Békés Megyei Népújság, 1969. május (24. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-23 / 116. szám
A MEGYE/ PÁRTBIZOTTSÁG ÍS A MEGYE/ TANÁCS LAPJA Kereskedelemfejlesztés tanácsi segítséggel Kilencven év különbség Beküldte Czihan József, Tótkomlós iHtWWWWWMMWWWWMWlWMWMWMVMWW Szeles idő Várható időjárás ma estig; Kevés nappali felhő- képződés, eső nélkül Gyenge, napközben kissé élénkebb, változó irányú szél. Az éjszakai lehűlés kissé gyengül. A nappali felmelegedés tovább erősödik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5—10, legmagasabb nappali hőmérséklet 22—25 fok között. Száztizennyalcan lesznek képesítő vizsgát A békéscsabai Vásárhelyi Pál Üt-, Híd- és Vizműépítési Technikum és Szakközépiskolában 118 fiatal tesz képesítő vizsgát Közülük a vizsga sikeres letétele után nyolcán szeretnének külföldi egyetemre kerülni, 36- an pedig hazai felsőbb intézményekben kívánják a tanulmányukat folytatni. A munkában való elhelyezkedés mindenki számára biztosított. — SZAKMUNKÁSKÉPZÉS. A Kétegyházi Gépészképző Szakiskolában régebben csak kombájnvezetésre tanították a hallgatókat. 1955-től évente 120 tanuló volt, az idén viszont 480 diák sajátítja el a tudnivalókat a mezőgazdasági gépész szakma különböző ágain. — ELTŰNNEK A PETRÓLEUM-LÁMPÁK. Búcsún újabb egy kilométer hossizú villanyvezetéket szerelnek fel azokon a területeken, ahol eddig nem volt villany. A 120 ezer forint értékű munkához már hozzád kezdtek. — NEM FOG TÖBBET „ELÚSZNI” A MECCS. A békés- szentandrási tanács 186 ezer forintot költ a sportpálya feltöltésére. A község lakói reménykednek abban, hogy a munka befejezése után a nagy esőzések idején sem kell majd elhalasztani a meccset, mint eddig történt A különböző kereskedelmi szerveik nagy erőfeszítéseket tesznek a községek és kisebb települések korszerű üzlethálózattal történő ellátására. Az akarat nem mindig elég a tervek kivitelezéséhez. Az anyagi lehetőségek ott is korlátozottak, de ennek ellenére ha megkapják a helyi szervek, tanácsok segítségét jó eredményeket tudnak elérni. Ezeknek az eredményes kapcsolatoknak szép példáit mutatták Gyulaváriban, ahol a tanács félmillió forint ráfordítással központi fekvésű telket biztosított egy új üzletház építéséhez. Telekgerendáson az anyagi hozzájárulás mellett még bekötő utat is építettek az új Üzletekhez. Gerlén 60 ezer foEvfor dúló Hetven éve, 1899. május 23-án halt meg Perczel Mór, a szabadságharc kiemelkedő egyénisége. Szabadságrajongás, vakmerőség párosult benne a kitűnő agitátorral, szervezővel, hadvezéri tehetséggel. Demokratikus, hazafias érzése egykori nevelőjének, Vörösmarty Mihálynak hatása alatt fejlődött ki. Mint 19 éves hadapród, 1830-ban kétszáz ifjú katonát toborzott a lengyel szabadságfelkelés megsegítésére. Az összeesküvést felfedték. Perczel Mórt a haditörvényszék halálra ítélte, majd kegyelmet kapott, de a hadseregtől elcsapták. 1848-ban az akkori politikai élet balszárnyához csatlakozott. A függetlenségi harc segítésére megszervezte a Zrínyi-nemzetőr csapatot. A szabadságharc leverése után Kossuth kíséretében menekült. Távollétében halálra ítélték. Emigrációjából csak közel két évtized múlva tért haza. — HŐHULLÁM ÁLDOZATAI. Észak- és Közép-Burmában a rendkívüli hőhullám következtében 115-en vesztették életüket az elmúlt néhány hét alatt. Az adatot a Vanguard című burntai lap közölte. rintos hozzájárulással segítik az üzletház építését, amelyhez szilárd burkolatú bekötő út megépítését is tervezik. — KIÁLLÍTÁS. A 8-as számú AKÖV „20 éves a közhasználatú autóközlekedés” — címmel június 5-től 9-ig tartó kiállítást rendez Békéscsabán a MEDOSZ Luther utcai székházában. Áz ünnepélyes megnyitót június 5- én 10 órai kezdettel Kazamér Károly, az AKÖV igazgatója tartja. — DIÁKOK TERMELŐMUNKÁN. A lengyel főiskolák és egyetemek 3 első évfolyamának hallgatód a nyári szünetben hathetes termelőmunkán vesznek részt Az ország nagy építkezésein, az állami gazdaságokban és a közlekedésben az idén mintegy 57 ezer egyetemista dolgozik. — ÜZLETSOR AZ OTP TÁRSASHÁZBAN. Szarvason a most épülő 60 lakásos OTP-tár- sasház földszintjén üzletsor létesül, ahol a Szarvas és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet könyvesboltja, a lakberendezési áruház és divatruházati bolt kap helyet. Itt lesz az OTP járási fiókja és a totó-lottó iroda is. A társasház építése szeptemberben fejeződik be. Füstöléssel a fagy ellen Tűzoltóverseny Békéscsabán Május 25-én, vasárnap délelőtt tartják Békéscsabán az évi szokásos tűzoltóversenyt az Agyagipar sporttelepén. A versenyt az ÉVM Békés megyed Állami Építőipari Vállalat, valamint a BM Városi Tűzrendészed Parancsnokság rendezi, összesen 34 üzemi raj vesz részt a vetélkedőn, melyen torna, valamint ügyességi és tűzoltási bemutatókat is tartanak. — NAPIRENDEN. Almáskamarás községi tanács szakigazgatási munka,ját, valamint a járási tanács pénzügyi osztályának , tevékenységét tárgyalja május 23-i, ma délelőtti ülésén Mezo- kovácsházán a járási tanács végrehajtó bizottsága. — ÜJABB SZTRÁJK AUSZTRÁLIÁBAN. Alighogy véget ért a közlekedési dolgozók 24 órás tiltakozó munkabeszüntetése Ausztráliában, csütörtökön Üj Dél-Wallas-ben újabb 100 ezer dolgozó lépett sztrájkba. A munkások az ellen tiltakoznak, hogy egy új törvény érelmében a hatóságok pénzbírságot vethetnek ki a sztrájkot szervező — ajándékozásra vásárlási UTALVÁNYOK. Az UNI- VERZÄL Kiskereskedelmi Vállalat az ajándékozás megköny- nyítésére szép kivitelű vásárlási utalványokat készített. A megajándékozott személy az 50, 100, 200 forint értékű utalványokat a vállalat 94 szaküzletének bármelyikében beválthatja. — MEGJELENT THOREAU: WALDEN című könyve. Sajátos, vonzó légkörű írásmű ez a könyv, amely egy amerikai filozófus-író kísérleteiről ad számot. A tudós Robinson módjára hosszú esztendőket tölt egy tó-* parti erdőség varázsos magányában, s egyben azon fáradó-* zik, hogy másokkal,is megked-i veltesse ezt az életmódot. Igyekezete természetesen sikertelent marad. — KATONÁS LENDÜLETTEL/ láttak hozzá a mezőkovácsházi! járás általános iskoláinak nevelői a honvédelmi ismeretek oktató-* sához. Battonyán, Dombegyhá-* zán, Kevermesen és Mezőhegyesen úttörő határőrszakaszok te-í vékenykednek. Népszerűek á honvédelmi jellegű szakkörök; amelyeket feltűnően sok lány is látogat. — TIT-ELÖADÁS. A magyar folklór címmel ma délután 2 órakor Mezőkovácsházán a TIT néprajzi szakosztálya szervezésében előadást tart Beck Zoltán gimnáziumi tanár. tMHMMMWMWMMIMMWMMMMVHWMHMMMHWW Gyakorlati foglalkozás szakszervezetekre. Villamos berendezés a Nyugati pályaudvarnak A mezőgyánd általános iskolások saját kertjükben dolgoznak a politechnikai oktatás keretében. Képünkön hárman éppen a hagymát locsolják. Fotó: Esztergály — EZ IS SZÉP. Gyulai tudósítónktól megjelent írásban örömmel olvashatták a gyulai járás községeinek lakód, hogy 230 mii. lió forintot költöttek a járásban könyvvásárlásra. Később arról tájékoztatott bennünket, hogy nem millióról, hanem 230 ezerről van szó. Mindenesetre ez is szép összeg. A MEGYEV1LL dolgozói az idén folytatják és befejezik a békéscsabai vasútállomás térvilágításának szerelését, korszerűsítését. A vállalat készíti a budapesti Nyugati pályaudvar kocsimosójának villamos berendezését is. Mezőtúron mintegy két és fél milliós költséggel a térvilágítást korszerűsítik. Dolgoztak Monoron és más állomásokon is. A MÁV most további szerződéseket köt a vállalattal. A több millió forintot kitevő megrendelés alapján még néhány vasútállomás térvilágításának a korszerűsítésére kerül sor. ■u MSZMP megyei bizottsága ás s megyei tanáé« lapja. Főszerkesztő: Cserei PáL Szerkesztőság: Békéscsaba, Szabadság tár 11, UL em. Telefon: 12—US, lí—29«. Kiadja a Békés megyei bapkladő Vállalat, Békéscsaba, n- Tanácsköztársaság útja 9. Telefons li—021, u—OSI. felelős kiadó: Lehóczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál ás a kézbesítőknél, «aőflzetési dtj egy hónapra 20,— Ft Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba. Index: b ou MEZÖHEGYESI ÁLLAMI GAZDASÁG \ Vt '• ' _ V . ; V kőmíves szakmunkásokat és térti segédmunkásokat keres felvételre. Jelentkezés a gazdaság építési irodájában, Mezőhegyes.