Békés Megyei Népújság, 1969. március (24. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-26 / 70. szám
IMS. március 26. Szerda Olasz, magyar vívómesferek Gyulán Gyula város sporttörténetének száz esztendeje Az <^tö „sportlexikonok11 versenyében: /. Varga József (Békéscsaba) 2. Mester Péter (Békés) A táti 3. Andróczki Ferenc (Köröstadánx/) holtszezon" legérdeke- 77, Szabó Sándor (Mezőhegyes) set>b sportrendezvénye a „Mit tud 72, Andróczki Ferenc (Körösla- Qn a sportmozgalomról?” vetél- dány) 83, Varga József (Békéscsa- Kedo volt A városi, községi ver- ba) 83, Serfőző Tamás (Békéscsa- senyeken mintegy 500-an vették ba) 77, Kovács László (Békés) 81, részit, közülük a 30 legjobb gyűlt Czene Zoltán (Battonya) 74, Pá- össze Békésen a járási KISZ-bi- los Lehel (Gyula) 79. me_ Közülük Varga, Mester, Anderen elődöntőn. Nagy kar, hogy a róczki, Kovács, Pálos jutott a szarvasiak, akik kitűnő teljesít- döntőbe, ahova magukkal vitték ményt nyújtottak a városi versenyen — nem érkeztek meg. A me. zőny azonban nóLkülülk is igen erős volt. Molnár Lajos, az SZMT munkatársa, a vetélkedő játékvezető- 11„,lluv„ „„ _nii ^ ^ ^ Sí t 40 ,kérffft, ^ melyre ne tudtak volna válaszolrel a 30 fiatalembernek, akik írás. ban válaszoltak. Közülük tíz jumegszerzett pontjaikat. A döntőben óriási küzdelem folyt. Molnár Lajos hihetetlenül nehéz kérdéseket állított össze, de a versenyzők dicséretére legyen mondva: alig-alig volt olyan, ni. A meglepően kis számú, de szakemberekből álló közönség elégedetten állapította meg; ragyogó a résztvevők felkészültsége! Ezek a fiúk — élő sportlexikonok! Az első olimpia) bajnok nevét éppen úgy ismerték, mint Z sivótszky Gyuláét. Ha esetleg az egyik nem tudott választ adni, két-három kar emelkedett a levegőibe, s a karok „gazdái” fújták a választ. Nem jelentett számukra, nehézséget az a kérdés: mely olimpián szerepelt a kötélhúzás, a helyből távol- és magasugrás? A békési Kovács László még azt is tudta, kik nyerték az olimpiai bajnokságot, s mely állam válogatottja volt második a kötélhu- ^2Ő. j Varga Jóa9ef 134i j. Mészárban. A labdarúgás térén mm- ^ p^,. l23, 3. Andróczki Ferenc denfci „otthon volt”. Mindenki lia> 4 Kovács László 104, 5. Pá- tiudita a tokiói olimpián győztes téliéi 99 ponttal. Molnár Lajos, a vetélkedő játékvezetője munka közben. (Fotó: Laczkó Ernő) » ' ÜY 'Ti Varga József, a győztes. tofct tovább. Ők már borítékból húzták a kérdéseket, s húsz másodperc gondolkodási idő után válaszoltak. A háromtagú zsűri — Gabnai András, a megyei TS munkatársa, Ilovszki Lajos, a megyei KlSZ-bizottság sportfelelőse es Cs. Varga László, a békési járási TS elnöke — bár jó néhányszor került nehéz helyzetbe, mégis kitűnően végezte munkáját, s másfél óra múltán eredményt hirdethettek. A résztvevők a következő pontszámokat gyűjtötték össze: Olajos Károly (Békés) 63, Mester Péter (Békés) 92, Túrái Gábor (Gyula) Labdarúgás Tovább fotytotódSk megyémében a labdarúgó MNK mértcőzéssorozata. A mm műsor a követStaoö: Battonya—Mh. Kinizsi (Szívós), Gyomai TK—Szarvas (Baida), Bndród—Meraötoerényi Spartacus I Molnár, Bob. Vasas—Bcs. MÁV (Vtdó), oaoány—Sairioadd Kinizsi (Szatmári), Békési Spartacus—Sasűvai SE (Németh), Szarvasi MEDOSZ-—Bcs. Agyagipar (Bonfcovics). A márttóraések kezdési iöeje: 16.30 Óra- Holnap játsszák le SKmwo« m *9- jfikjcAai baincdoség keretéiben a Szarvasi FMGT—SZBOG- mértedéért. Kezdési IS JXMoor. Játékvezető Stetfkavkos. Kést» Péter, a második helyezett. Andróczki Ferenc, a verseny harmadik helyezettjei magyar válogatott összeállítását, s a legtöbben választ adtak arra a kérdésre: két héttel korábban mik voltak a totóeredményeik. Amikor — pihenésképpen — játékvezető a közönségnek tett fel egy-két kérdést (pi. ilyet: mi az a reményfutam?, hogyan történik a kiesés a birkózásban?), nyolc-tíz hallgató jelentkezett helyes válasszal. A csabai Varga József, az Üt-, Híd-, Vízműépítésd Technikum tanulója és a békési Mester Péter fej-fej melletti küzdelméből Vor- ga került ki győztesen. A 3—5. helyezettek kissé lemaradtak tőlük. Az 1969. évi Békés megyei sport- vetélkedő végeredménye a köoetA BÉKÉS 1898. december 11-i számában hírt ad egy új club létrejöttéről, ami lassú, közel 14 évre terjedő, fokozatos fellendülés kezdetét jelentette, majd a Gyulai Atlétikai Club megalakulásával, 1913-ban érte el tetőpontját, „A torna egyesület megalakulása a legkedvezőbb auspeciumok között történt meg, múlt vasárnap délután, a városháza nagytermében. Ideiglenes elnök Oláh György lett. Egyhangúlag elhatározták a .Gyulai Torna-egylet’ megalakítását”. Ekkor rögzítették az egyesület alapszabályát, melynek néhány érdekesebb részlete a következőket foglalja magában: „1. §. Az egylet címe: Gyulai Tornaegyesület. 2. §. Az egylet pecsétje: a czím köriratban, középen az alakulás évszáma: 1899. 4. §. Az egylet czélja: a torná- zás, vívás és egyáltalán a test- gyakorlás, sportnemek, testedző játékok különféle ágainak meg- kedveltetése, .művelése és előmozdítása, valamint a hazai tor- j nászás ügyének fejlesztése. 5. §. b.) tornaünnepélyek és | társaskirándulások tartatnak. 8. §. Az egyesület tagjai: a) tiszteletbeli, b) alapító, c) működő és pártoló. Működő taggá felvétetik minden feddhetetlen jellemű egyén, ki legalább 17. kor- i évét betöltötte,... Kelt Gyulán, a gyulai torna- I egyesületnek az 1898. évi decern- j bér hó 4-én tartott alakuló közgyűlésén. Az államtitkár látta- mozta: Bp. 1899. február 10-én.” A végleges alakuló közgyűlést ] 1899. április 30-án tartották, az alapszabályok belügyminis »'éri- umból történő visszaérkezése után. Az ideiglenes elnök Oláh György alelnök lett, míg az elnöki tisztet dr. Lukács György főispán kapta. Azonnal hármas bizottságot hoztak létre egy torna- csarnok építésével kapcsolatban. „A tornacsarnok építésével, az egyleti működés sikere és a tornászat) ügy felvirágoztatása biztosítva lenne. ... az építendő tornacsarnokot a polgári iskola és a felsőbb leányiskola részére is átengedni tervezi és így a testi nevelés terén nagyon érezhető hiány pótlását tűzte ki első feladatául...” Az anyagi problémák megoldásának érdekében az építés javára, valamint az új egyesület népszerűségének növelésére ..Tornabálat” rendeztek. Sajnos, az egyesület a tornaTeke-hírek Gyulai MEDOSZ—Bp. Postás 5:3 (2448:213!)). A múlt heti, hasai kudarcot javítaná akaró MEDOSZ jó játékkal, javuló eredményekkel értékes győzelmet aratott Budapesten. Hátaira» kUadedemtoen atz utotoö pár előtt a Postás vezetett még 14 fával, de Striftar kitűnően hajrázott. A gyulaiak: eredményei: Proáyó 408. Varga 415, NáldhóES 392, Szák «1, Wengeter I, «4, Strtflier 423 fáival. Megkezdődött az. összevon* megyei bajnokság is. A Gy. MEDOSZ B-csapa- ta a Szolnoki Kilián ellen 8:0-ra nyert. ugyanis a vendégeik értesítés nélkül későn érkeztek meg. A gyutaáaik eredményei: Csonka I, 388, Scher I, 400 Wengeter 11, 356, Csete 384, Csonka n, 358, Krasznad 384. A MEDOSZ összesen 22)0 fát ütött. Gy. Lendület—Szolnoki Cukorgyár 6:2 (2424:2202). Biztos győmesem. Dobók; Igaz 4M, Ficaere H, 424. Szabó n, 381, Flczere 1, 369, Czinkóczki 419, Jehuczó Wl tavai. A röplabda lmris Kapáért A megyei röplabda seaksziövetBég élőszőr rendezte mag serdülőcsapatok részére aa Imrts György Kupát Sajnos-, a hét benevezett csapatból az utolsó percben az Okány, a Gyulai Román Gimnázium és a Gyomai TK lemondta a részvétéit. A megjelent csapatok kőéül a Sarkad Kinizsi bizonyul» a legjobbnak, biztosam nyerte a tonnát. A végeredmény a következő: 1. Sarkad: Kinizsi 3 3 — U3: S3 6 2. Bea. MÁV Nevelői. 3 2 1 109 : 54 1 3. Bcs. Kötött 3 12 74:109 2 4. Sarkad: Kinizsi n. 3 — 3 45:117 0 Az Ifjúsági férflcsapaitok feüzdelmé- bem szép sarioadá sdket született. A gimnázium első és második csapata biztosan nyert a gyulai utánpótlás csapatok előtt. A sarttadiak sikere örvendetes, de azit sem hagyhatjuk szó ménkűi, hogy a gyulaiak is előreléptek. Végre férfivomaiom is megindult az NB H-es csapat utánpótlás-nevelése. A torna végeredménye a következő: 1. Sarkad!m Gimn. 4 4 — 203: 49 8 2. Sarkadi Gimn, II. 4 3 1 126:102 6 3. Gyulai Román G. 4 2 2 120:128 4 4. Gyulai MEDOSZ 4 1 3 99:183 2 5. Gyulai II. ált. ifik. 4 — 4 99:183 I sport és a terem építésének ter- ! veit sem tudta megvalósítani, sőt a vívást is zömében vándor mesterekkel oldották meg, amint a következőkben látni fogjuk. Vívó-akadémiák 1898 és 1913 között négy esztendő kivételével évente tartottak hosszabb, rövidebb tanfolyamokat a vándor magyar és olasz vívómesterek, akik a következők voltak: 1898-ban Chappon Károly (okleveles vívómester, a szegedi nemzetközi verseny győztese, 1903—1904—1905-ben Majone Vincenzo (olasz m - - * er). 1906— 1907—1908-ban t'alcnetto Ettore (olasz mester), 1911-ben Bach Benő (a nagyváradi hadapródiskola és az MTK okleveles vívómestere), 1912-ben ismét Fal- chéttő Ettore. A tanfolyamokat kővetően négy ízben (1904, 1908. 1911 és 1912-ben) rendeztek a tanítványok és a saját közreműködésükkel bemutatókat, illetve úgynevezett vívóakadémiákat a mesterek, melyek az 1904-es kivételével „fényesen” sikerültek. Az 1911-ben lezajlott akadémiáról például a BÉKÉS így számol be: „A sport bárminő válfajban sehogy sem tud Gyulán megerősödni. Évek óta számos kísérlet történt, de mindegyik felbuzdulás szalmalángnak bizonyult, ... Bach Benő mintha szerencsésebb lett volna elődeinél... Az október 26-án rendezett vívóakadémián közreműködött Falchetto Ettore és Ganzmann Ferenc nagyváradi vívómester és a Nagyváradi SE amatőr vívója, Csapó Zoltán. A vívómesterek igen szép asszókat produkáltak, aminek nagy sikere volt.” A rendszeres edzést a rövid tanfolyamok azonban nem biztosították, így nem kerültek ki a tanítványok közül nevesebb versenyzők. Kivételt jelentettek a városban állomásozó honvédezre- dek tisztjei, akik közül néhányan szép eredményeket értek el. _ „Gyulai vívók dicsérete“ Bányai Lajos és Hollósy Ödön főhadnagy 1901. március 2—3-án Szegeden nagy nemzetközi versenyen vett részt. „A gyulai honvéd tisztikar két képviselője: Bányai főhadnagy ezüstérmet arany kerettel. Hollósy főhadnagy nagyezüst érmet, s mindketten I. osztályú díszoklevelet hoztak haza Gyulára a nagyarányú vívóversenyről.” A BÉKÉS május 5-i számában „Gyulai vívók dicsérete” címmel a következőkről ír: „Bányai és Hollósy főhadnagyok újra diadallal tértek vissza a budapesti Magyar Atlétikai Szövetség április 27— 28-án tartott Magyar Bajnokságért folytatott versenyről. Mindkét gyulai vívót I. osztályúnak minősítette a jury, s erről díszoklevelet hoztak haza. Negyven résztvevő közül csak 19 jutottak ebbe a classisba.” (Folytatjuk) Ifj. Christian László Totótippjeink 1. Ü. Dózsa—Bp. Honvéd 2. Rába ETO—Vasas 3. Komló—Egyetértés 4. Tatabánya—Diósgyőr 5. Salgótarján—Eger 6. Várpalota—Szeged 7. Békéscsaba—Bp. Előre 8. Pécsi B.—Szállítók 9. Oroszlány—Bp. Spartacus 10. EVTK—Nyíregyháza 1L Volán—Borsodi B. 12. Ikarus—Saig. KSE 13. Jászberény—Szolnoki MÄV 1 Pótmérkőzések 14. Fűzfő—Pécsi Ércbányász 1 15. Dorog—MÄV DAC 1 16. Kisterenye—Esztergom 1 1 1 x 1 x 1 1 1 X 1 X I lx lx lx 1 X