmazása A színházak szervezőinek te­vékenysége nemcsak segíti a színházak munkáját, de kultúr­politikai célokat is szolgál, hi­szen a nagy lésztámú csoportok szervezésével, a munkás- és di­ákfiatalok bevonásával elősegí­tik a színházlátogató közönség kialakítását. A Békés megyei Jókai Színház munkájuk elismeréseképpen csütörtökön jutalomban részesí­tette a legjobb közönségszerve­zőket,akik kimagasló eredménye­ket értek el a bérletezés és a csoportos színházlátogatások szervezésében. » — SZÁZÖTVEN MAGYAROR­SZÁGI KASTÉLY közül a sza­badkígyósát választotta ki Sán­dor Pál, a „Szeressétek Ódór Emíliát” új, magyar film ren­dezője. A kastély környékének parkosításában és a .termek dí­szítésében közreműködik a Gyu­lai Kertészeti Vállalat is. — CSÜTÖRTÖK DÉLUTÁN­TÓL PÉNTEK DÉLELÖTTIG VIHARÁLLAPOT volt a Balato­né®. Huszonhárom viharágyúból lőttek fel vörös rakétákat. A ri­asztás következtében a fürdözők, s a vízi járművek vezetői fegyel­mezetten partra tértek. — GYERMEKJÁTÉKBÓL TŰZ. Június 19-én, Orosháza, Bónum 79-ben Szőke János házának ud­varán gyermekjátékból kigyul­ladt a góró. A kár szerencsére jelentéktelen, mivel a tűzoltók idejében érkeztek, így a lángok nem tudtak tovább terjedni. — SZAKMUNKÁS-KÉPZÉS. A Budapesti Harisnyagyár gyulai telepén 60, az általános iskolát most végzett, lányt vettek fel tanulónak. A kéthetes próbaidő legjobbjai képezik majd a gyár szakmunkás-utánpótlását. békés Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17, m. em. Telefon: 12—196, 12—296. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba, H., Tanácsköztársaság útja 5. Telefon: 11—021, 11—051. Felelős kiadó: Lehócfky Mihály Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy nőnapra 20,— Ft Békés megyei Nyomdaipari Vállalat, Békéscsaba. Index: 25 051

Next

/
Thumbnails
Contents