Békés Megyei Népújság, 1969. június (24. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-16 / 136. szám
19*9. Junius 15. 9 Vasárnap A billentyűk mesterei Napjainkban megszokott dolog a munkaerőkereslet Az újságokban hovatovább több a tobcrzó hirdetések, munkavállalókat kereső felhívások száma, mint hajdanán, a Horthy-idc'kben a munkáért kilincselők száma volt Mégis feltűnő, hogy az utóbbi evekben ezen belül az átlagosnál több a gép- és1 gyorsírónőt kereső hirdetés. „Ennyire megnövekedett nálunk a bürokrácia?” — kérdezhetné a kajánabb olvasó és ha nem is minden alap nélküli ez a kérdés, teljes komolysággal mégsem mondhatjuk, hogy elsősorban ez a magyarázat. Hiány leginkább azért is van gépírónőkben, különösen a gyakorlott, jól képzettekben, mert a vállalati, hivatali munka valóban egyre több, igazán szükséges írásbeliséget kíván. A gépírónő az utóbbi évtizedekben így vált egyre inkább szükséges és nélkülözhetetlen tényezőjévé a legkülönfélébb vállalati, hivatali életnek, a politikai és gazdasági fórumoknak, sőt magának a termelésinek is. Nyomban tegyük hozzá, hogy olyan tényezőjévé, akiről általában nem szoktunk beszélni, akiről alig-alig esik szó a nyilvánosság előtt, akinek nevét seholsem szokták feltüntetni, akiről tehát egy kissé megfeledkeztünk. Csak akkor nem feledkezünk él róluk, ha hibát vétenek, ha elgépelnek egy-egy betűt, számot, adatot, amiből komoly bonyodalmak származhatnak. Pedig könnyen elgépelhetnek. Nem könnyű mesterség ugyanis a gépírónőé. Nem könnyű a dolguk — ugyanakkor a helyzetük, az elismerésük, az elbírálásuk mégsem egyértelmű. Társadalmi helyzetüket általában az alkalmazott kategória jelzi — és csakugyan eléggé általánosan. Munkájuk valójában a fizikai és a szellemi munka határán mozog, helyesebben a kettőt egyesíti. Különféle vizsgálatok ki. mutatták ugyanis, hogy a folyamatos írógépeléssel járó kalóriafogyasztás megközelíti a nehéz fizikai munkát igénylőkét. Ugyanakkor kétségtelenül szellemi munkának minősül az a figyelem, amely a diktált vagy másolt szöveg gépbe írásához szükséges, hozzátéve még azt a felkészültséget, tudást is, amelyet egyebek között csupán a helyesírás sokszor nem is olyan egyszerű szabályai követelnek meg. A szellemi és fiziikai munka sajátos vegyüle. leként tehát valahol ott mozog a gépírónő tudása, ahol általában egy jól képzett szakmunkásénak kell mozognia. Jelenleg a,z a gyakorlati kérdés mered elénk, az alapkérdés: kellően vonzó, ösztönző-e a gépírói pályát választani? Esetenként a kezidő fizetés ugyan nem kevés, a továbbhaladás, az előrelépés azonban már kevésbé biztosított és talán éppen ez az a pont, amely társadalmilag mielőbb megoldást kíván. A felszabadulás előtti „mese az írógépről” hamis romantikája akkor sem lehetett és ma még kevésbé lehet perspektíva. Napjainkban különösen idegen a saját erejéből, képességéből, tudásából boldogulni akaró fiatal lányok számára. És itt természetesen tovább bonyolódik a probléma. Érthető, ha továbbtanulással keresnek maguknak még tartalmasabb beosztásit azok, akiket esetleg nem elégít ki az írógép melletti munkakör. Ez azonban más munkaterületen, más szakmáknál is előfordul, mégsem kevésbé rnegbecsülendők azok, akik egy bizonyos szinten válnak valóban mestereivé, nagy tudású, megbízható művelőivé szakmájuknak. Ilyenek lehetnek a jó gépírónők is, a billentyűk mesterei, akik tudásukkal, pontosságukkal, gyorsaságukkal — megfelelő anyagi és erkölcsi perspektíva esetén — egész életükön ált hasznos és nélkülözhetetlen segítők lehetnek a termelőmunka adminisztrálásában, a legfontosabb állami, közéleti, hivatali ügyek intézésében. Lökös Zoltán Tanácskozóit a Békés megyei Honismereti és Helytörténeti Bizottság Akik vízen élnek Annak idején — pályaválasztási tanácsadás híján —, már ötödik osztályos koromban mély meggyőződéssel vallottam a kíváncsiskodóknak, akik végigsí- mítva fejemet, megkérdezték, hogy milyen pályát választok az iskola elvégzése után, hogy pilóta, vagy hajóskapitány leszek. Mindig csodáltam a levegőtenger méltóságteljes gépmadarait, de ugyanúgy órákig el tudtam nézegetni a parton ülve, a Dunán lomhán sikló uszályokat, vontató hajókat. Aztán mégis a földön maradtam. De még ma is tisztelettel adózom a végtelen levegő és vizek hajósainak. A napokban Körösladány felé vitt utam. A község előtt a Sebes-Körös hídjánál parthoz láncolt uszály ringott az áradástól megnőtt és zavarossá vált vízen Oldalán nagybetűvel a név: „Tisza” tanyahajó. A parttal mindössze két drótkötél és egy apró lengő fahíd kötötte össze. Hajtott a kíváncsiság, hogy belülről is megnézzem. A hajón olyan tisztaság fogadott, hogy nem kellett különösebb tehetség kitalálni: ilyet csak asszonykéz teremthet. Az egyik kis teremben emeletes ágyak. Benyitottam a következő ajtón, amelyen kézzel írt fehér nagybetűk jelzik: Műhely. Itt is rend fogadott. A falon villáskulcsok szépen, nagyság szerint felakasztva. Csend volt az egész hajón, csak a víz csobban egyet — egyet, amikor a hajótest vasfalának ütközött. Már szinte visz- szafordultam, amikor rámszól- tak: — Jó napot kívánok, kit tetszik keresni? Alacsony asszony állt az egyik kajüt ajtajában. Amikor elmondtam, mi járatban vagyok, bemutatkozott: — Dékány Lászlóné vagyok — és szíves szóval invitált beljebb. Közben zavartan mentegetőzött, hogy csak a konyhában tud fogadni, mert ebédfőzéshez készülődik. A rendes „földi” házhoz szokott ember számára kicsinek tűnik a konyha. Mindössze kétszer két méteres lehet. A bádoglappal leterített asztalon zöldborsó-halom. Egy tűzhely, edénytartó polc, két szék a konyha bútorzata. Dékány Lászlóné, a hajó kapitányának felesége, munkatársa és beosztottja. És a szakácsnő is. A tűzhely még hideg volt. A hajó személyzete kint volt a vízen. Ráért a főzéssel, hiszen csak vacsorára térnek haza. Egy pillanat alatt tiszta lett az asztal. Kötényével megtörölte a széket, hellyel kínált. — Nem unalmas, távol az emberektől, víz hátán élni? — Hozzá lehet szokni. Két éve költöztem a hajóra. Akkor még féltem is. A Tiszán hajóztunk Tokajba és egész nap ki sem mertem menni a fedélzetre. Csak a konyha kis ablakán át néztem az elmaradozó .tájat. Mindig azt hittem, most borulunk fel. Szerencsére nem sok idő maradt a félelemre. Hozzá kezdtem az ebédfőzéshez. Azt itt külön kellett megtanulnom. A mozgó lábasok, fazekak eleinte zavartak. Most mór, ha időnként hazamegyünk a stabil, mozdulatlan tű2íhely a furcsa. — Mindig úton vannak, hogyan történik az élelmezés? — Ha kiindulunk egy hosz- szabb útra, megveszem az alapDékány László a víz mélységét méri anyagot. Télen disznót vágunk a kikötőben. Induláskor megtöltjük a hajó víztartályát, jó- néhány kiló lisztből levestésztát, tarhonyát készítek. Ha huzamosabb időre lehorgonyzunk valahol, a férjem motorral jár be a legközelebbi községbe, faluba friss zöldségért, gyümölcsért. Néha az is előfordul, mint legutóbb az egyik faluban, hogy a hentes nem adott húst, mondván nem ismer bennünket. Sajnos, mi mindenütt idegenek vagyunk. A hajó mellett motorcsónak húzott el, hullámot verve. — Az uram — mondja az asszony —, járják a Köröst. Egy alig észrevehető kézmozdulattal üdvözölték is egymást. Két gyerekük van, akikben nem él a szülők hivatásszerete- te. A kislányuk Pesten tanul, marós lesz. A fiuk még általános iskolába jár, de ő a motorok szerelmese, szerelő szeretne lenni. Így nagyon ritkán, talán csak a szünidőben van, amikor'az egész család találkozik valahol. Még levél is csak elvétve érkezik, hiszen sokfelé járnak, sűrűn változtatják a helyüket. A csendet, amelyik egész nap körülöleli a hajót, csak esténként oldja fel a telepes rádió hangja. Emellett azért hiányzik az újság is, amit reggelenként a tejjel együtt vásárol a férj. A városi ember nem igen tudja már elképzelni az életet televízió nélkül. Ök nagyon ritkán ülhetnek a képernyő elé. Moziba még ritkábban járnak. Ezek ellenére mégis úgy hozzászoktak a folyókhoz, hogy anélkül nem is tudják elképzelni életüket. Az asszony elnézést kért, de menni kellett, hogy rendet teremtsen a hajó nagytermében, amely hamarosan benépesül. Az emeletes ágyakat nyári szünidejüket töltő diákok foglalják el, akik segítenek az itt folyó munkában. Kikísért a kis hídon a partig és megmutatta hol dolgoznak az emberek. Néhány száz méterrel lejjebb a két partot drótkötél szeli át. A motorcsónakban az egyik ember hosszú farúddal a víz mélységét mérte. A munkát irányító Laczay István, a VITU- KI mérnöke a közeljövőben megjelenő vízrajzi atlaszhoz gyűjti az anyagot. Már megtörtént a Körösök légi fényképezése, és annak alapján térképezik fel a folyókat. Ha itt befejeződik a munka, felszedik a horgonyt, a hajó elé kötik a motorcsónakot és tovább hajóznak Köröstarcsára, Gyomára, le egészen Békésszentandrásig. Szép, de nehéz a víz mellett és a vízen élő emberek munkája. Nem is igen változtatják helyüket. Aki egyszer belekóstol, ott marad legnagyobb része egész nyugdíjazásáig. Az itt élő emberek nem bőbeszédűek. A nap és a szél barnára cserzi bőrüket, de a köztük kialakuló kollektív szellemet példaként lehet említeni. A víz közelsége, a csodálatosan ragyogó napfény, a csend, megnyugtatja a városi élet, rohanó, zajos világából az ideérkezőt. Sajnos tovább kellett menni, és ezért a tisztelet mellett egy kis irigységgel búcsúztam a vizekét vallató emberektől. Kép, szöveg: Béla Ottó A napokban beszélte meg újabb feladatait Békéscsabán, a Megyei Művelődési Házban a Békés megyei Honismereti és Helytörténeti Bizottság. A tanácskozást a Megyei Művelődési Ház és a Hazafias Népfront Békés megyei Szervezete rendezte meg és azon Balogh György, a mezőkovácsházi járási könyvtár vezetője adott tájékoztatót a munkásmozgalmi hagyományok gyűjtéséről, az üzemtörténetek megírásáról és a készülő termelőszövetkezeti krónikákról. A szombathelyi honismereti és természetvédelmi tanácskozásokról Beck Zoltán, az orosházi gimnázium tanára, a hajdúböszörményi honismereti tanácskozásról pedig dr. Fekete Antalné szakkörvezető tanár számolt be. Miklya Jenő szakkörvezető tanár a szeghalmi honismereti szakkör' tevékenységét és munkájának eddigi eredményeit ismertette, majd Czeglédi Imre tanár, a Honismereti Közlemények 3. számnak előkészítéséről beszélt. A tanácskozáson részt vett Tóth László, a Hazafias Népfront Országos Titkárságának főelőadója is és felszólalásában a honismereti mozgalom közügy jellegét hangsúlyozta és méltatta a Békés megyei szakkörök országosan is kiemelkedő eredményeit. A tanácskozás második részében is több tájékoztatót hallgattak meg a részvevők. Csende Béla, a megyei tanács művelődésügyi osztálya népművelési csoportjának vezetője a „Tiszán innen — Dunán túl” című rádiós vetélkedő előkészítéséről adott részletes ismertetőt, majd megismerkedtek a tanácskozás részvevői a visegrádi országos honismereti megbeszélés tapasztalataival, a felszabadulási pályázat megyei visszhangjával, valamint a Szarvason megrendezésre kerülő történész továbbképző konferencia előkészületeivel. Lottónyereményjegyzék A 24. játékhéten öttalálatos lottószelvény nem volt A négy- találatos szelvények száma 35, ezekre a nyeremény egyenként 102 138 forint, a háromtalálatos szelvény 4404 volt ezekre egyenként 406 forintot fizetnék. A 126 550 kéttalálatos szelvényre a nyereményösszeg 18 forint Az összegek a nyereményilleték levonása után értendők. (MTI) Fürdőruha-vásár a Centrumban A Békéscsabai Centrum Áruházban asszonyok, lányok állják körül a divatosztály pultját Nagy halom különböző méretű és fazonú fürdőruhák közül válogathatnak. Az áruház vezetősége ezeket leértékelt áron kínálja a vevőknek. A pikéből, szaténből, kartonból és banlonbói készült fürdőruhák ebben az időben történő árusítása már hagyomány. Az elmúlt évi divat szerinti fazonokat az új szezonban olcsóbban árusítják. Négyszáz egy- és kétrészes fürdőruhák kerültek leértékelt áron a pultra. Azok sem távoznak üres kézzti, akik az új divatot kedvelik. Hosszú évek óta először nagyon jó az ellátás a különböző strandcikkekből. A már 3 éve hiányként szereplő bakfis bánion fürdőruhák és az ugyancsak sokszor hiányolt és keresett extra méretű fürdőruhák is megérkeztek. Nagyobb mennyiség van a polcokon a színes műanyag strandtáskákból, amelyeket Bulgáriából szállítottak. Dekoratív hatásúak a többféle fazonú nylon és strand- szalmakalapok, amelyek újdonságnak számítanak.
