Békés Megyei Népújság, 1969. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-09 / 6. szám
196*. január 9. 7 Csütörtök az új esztendő célkitűzéseiről — Mit vár az 1969-es esztendőtől? — kérdeztük járási, városi TS-elnökei nktől. Baktai Ferenc, Szarka Sándor, Szabó Imre és Vizsnyai Imre a következő válaszokat adta. Iz elért eredményeket megtartani — Az új évtől sportmozgalmunk további erősödését, sportvezetőink aktivitását és jó eredményeket várok — mondotta Baktai Ferenc, az MTS mezőkovácsházi járási tanácsának elnöke. — Célkitűzésünk: az elért eredményeket megtartani, sőt egyes sportágakban — lovaglás, atlétika — fejlődni, s bentmaradni az NB II- ben a labdarúgásban és birkózásban. Sikeresen fejeződjenek be vezetőképző tanfolyamaink, s a szakszövetségek az elmúlt évhez hasonlóan erősödjenek. A tömegsport, az alapfokú bajnokságok további szélesítéséért mindent megteszünk. Bízom abban, hogy a gazdaságvezetők megfelelően támogatják sportmozgalmunkat. Lehetőségeink szerint és a rendelkezésre álló eszközök igénybevételével mindent elkövetünk, hogy sportteljesítményeinket fejlesszük. A Mezőkovácsházi Petőfi sporttelepének felújítását, bővítését, a mezőhegvesi, medgves- egvházi bitumenes kisnálvák építését és további kispályák létrehozását tűztük ki célul. Az is nalépnünk a labdarúgásban, kézilabdában és birkózásban. Széles körű tehetségkutatást rendezünk, hogy saját erőnkből tudjuk biztosítani minőségi sportunkat. Megfelelő bázist szeretnénk kialakítani az új sportkör támogatására, s számítunk a sportkedvelők széles táborára. Sokkal több alapfokú versenyt szeretnénk rendezni s Orosháza 225. éves jubileumának tiszteletére kilenc nagyszabású rendezvényt tartunk. Ettől az évtől váram — társadalmi összefogással — az új uszoda építésének megkezdését és több kispálya építését. Szeretném, ha a városi TS és a sportkörök vezetésében a kollektív szellem érvényesülne. Bízom abban, hogy minden üzemben megindul a tömegsport fejlesztése s megrendezik a munkahelyi spartakiádokat, amelyek a tömegsport-mozgalom alapját képezik. lavuljon a vezetés színvonala Szarka Sándor, az MTS szeghalmi járási tanácsának elnöke így fogalmazta meg az 1969-es év célkitűzéseit: — Elsősorban a vezetés színvonalának megerősödését várom. Szakszövetségeink legyenek felelősek sportáguk szakmai és erkölcsi fejlődéséért s nagyobb önállósággal dolgozzanak. Szeretném, ha a káderképzés és Körősladányban befejeződnének és elkezdődhetne a füzesgyar- mati sporttelep felújítása is. Fal kell számolni a klubsovinizmust A város adottságait tekintve csak úgy lehet a sportban a tömegesítés és minőség vonatkozásában tovább haladnunk, ha minden szerv egységesen, egy akarat, tál fogja a célkitűzéseket támogatni — mondotta Vizsnyai Imre, az MTS békéscsabai városi tanácsának elnöke. — Az elmúlt esztendőben már nagyot változott a csabai sportkörök egymáshoz való viszonya, de egyik fő feladatunknak kell tekinteni ebben az esztendőben is a fejlődést súlyosan gátló klubsovinizmus végleges ' felszámolását Legyen a város szakosztályai között sportszerű versengés, de ne legyen tapasztalható a sportmozgalmat erősen gátló, ésszerűtlen rivalizálás. A minden áron magasabb osztályba való jutás hajszolása mellett egyesek megfeledkeznek sportkörük adottságairól, az anya. gi és tárgyi feltételek hiányáról. Tudomásul kell venni, hogy nem minden sportkörnek biztosított az az anyagi és tárgyi feltétel, mellyel egy magasabb minőségi szakosztályt a jelenlegi körülmények között életképesen tud fenntartani. Tovább kell erősíteni a különböző társadalmi és tömegszervezetek, vállalatok, üzemek és intézmények, valamint a sportszervek szoros együttműködését. Mindennemű tömeg- és minőségi sporttevékenység csak úgy képzelhető el, ha a város valameny- nyi szervezete az MSZMP Politikai Bizottságának 1967-es határozatát magára nézve kötelezőnek ismeri el. Ha a fent említettek szellemében fogunk tevékenykedni, akkor minden biztosíték megvan arra. hogy az év végén az 1968. évihez hasonló kiemelkedő sporteseményeknek örülhet Békéscsaba sportközvéleménye. j jó megszervezésével enyhülne já~ i rásunk szakemberhiánya. Célki- gyon fontos, hogy sportegvesüle- j tűzésünk, hogy az oktatói tanfo- teink növeljék saját bevételeiket, íyamokra minél több sportoló és s bázisszerveiktől megkaniák a zavartalan működéshez szükséges támogatást Célunk egv atfikénes sportkör létrehozása főként testnevelő tanár jelentkezzen. Az iskolai testnevelés és sport fejlesztése érdekében tovább kell javítanunk kapcsolatunkat a járási művelődésügyi osztállyal, az úttörőszövetséggel, az ÁIST-vel, a — Orosházán ma a legfőbb cél- j tantestületekkel, testnevelőkkel, kitűzés egy olyan ütőképes sport- i A minőségi sport fejlődését el- kőr létrehozása, amely méltókép- j sősorban kosárlabda, labdarúgó pen tudja képviselni a város és a ! és kézilabda sportágakban, a megve színeit — nyilatkozta Sza- j Szeghalmi Petőfi és a Dévaványai bó Imre, az MTS orosházi városi j MEDOSZ sportegyesületénél vá- tanácsának elnöke, maid így foly- I rom. Szeretném, ha a pályaépítési tatta: — Feltétlenül előbbre kell I és felújítási munkák Szeghalmon flsztaiüenisz-versenyek Az 1969. évi Békés megyei férfi és női felnőtt egyéni asztalitenisz-bajnokságot a már korábban közölt időpontban, azaz január 19-én 8.90 órai kezdettel rendezik meg Békéscsabán a Rózsa Ferenc Gimnáziumban. >.v A bajnokság nevezési batárideje 1969.1 január 17. * Abraktakarmányt tessék! Zsákos tétel, kiskereskedelmi ár 42 elárusítóhelyen Még óév végi szenzáció ez. Eddig száz vagon takarmánybúza-darát, szemes, és őrölt árpát, sertések, szarvasmarhák és juhok abrakolására kiváló, dúsított takarmánykeveréket vásároltak a megye jószágtartó háztáji gazdaságai az akció keretében. Egy kicsit méltatlankodtunk is amiatt, hogy csak most tájékoztatott bennünket erről Szabados Ferenc, a Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat igazgatójának helyettese. Indoklása azonban helytálló. Az akció indulásának idején ámítás lett volna húszegynéhány vagon készlet birtokában beharangozni a takarmánygabona kiskereskedelmi áron történő forgalomba hozását. Annál is inkább, mert a piacokon kialakult 4—500 forintos árral szemben a takarmánykeveréknek 301, a szemes árpának 310, az árpa- és a búzadarának 318 forint a mázsánként! eladási ára. Ráadásul | csaknem helyben, azaz a me- J gye 42, erre a célra kijelölt felvásárlóhelyén és cseretelepén, továbbá a városok és a nagyobb községek piacain. Nagy szenzáció ez azok után, hogy hosszú évek óta országszerte és megyénkben is jelentős takarmányhiánnyal küzdöttek az állattartó gazdaságok. Természetesen akadtak felesleggel rendelkezők is, ám ezek csak akkor és ott hozták forgalomba eladásra szánt termékeiket, amikor és ahol a legraktakarmányt 5—600 forintos mázsánkén ti áron. A múlt év végén indított akcióval országszerte „bedugult” az ilyen lehetőség. Azokon a piacokon, ahol a gabonafelvásárló megjelent két-három vagon abraktakarmánnyal, a magánérték e- sítők zöme a vállalat embereinek adta el a felhozott tételeket a reméltnél jóval kisebb áron. Több nagyüzemi gazdaság 20—60 vagonos tételekben kínálja és adja el a terményt a vállalatnak. Űgyannyira, hogy az 1—1,5 hónappal ezelőtt propagálni nem mert akcióhoz eddig 300 vagonnal vásárolt fel a vállalat. Előreláthatólag hónapokig, minden bizonnyal az aratás megkezdéséig bonyolítja az ilyen értelmű adásvételt. Nagy szó ez a múlt évi kedvezőtlen időjárás, főleg a nagy riadalmat keltő aszály után. Nem titok, hogy az akció bevezetését egyrészt az abrakbe- hozatal, másrészt — amint azt a 20—60 vagonos tételek kínálása is bizonyítják — az tette lehetővé, hogy sokkal jobb volt a szemestakarmány-ier- més, mint ahogyan azt a szárazság idején remélni lehetett. Az örömteljes tény az, hogy országszerte, így megyénkben is megindulhatott az abraktakarmány forgalmazása állami kiskereskedelmi áron. Minden bizonnyal sokakban újra feléleszti ez az állatnevelési és hizlalási kedvet, amit mondani sem kell, a korábbi 4—500 fo- szabadpiaci takarmánymagasabb árakat kapták érte. Előfordult, hogy néhány teher- j rintos autóval az ínségesebb északi | ár lohasztott le bennük, megyékbe szállították az ab-1 K. I. * Születésnapomra * * * | egy nagy, cserépben Vasárnap, január 12-én kerül sor a« pompázó filodendront városi és járási felnőtt bajnokságok-' kaptam ajándékba. ra — a versenynaptárban megjelölt ♦ Feleségem megtetézte helyeken. J az ajándékot egy szíA békéscsabai városi bajnokságot ♦ nes díszedénnyel, ebjanuár 12-én, a Rózsa Ferenc Gimná-t &e került bele a cse- áum tornatermében bonyolítják le 8.30 órai kezdettel. Készülődés a dél-amerikai turnéra A labdarúgó A válogatottkeret már javában készül a délamerikai vendégszereplésre. Legjobb labdarúgóink a Népstadionban kezdték meg a közös munkát, amit Tatán folytatnak. A 17 tagú csapat január 22-én utazik a tengeren túlra. Képünkön a válogatottkeret tagjai közül Fazekas és Albert Sós Károly irányításával erősítő gyakorlatokat végez. Reméljük, hogy a most elhullajtott iz- zadtságcseppek meghozzák a maguk „gyümölcsét” az év nagy feladatainak megoldásakor, a VB- selejtező és a bajnoki mérkőzéseken. rép. És ezzel elkezdődött a kálváriám. , Másnap reggel, amikor a fürdőszobába mentem, hitvesem rámkiáltotl: — Csukd be gyorsan az ajtót, a filo- dendronnak árt a huzat. Délelőtt a munkahelyről telefonált ne- kém. Értekezletről £ hivatott ki. J — Rohanj haza, a » filodendront az ablak f mellett haqytam. Ha l egész délelőtt rásüt a J nap, vége lesz, meg- » sárgul. i Siettem haza és « f cserepet elhúztam az í ablaktól. tat) i J Vasárnap csak paprikás krumpli volt t ebédre. Feleségem . megmagyarázta: 1 — Ha négy héten át olcsón megvsszuk a vasárnapi ebédet, akkor a megtakarított * pénzen virágállványt jvehetünk a filoiznd- * ronnak. Filodendron Nekem kellett öntözni. Egyszer sok, egyszer kevés vizet öntöttem rá. Ügy kellett vigyázni a négy zöld levélre, mint egy csecsemőre. Ha mellette mentem el, feleségem elsápadt: — Hozzáérsz, letöröd a levelet! Vendégeink sorra megsértődtek, mert mindig rájuk szólt, hogy vigyázzanak, amikor a növény közelében ültek le. Egy napon új levél jele mutatkozott az egyik ágon. Élettársam erre olyan izgatott lett, mintha nem a filodendronnak, hanem neki kellene szülnie. Aznap este színházjegyeinket el kellett adnom, mert nejem estére várta az új levelet és jelen akart lenni a nagy eseménynél. Egész este izgatottan sétált a szobában. Mint a férjek a szülőszoba előtt. Az új levél boldoggá tette. Legszívesebben pólyába öltöztette volna. öröme azonban nem tartott sokáig, egy régi levél sárgulni kezdett. Ennek persze én voltam az oka. — Nem csuktad be az ajtót, ráengedted a napot, agyonöntözted — vádolt a feleségem. Meggyülöltem a filodendront. Érdeklődtem egy szakértőnél, hogy mi az élettartama egy ilyen növénynek. Megtudtam, hogy évtizedekig is megkeserítheti az életemet. Aznap éjjel gyönyörű álmom volt. Azt álmodtam, hogy feleségem elajándékozta a filodendront. És ebből a szép álomból ébresztett fel hajnaltájt azzal, hogy este elfelejtettük megöntözni a növényt. Határoztam... Másnap volt a sógorom névnapja, neki ajándékoztam a cserép filodendront. Feleségemnek kárpótlásul húsz gyönyörű rózsát vettem. Most azokat öntözöm. Palásti László