Békés Megyei Népújság, 1969. május (24. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-10 / 105. szám
1*69. május 10. 9 Szombat Sportvezetők fóruma Napirenden: Lapunk oldalszám-növelése lehetővé tette, hogy sport- rovatunk a korábbiakhoz kénest sokkal bővebb terjedelemben foglalkozzon a megye sporteredményeivel, az NB-s, megyei, járási versenyek, mérkőzések tudósításaival, közlésével, kommentálásával. Mód és lehetőség nyílik arra, hogy ezentúl ne csak az eredmények, események közlésére kerüljön sor, hanem bekerüljenek a sportrovat hasábjaiba azok a fontos rendelkezések, határozatok, amelyeket a Magyar Testnevelési- és Sportszövetség Országos Tanácsa, az MTS Békés megyei Tanácsa, valamint a járási, városi TS-ek adnak ki. A jövőben „Sportvezetők fóruma” címmel új rovatot indítunk, s itt közöljük azo- üat a közérdekű rendelkezé- ■ seket, amelyek jelentősen segítik a sportköri vezetők, a szakszövetségi aktívák, a versenybírók, a társadalmi munkások tevékenységét. Természetesen beszámolókat, a sportvezető szervek határozatait sportrovatunk más napokon is közli, s bízunk ab- bon, hogy e közleményekkel, valamint a sportvezetők fóruma rovat megindításával elősegítjük Békés megye testnevelési sportjának továbbfejlődését. A sportegyesületek vezető, irányító munkája H jövőben a hazai nemzetközi labdarúgó-mérkőzések bevétele után sportfejlesztési járulékot kell fizetni A Magyar Testnevelési és Sportszövetség Országos Elnöksége a hazai nemzetközi labdarúgó-mérkőzések bevétele után sportfej lesz.tésl járulék fizetéséről — 'a Pénzügyminisztériummal egyetértésben — az alábbiak szerint határozott: 1. Sportfejlesztési járulékot kell fizetni: a) az országos válogatottak csapata, továbbá b) NB I. és NB I/B osztályú csapat részvételével és külföldi ellenféllel megrendezett labdarúgó-mérkőzés bevétele után. 2. A sportfejlesztési járulék mértéke a mérkőzés teljes (bruttó) jegybevételének 30 százaléka, amelyet a mérkőzés rendezője a 234/1968. Orsz. Ein. számú határozattal újra szabályozott Sportfejlesztési Alapba tartozik befizetni. 3. A sportfejlesztési járulék fizetésére kötelezett sportszervezet a mérkőzések bevételi terve alapján tervezi meg a sportfejlesztési járulék várható összegét Ezt az előirányzatot az MTS Országos Tanácsánál a 03. rovat Közterhek 4. tételén, a sportegyesületeknél, valamint az MTS területi tanácsainál a 04. rovat Nemzetközi Sportrendezvények 4. tételén kell megtervezmi. A költségvetés készítésekor előre nem látott és így nem is tervezett találkozók sportfejlesztési járulék összegét a nemzetközi mérkőzések egyedi költségvetésében. kell a fentiekben közölt tételen megtervezni. 4. Sportfejlesztési járulék fizetésére kötelezett sportszervezet a teljes jegybevételt minden negyedévet követő hónap 20-ig, a IV. negyedévben megrendezett mérkőzések teljes jegybevételét pedig december 20-ig köteles az MTS Országos Tanácsa pénzügyi és gazdasági osztályának e határozat melléklete szerint bejelenteni, és egyidejűleg a sportfejlesztési járulékot a Sportfejlesztési Alapba befizetni. 5. A sportfejlesztési járulék számviteli elszámolását a kettős könyvelést vezető sportszervek a számlarend, a pénztámaplót ve- sportszervek a pénztámap16 vezetésére előírt módon kötelesek végrehajtani. 6. Ez a határozat 1969. január 1- én lépett hatályba. Egyidejűleg az 56/1966. számú körlevél és a 38 901/1965. szám alatti intézkedés hatályát veszti. Az MTS megyei tanácsa elnöksége az elmúlt napokban tartotta a munkaterv szerinti rendes ülését. Baranyai Kálmán, az MTS megyei tanácsa szervezési főelőadója előterjesztése alapján megtárgyalták a sportegyesületek vezetői, irányító munkáját. E napirendi pont tárgyalásán részt vettek az MTS járási—városi tanácsainak elnökei is. A felmérésnek, jelentésnek alapjául szolgált döntően az a tény, hogy a testnevelés és sport, fontos szerepet tölt be a társadalom életében, s ennél fogva e munka nagy felelősséggel járó, de ugyanakkor komoly követelményeket támasztó társadalmi ügy, és ebben alapvetően fontos feladatokat látnak el a sportegyesületek vezetői is. A jelenlegi felmérés alapján j megyénkben 180 sportegyesület ; működik, melyből üzemi 34, mezőgazdasági üzemi 21, tsz- és községi 68, főiskolai 2, kisipari szö- I vetkezeti 8, belügyi 1, honvéd 4, középiskolás 31, iparitanuló- iskolai 7, sportiskola 2 és egyéb 2. A 180 sportegyesületen belül 424 szakosztály működik 14113 Szülői értekezlet a Békéscsabai Városi Sportiskolánál A Békéscsabai Városi Sportis-: szombaton 15.00 ódakor a labda- kóla vezetősége a szakosztályai- i rúgok tartják meg szülői ertekez- ban sportoló fiatalok szülei szá-, létükét. mára szülői értekezlet sorozatot rendez a Kanzinczy utcai 10 sz. általános iskolában. Az értekezleten tájékoztatást kívánnak adni a gyerekek sportbeli és tanulmányi fejlődéséről, az edzéseken végzett munkáról, valamint a nyári táborozási lehetőségekről. A szülői értekezletek sorát ma délután 3 órakor a tornász szakosztály nyitja meg, hétfőn, május 12-én 18.00 órakor a kézilabdázók, csütörtökön, .május 15-én 18.00 órakor az atléták, 17-én, Sokan érdeklődtek a közelmúltban, hogy a sportiskola szak. osztályai az 1959-ben született gyerekek részére hol, mikor tart-! szakosztályok munkáját figyelem, ják edzéseiket. A kérdéseknek mel kísérik és irányítják a sportszakosztályi taggal és 701 sport- csoport működik 17 012 taggal. A sportegyesületi vezetésben társadalmi életünk legkülönbözőbb területeiről vannak képviselve a tisztségviselők. Az utolsó másfél évben a sportegyesületi vezetésben stabilizálás tapasztalható. Megállapítható az is, hogy a sport, köri vezetés összetétele megyénk területén úgy politikai, mint erkölcsi és szakmai szempontból megfelelőnek és jónak mondható. A sportegyesületi vezetés hiányosságaként lehet említeni, .hogy az elnökségi tagok állandó jellegű, rendszeres munkát csak 60— 70 százalékban'végeznek. Igen komoly erőfeszítések történnek már hosszú évek óta megyénkben a sportvezetők képzése és az utánpótlás nevelése szempontjából is. A sportegyesületek kapcsolata is mindinkább javul a különböző szervekkel, örvendetes tény, hogy a megye minden területén elsősorban a párt. és tanács-szervek minden évben értékelik a sportvezetés munkáját, a testnevelés és sport helyzetét. Határozatokat hoznak, amelyek a sportegyesületi vezető-munka megjavítására, az aktív sportolás elősegítésére, a sportlétesítmények és anyagi jellegű kérdések rendezésére is szolgálnak. A sportköröknek a bázis szerveikkel való kapcsolata is lényegesen megjavult. Emellett a szakszervezetek és a KISZ- szervek is hatékonyan segítik a sportkörök munkáját. A sportegyesül etekben folyó tervszerű munka is sokat javult az utóbbi években. Munkájukban a tervszerűség a jellemző. Elnökségeik rendszeresen üléseznek, a Személyi változások A Magyar Testnevelési és Sport, szövetség Országos Tanácsa határozatot hozott az MTS Országos Tanácsa és Elnöksége kiegészítéséről. A Magyar Testnevelési és Sport, szövetség Országos Tanácsa az MTS Országos Elnöksége előterjesztésére. Erdős Józsefet, az Országos Elnökség tagját — kérésére — tanácstagságának meghagyása mellett e tisztsége alól felmenti; Rév Lajost, az OK1SZ elnökét és Szabó Bélát, a Népsport főszerkesztőjét az MTS Országos Tanácsa tagjává kooptálja, egyben Rév Lajost az Országos Elnökség tagjává megválasztotta. Füzesgyar maion tartja meg elnökségi ülését május 15-én az MTS Szeghalmi Járási Tanácsa. A kihelyezett járási elnökségi ülésen megtárgyalják a Füzesgyarmati TSZSK munkáját, valamint a nyári sparlakiád versenyekre való felkészülés programját. eleget téve — most közöljük az edzésbeosztást. Labdarúgás. VTSK-pálya, szerda. csütörtök, szombat 16—18 óráig. Edző: Félix József testnevelő. Csányi utcai MAV-pálya, kedd. szerda, péntek, 14.30-tól 16.30- ig. Edző: Hankó György oktató. Kézilabda. MAV-pálya. (A leányoknak.) Hétfő, szerda, péntek, 14.30- tól 16.30-ig. Edző: Ancsin Mihályné oktató, aki a magyar válogatott tagja volt 1949-ben, akkor, amikor együttesünk megnyerte a nagypályás világbajnokságot. Ruhagyár-pálya (fiúk) kedd, csütörtök, szombat 14—16 óráig. Edző: Sál ka László oktató. Atlétika. MAV-pálya (leányok). Hétfő, szerda, szombat, 14.30-tóű 16.30- ig. Edző: Sallai Lajosné test. nevelő. MAV-pálya (fiúk). Hétfő, szerda, szombat 14.30-tól 16.30-ig. Edző: Sallai Lajos testnevelő. Torna. Előkészítő csoport (leányok). Űj Gimn. Hétfő, szerda, péntek 15—17 óráig. Edző: Rácz Lukácsné oktató. Az I. évfolyamú leányok is ugyanebben az időpontban edzenek az Üj Gimnáziumban. Előkészítő csoport és az első évfolyam edzései (fiúk) 10. sz. isk., hétfő, szerda, péntek 15— 17 «óráig. Edző: Horváth Béla oktató. körökben dolgozó szakvezetők munkáját. A kisebb snortegyesü- letekre azonban mindezek még nem jellemzők. A szakvezetés színvonalának emelése terén még sok a tennivaló. A 180 sportkörben a különböző sportágakban 253 szakosított és 285 gyakorló oktató végez munkát. A vizsgázott játékvezetőknek, versenybíróknak száma 915, akik a különböző sportágakban az egyesületeken belül is végeznek munkát. Különösen néhány sportágban; atlétika, úszás, torna, ökölvívás. Nagy szükség van a szakember utánpótlásra. A meglevő szakembereknél javítani kellene az egyetértést, a munka- kapcsolatot. A sportegyesületek gazdasági tevékenysége is sokat javult az utóbbi években. Az állami támogatások csökkenésével egyidőben fokozatosan növekednek a helyi erőforrások mindjobb kihasználá. sai. A pártszervek, tanácsok, szak- szervezetek egyre több helyen a legmesszemenő segítséget adják a sportegyesületek számára ilyen vonatkozásban is. A szeghalmi járásban például közel 200 ezer forintot, a gyulai járásban pedig százezer forintot fordítanak a sportlétesítmények fejlesztésére. A működési költségekre is jelentős anyagi segítséget adnak a helyi szervek a sportköröknek. A TS-ek és a sportegyesületek viszonya is javult. A sportegyesületek elfogadják a TS-szervek véleményét. A TS-ek járási—városi szinten egyaránt jelentős segítséget adnak a sportegyesül etek munkájához. A számvizsgáló bizottságok munkáját, s rendszeres tevékenységét illetően még igen sok a javítanivaló. Különösen a kisebb sportegyesületeknél hanyagolják el a rendszeres ellenőrzéseket a számvizsgáló bizottságok. Az MTS megyei tanácsa elnöksége a sportegyesületek vezető, irányító munkájáról készült elő- - terjesztést alaposan megvitatta és határozatokat hozott a még meglevő hiányosságok fokozatos felszámolására. A második napirendi pont keltetőben értékelték a Gyulai MEDOSZ SC tevékenységét. Erről legközelebb részletes tájékoztatást fogunk adni. A Magyar Testnevelési- és Sportszövetség Országos Tanácsának határozatából Módosították az MTS Fegyelmi Szabályzatát A Magyar Testnevelési és Sport- szövetség Országos Tanácsa a 6/1964. (MTS. É. 6.) Orsz. Tan. számú határozattal kiadott Fegyelmi Szabályzatot a következőkben módosítja: 1. A Fegyelmi Szabályzat 3. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: „Fegyelmi vétséget követ el az, a) aki a vezető szervek határozataiban foglalt kötelező rendelkezéseket nem tartja be. b) aki a verseny- és játékszabályokat súlyosan megszegi vagy egyéb sportszerűtlenséget követ el, c) aki magának vagy másnak bármilyen módon jogtalan előnyt Varga Gábor (Sarkadi Kinizsi) két mérkőzésen nem szerepelhet A labdarúgó NB III. Délkeleti csoportjában minden héten történik egy-két kiállítás. A 7. fordulóban Kuba János (Bcs. VTSK) került a kiállítás sorsára, amiért két mérkőzéstől tiltották el, de az ítéletet hathónapi próbaidőre felfüggesztették. Most, a 8. fordulóban Batke Lászlónak (Bcs, VTSK) és. Varga Gábornak (Sarkadi Kinizsi) kellett idő előtt elhagyni a játékteret. Ügyüket most tárgyalták Szegeden. Ennek során Batke László dor- á'ásban részesült, míg Varga Gábor két soron következő mérkőzésen nem szerepelhet csapata színeiben. szerez vagy igyekszik szerezni, továbbá, aki másnak jogtalan előnyt nyújt, vagy igyekszik nyújtani, d) aki bűncselekmény elkövetésével, botrányos vagy erkölcstelen életmóddal vagy egyéb módpn sportolóhoz nem méltó magatartást tanúsít.” 2. A Fegyelmi Szabályzat 4. § (4) bekezdésének utolsó mondata, valamint a 21. § (2) bekezdése — mely szerint sportegyesületi fegyelmi bizottság csak a sport- egyesület elnökségének előzetes hozzájárulásával alkalmazhat fegyelmi büntetésként sportegyesületből való kizárást — hatályát veszti. 3. A Fegyelmi Szabályzat 4. § (8) bekezdésének utolsó mondata — mely szerint öt évnél hosszabb időtartamra sporttevékenységtől való eltiltást fegyelmi büntetésként nem lehet alkalmazni — hatályát veszti. 4. A Fegyelmi Szabályzat 12. § (1) bekezdés b) pontja a következő kiegészítéssel módosul: Az MTS országos és területi tanácsainak fegyelmi bizottsága jár az első fokon: ,,b) a sportegyesületek elnökeinek, elnökhelyetteseinek, továbbá a sportági szakszövetségek elnökeinek, főtitkárainak és az elnökség tagjainak fegyelmi ügyében.”