Békés Megyei Népújság, 1969. június (24. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-19 / 139. szám
im június 19. 4 CsütörtMÍ Mozaik a gyulai járásból A Gyulai Járási Tanács Végrehajtó Bizottságának írásos jelentése alapján tárgyalta a megyei tanács végrehajtó bizottsága a gyulai járás gazdasági és poüitíkai életét. A hozzászólások egyértelműen kiemelkedőnek jellemezték azt a tevékenységet, amit a járási testület fejtett ld az utóbbi években az emberek ellátásának, jólétének, foglalkoztatottságának érdekében. Csepregi Pál elvtárs, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettese nagyon pozitívnak mondotta a Gyulai Járási Tanács Végrehajtó Bizottságának területfejlesztési politikáját, mélynek eredményéként a megyei 49 százalékkal szemben a lárás lakossága 53 Százalékának biztosítottak állandó foglalkozást. 0 A gyulai járás termelőszövetkezetedben jelentősen növekedett a szakirányítás. Bizonyság érré, hogy azok közül az ifi szakemberek közül, akik gyakornoki idejükét töltötték a járásban, 28- an maradtak ott. Főleg azért, mért a járási tanács és a községi tanácsok segítségével megfejelő lakáshoz, megbecsüléshez jutottak. A jó szakirányítás hatására az elmúlt évben már egyetlen közös gazdaság sem zárt mérieg- niánnyal. Mi több, az 1968. évi 13 331 forint helyett tavaly átlagosan 17 223 forint jövedelmet osztottak a járás termelőszövetkezetei. 0 Főként a növénytermesztésben jeleskedtek az utóbbi években a gyulai járás termelőszövetkezetei. A növények többségébőí a megyéi átlag felé növelték terméseredményeiket. Az állattenyésztés ée értékesítés azonban csökkent. Ennek okát több mindennel magyarázták csakúgy, mint a megye többi járásaiban. Klaukó Mátyás élvtárs, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnöke összefoglalójában nagyon találóan jegyezte meg; az állattenyésztés visszaesésének az a legfőbb oka, hogy a gyulai járásban és a megye többi szövetkezetében sem sikerült még a mezőgazdaságnak ezt aZ ágazatát fontosságának mégfelélő rangjára emelni. Vagyis nem bl«, dtottik megfelelő számú szakembert és szakmunkást az állatállományhoz, ezen fúl gondot okoz még a megfelelő takarmánybázis biztosítása és a korszerű férőhelyek hiánya. 0 A megye mezőgazdaságának egészére vonatkozó fontos elveket hangoztatott a Gyulán megtartott megyei végrehajtó bizottsági ülésen Csatári Béla elvtárs, a megyei tanács vb elnökhelyettese. Többek között azt, hogy a mezőgazdaság minden ágazatéban szükség van a felső- és középvégaéttSzövetkezeti könyvterjesztők kitüntetése Az idei Ünnepi Könyvhét alkalmából a művelődésügyi miniszter a népművelés, a szövetkezeti könyvterjesztés és a könyv- própáganda terén kifejtett Kiemelkedő munkájáért Prsznóczy Ivánt, a szarvasi ÁFÉSZ könyvesboltjának vezetőjét Szocialista Kultúráért kitüntetésben részesítette. Szintén az Ünnepi Könyvhét alkalmából kapott dicsérő oklevelét a Művelődésügyi Minisztérium Kiadói Főigazgatóságától és a SZÖVOSZ Kereskedelmi Főosztályétól Kádár Endre me tóhegy esi. Singer Vera orosházi és Szeles Lajosné ugyancsak mezőhegyes» szövetkezeti könyvterjesztő. ségű szakemberekre, s mellettük annyi szakmunkásra, akik hozzáértéssel tudják megoldani a szükséges agró- és zootechnikai feladatokat. Ehhez kapcsolódva mondotta el Timkó Béla, a Szabadkígyósé Tangazdaság igazgatója, hogy a mezőgazdasági üzemek vezetői lényegesen lanyhábban állnak hozzá a szakemberután- pót lás-képzéshez, mint ahogyan ezt az ipari üzemek vezetői teszik. Ez év őszértől kezdve Szabadkígyóson 35 konzervipari és 30 sütőipari szakmunkást képeznek a 39 zöldaéghajtató kertésztanuló mellett. Érdekességként említette meg, hogy mind a Békéscsabai Konzervgyár, mind a Békéscsabai Sütőipari Vállalat vezetői szükségesnek tartották, hogy megjelenjenek a tanulók behatásánál és szót váltsanak a szakmunkás-jelöltekkel és azok szüleivel. 0 A rrvegyi tanács végrehajtó bizottsága elismeréssel nyugtázta a Gyulai Járási Tanács Végrehajtó Bizottságának azt a törekvését, hogy a nagyobb vonzerejű községekben, többek között Sarkadon és Éleken ellátási centrumokat kívánnak létesíteni. Arról van szó, hogy segítik például a Sarkod és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetei abban, hogy a következő négy-öt évbén mintegy 15 millió forint ráfordítással négy, városi színvonalú áruház jellegű üzletét hozzanak létre. Ezekét a sarkadi lakosok növekvő igény«, de az oda szívesen bejáró kötegyártí, méhkeréki, sarkadkeresztúri lakosok igényei is szükségessé teszik. A járás többi községi tanácsa is igyekszik a jó áruforgalom, előfeltételeit megteremteni. Gyulaváriban félmillió forint költséggel építenek ki egy üzletházat. Ugyancsak félmillió forint költséggel építenek új üzletet Újkígyóson. Telekgerendáson a mór felépült új üzlethez készülő új bekötő úthoz, Gérlán pedig ' új üzlétház építéséhez járul hozzá jelentős összeggel a községi ta néCS. 28. ■ — Nem, kedvesem, önnek af- ! chalkus elképzelései vannak a ; mai perifériáról! — Lagunov ■ ízesen felkacagott. Pirosas ar■ cán mozgékony ráncok futká- J roztak, kis ősz bajusza kemény ; jellemről tanúskodott. „Ilyen * férfiról mintázhatta Ehrenburg ! Smiedl őrnagy portréját” — j gondolta Tyihonov. ■ — Igaz. nálunk nem építenek : felhőkarcolókat, mint a Kali- : nyin sugárúton és második éve j épül a tisztítóüzem. De önök, : fővárosiak, mindig kacérkodnak ■ egy kicsit a vidéki élettel. „Ez ■ az állandó rohanás, ez a vad : életritmus!” Nem a ritmuson ; múlik. Már régen másféle ka■ tegóriára, másféle meghatáro• zásra lenne szükség. Vélemé- ; nyem szerint a mai életet el■ sősorban tartalmi telítettség ha- ; tórozza meg. Nézze meg a gye■ fékeinkét: okosabbak nálunk, Í többet akarnak tudni az életről. Egyszer azt mondja nekem a fiam — tizenkét éves —: ; „Apa, hol juthatnék hozzá Pro- • üsthöz?” „Ott van a szekrény- . ben, öt kötetben — mondom 5 neki leereszkedően. — Kezdd a • Fáraóval, kitűnő könyv!” El- 5 hallgat az én Aljókám, azután I újra megszólal: „Apu, Boleszláv [ Prusztot már olvastam, én j Marcelle Proustra lennék kl- > váncsi.” Püff neki! Majdnem t elsüllyedtem a szégyentől. Pe- 5 dig nevelnünk kell őket. De ah t hoz, hogy ezt meglehessük, ne- I künk magunknak is tanulnunk ; kell. Hol vegyük rá az időt? Nekem például olyannyira zsú folt volt a programom, hogy egyetlen egyszer jutottam el a Nagyszínházba. Éppen azhap. amikor azt az asszonyt megölték. A szobalány mesélte, amlMegkezdödöfl exportszállítása A Békéscsabai Konzervgyár a napokban indított útnak még a tavalyi termésből szilvabefőtfet Nyugat-Németorázágba. A raktárba náost már idei zöldborsó kerül, melynek az exportszállítása tegnap, június 18-án kezdődött mog és ebben a hónapban mintegy 200—250 vagont vesz at a Szovjetunió. Egyidejűleg az üzletekbe is hamarosan eljut a kiváló minőségű áru. A gyártás elérkezett a csúcsidejéhez, s eddig több mint 300 vagon konzerv készült. Várható, hogy a hátralevő két hét alatt a Békéscsabai Konzervgyár teljesíteni tudja a 650 vagonos tervét. Minőségi kifogás miatt Hatféle típusú cip6 árusítását állította le az UNIVERZÁL A cipőfronton tovább dúl a i kében — csökkenteni kell. A kövharc. A vevő reklamál, a kereskedő bosszankodik. Kötetekre menő irodalma van a lábbelikkel foglalkozó újságcikkeknek. Nem szeretnénk feleslegesen gyarapítani az e tárgyban közreadott publikációk számát, most mégis a példaadás szándékáról ismertetjük a Békés megyei UNIVERZÁL Kiskereskedelmi Vállalat legutóbbi körlevelét. Kassay Béla, a vállalat igazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy az utóbbi hetekben megszaporodó cipőreklamócló számát — a vevők bizalmának és a vállalat jó hírének megőrzése érdeNagyobb pénzügyi fegyelemre figyelmeztet a NEB-vizsgálat a békési járásban A békési járás több üzemében, termelőszövetkezetében, általános és értékesítő szövetkezetében „Társadalmi tulajdon védelme” címmel vizsgálatot tartott a Népi Ellenőrzési Bizottság. Kiderült, hogy bár az utóbbi időben sokat javult a helyzet a társadalmi tulajdon védelmében, de igen sok még a tennivaló. Gyakran a hozzá hem értés, a hanyag ellenőrzés, a lazaság okoz súlyos problémákat. Találtak olyan pénztárakat, amelyekben a tilalom ellenére bonokat őriztek. A bizonylatoknál sok a szabálysértés. A kiküldetési díjakat nem minden esetben az előírásnak megfelelően számolják el, néhol még aláírás nélkül1 is kiadnak kisebb-nagy óbb összeget, A békési Kossuth Tsz-rtél például a budapesti munkavállalók részére kifizetett bérek két, egymástól eltérő összegben szerepelnek. A napi pénztárzárlatot sem végzik el mindenütt, de arra sem hoztak pontos határozatot, hogy a házipénztárban mennyi összeg tartható. A Népi Ellenőrzési Bizottság értékes javaslatokat tett a megvizsgált üzemeknek, kollektív gazdaságoknak, a járási tanácsnak és a termelőszövetkezetek területi szövetségének. A megvizsgált szervek dicséretére legyen mondva: jó szívvel fogadták a bírálatot és megköszönték, hogy olyan hiányosságokra is felhívták a figyelmet, amelyet ők maguk nem vettek észre, vagy nem tartottak fontosnak. levél szerint a boltvezető személy szerint felelős azért, hogy a minő. ségileg nem megfelelő áruk az első jelzés után ne kerülhessenek tovább forgalomba. Az történt ugyanis, hogy június 17-től t*. igazgató utasítására a vállalat boltjaiban egyes cipőüpmok forgalmát leállították. Előzőleg kikérték a Kereskedelmi Minőség- ellenőrző Intézet szakemberének véleményét, aki megállapította, hogy ezek a termékek „használatbavétel után aránytalanul sok reklamációra adtak okot, mert nem megfelelő technológiával készültek”. Az UNIVERZÁL boltjaiban június 17-től az alábbi lábbelik árusítását szüntették meg: A Komtól Helyiipari Szövetkezet 234—256 modellszámú műlakk szandálját, a Kecskeméti Cipész Ktsz 1—2— 4—5 számú női szandálját, a Duna Cipőgyár 29—4434 számú férfi kord regatta pora szandálját, valamint a 29—4460 számú lábbelijét, a Tisza Cipőgyár 393—44$ számú férfi szandálját és a Szombathelyi gyár 49—2009 jelű saruját. Szakértői vélemény szerint a fenti termékek egynegyede minőségileg jogosan kifogásolható. Így a vállalat helyesen járt el, amikor letiltotta ezek forgalomba hozatalát. A panaszra okot adó lábbelik égy része azonban már gazdára talált. Reklamáció esetén a vállalat boltjai kicserélik a hibás árut. Évzáró vlzsgaelfiadás Orosházán Az Orosházi Petőfi Művelődési Központ balettiskolája június 22-én, vasárnap délután 4 órakor rendezi meg évzáró vizsigaelőadá- sát az Alföld-szálló dísztermében. Az év zéró programjában „Történelmi tánc” Címmel az eJő- képzőeök, valamint az első- és második évfolyamosok mutatkoznak be. majd a tanfolyam növendékei a Hófehérke című négy képből álló mesejátékban bizonyítják tánctudásukat. Az évzáró programjának zéróaktusa a bizonyítványok kiosztása lesz. eeeeUe»wmeeeeeeiHa*.eeeemeÉmane»tmaaee» ttoüMWyifaUpel* ac?c£a£,cÉACj'& fiau>/rom.*nssA/ retenc kor megjöttem. Ügy emlékszem, múlt hét keddjén volt? — Nem. Hétfőn — válaszolta Tyihonov, — Hétfőn? Szerintem Kedden történt. De mit találgassam, valahol meg keli lennie a jegynek, mindjárt megnézem. Lagunov elővette kiszolgált, alaposan megkopott disznóbőr- tárcáját, erős, kövér ujjaival mutatni kezdett benne. — Itt vagy. galambocskám! Így ni, de nézzük csak. Első emeleti páholy, február 14. — Lagunov az ujjain számolta: — Ma huszonkettedike van, teg nap-huszonegy... Úgy van! Hétfőn volt tizennegyedike. — Jó volt az előadás? kérdezte Tyihonov. — Kitűnő! Az Igor herceget játszották. Nagyszerű zene ez, az ember úgy érzi, részese lett valami felemelő eseménynek. Kötelezővé tenném az iskolásgyerekek számára! — Manapság kevés az igazán jó énekes — vetette közbe Sztasz. — Koncsaköt ki alakította? — Vegyernylkov. Jól énekel, de csak azt mondhatja el magáról, hogv személyesen ismeri a poiovecí kánt, aki hallotta Makszim Mihajlovot, — Lagu- növ mégpödörgette bajuszát. — Ennek ellenére jó volt. Igazi élvezetet szerzett! — Dmitrij Mihajlovlcs, mikor hallott először a gyilkosságról? — kérdezte Tyihonov. — Azonnal! Amikor elkértem a kulcsot — tizenegy körül lehetett, — Hászja, a szobalány rögtön elmesélte, Tíz perccel azelőtt szállították el a holttestét, a lányok az ablakból nézték. — A gyilkosság előtt körülbelül mennyi idővel távozott a szállodából ? iiHnj'Ror one« meg. Csak sőbb mesélték, hogy nagy tűnést keltett a szálloda amikor megtalálták a holi let. Ha jól emlékszem, ki orat mondtak. Mi öt felé n tunk el Lev Alekszejevlccsi Lev Alekszejevics is ment? el. T. Fél hatkor akartunk elindulni, így beszéltük meg, de ötkor felhívták, ezután elsietett Nem várt meg. Nekem még levelet kellett írnom a feleségemnek. Tíz-tizenöt perc múlva en is elmentem. — Bezárta a szobáját? — Igen, persze. — Melyik ügyeletesnek adta át? — Hát kedvesem, erre bizony nem emlékszem. ítélje meg: rengetegen vannak. Arra emlékszem. hogy este Hanjától vettem át. Erre is csak azért emlékszem, mert éppen ő számolt be a gyilkosságról. — Kozak hánykor jatt meg? — Nem tudnám megmondani. Valószínűleg későn. Emlékszem, még meghallgattam az éjféli hírekét, egy órácskát olvastam, azután elaludtam. —* Nem hallotta Kozákot bejönni? — De hallottam. Felébredtem egy pillanatra, még mondta Is: „Aludjon csak, én vagyok”. El is aludtam. — Nem találta Kozákot izgatottnak? 8 Lagunov felkacagott: Uát ami azt illeti, álmomból felriadva, még hozzá sötétben, nemigen tudtam figyelemmel kísérni az ilyen részleteket. Bradbury-kötet. Tyihonov lu* tan átlapozta. A címoidalo; felírás: „A Csehov Könyvtárna, jo emlékezetül hűséges olvasó .luktól. Sz. J. Szajkinától”. Tyí honov elmosolyodott, becsukt a könyvet, felállt: — Ne haragudjon, hogy élraboltam az idejét. Ugyan, mit beszél! Már* nincs semmi dolgom, a vonatjegyem _ is megvettem. Sietek haza, várnak a teendőim. — Viszontlátásra. — Minden jót. Ha mifelénk * jár, keressen fel. Olyan őz- combbal kínálom meg, hogy-: megnyalja mind a tíz ujját! “ Ha lehetőségem lesz rá, feltétlenül. örömmel Köszönöm. Addis is... (Folytatjuk)