Békés Megyei Népújság, 1969. március (24. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-03 / 51. szám
Pablo Neruda: » Tengeri munkások Valparaisóban meghívták a tenger munkásai: alacsonyak, kemények és perzselt orcáikon a Csendes-óceán földrajza vöröslött: maguk is örök áram a végtelen vizeken, izmok hullámverése, tengeri szárnyak csokra a viharban. Gyönyörűség volt látni őket, koldus istenkéket, félmeztelenül és soványan, gyönyörűség látni lüktető küzdelmüket az óceánon túliakkal, más kikötök és más szegénység szülötteivel, [hallani hangjuk, a spanyolét és kínaiét, ahogy egy közös nyelven, Kronstadt és Baltimore nyelvén beszéltek, hogy velük énekeljem az Internacionálét: szivemben szárnyas himnusz és számon a szó [„TestvérekV, de elbágyasztott a gyöngédség, éneket szült, és énekükkel áradt a tengerig az ajkam. Es megismertek, megöleltek hatalmas tekintetükkel, egy szót se szóltak, néztek, énekeltek. Orbán Ottó fordítása A söld dosssié titka Este kilenc óra lehetett, amikor Kása Ede a zöld dossziét fekete aktatáskájába tette és készülődni kezdett. Az asztali lámpát eloltotta, a nagykabátját már sötétben vette fel. Kalapját jól a szemébe húzta, fekete szemüveget tett fel, s nagykabátja gallérját is feltűrte. Óvatosan kitekintett a folyosóra. Egy teremtett lelket sem látott. Hirtelen kilépett a szobából, az ajtót kulcsra zárta és a kulcsot zsebre tette. Nem a lépcsőház felé ment, hanem a melléklépcsőn osont le nesztelen léptekkel az udvarra. A kerítésig már futva tette meg az utat A portásfülke előtt egy pillanatra urcsa lány volt. Most, hogy visszagondolt rá, csak erre emlékezett. S később, a második konyak után már arra is, amikor először koccintottak a zöld műanyag tetős teraszon. — Chirio! — mondta a lány és nevetett. Olyan a fogsora, mint egy gyöngysor, gondolta. Mint egy igazgyöngysor ezen a kéken derengő reggelen. Némelyik gyöngyhalász négy —öt percig is bírja levegő nélkül. Fantasztikus! Emlékezett az egyik képes folyóirat néhány felvételére— Ágyékkötős alakok úszkáltak a tengeröböl mélyén, karjuk tapogató, zsákmányra éhes csápként előrenyújtva. Mint torz, uszonyos polipkarok... Aztán a másik felvételre: egy behajlított kar kagylót süly- lyeszt a derékövre felcsatolt hálóba! S a harmadikra: fehér igazgyöngyök sokasága a levegőt nélkülöző, fáradt torzulású mosolyok alatt... A lány fogsora az igazgyöngyök sokaságára emlékeztette. — Chirio — mondta ö is,, s szerette volna megcsókolni mosolya fölött az arcát. Vagy éppen csak megérinteni. Néhány álmatlan olasz ült még rajtuk kívül a terasz asztalainál, szótlanul nézték ők is a tengert, a megszámlálhatatlan hullám-csónakot, melyek derengő kéken siklottak a hosszan elnyúló homoknyelv felé, s megfáradt surrogó habokká pukkantak el, mintha szégyellnék befutott éjszakai útjukat a távolban felizzó napkorong előtt. — Hűvös van — mondta a lány, s alig észrevehetően megborzongott. Látta, hogy az itallal csak megnedvesítette ajkát, s fojtottan felnevetett. — Idd meg, Chirio! — biztatta — így! Egyetlen mozdulattal magába öntötte az aranysárga folyadékot. Mélyet lélegzett, s a lány csodálkozó szemének rezdüléseit figyelte: s a megfoghatatlan, bizonytalan, fájdalmas kétségbeeséstől szeretett volna kínjában felordítani. — Miért csinálod ezt!?... CHIRIO Gyarmati László írása Ne— Nem akarom! Te nem erezheted, mit jelentett nekem ez a négy nap... veled! Ne tedd. Miért akarod most mindazt„. mindezt tönkre zúzni bennem! Kérlek... Chirio! r'rgy hallotta magában t-J a kiáltást, mint amikor tizenöt évesen egy iskolai kiránduláson bekiáltott a cseppkőbarlang nyílásán: a hatalmas, nyirkos sziklaüreg tízszeresen adta vissza akkor a hangját. Az játék volt. Ez menekülés. Egy hasztalanul fölfelé igyekvő kapaszkodás. Menekülés az éjszakábólL» — Szeretlek, Chirio! — Magához húzta az asztal fölött a lány kezét, milyen foró, gondolta, s mégis fázik. Szeretnék kegyetlen lenni hozzád, Chirio, iszonyúan kegyetlen, s önmagamhoz is. Összetörni ennek a kilencvenhat órának minden percét, hogy semmi se emlékeztessen rád, mert vége... Finita. Es Palermo messze van. Tulajdonképpen miért is kellett egyikünknek eljönni Split-be?-. Aztán mégiscsak any- nyit mondott: — Szeretlek. Furcsa lány voltL. S most, a harmadik pohár után már azt is élesen maga előtt látta, amikor megérkeztek Splitbe. A szupermodern szállodasor láttán kellemes borzongást érzett, a második tömbben lesz a csoport szállása, mondta az idegenvezető, s miután elhelyezkedtek és lementek a bárba körülnézni, jobbra, a második beugróban ott ült Chirio. Nem tudta a nevét megjegyezni. — Üjra elfelejtettem — mentegetőzött a bemutatkozás után; s ezen mindig nevettek. — Egyáltalán nem fontos — mondta a lány, s neki akkor támadt az ötlete. — Chirio! — emelte a lányra a poharát — nekem csak az lesz, Chirio! — S látta, hogy a szomszédos asztalnál az idegenvezető és az elhízott, kis debreceni orvos kedélyes fejcsó- válások közben cinkosan, megértőén összemosolyog. a három nap alatt kiA törölte a múltat emlékezetéből. A hazautazás is még távolinak tűnt. Csak a jelen létezett: a triz, a homok és — Chirio. Ezen a harmadik éjszakán sokáig csatangoltak az öböl homokos partján. Holdtölte volt. Hideg szi- porkázással izzottak a szállodasor fényei, a tenger felöl feltámadó szél távoli erdők súlyos illatát sodorta feléjük s enyhe sós szagot. — Afrika felől jön — mondta a lánynak. — Egészen biztos, hogy Afrika felől!... — Jelent az valamit? — Igen... Lehetséges. Megálltak. Szembefordultak egymással. Chirio valamit kérdezni akart. Homályosan látta, hogy a lány szája hangtalanul remeg. S amikor később, Chirio szobájában, kétszer is ráfordította belülről a kulcsot, még akkor is az afrikai szél súlyos erdőillatát érezte a levegőben... Furcsa lány volt! S o negyedik pohár után már egyre tisztábban emlékezett... Es rádöbbent, hogy kíméletlenül égeti az emlékezés. Ügy érezte, hogy sűrített csendben tapogat, amely mögött, valahol a mélyben, fojtottan surrognak Split szállodái felé a fehér habokká széteső hullámok. Szeretett volna áttörni ezen a láthatatlan falon, kidobni magából egy valószínűtlennek tűnő, négy megrövidült nap és éjszaka emlékét, a zöld műanyag tetős terasz kontúrjait, az elkoptatott szavakat, azt a felejthetetlen, utolsó, spliti éjszakát! Kilökni mindent, kegyetlenül, még Chiriot is. megállt — szíve a torkában dobogott —, de amikor látta, hogy a portás már alszik, aktatáskáját lóbálva, halkan fütyörészve lépett ki az üzemből. Az utcán ismét meggyorsította lépteit és megindult a villamosmegálló felé. A fekete Volga a sarki KÖZÉRT-től követte, és akkor is a nyomában volt, amikor felszállt a villamosra. Kása az ötödik megállónál szállt le, gyalog indult a grund felé. Ekkor fékezett mellette a fekete Volga, és két álarcos férfi ugrott ki a kocsiból. Az egyik a karját csavarta hátra, a másik pedig belökte a hátsó ülésre, ahol harmadik társuk várta. A gépkocsi megindult a sötét éjszakában. Kása szemét fekete kendővel kötötték be, az egyik álarcos kitépte kezéből az aktatáskát. Amikor meglátta benne a zöld dossziét, suttogva megjegyezte: — Oké, fiúk, minden rendben! — Hová visznek? — kérdezte Kása. — Sok a szöveg, majd megtudod — felelte a mellette ülő álarcos, és attól kezdve egy szó sem esett közöttük. Negyedórás száguldás után a kocsi lassított, majd megállt — Kiszállni! — parancsolták Kásának. Jobbról, balról közrevették és bekötött szemmel kísérték fel a második emeletre. KulcsPardi Anna: SORS Sohse lett belőle vonal érzékeny egyenes a távolságok idegdúcait összekötve sohse lett belőle vasút Vlagyivosztokig ki társul is csak egy másik egyenest választ párhuzamos létet hogy ne metsze el szüntelen önmaga szüneteiben legyen csak gyönyör és guillotin egy nagyszerűbb síkon túli érintkezés távlataiban csak kör volt, meddő spirál mint a magzat görnyedt rémülete ha nem tud felnőni léte növekvő arányaihoz. csikorgást hallott, majd valahova beléptek. Amikor a kendőt a szeméről levették, egy szobában találta magát. Vele szemben a félhomályban a három álarcos állt, és egyikük, egy tagbaszakadt, valószínűleg a vezér, megszólalt: — Beszélni fogsz? — Miről? — érdeklődött Kása. — Arról, ami a zöld dossziéban van. — Nézzék meg! — Néztem már a kocsiban — mondta az álarcos —, de ezen, sajnos, csak te ismered ki magad. — És ha nem beszélek? — Beszélni fogsz! — mondta a másik álarcos, miközben egy hatalmas harapófogót vett elő, és megindult Kása felé. — Mit akarnak tudni ? — kérdezte Kása ijedten. — A zöld dosszié titkát — mondta a vezér. — A végső számokra vagyunk kíváncsiak. — Jó — mondta Kása eltorzult arccal. — A három végső szám 27, 17 és 5 százalék. — Biztos ez? — hördült fel a vezér, miközben a számokat noteszába feljegyezte. — Egészen biztos, hacsak a minisztérium nem korrigálja. — Te csacsi — mondta a vezér mosolyogva, és a többiekkel együtt levette az álarcát. Kása Ede, az Egyesült Művek főkönyvelője megdöbbenve ismerte fel a három álarcosban kollégáit, Kovács vezérigazgatót, Lovas főmérnököt és Hudák művezetőt. — Örültek vagytok! — dadogta. — Miért csináltátok ezt? — Azért — mondta a tagbaszakadt, Kovács, a vezér —, mert csak így, harapófogóval lehetett belőled kiszedni azt, hogy az egyes, a kettes és a hármas kategóriában mennyi lesz az idén a nyereség- részesedés. Miklósi Ottó .y... Piroska Demény Gyula felvétele
