Békés Megyei Népújság, 1969. június (24. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-20 / 140. szám
10C9. jtinlus 20. 7 Péntek Kellemes tapasztalatok Lök oson — Kudarc Kecskeméten —Több tiszteletet a közkatonáknak—Flórián Tibor Battonyán — Tornaünnepély 500 résztvevővel Hajrá, Lökös! Árpád Mihály, a köztiszteletben álló labdarúgó-vezető érdekes dolgot mesélt a minap. — Nemrégiben Lökösházán jártam. Leszálltam a vonatról, érdeklődtem, hol, merre találom a sportpályát. Alig 20—30 métert tettem meg az állomásitól, amikor hatalmas lárma, ütemes biztatás ütötte meg a fülemet. A magas cementkerítés mögött sok fiatal lehetett, mert ugyancsak biztatták a küzdőket. Csak úgy zengett a „hajrá, Lökös!” Először azt hittem, labdarúgó- döntőt játszanak. Csak később tudtam meg, hogy a buzdítás a kézilabdésoknak szól. Most azonban nem a „kézisek- ről” akarok szólni, hanem arról, amit bent, a pályán láttam. Ahogy beléptem a kapun, megakadt a szemem a lelátón. Beljebb mentem. Szép, tiszta öltözők, zuhanyozók, hideg-meleg vízzel. A játékvezetői öltözőben is zuhanyozót találtam, s mindenütt tisztaságot, higiéniát. Elégedetten állapítottam meg: Lökösházán törődnek a sportolókkal, megteremtették a megfelelő versenyzési, edzési lehetőségeket. Gratulálok a lökösieknek új létesítményükhöz ! Ügy vélem, egy kis jóakarattal, áldozatvállalással, no meg egy kis helyi támogatással sok községünkben követhetnék a lökösháziak példáját, — állapította meg Árpád Mihály, s mi igazat adunk neki. Kudarc Kecskeméten Tegnapi számunkban írtunk az V. Nyári Űttörőolimpia területi döntőiről. Az eredmények közlésén túl, rövid beszámolónkban megállapítottuk, hogy fiataljaink jóval a várakozás alatt szerepeltek. A sikertelenség okait — mert nyugodtan nevezhetjük a kecskeméti szereplést ennek — nem akarjuk mo6t boncolgatni, ez az illetékesekre tartozik. Nem óhajtjuk megkongatná a vészharangot a Békés megyei utánpótlás-gárda fölött, nem akarjuk _ agyondicsérni azokat, akik ezúttal is helytálltak. Az alábbi sorokat — csupán gondolatébresztőnek szánjuk. Értsen belőle ki-ki úgy, ahogy akarja vagy ahogy azt tisztánlátása engedi. Most csak arra vállalkozunk, hogy összevessük a tavalyi és a mostani területi versenyen elért eredményeket, hiszen ezek a bizonyítékok! Tavaly Békéscsabán az ászók, az atléták, 10—10, a fiú, leány kézi-,_ kosárlabda-csapatok három első, második helyet szereztek. Egy héttel ezelőtt Kecskemétről nyolc atléta, két úszó- egy kézilabda- és egy labdarúgó-csapat hozott haza helyezést, amely biztosítja számukra a csillebérci részvételt. A helyezések aránya 23:12 a „tavalyiak javára”. Az imént felsorolt sportágakban tehát a visz- szaesés, igen nagyméretű. Egyedül a tornászlányaink teljesítményével lehetünk elégedettek. Ök „hozták” tavalyi eredményeiket, Laczóék ezúttal is az aranyérmekért fognak küzdeni a Sportcsarnokban. A fiúk viszont, akik egy évvel korábban a csapatversenyben elért második helyükkel feljutottak az országos döntőre — most nem tudták megismételni bravúrjukat. Különösen az úszók okoztak nagy csalódást. Az sem hozott volna gyógyírt, ha Duna Gabriella és Judik Margit (tavaly az országos serdülő-bajnokságon érmet, illetve helyezést szereztek), rajthoz állhatott volna Kecskeméten. Persze: ha ott vannak, azért mégis csak szereztek volna egykét első, második helyet.. De nem voltak ott! Vajon máért? Esetük nagyon elgondolkodtar tó. Tanulságként írjuk le. A két kislányt — hiába nyerték meg számaikat — a megyei döntő zsűrije kizárta a versenyből, mert hiányos, szabálytalan, s ráadásul nem az egyéni versenyekre készült nevezési lappal jelentkeztek a versenybizottságnál. A nevezési lapról még az iskola bélyegzője is hiányzott, pedig a kiírás világosan kimondta, hogyan, miként kell ezeket a nyomtatványokat kitölteni. A versenybizottság, — mi vél nevezési lapjuk kétszeresen is szabálytalan volt —, jogosan zárta ki őket a küzdelemből. Más „féledékenységéért” a két tehetséges versenyző „fizetett”, s Békés megye lett szegényebb a jó formában levő úszók várható, előkelő helyezésével. Több tiszteletet a közkatonáknak Sokat járjuk a megyét és figyelemmel kísérjük a sportélet fejlődését. A vitathatatlanul meglevő eredmények mellett azonban egész sor szomorú jelenséget tapasztalhatunk. Hosszú ideje beszélünk arról, hogy meg kellene erősíteni a sportkörök szakosztályait, a szakosztályvezetést, mert a siker kovácsai — természetesen az edzők mellett — azok a sportemberek, akik a szakosztályoknál tevékenykednek. Sajnos, az a gyakorlat, hogy a divatos és pénzügyileg jól megalapozott szakosztályoknál van vezetőség, de ahol szüleiben vannak az anyagiakkal, — ott minden egy ember nyakába szakad. Nemrégiben Köröstarcsán, a Tarcsa—Dévaványa férfi és a Kö- röstarcsa—Szarvas SC XI. női mérkőzésem kellett azt tapasztalnunk, hogy egyetlen egy vezető sem volt ott a tárcsái sportolók között. Egy 17 év körüli fiú szedegette össze a férficsapatoit, ami húsz perc késéssel sikerült is... A lányoknál sem volt jobb a helyzet Egy 17 éves kislány toborozta össze a gárdát, ő töltötte ki a jegyzőkönyvet. Vezető nélkül játszattak, egymást cserélték, miközben gyakran sórtődősdit játszottak, veszekedtek. Szomorú dolog ez, pedig a tarcsaiak között jó néhány nagyon ügyes játékost láthattunk. Medgyesegyházáről egy egész sor tehetséges kézilabdás került ki az elmúlt években. A sportág egyedüli szervezője, vezetője, Liker András, aki egyben a gimná- zvun testnevelő tanára is. Sok sportkör örülne, ha olyan edzője lenne, mint ez a csupaszív, lelkes, kitűnő szakember. Medgyesien viszont mi a helyzet? Amikor május 24-én, a Med- gyes—Szarvas mérkőzés előtt ottjártunk, a pályát Liker András meszelte. A testnevelő egyenesen a gyulai középiskolás atlétikai versenyről érkezett haza, meg sem ebédelt, úgy látott hozzá a pálya rendbehozásához., Néhány perc elteltével azonban segítsége akadt Mistyurik György személyében!. Ne tessék találgatni, hogy ki ő?! Mistyurik György nem medgyesi sportvezető, hanem a találkozó játékvezetője volt, aki sporttársi kötelességének érezte azt, hogy az edző segítségére siessen... Akik viszont kijöttek a mérkőzésre, nem kérdezték meg, hogyan lett felmeszelve a pálya. csapatot, no meg a játékvezetőt bírálják az elvesztett mérkőzés alatt és után. Ebből a két példából nem lehet általánosítani, és nem is ez a célunk. Mégis úgy érezzük, fel kell emelnünk szavunkat a sportmozgalom közkatonáinak érdekében. Ha már a sportegyesületek vezetősége nem tudja támogatni ezeket a lelkes embereket, akkor tegyék azt meg a helyi tanácsi, párt- és KISZ-szervezetek. Sportmozgalmunk közkatonái megérdemlik a tiszteletet és a segítséget. Az illetékesek adják ezt meg nekik, mert ezzel az adott terület sportélete fog fellendülni. Flórián Tibor Battonyán Köztudott, hogy remekül dolgozik a Battonyai MEDOSZ sakk szakosztálya. Nemrégiben számoltunk be arról, hogy ismét „kivágták a rezet” a Szabad Föld Kupában. , Most ismét hallatnak magukról. ^Tegnap kezdődött meg a művelődési házban és június 29-ig tart az 1891-es agrárfelkelés évfordulójának emlékére kiírt csillag- szerző versenyük, melyen a bat- tonyaiak mellett két orosházi, egy csabai és egy szolnoki versenyző ül asztaloz. Az utolsó versenynapon, június 28-án, szombaton délután megtekinti a küzdelmeket Flórián Tibor nemzetközi mester, a Magyar Sakk Szövetség főtitkára. Este 6 órakor kerül sor az ünnepélyes eredményhirdetésre. Ekkor veszik át a MEDOSZ-versenyzők a főtitkártól a Szabad Föld Kupában elért második helyért a díjakat. Másnap délelőtt Flórián Tibor szimultánt ad Battonyán. Tornaünnepély ötszáz résztvevővel Hagyomány már Battonyán, hogy az általános iskolák torna- ünnepélyére több néző kíváncsi, mint egy-egy rangadónak számitó futballmérkőzésre. Nem véletlen ez, hisz például legutóbb a 2. számú iskpla tomaiinnepélyének 500 résztvevője nagyon szép, kedves élményekkel gazdagította a nézőket. Különösen az I. osztályos kis pöttöm legények csapatgya- korlata és az iskola válogatott tornászainak bemutatója aratott nagy sikert. Tábori Tibi, Krámli Laci, Pintér Imi már járási bajnokságot is nyertek és az iskola Horváth, Kresák, Tábori, Tóth, Csemok, Krámli összetételű csapata bejutott az országos területi döntőbe, megelőzve nem egy tornateremmel rendelkező városi iskola csapatát. A srácokkal Hoffmann Márton testnevelő tanár foglalkozik, aki annak idején a melbournei olimpia tornászcsapatának kerettagja volt. Csupán lábtörése miatt maradt itthon. Lenyűgöző látványt nyújtott az ünnepség zárószáma, amikor félezer tanuló egyszerre mutatta be csapatgyakorlatát. A színes szalag- és zászló-kavalkád láttán a nézők helyükről felállva, ütemes tapssal köszöntötték a gyerekeket. Holnap délután: Gyulai MEDOSZ — Szegedi VSE A labdarúgó NB II. Keleti csoportjának utolsó fordulójában, szombat délután 17.30 órai kezdettel rendezik meg a Gyulai MEDOSZ—Szegedi VSE találkozót. A gyulaiak remélik, hogy ** utóbbi hetekben kissé visszaesett MEDOSZ-nak sikerül itthon tartani a két pontot. Teriilefi űszóvcrseuif Gyulán Az idei úszóidényben a gyulai Várfürdőben a szokottnál több úszóversenyt bonyolítanak le. A május 1-i ünnepi verseny után a közelmúltban rendezték a járási és városi úttörőolimpia döntőjét, a Békés megyei serdülő és ifjúsági bajnokságot, • Vasárnap délelőtt pedig borús időben került sor a 111. területi serdülő fiú és lány úszóbajnokságra: Pontosan 10 órakor, dr. Regele Károly, a megyei úszószövetség elnöke üdvözölte a Bács- Kiskun, Csongrád, Pest, Szolnok és Békés megyéből összesereglett 145 úszót. Megyénket a Bcs. MÁV és a Gyulai MEDOSZ versenyzői képviselték. A Békés megyei úszók a következő eredményeket érték el. (ser. dűlők) 2. Szögi Pál (Gy. MEDOSZ) 1:14.2. 200 fiú, mell. Balázs János (Bcs. MÁV) 3:08,8. 100 fiú, hát. 2. Szögi Péter (Gy. MEDOSZ) 1:25.0. 4X00 2/3 fiú, vegyes. 3. Balázs (Bcs. MÁV) 4:19.6. Sajnálatos, hogy a serdülőváltóban megyénkből csak a Gy. MEDOSZ tudott egy fiúcsapatot indítani és a kilenc csapat közül ők is csak a 8. helyet szerezték meg. Öt megye asztaliteniszezőinek seregszemléje Békéscsabán rendezték meg a serdülő asztaliteniszezők seregszemléjét, melyen részt vettek Bács-Kinkun, Csongrád, Szolnok, Pest és Békés megye legjobb ifjú asztali teniszezői. Mind a fiúknál, mind a lányoknál Pest megyei siker született. SZMT sportbizottsági ülés Gyulán Ma délelőtt 9 órai kezdettel Gyulán, a Harisnyagyár Jókai Mór Művelődési Otthonában kihelyezett sport- bizottsági ülést tart a szakszervezetek megyei tanácsa sportmunkabizottsága. A napirenden szerepel Dömény Ferenc, sportbizottság vezető előterjesztése alapján az időszerű szak- szevezeti sportfeladatokkal kapcsolatos tennivalók ismertetése, megvitatása, valamint a MEDOSZ megyei sportbizottságának tájékoztatója az 1969. augusztus 20-án, Gyulán megrendezésre kerülő MEDOSZ megyei sportnap előkészítésével kapcsolatos kérdésekről. As MNK-ért küzdöttek labdarúgó-csapataink, Meglepetések ezúttal is akadtak. A szerdai forduló eredményei a következők: Savaria Cipőgyár—Salgótarjáni BTC 2:2. Özd—Egyetértés 4:0. FTC—Nagytétény 4:0. Honvéd—Kiskunfélegyházi Vasas 9:0. Dunaújváros —Zagyvapálfalva 1:0. Volán SC—Vasas 2:2. Csepel—Győri MÁV DAC 5:0. Rába ETO—Ajka 3:0. Sz. Haladás— Máza-Szászvár 2:1. Pécsi Dózsa—Pécsi Bányász 3:1. Komló—Szolnoki MÁV 2:0. Egri Dózsa—Hajdú Vasas 1:0. U. Dózsa—Gyöngyös 3:1. MTK—Izzó 3:0. Tatabánya—Veszprém 3:0. Váci SE— Diósgyőri VTK 1:0. A jövő szerdai párosítás a következő: ETO—Csepel, Pécsi Dózsa—Savaria, Özd—Komló, Honvéd—Eger, U. Dózsa—Dunaújváros, FTC—Volán, MTK—Vác, Szombathely—Tatabánya. Az OKISZ-kupa döntőjében a gyulai sakkozók Miután a megyei döntőt megnyerte a Gyulai Vasipari Ktsz sakkcsapata és a Salánky, Megy- gyesi, Ökrös, Bogi összetételű __ csapat a területi döntőn is túlki végezte el a szertárosi munkát... [ jutott, most már az OKISZ-kupa Ez őket nem érdekelte. Inkább az- i országos döntőjére készül, melyet zal foglalkoztak, hogy az edzőt, a | az ország legjobb hat szövetkezeti tott OKISZ-kupát. Győegyüttesének részvételével rött rendeznek meg. Bízunk benne, hogy az évről évre nagyszerűen szereplő vasipa. riak Győrben is megállják a helyüket és megszerzik a régen áhí. Megyénk fiataljainak nem sikerült betörni az élmezőnybe. A leánycsapat 4. helyezése figyelemre méltó, a fiúcsapat pedig az ötödik helyen végzett. A seregszemle lehetőséget adott az erők felmérésére és egyben megmutatta versenyzőink hibáit, erényeit Szembetűnő volt a rutintalanság és az, hogy a verseny, zők döntő pillanatban nem tudtak újítani, megijedtek a nagy nevek_ tői. Sok-sok versenyre van szükség ahhoz, hogy a meglevő adott. Ságokat nagyobb versenyeken is hasznosítani tudják fiataljaink. A Békés megyei versenyzők eredményei. Fiúcsapatban: 5. Békés megye (Kakukk, Madarász). Leánycsapat: 4. Békés megye (Orgován, Márkus). Egyéniben. Lányok: 5—6. Márkus, Orgován, (Öékés megye). Apróhirdetések Nagyobb mennyiségű lucerna- és gyepszéna eladó Gyomán, Kossuth u. 2. Telefon: 114. Villanyszerelés részletfizetésre Dévé- nyinél, Gyula, Megyeház u. 3. Mérlegszerelő szakmunkás ötéves gyakorlattal és gépkocsivezetői jogosítvánnyal elhelyezkedne. Lakás szükséges. Alföldi Béla. Mezőkovács- háza, Alkotmány út 53. Egy darab acéltűágyas, 140 haszonbordás síkkötőgép és egy darab 500-as magánjáró szalagfűrészgép eladó. Gyula, Dobó u. 19. Szentpálfalva, érdeklődni délután 5-től. Gyula, Zrínyi Miklós tér 13. szám# ház (volt Vásártér) beköltözéssel eladó. Fekete hím tacskó kutyánk elveszett, megtalálóját jutalmazom. Gyula, Béke sugárút 12. Dr. Altorjay. Két férfi üres szobát, esetleg bútorozottat keres megegyezéssel. Békéscsaba, Botyánszki Pálné utca 35. Elveszett fekete pénztárca, vasúti igazolvánnyal- és pénzzel. Becsületes megtaláló a békéscsabai városi rendőrkapitányságon adja le. Gyula, Rákóczi F. u. 17 számú udvari házrékz beköltözhetően eladó. Szarvason eladó új ház, beköltözhető. Bajcsy-Zsilinszky 17. Állomásnál. Eladó CH rendszámú Wartburg személygépkocsi, Békés, Széchenyi tér 9. Príma állapotban levő Danuvia motorkerékpár eladó. Érdeklődni: Békéscsaba, Kinizsi u. 1. Mindennap este 6- tól, Nagyék. Gyulán kétszobás, gázfűtéses, loggiás társasházam átadnám a befizetett ösz- szeg -f továbbfizetéssel. Budrió Lkt., VI. A. fdsz. 1. Elvesztettem barna aktatáskámat június 16-án este 6—7 óra körül, a Csa- nádapáca—Békéscsaba SZTK-építkezés közötti közúton, gépkocsiról. Becsületes megtalálója jutalom ellenében adja le a Békéscsabai Tatarozó Vállalat portáján.