Békés Megyei Népújság, 1969. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-27 / 21. szám
zeket, magnószalagokat, sőt más írókat bemutatván, eredeti hangfelvételeiket! Azért is szembetűnő ez, mert a korábbi három évadban egyetlen előadói jelentőlapon jelzik csak a hanglemezzel való szemléltetést. Ami azt is jelenti, hogy ezek a technikai szemléltető eszközök nemcsak megtalálhatók mindenütt, hanem rendszeresen alkalmazzák is őket. Volt olyan előadás, melynek címét és módszerét is így választották: Klasszikusaink lemezen. Gyakori a költőről készült képek és dda- film bemutatása. Külön feldolgozás tárgyát képezhetnék a hallgatóknak az előadásokon feltett kérdései. Többnyire fontosak, tárgyiasak, a témához kapcsolódnak. Kő. ztilük néhány: Miért érezte magát társtalannak Ady? Mik a társadalmi okai diszharmonikus költészetének? Megértette-e a nép Adyt? Milyen volt a kapcsolata a munkássággal? Pesszimisták-e a „magyarság”-ver- sei? Hogyan értékeljük „istenes” verseit? Milyen Ady szimbolizmusa? Akad köztük a költő magánéletének intimebb vonatkozásai iránt érdeklődő: Milyen Ady és Léda kapcsolata, mit jelentett Léda Adynak? Szerelemből vette-e el Ady Csinszkát? A kérdések a részvevők érdeklődési irányát ;és az előadások színvonalát fémjelzik. Elbírálásuk inkább egyedi jellegű, számunkra mégis fontosak, mert tanújelét adják — jelen esetben — Ady Endre életműve továbbélése jellegének. Az előadói jelentésekből adatokat kaptunk az előadások közvetlen hatásáról is: Nem egy előadáson űjabb versek bemutatását kérték, továbbá az iránt érdeklődtek, milyen versgyűjteményekben találhatók az elhangzott költemények. Másutt azt kérdezték, hol kaphatók a verses lemezek. Az egyik előadáson négyen bejelentették az előadónak, hogy beiratkoznak a községi könyvtárba. A szerény, de figyelemre méltó jelzések a népművelési tevékenység láncreakciójára utalnak. A cikkben, amikor az Ady-előadások kedvező strukturális, réteg, ződési, tartalmi, szemléltetési jellemzőiről, a részvevőkre gyakorolt hatásukról szóltunk, annak az ismeretében tettük, hogy noha elsősorban azokhoz jutották el, akiknek leginkább szükségük volt rájuk, viszonylag szűk kört érintettek. Reméljük, hogy mire ez a* írás megjelenik, Békés megye minden járásában, megyeszékhelyén és a városokban sikerrel zajlanak le az emlékelőadások, s az évforduló minden bizonnyal meghozza Ady Endre munkásságának reneszánszát az ismeretterjesztésben is. Dr. Krupa András A z öreg komótosan ballagott a kerítés mellett Néha ráütött egyet botjával a zúzmarával tömött kerítésdrótra, ahonnan szikrázva hullottak le a jégkristályok. A csizmáját este kente faggyúval és jókedvűen nézte, hogy pereg le róla a hó. — Nem ázik be gondolta és annak is örült, hogy a vastag kapcáját húzta bele a csizmába. ö még nem akarta, de az öregasszony váltig mondogatta: — Húzza csak fel, hideg lesz éjszaka. Igaza volt most is, mint már nagyon sokszor, de előtte soha sem ismerte él az igazát. Hogyne! Csikorgóit a hó a csizma. alatt, olyan élesen, hogy a lopakodó Buksi lába alatt is hallatszott a halk ropogás. A sarkon, ahol derékszögben tört be a kerítés, megállt egy kicsit. Kivette dózni j át, rágyújtott. A raktár rácsos ablakából kiszűrődő fény sárgán nyúlt el a havon. Kilencszáz nap Olga Bergholtx írása A szovjet emberek január 27-én ünnepük a Leningrad körüli blokád teljes felszámolásának 25. évfordulóját Olga Bergholtz költőnő a városban élte át a hitlerista blokád kilencszáz napját A rádióban felcsendülő hangja új erőt öntött a harcoló lenin- grádiakba. Az alábbiakban részleteket közlünk a kiváló költőnő emlékeiből és híres leningrádi naplójából. Tudtuk, hogy Hitler fejébe vette: eltörU városunkat a föld színéről. 1941—42 iszonyú telén sötétség borult a városra, nem volt áram, a közlekedés, a vízszolgáltatás megbénult, az emberek a Névából hordták a vizet kis szánjaikon, volt, aki ott halt meg útközben, vagy a péküzlet előtti sorban. Egy darabka fekete kenyérért álltak sorba. Hitler arra sízámított, \ hogy a városunkra zúdított megpróbáltatások a legalacsonyabb, állati ösztönöket hívják majd bennünk életre: hogy az éhező, fagyhalállal küszködő, szomjazó emberek egymás torkának esnek, elvesztik az uralmat idegeik felett, s végül feladják a várost. Leningrádban azonban nem volt példa rá, hogy az asszonyok megastromol- ták volna a péküzletet — pedig gyermekeik közt az éhhalál aratott. És a Nyevszkijen, Nyiko- láj Akimov színházában Mihail Zoscsenko vígjátékát játszották. A vígjáték címe szó szerint <-z volt: „Berlin hársai alatt”... A város fölött ott zúgott Ann* Ahmatova mély, tragikus és büszke hangja. A költőnő így beszélt: „Engem, mint valameny- nyi polgártársamat, az a megingathatatlan remény éltet, hogy Leningrádot sohasem tapodja fasiszta csizma...” Dimitrij Sosztakovics ekkor írta hetedik, „Lenin- grádi” szimfóniáját. A rádiózenekar megtizedelődött, legyengült az éhségtől (Sosztakovics szimfóniájának próbái közben gyakran kellett ilyen jelentéseket fogalmazni: „Az első hegedű haldoklik. A dob útközben meghalt”...) A várost védelmező csapataink katonazenészeket küldtek az együttesbe, s az ostromlott Leningrádban felhangzott a Hetedik szimfónia. Miközben hallgattam, felidéztem Sosztakovics ar_ cát, és arra gondoltam: ez a kis termetű, törékeny, szemüveges férfi — erősebb Hitlernél. Lenin emlékművét homokzsákkal takarták be. De sohasem feledkeztünk meg arról, hogy Lenin városát védelmezzük. íme, néhány részlet leningrádi naplómból: 1944. január 14. Holnap kezdődik. Csapataink támadásba lendülnek, felszámolják a blokádot. Istenem, légy velünk... (Ne csodálkozzanak, hogy ilyen szavakat írtam, a fohászt nem az istenhit diktálta...) 1944. január 15, reggel 9 óra 45. Fél tízkor szüntelen, tompa ágyúdübörgésre ébredtünk. Tizenöt perce tart. Megkezdődött a támadás, Leningrád felszabadulása. Ez aztán a lárma! Reszket a ház, mintha gigászi motor járna az udvaron. 1944. január 18. A fasiszták hajnaltól nehéz lövedékekkel bombázzák a várost. 1944. január 20. Tegnap 224 ágyúból 20 sortüzet adtak Moszkvában a leningrádi front tiszteletére. Naplómba akartam ragasztani a hadijelentést, de sajnálom kivágni az újságból, inkább elteszem. 1944. január 28. Tegnap tűzijáték volt Leningrádban annak örömére, hogy felszámolták a blokádot, s elhallgattak az ágyuk. A tűzijáték szép volt, bevilágította sápadt, gyönyörű városunkat, amelyért annyi vért, annyi életet áldoztunk. , ' A háború után újra felkerestem a piszkarjevi temetőt, ahol közös sírokban temették el Leningrad több mint félmillió halottját, s köztük valószínűleg férjemet, Nyikoláj Moicsaho- vot, aki éhenhalt a blokád idején. „Valószínűleg” — írom, mert a kórházban, ahol meglátogattam, ezt mondták: „Ha egyénileg akarja el temet tét ni _ sok holttest alól kell kiszabadítani. Este halt meg, s az éjszaka nagyon sokan követték...” Ezt feleltem: „Katonaként halt meg, közös sírba temetjük.” Nagyon gyenge voltam, nem lett volna erőm. A piszkarjevi temetőben kilométeres hosszúságban húzódnak a sírhalmok. A betonlapokon szűkszavú dátum: az évszám, „1941", „1942”— — Na, nekik melegük lehet, holnap lesz a leltár— Aztán tovább ment A személyzeti lakások feketén emelkedtek ki az ezüst hóból. Az agronómusnál még nézték a tv-t, az ablakok rácsain át gyenge fény szűrődött az agyontaposott hóra. M essziről, ahol az ég ráfeküdt a földre, elővillant a város fénye. Az öreg előhúzta a láncon függő Doxát, füléhez emelte, aztán megnézte a foszforeszkáló számlapot A kismutató a tízesen tanyázott, a nagy iparkodott, hogy még a tizenegyes előtt utolérje. Az istálló ajtaja előtt megállt egy pillanatra, fel- . nézett az égre, ahol lustán hunyorogtak az álmosabb csillagok. A szakadozott felhők könnyű takarót húztak a közelebbi csillagokra és tovább ballagtak. — Reggelre hó lesz. Délről most tévedt el epre egy kis szélcsemete, felkapta az üvegházból kiszökő párát és messzire hajtotta maga előtt— — Megenyhül. Az ajtón keresztbe fekvő vaspánt csikorogva szállt ki fészkéből, bentről az állatok lehelete tódult ki és tűnt el a rét felé. A tehenek álmosan kérőd ztek. Az öreg lehúaódott a jászolhoz, ahonnan elleni vitték el a tehenet, letette a viharkahátot, a pufajkát, odahúzta a lócát Hátát nekitámasztotta a szénának. A párás levegőben érezni lehetett a nyári mezők illatát A z állatgondozók is hazamentek és ilyenkor, amikor egyedül marad a jószágokkal idézgeti az elmúlt nap eseményeit és tervezi a következő nap dolgait. Az éjjeüőr nyugodtan teheti mindezeket hisz egy egész éjszaka áll előtte. Míg a másfajták egész nap el vannak foglalva, éjszaka alszanak. Most meg különösen van min gondolkodni, holnap lesz az unoka születésnapja. Sokat gondolkozott már, hogy mivel lepje meg. Nagylány. Negyedikes. Kitűnő tanuló. Próbálta faggatni, mit szeretne, de csak úgy, hogy ne sejtsen semmit. Vasárnap is, amikor szabadnapos volt, elvitte délután sétálni és úgy irányította a lépéseket, hogy az útjuk ott vigyen el a játékbolt előtt, ahol a fényes kirakatüveg mögött mesevilág tárult eléjük. Még ő is csodálkozva nézegette a különféle masinákat, az aranyló hajú, szalagos babákat, üldögélő vagy lépegető macikat, a nylonba zárt gumibabákat és a nagy pöttyökkel büszkélkedő labdakat. — Na, melyik tetszik legjobban? — kérdezte és fél szemmel figyelte a kislány ámuló, kerekre nyitott bámulását. — Mind olyan szép! — suttogta és kis orra meglapult a hideg üvegen. Nem tudott választani. De a nagyapja csak erősködött: — Na, hát mégis, ha jönne egy bácsi, akinek sok pénze lenne és azt mondaná, válassz magadnak, melyiket választanád? Ihász-Kovács Éva: Aranyásó Nyílegyenes úton találod meg Adyt, lábánál koszorú. A mutatók délhez közelednek, mire a többiek sírját is megleled. Beültetve szomorúfűzzel legbelill egy egész sziget az övék, akik már száz, vagy annál is több éve, hogy partra szálltak: borostyánnal befutott, letakart nemzedék: fiatal vének, vén fiatalok, szívükből hajt a folyondár, fakad a ciprus, a virág. Felettük már zöldek az ágak, szirommal terhesek. Madárfüttyök villámaitól zuhog le róluk az aranyeső. Abban fürdik, sárga habot ver, fekete marad a rigó. Sokáig gondolkozott és rábökött az üvegre: — Azt a nagyhajas babát — Szép — hagyta rá az öreg. M ásnap reggel, amikor hazaért, megreggelizett és visszafordult. — Mennyibe kerül ez a baba? — kérdezte az elárusítót — Nyolcvanhat forintba csak. — Tegye el szombatra az unokámnak. — Köszönt és indult vissza. Holnap elmegyek érte — gondolta —, micsoda öröm lesz otthon. Az egyik tehén felkelt. Az öreg friss szalmát dobott alá, aztán felvette a kabátot — Na, gyere, kerüljünk egyet. Buksi ott feküdt az ajtó mellett. Megrázta magát és mint, aki unja már a heverést, kiugrott az ajtón. A szél erősebb lett. Leci- bálta az alvó csillagokról a takarót. Azok riadtan pislogtak és talán fáztak is egy kicsit. Buksi panaszosan vonyított. — Nyughass, te — szólt rá az öreg. A fények teljesen eltűntek. A raktár sötéten bóbiskolt. A kéményekből is elr fogytak a füstök. A hold újra munkához ló- tott és teleszórta a tájat millió fénnyeL Az öreg lassan ballagott a kerítés mellett. Amikor a derékszögbe ért, megszédült. — No fene — gondolta és úgy megmarkolta a kerítést, mintha az el akart volna futni. A hold nagy ívben hullott le a földre. Az öreg még hallotta, hogy Buksi elnyújtva, hosszan panaszkodik valakinek. ij ajnalban talált rá az ** állatgondozó. Jött, hogy megitassa a jószágokat, előkészítse a fejést Messziről hallotta Buksi keserves vonyítását. Ott találta mellette az öreget. Fél keze rágörcsölődött a kerítésre. — Megfagyott — gondolták, amíg az orvos meg nem érkezett. —- Szívszélhűdés — mondta az orvos röviden. Kedden a temetésről ott jöttek el a játékbolt előtt. Az aranyhajú baba ott ült a kirakatban a mackó mellett. Molnár Antal Öregember
