Békés Megyei Népújság, 1969. március (24. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-10 / 57. szám
KORÖSTAJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Fiatal csabai festők tárlatán Más-más eszközökkel, de közös szándékkal Négyén együtt nyolcvan évesek. Ez alapjában véve alig jelent valamit egy kiállítás értékelésekor, hiszen a kor nem mentség, legfeljebb magyarázat. Mentségre azonban nincs is szüksémutatkozás torokszorító izgalmának ténye menti a fiatal alkotókat. Nem is, ezért, hanem az egyes alkotók más-más stílusú művei miatt emelhetnénk kifogást. A feltételes mód haszMoln&r György: Kucsmás fej. gütc a Jókai Színház előcsarnokában önálló kiállításon első alkalommal szereplő fiatal képzőművészeknek. Bemutatott anyaguk — némelyiknek teljes eddigi oeuvr-je — kellemes összhatású és mindenekelőtt az elrendezés ötletessógét dicsért Látszatra ellentmond a műfaji egységesség követelményeinek, a kiállított grafikák, olajfestmények, kerámiák bohókás sokfélesége, de itt éppen az első benálatát. azonban itt újra csak a pályakezdés indokolja s az vesse rájuk az első követ, aki az első tízegynéhány festmény elkészítése után rátalált egyéni stílusára. Négyük közül Lonovics László a legfiatalabb. Érettségi előtt álló gimnazista. Véleményünk szerint mégis ő a legki forrottabb egyéniség a kiállítók között; ifjonti rákoncáHanságját egyé- n|, de határozott keretek Flnály Olga: Munkáslány Ismos, akárcsak a sok Halai mnnkásfiú, kikkel Együtt dolgozik 6, jöjjön a tél vagy a nyár. Széke hajára bakik minden fény, s tétova szellő Játszik gondtalanul bőre sötét aranyán. Hogyha nevet, menekül minden gond, oszlik a felhő, Kék szeme kékjétől kékül a nagy, magas ég. Hogyha dalol, nagy házak közt paszták szele vágtat, Amnl a kő; fiatal fecske repülni tanul. Nem fáradt sohasem, g mi a bánat, a baj s a betegség, Hírből ismeri csak. Érzi, as étet övé. I mégis néha piciny felbő szürkül szeme tükrén, S szívében suta vágy bontja sziromlevelét. Látja, a réti virág mily gyenge, parányi, törékeny MUy gyámoltalan és védelemért remegő. Csókolgatja a Nap, széltől meg a barna hegyoldal Védi s a hajnali hús harmat üdíti tövét, S álmaiban nem erős ő sem, gyengébb a virágnál, És gyámoltalan és védelemért remegő. közé tudta fogni. Szénrajz aktja a bővérű indulatok és a testiség szépmívű ábrázolásának kettősségéből született. A Pusztulás után című kép a már sokszor megörökített szimbóluma valami jósán életbölcsességet SiTRlSZt. Gubis Mihály fesményei- re a színek jó érzékkel vászonra vitt (ám néhol túlságosan is harsogó) gazdagsága a legjellemzőbb, s a szemlélőnek akaratlanul is az a benyomása, hogy a választott témák csak ürügyként szolgálnak az alkotó színkomponáló bravúrjainak bemutatására, öregedés című műve, ha visszafogottabban is, de szintén a színasszociációs látványossággal jellemez, ám mondanivalója összetettebb és őszintébb, mint más képein. Molnár György négyük közül a legkiegyensúlyozatlanabb. Kucsmás fej című portréja a kiállítás egyik legjobb olajképe. Más művei viszont utánérzésekből (öreg ház, Vörös domboldal), kölcsön vett alkotói módszerek felhasználásából születtek (Estefelé). Illusztrációi közül a II. számmal jelzett „grafikai torzó” viszont érett művészekre jellemző nagyvonalúságot árul eL A csabai négyek kiállításán Fekete Júlia kerámiákkal szerepel. (Néhány rajza alig mutat túl az iskolád ujjgyakorlatok kötelező műhelymunkáin.). Használati és dísztárgyait az egyszerű vonalvezetés és a mértékletes színezés jellemzi. Féltő gonddal bábáskodnánk további kerámiák születésénél — bemutatott munkái szolgálnak bizonyítékul tehetségére —, egyáltalán módja lenne a fiatal alkotónak dolgozni. Csabán nincs műhely és hiányzik az égetőkemenoe is. A kiállított tárgyak szegedi közép- iskolás korából származnak. Anélkül, hogy valami öez- szegezésféléne törekednénk a négyek kiállítási anyagának bírálatánál, . elmondhatjuk, érdekes és szép a bemutatott anyag A látszólag keményebb kritikai hang, reméljük, nem szegi kedvét a fiatal képzőművészeknek (nem is az a célunk), de talán javukra válik és újabb művekre inspirálja őket. Ha más-más eszközökkel művelve is, de szándékunk közös: az első sikeres jelentkezést kövesse egy higgadtabb, letisztult alkotókorszak és egy következő kiállítás. Brackó István Szokolay Sándor öregasszony háza Galambdúcos tanya MARQIT Palotai Boris novellája Gazsinét at előszobában új lány fogadta. — Az asszonyát keresem — mondta Cazsiné, s ügyelt, hogy a futószőnyegre lépjen, ne a parkettát járja össze, mert arra kényes az asszony! — Csak annyit mondjon, hogy Róza van itt. — A mosónő? — kérdezte a lány. Cazsiné bólintott. Jólesett, hogy már ez új lány is tud róla. — Emlegette az asszony — mondta a lány, s Cazsiné szerénykedve legyintett, mert biztos, hogy ágy-áthúzáskor esett szó róla, amikor kivették a szekrényből a kártyasimaságú paplanhuzatokat. „Senki sem tud úgy a kedvemre vasalni, mint Cazsiné ...” A lány blúzához simitgat- ta a melleskötényt. — Ügy vettem fel a helyet, ha a nagymosásról nem is tudok. Kimegy a szennyes, bejön a tiszta. Mondta az asszony, hogy ez a Gazsiné dolga. Ez meg a nagytakarítás. S épp tegnap szólt, hogy szaladjak el magáért, mert én létrára sem triászok, nem töröm össze magamat, hogy ragyogjon az üvegcsillár. „Jól van már, mit kári- csál” — gondolta Gazsiné. — Hát pedig, nem nagy ügyesség kell ahhoz, hogy az ember ne essék az orrára. Látja, én egy darabban vagyok, pedig sose kíméltem magam. De hát a mai lányok... — Mór okosabbakI —■ vágott szavába a lány — Na, szóljon már be — mondta mérgesen Gazsiné —, hogy a Róza van itt. A lány vihogott. — Maga is Róza? Előttem is egy Róza volt. — Én csak itt vagyok Róza — csúszott ki Gazsiné száján. — Aztán mért Róza maga, ha egyszer nem úgy hívják? „Mit kérdez már any- nyit?" — gondolta Gazsiné, de azért válaszolt neki. — Mert az asszonynak is az a neve, ami az enyém: Margit. Aztán nem akarta, hogy két Margit legyen a háznál. A lány felhúzott ajakkal nézett rá. Kilátszott az ínye is, melynek erős rózsaszínjéből csúfondárosan villantak elő a fogai. — Maga hagyta, hogy átkereszteljék?! Próbált volna engem... I Amikor bent állt a túlfűtött, bútorokkal teletömött szobában, szorongás fogta el: hogy fogja megmondani, hogy ne számítsanak többé rá. Csak épven elköszönni jött, mert úgy illik, hogy az ember ne hagyja el szó nélkül a helyét. Mégiscsak itt szolgált három esztendeig, s azóta is minden hónapban biztos keresete volt náluk. — Maga az, Róza? — üdvözölte Micskeyné, és ölébe eresztette a hálóingét, melyen éppen varrogatott. — Látja, javítgatom a régi holmimat. Ilyet ma nem kapok. Ennek a foszlánya is többet ér, mint... Na, üljön már le. Gazsiné megérintette a szék karfáját, állva maradt — Tán megérezte, hogy épp küldeni akartam magáin. Nem csuklón tegnap este? Mert folyton emlegettük ... — Mondja meg, mikor megy férjhez a lánya. — Férjhez ment — félti» t
