Békés Megyei Népújság, 1969. május (24. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-17 / 111. szám
I960, május 17. 5 Szombat • •«••»«»»•••sä «.« mm m E univerzal univerzal univerzal univerzal univerzal univerzal univerzal univerzal univerzal Munkájuk a közösség szolgálata Látogatás egy tanácsi pártalapszervezetnél önállóság és pártirá nyitás Azt, hogy az emberek mikép- i ' pen vélekednek szocialista társa- j dalműnkről, sok esetben éppen j azok a benyomások határozzák ! meg, amelyek akkor érik őket, i amikor az államigazgatás dolgo- | zóival kerülnek kapcsolatban j ügyes-bajos dolgaik intézése so- j I rán. Ezért is olyan jelentős és fe- : lelősségteljes a tanácsi pártalap- j 1 szervezetek munkája. A párttagok képzése Sok szó esett évekkel ezelőtt arról, szükséges-e, hogy a tanácsi vezetők munkájukról beszámoljanak alapszervezetüknek, hiszen ezt a jogot a felettes szervek törvényben előírt kötelességként gyakorolják. A gyakorlat válaszolt erre. Az utóbbi években nőtt a tanácsok önállósága, bővült hatáskörük, gyarapodtak a Köztudott, hogy az igazgatás! feladatok, nagyobb lehetőséget I szerkezeti felépítése hierarchikus, j kaptak, hogy döntéseiknél mészuniverzal A tanácsnál választott hatalmi és igazgatási szervek működnek. S j ezek gyakorolnak felügyeletet az apparátus és a szakigazgatás mun- ! kája felett. Hogyan dolgozik az alapszervezet az ilyen testületben ? Erről beszélgettünk a Békéscsabai Városi Tanács párttagjaival; Dombóvári György alapszervezeti titkárral, Babák György és Janyik János pártvezetőségi tagokkal. A Békéscsabai Városi Tanácsnak 94 dolgozója van. A párttagok száma 62. Ezek az adatok azt igazolják, hogy létszámát tekintve erős az alapszervezet. Ez azonban nem minden. Csak akkor tud eleget tenni a sok irányú követelményeknek, ha aktív pártélet folyik az alapszervezetben. A városi tanács pártalapszerve. zete a nem tanácsi testületben dolgozó alapszervezetekhez hasonlóan működik: Havonként szabad pártnapot, kéthavonként taggyűlést tart. A pártvezetőségnek állandó a kapcsolata a bizal- j miak révén a tagsággal. A taggyűléseket csoportbizalmi értekezletek előzik meg. A bizalmiak a tagság indítványai, javaslatai alapján készítik elő a taggyűlé- j seket. De hogy ez a tevékenység I ne csak külsőségekben, hanem el- i sősorban a pártélet gyakorlatában, 1 s a tanácsi apparátus mindennapi j munkájában realizálódjon, annak alapvető feltétele a párttagok po- koz ne^ ólő | litikai képzettsége. Hiszen éppen ' ' a politikai, ideológiai tisztánlátás adja a kommunistáknak azt a magabiztosságot, ami elengedhe- i tétlenül szükséges ahhoz, hogy nagy felelősségű vezetők beszámoltatására vállalkoznak. Ez j ugyan a pártmunka minden területén hasonlóképpen vetődik föl. De a tanácsi alapszervezetnél sok. kai hatványozottabb a jelentősége. Ami elsősorban abban jut kifejezésre, hogv a pórt politikáját j egy államhatalmi szerven belül | kell érvényes!tery. Ezért fektet nagy súlyt az alapszervezet a to- j vábbképzésre. Évente 20—25 párttag végzi el a Marxizmus—leni- nizmus középiskolát, s hárman- négyen folytatják tanulmányaikat a Párt Esti Egyetemén. szemenően figyelembe vegyék a helyi adottságokat. Természetes, hogy ezáltal az alapszervezetek jelentősége és felelőssége is nagyobb lett. Ennek megfelelően ké. szítette el a városi tanács alapszervezete a munkatervet. A tanácsi vezetőket kéthetenként számoltatják be, elsősorban munka- területük szerint. Így az egész tanácsi apparátus munkáját ellenőrizni tudják. Nagy segítséget, nyújtanak ehhez a pórtbizalmiak is, akik állandó kapcsolatot tartanak az osztályokkal, s észrevé- j teleikről tájékoztatják a pártszer. j vezetet. Több száz éves tölgyek és vadkörteíák megyénkben A Körös-völgy egyes területét összefüggő tölgyerdő borította évszázadokkal ezelőtt s igen sok vadkörtefa díszlett ezen a tájon. , A mályvádi és remetei erdészet- part és az album politika végre- ma is őrzi múlt emlékét hajtásáról es tapasztalatairól. vadkörtefa. Alapszervezet vezetőségi üléseire, ® . és taggyűléseire rendszeresen el-|Nem kozA°ttub a‘obb szaz látogatnak a városi pártbizott- Ieves példány. A malyvadi erdőség munkatársai. Csak az ilyen szethez tartozó bányaréten pel- szoros együttműködés teszi lehetővé, hogy a tanácsi dolgozók munkája eredményes legyen, s államigazgatási 1 tevékenységükkel legszélesebb dolgozó tömegeket dául külön természetvédelmi területet jelöltek ki, ahol a famatuzsálemeket különös gondossággal kezelik és őrzik. A hatalmas lombkoronájú öreg fák szépen mozgósítsanak a pártpolitika cél- j zöldellnek. A vadkörtefák termést jainak megvalósítására. Serédi János már nem hoznak, de virág még az idén is bőven nyílott rajtuk. A béke és barátság küldötteivel a Szovjetunióban ^ Bélre« megyeiek a Kongresszusi Palotában Ma elsősorban a tanácsi szak- í apparátus nevelésén van a hangsúly, hiszen a tanács tevékenységén keresztül valósul meg a párt po'" kája. — S ez ktfelé éppen a 1; s-si dolgozók magatartásában, viselkedésében, munkájában realizálódik. Ez a magyarázata annak, hogy az alapszervezet sarkalatos feladatának tartja a szak- apparátus dolgozóit arra nevelni, | hogy munkájukat a közösség szolgálataként fogják fel. Megfelelően reagáljanak a dolgozók észrevételeire. panaszaira. Az ügyek döntésénél ne a jogszabályok formális végrehajtására szorítkozzanak, hanem messzemenően vegyék figyelembe a helyi adottságokat, az ügyfelek szociális helyzetét. A tanácsi dolgozók- magatartás ellen mär többször fellépett az alapszervet, s ezt továbbra is feladatának tartja. A közelmúltban egy A Kongresszusi Palota. A Moszkvába látogató túrista-[6000 helye estéről estére zsúfolá- csoportok programjában szinte sig megtelik. A várható táblás há- ^ minden esetben szerepel egy [zat már az is sejtetni engedte, vezető beosztású eívtárs~ellen In- [színházlátogatás. küldöttségünk is hogy a bejárattól 2-300 méterre lépten-nyomon átadó jegyre várók szólították meg a szerencsés jegytulajdonosokat. így azután azon sem csodálkoztunk, hogy a színház épületében nincs pénztár, hiszen az elővételi helyek már napikkal előre eladnak minden A tanácsok a munkásosztály gu^ta, atmoszférája van. A Kong- I jegyet. (A helyárak 70 kopek és resszusi Palota esetében is így j 3,50 rubel között mozognak, —ez „o • " ' van ez, — hiába próbálnánk ősz- kb. 9—45 forintnak felel meg.) dítottak pártfegyelmit, mert visz. szaélt beosztásával. Kapcsolat a városi pártbizottsággal akaratát megvalósító hatalmi már a megérkezés napján megismerkedhetett a világhírű szovjet balett képviselőivel. A Kreml-ben levő Kongresszusi Palota színház- termében Prckofjev: Hamupipőke című balettjét láthattuk. Minden színháznak sajátos han szervek. Ez teszi szükségessé azt, ^hasonlítást tenni akár a klasz- hogy a tanacs alapszervezete es sz;kus külsővel-belsővel rendelkea választott pártszervezetek közt még szorosabb legyen a kapcsolat, mint a gazdasági szférában tevékenykedő pártszervezeteké. És szorosabb is. Több elvtárs tagja a városi pártbizottságnak és a végrehajtó bizottságnak is. Kiala. kult az a gyakorlat, hogy a tanács kommunista tisztségviselői beszámolnak a pártbizottságnak a SZAKÜZLETBŐI ELŐNYÖSEBBEN VÁSÁROLHAT Békéscsabám Orosházám GYULÁM SZARVASON, BÉKÉSEN ző operaházak, akár például az Európában a legmodernebb zenés színházak közé számító lipcsei operával — alig sikerülne közös vonásokat találnunk. Itt, ebben a csup>a üveg palotában — a világ egyik legnagyobb színháztermében — már a bejáratnál elfogja az embert valami egészen sajátos érzés. Ahogyan a 6000 ember áradatában sodródik a mozgólépcsők felé, melyek az | ségek miatt alagsorban levő óriási ruhatárhoz szállítják, először szinte el sem akarja hinni, hogy színházban van. (Kétségtelen, hogy az épület eredeti rendeltetése nem színház.) Az óriási nézőtérre lépve azonban egyszerre megváltozik minden. A kékes színű teremben az ülések élénkpiros műbőr huzata, a modern világítási megoldás, a több ezres közönség morajlása — egyszeriben hamisítatlan színházi hangulatot teremt. Szinte másodpercnyi pontossággal 7 órakor elsötétül a nézőtér (a késés itt úgy látszik ismeretlen fogalom, kezdés után érkező, a többieket zavaró nézőt még csak véletlenül sem lehet látni (majd a magasba lendülő karmesteri pálca intésére, a nézőtér minden p>ontján kitűnően hallhatóan megszólal a hatalmas, mintegy 90 tagú zenekar. Magáról az előadásról részletesebben írni — a terjedelmi kötött- - lehetetlen, azonban talán elég annyi is, hogy mind a táncosok, mind a díszletek, általában az összhatás a szovjet balettiskola rangját igazolta. A közönség nem is fukarkodott a tapssal, sőt a mi szokásainktól eltérően. az egyes jelenetekbe is beletapsolnak egy-egy szép emelés vagy különösen nehéz táncfigura láttán. A felvonások közötti szünetek- | ben alkalom nyílt az épület ala- j posabb megtekintésére is. A garanElkészült az „írók Világa’’ sorozat első két kötete Gyomán A Kner Nyomda gyomai üzemében készítteti az Europa Könyvkiadó az új sorozatot, az írók Világa címmel. A tervek szerint összesen 24 híres külföldi írót, A világ számos nemzetének s a diózus méretek jellemzőek itt költőt mutatnak be. Olcsó kivitel- i Szovjetunió nemzetiségeinek kép- mindenre. A nézőtér fölött 2000 ben, de igen gazdag tartalommal, i viselőivel találkozhatunk itt. Az személy egyidejű kiszolgálására ..................................... • - ' .... alkalmas büfé, a szomszédságában gyönyörű télikert, a csupa márvány és üveg dohányzó, — ezek a legszebb részek. C soportunk valamennyi tagja azzal az érzéssel távozott a Kongresszusi Palotából, hogy ezen az estén feledhetetlen élménnyel gazdagodott Papp János KÖVETKEZIK: KIJEVI SÉTA képekkel illusztrálva készülnek J orosz mellett angol, német, fran- az értékes könyvek, amelyek az cia, sőt ismeretlennek tűnő keleti irodalomkedvelők széles rétegé- [mondatfoszlányok éppúgy hallha- hez juthatnak el. jtók, mint ahogyan az öltözetekAz első két kötet már elkészült: ; ben is tükröződik a nemzetközi E. Hemingway és Thomas Mann [összetétel. A szmokingtól a virá- világába vezeti el az olvasót. Töb- gos mintás népviseletig, az indiai bek között Majakovszkij, Brecht, száritól a divatos fehér garbóig Flauber, Lorca, Geothe és más hi- j minden megtalálható, resség életét, munkásságát is- 1 A földszinti részből és két er- merhetjük meg a sorozatban. ikélybői álló hatalmas nézőtér