Békés Megyei Népújság, 1969. március (24. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-30 / 74. szám
A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1969. MÁRCIUS 30-, VASÁRNAP Ara 1 forint XXIV. ÉVFOLYAM, 74. SZÁM Húsrét előtt az üzletekben Negyven féle kölni Csokoládé nyuszi és társai — Száznyolcvan mázsa sonka — Nem lesz szódavízül ány Kelendőek a parfümök a Centrumban. A húsvéti ünnepekre készül az ország. A locsolás, az ajándékozás, a szépen terített ünnepi asztal ebben az évben is kellemes napokat ígér a közönségnek. A bevásárlás és a sütés-főzés gondjai azonban nemcsak a háziasszonyoknak ad munkát, hanem komoly feladatok elé állítja a kereskedelmet és a vendéglátóipart is. AZ UNIVERZAL KISKERESKEDELMI VÁLLALAT boltjaiban az idei húsvét előtt mintegy 20 százalékkal több ruházati cikk várta a vásárlókat, mint tavaly. Különleges cikkeket, elsősorban a habselyem kötöttárukat, a nagyméretűeket is, közvetlenül az ipartól szerezték be. Üj cikknek számít a Signal névre keresztelt, kikapcsoló órával felszerelt zsebrádió, az Elektrosvit, gázzal üzemeltethető hűtőgép. A motorkerékpár-vásárlók március 1-től önkéntes biztosítási kötvényt kapnak. A kölnivízből megfelelő a választék, s a vállalat ajándék- és illatszerboltjai. 5-én is nyitva tartanak. Ugyancsak nyitva lesznek 5-én a propán-bu- tángázt árusító békéscsabai, gyulai, orosházi és békési telepek. Érdekes módon a húsvéti ajándék-sláger a Centrum Áruházban a hűtőszekrény és a motorkerékpár. Az előbbit március 31-ig, mindössze 10 százalékos részletfizetéssel hazaviheti a vásárló. A cipőfronton is kedvezőbb a helyzet, mint tavaly. Az öltöny vásárlóknak ajándékkal kedveskedik a Centrum; a férfiak nyakkendőt, a gyerekek kölnit választhatnak új ruhájukhoz. A vékony, kötött szintetikus áruk, amelyeket Hódmezővásárhelyről szereztek be, nagyobb méretekben is kaphatók. Nem kielégítő a választék viszont a női fehérnemű osztályon. A CSEMEGEBOLTOKBAN sok ezer csokoládé- tapsifülés és-tojás várja a húsvéti vásárlókat. Üj cikk a likőrrel töltött csokoládétojás, és az ízlésesen csomagolt zselé-desszert. A FÜSZÉRT iinformációja szerint, az idén mintegy 9 százalékkal több édességáru és gyümölcs kerül az üzletekbe, mint tavaly. Sajnos, banánt most sem lehet majd kapni és a tavalyinál csaknem 60 százalékkal nagyobb fogyasztás miatt, a citromellátás is akadozik. Narancs legtöbb üzletben jelenleg kapható. Közvetlenül az ünnepeli előtt két vagon kubai narancs kerül forgalomba. A közkedvelt húsvéti kötözött sonkából összesen 180 mázsa kerül forgalomba és gépsonkából is minden igényt ki tud elégítem a keresekdelem. Szarvason és Orosházán a Szarvasi Állami Gazdaság segíti a lakosság húsvéti füstölt áruval való ellátását Az ünnepi asztalokra a megyében — pörköltek és rántott szeletek formájában — összesen 10 és fél vagon hús kerül, valamint három vagon baromfi és tetszés szerinti mennyiségű hal (főként ponty). Ez a mennyiség feltehetően fedezi majd az ünnepi szükségletet. Áll ez a megállapítás a tojás- ellátásra is, nagy a piaci felhozatal és magasak a központi készletek. A Jó FALATOK mellé mintegy 40—50 féle bor közül válogathatnak a húsvétna készülök. Ilyen bőséges választék egyszerre még nem volt Hamar közkedveltté vált a coctail készítésre alkalmas almavodka. A sörellátás is zavartalannak ígérkezik, igaz a szénsavhiány miatt a hordós söröket nehezebb lesiz a poharakba juttatni. És ha már a szódavizet a kereskedelmi boltok megnyugtatására közölhetjük, hogy a városokban a kereskedelem és a vendéglátóipar felkészült a nagy húsvéti forgalomra. Patron nincs, de az ígéretek szerint a palackozott és az üveges szódavíz ki fogja elégítem igényeket. A vendéglátóipari üzletek az utcán át is árulnak szódavizet a kereskedelmi boltok zárva tartása alatt. A községek, falvak, szövetkezeti szikvíz üzemel az ünnepekre összesen 36 q szénsavból csinálnak szódavizet. összesen háromezer-hatszáz hektolitert AZ ÉLELMISZERBOLTOK fokozottan készülnek az ünnepre tejjel kenyérrel, kaláccsal, süteménnyel. Célszerű azonban a tejet és a kenyeret húsvét előtt csak két napra megvásárolni, mert április 5-én az élelmiszer- bolti* a szombati nyitvatartási rend szerint, déli záróra nélkül nyitva lesznek A sütőipar ugyanis április 4-én termel, így az ellátás folyamatos lesz. (A városokban április 6-án is árusítanak tejet és kenyeret) Tapasztalataink szerint azt javasolhatjuk olvasóinknak, hogy a kenyér és tej kivételével, a húsvétin szánt élelmiszereket már április 1-től folyamatosan vásárolják meg, hogy az ünnepek előtti és alatti torlódásokat elkerüljék — B. — Lapunk tartalmából: A tanyai lakosság helyzetéről CL oldal) Két év alatt egymillió forintot vágott zsebre (3. oldal) Piaci jelentés a városokból (3. oldal) Kóti Kálmán harcaiból (5. oldal) Egész oldal érdekesség <7. oldal) Tárgynyeremény-sorsolás, vidám műsor hétfőn este a Jókai Színházban Hétfőn este hét órakor rendezi meg lapunk szerkesztősége és ki- adóhivatala azt a tárgynyereménysorsolást, melyen azok az olvasóÍ % Holnap délután indul a 12. Békés megyei Béke- és barátság-vonat a Szovjetunióba A Szakszervezetek Megyei Tanácsa és az IBUSZ békéscsabai irodájának szervezésében holnap, hétfőn indul a 12. Béke- és barát, ságvonat megyénkből a Szovjetunióba. A 8 napos út során megismerkednek a résztvevők Moszkva és Kijev nevezetességeivel, baráti találkozón, színházlátogatáson vesznek részt, s a 310 Békés megyei turista a szovjet fővárosban köszönti hazánk felszabadulásának 24. évfordulóját. A hétfőn délután 5 órakor induló csoportot ünnepélyesen búcsúztatják a békéscsabai pályaudvaron. A küldöttséget — mely április 7- én érkezik vissza Békéscsabára — elkíséri lapunk tudósítója is, aki tudósításokban, majd fényképes riportsorozatban számol be olvasóinknak az út eseményeiről. a békési vízvezetékhálózatban. (Fotó: Dcmény) ink vesznek részt, akik beküldték a lap március 9-i számához mellékelt közvéleménykutató ívet. A sorsoláson mintegy 25 ezer forint értékű nyereménytárgy vár gazdára az ötezer beküldő közül. A sorsolást vidám műsor előzi meg, melyen Romvári Gizi, Simon Géza és Széplaky Endre, a Jókai Színház művészei, valamint a Sygma-zenekar és énekesei, a Balassi-együttes és a Megyei Művelődési Ház tánsastánc-klubja szerepelnek. A műsoros estre és a sorsolásra a belépés ingyenes, szerkesztőségünk, kiadóhivatalunk minden kedves olvasónkat, a lap minden barátját szeretettel várja. Osztrákkoop magyar eráció Korszerű rendfelszedő, önrakodó kocsikat készít az osztrák Steyr Művekkel kooperációban a Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat. Az első 150 darabos sorozat májusban kerül forgalomba, tehát már a lucerna első kaszálásakor bemutatkozik a mezőgazdasági nagyüzemekben. A bármilyen traktorral vontatható gépújdonság egy menetben felszedi és felrakja a rendre vágott takarmányt, rendeltetési helyén pedig percek alatt lerakják. Befogadóképessége 18 köbméter,