Békés Megyei Népújság, 1969. június (24. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-03 / 125. szám
1959, június 3. 4 Kedd L&!c§meniő ttagif kamarást diákok Három évvel ezelőtt a Nagykamarásról Kevermesre vezető országút mellett, csatornaásás közben a tsz dolgozói értékes és a maga nemében ritka régészeti leletre bukkantak. Köböl András, a tsz egyik dolgozója — a régészetet kedvelő amatőr leletmentő — a helyszínre sietett és biztosította a több száz évesnek látszó kemence maradványainak épségét. A lelet ismét visszakerült a földbe. A nagykamarást iskolások azonban anyagot gyűjtve a most szervezendő falumúzeumba, segítettek megmenteni és a felszínre hozni a titokzatos kemence épségben maradt romjait. Dr. Lakatos Pál tanársegéd irányításával az iskola történelem szakkörének tagjai megnyitották a földet azon a helyen, ahol korábban a csatornaépítők ástak. Körülbelül másfél kilométerre Nagykamarástól, Kevermes felé haladva az út bal oldalán, 62 centiméter mélyen akadtak rá ismét a kemencére. Természetesen nem ép állapotban találták meg, hanem csupán a Jetapasztott alapot és a mintegy 10 centiméter magas oldalfalat. A korábbi vízvezeték ásása során az egyik felét levághatták, úgy, hogy a kör alakú alap negyedrésze maradt csak meg. Ez tapasztott agyagból készült, és csak ott égett ki cseréppé, ahol a tűzzel közvetlenül érintkezett. A leletmentők durva, szürke agyagból égetett edénycserepeket találtak, rajtuk a jellegzetes szarmata díszítéssel. De előkerültek állati és emberi csontok, fogak is, majd az alap elérése után — a kutatók nem kis meglepetésére — megpörkölődött gabonaszemek. Dr. Szádeczki Kardosy Samu szegedi tanszékvezető professzor nagy jelentőségűnek tartja a kemence megtalálását. A leletmentő munkáért és a segítségért köszönetét fejezte ki a nagykamarási iskolásaknak. ♦ ♦ ♦ < 14. Pankova Z. F. Zinaida Fjodo- rovna, született 1931-ben. Önéletrajz: iskoláit befejezte ekkor és ekkor, a színházi stúdióba felvételt nyert ekkor és ekkor. Fegyelmi ügye nem volt. A nemzetközi nőnap alkalmából dicséretben részesült. Szabadság, kérelmek, munkakönyv, semmi egyéb... Bukova legjobb barátnője. Sztavickij beszámolója szerint igen közelről érintette barátnője válópere. Az önéletrajzban persze nem esik szó minderről. Nem is eshet. Hegyes, szálkás betűk. Szépírásból biztos nem állt kitűnőre az iskolában. „M” vagy „N”? Nem lehet megkülönböztetni, teljesen egyformák. Álljunk csak meg egy pillanatra. Valahonnan ismerősek ezek a nagy kezdőbetűk, ezek az „M”-hez hasonló „N”- ek, ezek az „N”-hez hasonló „M”-ek. Tyihonov félretette a dossziét, a látszat kedvéért még néhány kartotékot átlapozott, aztán megkérdezte: — Meg tudná mondani, mikor jön be Pankova? — Pankova, pillanatnyilag nincs Moszkvában. Idős édesanyja él Leningrádban, nemrég súlyos beteg lett és Pankova fizetés nélküli szabadságot vett ki, hogy meglátogathassa. Holnap már itthon lesz. — És mikor utazott el? — Hétfőn este vagy kedd reg. gél. Nem tudom pontosan. Váratlan értesítést kapott édesany, ja betegségéről, telefonon beszélte meg a szabadságát Ko- loszkov rendezővel. — Köszönöm. Jankova önéletGábortelepi emberek Menni vagy maradni? R megye térképe a legkisebb helyiségek egyikeként jelöli, neve parányi betűkkel szerepel a déli részen, Orosháza és Medgyesegy- háza között. A település: Gáborte- lep. Nevét a terület egykori uráról, gróf Keglovich Gáborról kapta, 'amikor megváltási ár ellenében parcellázták a birtokot, s letelepedtek itt a zsellérek. — Gábortelep közigazgatásilag Medgyesbodzáshoz tartozik, egyéb belterületnek, illetve önálló, zárt településnek számít — mondta a helységről a medgyesbodzási községi tanács vb-titkára. — Kétszáz ház, megközelítően 670 lakossal, tőlük 2,7 kilométerre. Kéttanter- mes iskolája már korszerűtlen, a gyerekek többsége ide, Bodzásra jár tanulni. Napközi otthonos óvodájában húsz kicsivel foglalkoznak. Az ÁFÉSZ most korszerűsíti a település boltját és vendéglőjét. Van ifjúsági ház és kéthetenként kétszer az iskola tantermében filmvetítés — mutatta be röviden Gábortelepet, s még hozzátette: — Az emberek inkább a szintén közeli Csanádapácára járnak vásárolni, szórakozni, ott jobb az üzlethálózat. Mi a fejlesztési alapnak általában egyharmadát fordítjuk a településre. Terveink között jelentős fejlesztése nem szerepel, mégis a környékbeli tanyákból beköltözők közül elég sokan választják a letelepedésre Gábortelepet. E bevezető után indultunk az „egyéb belterületnek számító zárt településre”. Alig maradtak el Medgyesbodzás házai, máris bent jártunk a hajdani zsellértelepen. A szegények nyomorúságos házikóinak helyén takaros házak sorakoznak, sok hagyományos két- ablakos „parasztház”, és egyre több modem, 2—3 szobás, fürdőszobás épület gondozott kerttel, szép kapuval, kerítéssel. A Csa- nádapácán és Pusztaföldváron át Orosházára vezető út mentén balról új ház, még nincs bepucolva. Az alacsony kapu könnyen nyílik, de sehol senki. Az utcáról beszólnak. — Fbdorékat keresik? Éppen most jön Laci! A napbarnított, középmagas, vállas fiatalember ajtót nyit, s a konyhába jutunk. Az ajtó mögött elkerítve kiskacsák és csirkék, a másik sarokban kemence, a kis szekrényen kávéfőző, az asztalnál fal védő, rajta a felirat: „Szeretni kell, ennyi az egész”. Az asztalon üzenet, a férj félhangosan olvassa: „A háztájiban vagyok, Jutka”. — Hogy miért itt, Gábortelepen építkezünk? — fontolgatja a kérdést Fodor László, aki az Egyetértés Tsz gépműhelyében, pontosabban egy Sz—100-ason dolgozik. — Még nem is gondolkoztam rajta. Tudja, itt voltam gyerek, itt vannak a régi haverok meg a szüleim is, hát köztük maradtam. Négy éve nősültem, elkezdtünk spórolni. Aztán úgy jött, hoy a miénk lett ez a porta és ha már van, építeni kellene rá, gondoltuk. 30—32 ezer forint készpénzzel kezdtük. — Nem is gondolt arra, hogy városba költözzön? — Nemnagyon. Egyszer kérték SZVSZ-világkongresszus Budapesten Bukarest A román fővárosban közleményt adtak ki a Szakszervezeti Világ- szövetség Végrehajtó Bizottságának bukaresti ülésszakáról. A végrehajtó bizottság megvitatta Jean Gensousnak, az SZVSZ helyettes főtitkárának beszámolóját airról a dokumentumról, amelyet a főtanács egy különbizottsága ké- szítettt a szakszervezetek VII. világkongresszusa előtt. Jóváhagyták a világkongresz- szus napirendi javaslatát. A kongresszust 1969. október 17-től 31-ig rendezik meg Budapesten. Ot/xzí/tiÓMA,-Gee/glf ífe&um: m WM&MWeVBem n&GE Y7 /&&>/&>&» ■■ #nssa/ ne/ee/varajzát és ezt a feljegyzést, ha megengedi, magammal vinném. ..!. Itt valami félreértés van — idegeskedett Koloszkov. A fiatal rendező rövidre nyírt frizurát viselt. ■— Zina hétfő óta nincs Moszkvában, az édesanyja beteg... — öntől kért szabadságot? — Igen. Este tíz felé hívott fel, nagyon izgatottan. Az édesanyja rosszul volt, Zina azonnal el akart utazni. Péntekig kért szabadságot. — Tehát...' — Holnap délre felétlenül itt kell léniíie, életbevágóan fontos próbánk lesz. A színházból Tyihonov Pankova lakására sietett. Az ajtót tekintélyes, csizmás férfi nyitotta ki: — Zinaida Fjodorovna nincs itthon. —1 Elutazott, mondta merengően, miközben a mellényét gombolgatta. -— Ismerőse? — Távoli ismerőse vagyok. Régen elutazott már? — Elég régen. Három-négy napja. — Három-négy? — Megmondhatom egész pontosan. Vasárnap szóltam neki, hogy töltse ki a gázművek kérdőívét. Azt mondja: „Rendben van Pável Kuzmics, estére odaadom”. Nézem, este nincs sehol. Színészek! Hétfőn a televíziónál ülök; egyszercsak hallom, becsapódik az ajtaja. Belépek hozzá, a díványon ül, csomagol. Mondom neki: „Elutazol, Zi- nocska? Mi van ^ kérdőívvel?” A fejéhez kap: „Jaj, elfelejtettem a nagy zűrzavarban, majd otthagyom az asztalon”. Vidéki turnéra vagy mire utazott, szombatra ígérte, hogy megjön. — Hogy-hogy? Fogta magát és éjfélkor elrobogott? — ámuldozott udvariasan Tyihonov. — Nem volt még éjfél, tizenegy lehetett, akkor fejeződött be a tv-műsor. — Köszönöm szépen — mondta Sztasz, majd gyorsan hozzátette: — Nem kaphatnék egy pohár vizet? — Vizet? Amennyit csak akar. Harmadik napja rossz a csap, a szerelő rá se bagózik. — Az öreg dörmögve vezette Tyihono_ vöt a konyhába. A kérdőív valóban ott feküdt a konyha- asztalon. Ugyanazok az „N” és „M” betűk... Sztasz gyors moz. dulattal zsebre vágta a papírost. „Nem forog fenn bűntény, — gon dolta. — A lopás tárgya jelentéktelen, a cselekedet nem károsít meg senkit”. Szomjúságnak irmagját sem a házat, ha akkor megveszik, lehet, hogy elmentünk volna. Csak azért szeretnék városban lakni, mert ott mások, jobbak a körülmények, a lehetőségek. De itt vannak az öregék, velük is törőd-' ni kell! Szórakozás? A szomszédban tévét nézünk, néha bemegyünk Nagybánhegyesre a press- szóba. ahol régebben szaxofonos voltam. Különben úgy van ez, hogy jó is itt meg nem is, majd meglátjuk... fl szomszédos ház alig látszik a sok zöldtől, előtte virágoskert, a bejáratnál szőlő, futónövény. A ház már kívülről is rendről, tisztaságról, a szép szeretetéről árulkodik. A falon tábla jelzi, hogy itt van a posta és a takarékpénztár — és egy másik felirat, amely szerint a ház eladó. A telefonkap- csoló-táblák előtti íróasztalnál Balatoni Károlyné fogad, fekete hajú, gyors mozgású, kedves asz- szony. — Igen, áruljuk a házunkat. Huszonegy éve dolgozom itt, elfáradtam már. Szinte soha nincs szabad időm, annyira lefoglal a telefon és sokszor jönnek a hivatalos idő után is az emberek pénzt, levelet, csomagot feladni. Nem küldhetem el őket! No meg a nagyobbik lányom Medgyesegyhá- zán van férjnél, a kisebbik Békéscsabára jár be naponta a közgazdasági technikumba. Orosházára vagy Békéscsabára szeretnénk költözni, de ott is a posta szolgálatában akarok maradni. A férjem gépszerelő, biztosan kap munkát, talán még jobban el is tud helyezkedni — mondja —, közben körbevezet a lakásban, amit bármelyik nagyvárosban nem rendeznének be különbül. Háztartási gépek, modern bútorok ízlésesen elrendezve, tévé, rend, tisztaság. Elismerően bólogatok. — Hát nem panaszkodhatunk mondja elgondolgozva —de azért szeretnék elmenni. A város mégis csak város! Két ház, két kiragadott példa, pro és kontra egy kis település lakóinak életéből, gondolataiból. Tóth Ibolya érezte, de kénytelen jrolt „maszkírozni” az akciót: nagyot húzott a vas ízű, jéghideg vízből... Ezúttal ellenállás nélkül en-; gedett a zár, s ez megörvendez- tette Tyihonovot: semmi kedvet? nem érzett a szokásos bűvész-« mutatványokhoz. „Most fogom? kihívni a lakatost!” — gondoltai némi kárörömmel. Rálehelt meg- * dermedt ujjaira és tárcsázta a gondnokság számát. A kagylót nem vették fel. Sztasz órájára nézett. Ebédidő volt. Ma sem ja_ vítják meg a zárat. Tyihonov íróasztalához ült, ± elégedetten nyújtotta ki a lábát.* — Tehát — szólalt meg fenn-t hangon — ahogy Leva Plotkin? mondotta az egyetemen: „Mit J hozott a gólya?” Alighanem meghozta az első, mikroszkópi kus győzelmet... ? — Halló! Szaveljev? Miérti nem telefonálsz? Már régen itt? vagyok. Legalább tíz perce. Na, jó, rendben. Megmutattad Gye- midovnak Sztavickij fényképét? Nem ismerte fel? Helyes, nar gyón helyes. Tessék? Hogy minek örülök? Megvan a magam X édes titka. Reménykedjünk a| hórihorgas utasban. Hatkor légy? a telefonnál. Rohanunk a busz-| hoz. ? Négyzetekre osztott papírlapot? vett elő a fiókból, s akkurátu-1 san, látható elégedettséggel be-? satírozta a kockát, amelyen ez 1 a név állt: „K. M. Sztavickij”.! Kedvtelve nézegette munkája ? eredményét. összehajtotta, a í páncélszekrénybe süllyesztette ? és sokáig elgondolkozva állt... X (Folytatjuk) X .? Széniek vagy nem szentek? Sokat töprengtem ezen. Azért megvallom, hazudnék, ha azt mondanám, hogy álmatlan éjszakákat okozott nekem 29 szent degradálása, rangfosztása. Személy szerint ugyanis nem találkoztam velük ezideig egyszer sem. Legfeljebb az tűnt fel jár- tamban-keltemben, hogy viaszba, kőbe, bronzba, porcelánba, pénzérmére vagy festővászonra rögzítétt alakjuk, arcvonásuk annyiféle változatban fordul elő, ahányféleképpen megáldotta a teremtő vagy a múzsa a szobrászok, festők és ötvösök képzelőtehetségét. Ennélfogva az én gyarló elmém nem tudta megkülönböztetni egyik szentet a másiktól, vagyis Györgyöt Páltól, Kristófot Antaltól, Cecíliát Franciskától. Megvallom őszintén, úgy ahogy megvoltam nékülük. Szóljon mentségemül, hogy abban az időben, amikor még elmélyülhetett volna bennem a csodatevésekben rejlő hit, olyan nagy- gazdákhoz sodort az ínség, akik azt vallották, hogy a papok is csak munkából élnek. Persze sietve hozzátették, hogy a mások munkájából. Erre fel sohasem engedték fiaikat, sem béreseiket, kanászaikat vasárnaponként a templomba. Az ipari szakmát oktató mesterem nagyon szentsé. ges ember volt. Minden második szava „a szentségit, a szentjit” volt. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy kikből lehettek és kikből lehetnek szentek. — Mindenkiből — válaszolta, meggyőződéssel. — Csakúgy, mint ahogy énbelőlem vitéz lett. Az úgy történt, hogy egy roham előtti rumadagtól úgy elnyomott a buzgóság egy Piave környéki magaslat bozótosában, hogy órák hosszára elaludtam. Azalatt többször is gazdát cserélt az a bizonyos bucka. Miután rámtaláltak, hősies helytállásomért nyomban felterjesztettek vitézségi éremre. Valahogy így születtek a szentek is, a szentségit neki. Nem hittem a mesternek. Most, miután 29 szent fejéről szedte le a dicsfényt a pápai szentszék, kezdek hinni volt mesterem véletlen vitézségében. Abban, hogy a középkorban esetleg engem is szentté avathattak volna, vagy vitézzé a Piavénái, ha akkor éppenséggel élek. Nem éltem még akkor, viszont megértem a vitézi rend felbomlásának időszakát. Olyan simán ment az is, mint a vitézségi érem feltűzése, a szentek felavatása vagy manapság a szentek rangfosztása. Akik adták, azok visszavették, mert megbánták egykori bőkezűségüket. Őszintén szólva én már évtizedekkel ezelőtt sem tudtam mire vélni az „egy Isten" mellett felsorakoztatott és embercsoportonként külön-külön imádott szentek sokasságát. Azt, sem értettem, hogy a perselyt miért éppen Szent Antal lábai elé helyezték, amikor nálánál állítólag rangosabbak is voltak. Antallal ezidőszerint most sincs baj. Viszont felháborodást keltett a hajósok között György, az autósok között Kristóf, a tüzérek között Borbála és még néhány különböző foglalkozású ágban dolgozók között az eddigi védőszentjeik nevének törlése. Hát az isten! Azt nem kérték védelmül a hajó, az ágyú és az autótulajdonosok? Ezek szerint nem. Lerótták az államnak azt a bizonyos forgalmi adót és az egyházi adományok megtagadásával csak úgy, illegálisan különböző szent hatalmasságoktól várták a védelmet, a segítséget a hullámok, az útkanyarok és az ellenség ellen! Ennek a farizeusi magatartásnak vetett véget most a Vatikán az apróbb és a nagyobb szentek szanálásával. K. 1.
