Békés Megyei Népújság, 1969. június (24. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-18 / 138. szám
MA; Á MEGYEI PÁRT bIZ OT T S ÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1969. JÜNItTS 18., SZERDA Ara 80 fillér XXIV. ÉVFOLYAM, 138. SZÁM Kombáj nők rajvonalban (4. oldal) *** Tudósítás a KRESZ- versenyről (6. oldal) Hz imperializmus elleni harc feladatai a jelenlegi szakaszban — fl kommunista és munkáspártok, az összes antiimperialista erők akciéegysége A kommunista és munkáspártok nemsetkosi tanácskosásának 1969. június 17-én Moszkvában elfogadott fő dokumentuma A kommunista és munkáspártok moszkvai tanácskozása kedden délelőtt a nagy Kreml-pa- lota György-termében folytatta munkáját. A részvevő 75 párt képviselőire két feladat várt: a Lenin-centenárium megünneplésével kapcsolatos felhívás elfogadása és az imperialistaelle- nes harc fő feladatai kitűzése, a kommunista és munkáspártok, valamennyi antiimperialista erő akcióegysége megteremtéséhez utat mutató dokumentum aláírása. A nemzetközi tanácskozás fő dokumentuma és a többi okmány — mutatnak rá moszkvai megfigyelők — nem akadémikus viták gyümölcse. Az egyes pártok saját gyakorlati tapasztalataikból kiindulva, ezeket a tapasztalatokat a testvérpártokéval egybevetve és általánosítva dolgozták ki az új stratégiát, amely az elkövetkező időkben összefogás és az akcióegység alapja lesz. A moszkvai tanácskozás széles körű és kedvező világvisszhangját értékelve, logikus az a gondolat is, hogy a túlnyomó többség által elfogadásra kerülő fődokumentum nem csupán a szovjet fővárosban képviselt testvérpártok számára jelent eleven valóságot, hanem érinti egyrészt azokat, akik valamilyen oknál fogva távolmaradtak, másrészt azokat a tömegeket, amelyek ezután kapcsolódnak be az imperializmus elleni harc hatalmas áradatába. Értekezleti körökben elismeréssel adóznak a Szovjetunió Kommunista Pártjának a tanácskozás kitűnő technika lebonyolítása feltételeinek biztosításáért. A kommunista és munkáspártok képviselőinek moszkvai tanácskozása a világ fejlődésének felelősségteljes időszakából zajlott le. A világban hatalmas forradalmi folyamatok bontakoznak ki. Az imperializmus elleni harcban egyesül korunk három hatalmas ereje: a szocialista világrendszer, a nemzetközi munkásosztály és a nemzeti felszabadító mozgalom. A jelenlegi szakaszra jellemző, hogy egyre nagyobbak a lehetőségek a forradalmi és haladó erők újabb előrenyomulásához. Ezzel egyidőben azonban növekednek azok a veszélyek is, amelyeket az imperializmus és agresszív politikája okoz. Az imperializmus, amelynek általános válsága tovább mélyül, továbbra is elnyom sok népet, s továbbra is a béke és a társadalmi haladás ügyét fenyegető szüntelen veszély forrása. A kialakult helyzet megköveteli a kommunisták és az ösz- szes antiimperialista erők akcióegységét annak érdekében, hogy mind újabb lehetőségek maximális kihasználásával szélesebb körű támadást bontakoztassanak ki az imperializmus ellen, a reakció és a háború erői ellen. A tanácskozás megvitatta az imperializmus elleni harc időszerű feladatait és a kommunisták, az összes antiimperialista erők akcióegységének problémáit. A demokrácia, az egyenjogúság és az internacionalizmus szellemében lezajlott eszmecserék eredményeként a tanácskozás részvevői közös következtetésekre juttatok a világ helyzetét és az ebből eredő feladatokat iletően: Az emberiség olyan helyzetbe lépett évszázadunk utolsó harmadába, amelyben éleződik a haladás és a reakció, a szocializmus és az imperializmus erőinek történelmi párharca. Ez a párviadal, az egész világon a társadalom életének valamennyi fő területén folyik: a gazdaság, a politika, az ideológia és a kultúra területén. Jelenleg megvannak a reális feltételek korunk legfontosabb problémáinak, a béke a demokrácia és a szocializmus érdekeit szolgáló megoldásra, valamint arra, hogy újabb csapásokat mérjünk az imperializmusra. Az imperializmus azonban, annak ellenére, hogy mint világrendszer, nem vált erősebbé, továbbra is komoly és veszedelmes ellenfél. A fő imperialista hatalom az Amerikai Egyesült Államok agresszivitása fokozódott. Az imperializmus agresszív politikájának alapja az a törekvés, hogy minden elképzelhető eszközzel gyengítse a szocializmus állásait, elnyomja a népek nemzeti felszabadító mozgalmát. Akadályozza a kapitalista országok dolgozóinak harcát, feltartóztassa a kapitalizmus hanyatlásának visszafordíthatatlan folyamatát. Egyre mélyül az imperializmus és a szocializmus között világméretekben mutatkozó alapvető ellentmondás. A kapitalista hatalmak, a két világ- rendszer közötti harc kiéleződésének közepette, növekvő ellentéteik mellett is igyekeznek egyesíteni erőfeszítéseiket annak érdekében, hogy fenntartsák és megszilárdítsák a kizsákmányolás és az elnyomás rendszerét, visszaszerezzék elvesztett állásaikat. Az amerikai imperializmus arra törekszik, hogy megőrizze más kapitalista államokra gyakorolt befolyását és velük együtt folytasson közös politikát az osztályharc fő területein. Az imperializmus agreszív stratégiájának éle, akárcsak korábban, ma is mindenekelőtt a szocialista államok elleti irányul. Az imperializmus néni mond le a szocializmus elleni nyílt, fegyveres harcról. Szakadatlanul fokozza a fegyverkezési hajszát, aktív működésre próbálja serkenteni a Szovjetunió és a többi szocialista ország elleni agresszió céljából létrehozott katonai tömböket, mind élesebb ideológiai harcol folytat a szocialista országok ellen,- s igyekszik lefékezni gazdasági fejlődésüket. Az imperializmus a munkásmozgalom ellen harcolva, lábbal tiporja a demokratikus jogokat és szabadságjogokat, leplezetlen erőszakot alkalmaz, a rendőrterror kíméletlen módszereihez és munkásellenes törvényekhez folyamodik. Emellett felhasználja a demagógia, a burzsoá reformizmus eszközeit, az opportunizmus ideológiáját és politikáját is, szüntelenül új módszereket keres, hogy a munkásmozgalmat belülről megossza, s „beleillessze” a kapitalista rendszerbe. A nemzeti felszabadító mozgalom elleni harcában az imperializmus egyfelől makacsul védelmezi a gyarmati rendszer maradványait, másfelől a neo- kólonializmus módszereit alkalmazva próbálja akadályozni a fejlődő államok és a nemzeti szuverenitásukat kivívott országok gazdasági és társadalmi előrehaladását. Ezzel a céllal támogatja a reakciós köröket, gátolja az elmaradott társadalmi struktúrák felszámolását s igyekszik megnehezíteni az előrehaladást a szocializmus útján, vagy a szocialista távlatot nyitó haladó, nem kapitalista úton. Az imperialisták olyan gazdasági megállapodásokat és katonai-politikai paktumokat kényszerítenek ezekre az államokra, amelyek csorbítják szuverenitásukat, kizsákmányolják az említett országokat a tőkekivitel, a nem egyenlő kereskedelmi feltételek, az árakkal és valutaárfolyamokkal kapcsolatos manipulációk, kölcsönök révén, valamint az úgynevezett „segély” különféle formái és a nemzetközi pénzügyi szervezetek nyomása útján. Tovább mélyül a szakadék a magasan fejlett kapitalista államok és a tőkés világ többi országainak zöme között; sok ilyen országban súlyos probléma az éhezés. Az imperializmus, a reakciós nacionalizmust ösztönözve, súrlódásokat idéz elő a fejlődő országokon belül és széthúzást támaszt közöttük. Az antikom- munizmus segítségével próbálja megosztani ezekben az országokban a forradalmárokat és elszigetelni őket legjobb barátaiktól — a szocialista államoktól és a kapitalista országok forradalmi munkásmozgalmától. Az imperializmus, felhasználva katonai-politikai tömbjeit és idegen területeken levő támaszpontjait, a gazdasági nyomás és a kereskedelmi blokád eszközeit, fenntartja a feszültséget a világ számos térségében. Pénzbeli és politikai támogatást nyújt a reakciós szervezeteknek, fokozza a politikai nyomást. Az imperializmus minden fegyverét beveti. Közéjük tartoznak a fegyveres intervenciók, a kegyetlen repressziók — különösen ott, ahol a harc a legélesebb formákat ölti, és ahol a forradalmi erők fegyverrel a kézben küzdenek —, az ellenforradalmi összeesküvések, a rekaciós és a fasiszta államcsínyek, a provokáció és a zsarolás. A szocializmus nemzetközi pozícióinak megszilárdulását tapasztalva, az imperializmus a szocialista világrendszer egységét igyekszik gyengíteni. A nemzetközi forradalmi mozgalomban felmerült nézeteltéréseket arra használja fel, hogy megkísérelje megosztani e mozgalom sorait, az antikommuniz- mus szolgálatába, a szocializmus, a haladó erők elleni harc szolgálatába állítja ideológiai gépezetét, s ezen belül a tömegtájékoztatási eszközöket. Az imperializmus az elmúlt évek folyamán ismételten éles nemzetközi válságokat provokált, amelyek a termonukleáris összeütközés szélére sodorták az emberiséget. Az amerikai imperializmus azonban kénytelen volt számot vetni a kialakult nemzetközi erőviszonyokkal, a Szovjetunió nukleáris potenciáljával és a nukleáris rakétaháború esetleges következményeivel. Egyre nehezebb és veszélyesebbé válik számára megkockáztatni egy új világháború kirobbantását. Az amerikai vezető körök ebben a helyzetben anélkül, hogy lemondanának egy ilyen háború előkészületeiről, a fő súlyt a lokális háborúkra helyezik. Egyre szembetűnőbb azonban az ellentmondás az imperializmus „erőpolitikája” s az imperializmus reális lehetőségei között. Az imperializmus képtelen visszaszerezni az elveszített történelmi kezdeményezést, s visz- szafelé fordítani a mai világ fejlődését. Az emberiség fejlődésének fő útvonalát a szocialista világrendszer, a nemzetközi munkásosztály és az összes forradalmi erő határozza meg. A vietnami háború mindennél meggyőzőbben bizonyítja az ellentmondást az imperializmus tervei, s az imperializmus lehetőségei között e tervek megvalósítására. Történelmi jelentősége van annak a vereségnek, amelyet a legerősebb imperializmus az amerikai imperializmus szenved el Vietnamban. A vietnami fegyveres intervenció különleges helyet foglal el az amerikai imperializmus katonai, politikai terveiben. Az agresszor terve az volt, hogy eltiporja a szocializmus egyik előretolt állását Ázsiában, elzár ja a Délkelet-Azsia népei elöl a szabadság és a haladás útját, csapást mérjen a nemzeti felszabadító mozgalomra, s próbára tegye, mennyire szilárd a szocialista országoknak, a világ összes dolgozóinak proletár-szolidaritása. Az amerikai imperializmus azonban, noha óriási tömegű haditechnikát vetett be, kénytelen volt beleegyezni a VDK bombázásának feltétel nélküli megszüntetésébe, és képviselői leültek a tárgyalóasztalhoz a VDK és a Dél-vietnami Nemzeti Fel- szabadítási Front képviselőivel. Vajon mi késztette erre? A vietnami nép példátlan hősiessége, a VDK és a Dél-vietnami Felszabadítási Front messzete- kintő politikája, az a sokoldalú segítség, amelyben a többi szocialista ország, elsősorban a Szovjetunió részesítette a vietnami népet, az egyre fokozódó, harcos nemzetközi szolidaritás, amely mindenütt a világon, még az Egyesült Államokban is kibontakozott. A bűnös vietnami intervenció az Egyesült Államok jelentős erkölcsi és politikai elszigetelődéséhez vezetett, még nagyobb néptömegeket, újabb társadalmi rétegeket és politikai erőket sorakoztatott fel az imperializmus ellen, számos országban meggyorsította a fiatalok millióinak bekapcsolódását az antiimperialista harcba, kiélezte az imperialista hatalmak ellentéteit, sőt újabb ellentéteket váltott ki közöttük. A hős vietnami nép, sikerei meggyőzően tanúsítják: napjainkban egyre inkább lehetővé válik, hogy verséget mérjenek az imperialista agresszióra azok a népek, amelyek minden eszközzel, eltökélten védelmezik függetlenségüket, szuverenitásukat és szabadságukat, és széles körű nemzetközi támogatást élveznek. A Közel-Keleten nagy nemzetközi válságot idézett elő az izraeli hódítóknak az EAK, Szíria és Jordánia ellen végrehajtott agressziója. Az imperialisták, főleg az amerikai imperialisták, az izraeli agresszió segítségével szét akarták zúzni az arab államok haladó rendszerét, el akarták fojtani az arab felszabadító mozgalmat, s meg akarták őrizni vagy vissza akarták állítani közel-keleti pozíciójukat. Ez azonban nem sikerült nekik. Mégis Izrael uralkodó erői, amelyek a világreakció, többek között a cionista körök támogatásában részesülnek, figyelmen kívül hagyják az arab államok és a békeszerető népek követeléseit, s nem törődnek az ENSZ határozatával, amelynek értelmében az izraeli csapatokat ki kell vonni a megszállt területekről. Folytatják a terjeszkedés és az annexió politikáját és szüntelenül újabb háborús provokációkat követnek el. E politika ellen fellép az (Folytatás a 2. oldalon)
