Békés Megyei Népújság, 1969. május (24. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-09 / 104. szám
Világ proletárjai] egyesüljetek! NÉPÚJSÁG XXIV. ÉVFOLYAM, 104. SZÁM A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Lapunk tartalmából Miért nem mehetnek a nők szabadságra (3. oldal) II győzelmes zászló Mihail Jegorov (jobbra) és Meletoi Kantarija, akik kitűzték a vörös lobogót a Reichstag épületére. otthon. A Tej konzerv - gyárban „Most búcsúzunk és elmegyünk” A békési gimnázium végzős diákjai elbúcsúztak az Alma Matertől ... fenn lobogott a Reichstag kupoláján. A szovjet harcosok a hosszú út végére értek. Az elkeseredetten védekező fasiszták az utolsó pillanatig igyekeztek meg- j| akadályozni a történelem igazságszolgáltatását. Akik a hőstettet végrehajtották, Kantarija és Jegorov — egyszerű szovjet emberek. * * * Az Unter den Linden végén van egy kis terecske. Itt az év minden szakában találkozhatunk külföldi turistákkal, akik messzi tájakról érkeznek. Egy nyári napon, szovjet katonák gyűrűjében, barna ruhás férfi látogatott ide. Mellét arany csillag díszítette. Az idegenvezető már mindent elmondott, ezért az aranycsillagos férfi felé fordult a turisták figyelme. — Ki ő? — kérdezte egyikük tört orosz nyelven. — Kantarija — hangzott a válasz. Egyéb magyarázatra már nem volt szükség, körülfogták, fényképezték, kérdéseikkel ostromolták. Az is érdekelte őket, mi történt az emlékezetes nap óta. — A háború után visszatértem a régi szakmámhoz. Ács brigádvezető vagyok — válaszolta Kantarija. — Gyárakat, iskolákat, lakóházakat építettünk. Legutóbb, huzamosabb időn keresztül, partvédelmi műveket emeltünk. Véd- tük a várost a tengertől. Arról Kantarija már hallgatott, hogy kiváló újító. Legutóbbi javaslata alapján 1 kilométer partszakasz kiépítése 30 ezer rubellel olcsóbb. Már a négyszázadik kilométernél tartanak. Jegorovot ritkán találhatjuk dolgozik. Szabad idejében előadásokat tart, szinte képtelen eleget tenni az összes meghívásnak. Pártszervezetek, komszomolisták, pionírok kívánnak vele találkozni, a szemtanún keresztül visszapillantani a történelembe. Jegorov szobájának falán két — egymáshoz nagyon hasonlító — fénykép. Az egyik 1945-ben, a másik 1965-ben készült. Mind a kétszer Jegorov a díszszemlét meg. nyitó zászló mellett lépkedett. Nézzük a képet és faggatjuk azokról a régi napokról. — A harc egy pillanatra elcsendesedett. Az aknák robbanása, a lövedékek fütyülése, a repeszek csörömpölése egyetlen kérlelhetetlen bömbölésbe olvadt. Kanta- rijával már több órája feküdtünk a Reichstag tetején, de moccanni sem lehetett, — Előzőleg társainkkal vere- kedtük át magunkat a Kancellária épületét védő fasiszták gyűrűjén. Bent az épületben sem volt könnyebb a dolgunk. Végül, 12 óra körül, már csak az égbolt volt fölöttünk. Előbbre mégsem juthattunk, olyan sűrűn lőtték a tetőt. Este 8 órakor, besötétedés után, végül is sikerült elérni a kupolát. Másnap reggel, a felkelő nap sugaraiban ragyogott a Győzelmi Zászló. Mihail Jegorov 1942-ben — tizenkilenc éves korában — Szmo- lenszk környékén harcolt mint partizán, öt katonai szerelvényt robbantott fel, számtalan összecsapásban vett részt. Végigharcolta Európát, mint harci felderítő; így jutott el Berlinbe. Az ódon épület virággal ékesítve, friss orgonaillattal búcsúzott diákjaitól. A csengőt helyettesítő, fenyőággal, kolbásszal és borral díszített csilingelő kisha- rang szavára indultak a ballagok, hogy a szülők és hozzátartozók gyűrűjében utoljára járják végig az ismerős folyosókat, osztályokat. A Békési Szegedi Kis István Gimnázium és Szakközépiskola 132 tanulója vállravetett fokossal, magyaros hímzésű, piros tarisznyával, benne a hagyományos útravalóval, pogácsával, kétfilléressel búcsúzott az Alma Matertől. Az iskolaudvaron felsorakoztak az ünneplőbe öltözött diáktársak, az általános iskolák nyolcadikosai, a pedagógusok és a virágot szorongató szülők. „Éveken át tőlünk búcsúztak és most mi búcsúzunk” — mondta a végzős diákok nevében Kálmán Julianna. „Az eltelt négy esztendő alatt sok örömet, szomorúságot éltünk át a biztonságot nyújtó falak között. Ezek a pillanatok most kedves emlékekké váltak. Vártuk ezt a napot — és most szomorúak vagyunk. A csengő hívogató szava nem szólít minket órára. Megkezdett munkánkat folytassátok ti, harmadikosak. őrizzétek becsülettel az iskola és a KISZ zászlaját.’ „Most búcsúzunk és elmegyünk” — hangzott fel május 8-án országszerte az iskolákban újra a régi diákdal. Oj korszak kezdődött a tegnap diákjainak életében. A ballagással véget értek a gondtalan ifjúság éved; az érettségi, az álláskeresés, a továbbtanulás — az Élet várja őket. Búcsúznak — és tele vannak várakozással. „Elmegyek, elmegyek, hosszú útra megyek”. A gimnázium negyedikesei utoljára járják végig az ismerős folyosókat. (Fotó: Demény)
