Békés Megyei Népújság, 1969. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-23 / 18. szám
Világ proletárja egyesüljetek! NÉPÚJSÁG A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Hideg idő Várható időjárás ma estig: Túlnyomórészt derült éjszaka, napközben kisebb felhősö- dés, esapadék nélkül. Száraz hideg, reggel párás idő. Éjjel gyenge, napközben megélénkülő déli, délnyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 5—mínusz 10, legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1— mínusz 4 fok között. Évforduló Szerkesszen velünk Keddi számunkban írtunk először arról, hogy a lap színvonalának az emelése érdekében vitapartnernek, tanácsadónak hívunk minden barátunkat. Örömmel jelenthetjük, hogy máris többen keresték fel a szerkesztőséget és olyan közérdekű problémákra hívták fel a figyelmünket, amelyek nyilvánosságot érdemelnek és kapnak is lapunkban. Megismételjük: Első ízben január 28-án, s ettől kezdve minden kedden reggel 9-től délután 6 óráig ügyeletet tartunk a szerkesztőség 12—035-ös telefonjánál. Személyesen is felkereshetik az olvasók a Szerkesszen velünk rovatot, a megyei párt- bizottság III. emeletének 13-as szobájában. Levelüket Békéscsaba, Népújság, Szerkesszen velünk rovat címre küldjék. Várjuk a városok, falvak, politikai, gazdasági életével, az életszínvonallal, a szolgáltatásokkal és minden más, közérdekű témával kapcsolatos kérdéseket, javaslatokat. A lap egész gárdája készen áll arra, hogy még inkább az olvasók igényéhez igazítsa munkáját. Minden kedden összeállítást közlünk az előző héten hozzánk érkezett, közérdeklődésre leginkább számot tartó kérdésekből, s az ezekre adott válaszokból. Más témákat újságcikkben dolgozunk fel a lehető legrövidebb időn belül, és lesznek olyan olvasók, akiknek levélben válaszolunk. A V A I újdonság A Békéscsabai Kötöttárugyár divatos, ízléses pulóverekkel rukkol ki ez év tavaszára. Képünkön az egyik érdekes mintájú műszálas pulóvert mutatja be a gyár fiatal dolgozója. (Fotó: Esztergált/) Kilencven éve, 1879. január 23-án született Kompolthy Jób földrajzi író, Belső-Ázsia kutatója. Atyja világjáró tengerésztiszt, költő és író, fiát is hajósnak nevelte. A fiumei tengerészeti akadémia elvégzése után mint tengerész-zászlós két ízben körülhajózta a Földet, majd az osztrák—magyar kereskedelmi flottánál lett hajóskapitány. 1902-ben a kínai tengerészeti vám- és postaszolgálatnál vállalt állami hivatalt. Olyan helyeken fordult meg, ahol előtte európai ember még nem járt. A beutazott vidékekről és benyomásairól értékes, éles szemmel megfigyelt földrajzi, néprajzi feljegyzéseket készített. Kutatásainak eredményeit két nagyobb műben írta meg. — TANÁCSTAGI FOGADÓÓRA. Január 24-én 18-tól 19 óráig Békéscsabán, a 11-es számú általános iskolában Mik- lya János tanácstag tart fogadóórát. ivwwwwwwmwwwwM Lópedikür A pacinak bizonyára nem tetszik, de az emberek tudják, hogy a téli „vasalás” nélkülözhetetlen a fagyos, jeges utak miatt. Képünkön a fotós ilyen pillanatot kapott el. — ÁRADÁSOK. Az elmúlt hét végén lezúduló hatalmas eső súlyos áradásokhoz vezetett Brazília belső területein. Több mint 200 család vált hajléktalanná, s a természeti csapás komoly károkat okozott a termelésben. Boxer Nézem, nézem a tigriscsíkos német boxer arcmását a lap hirdetései között. Mogorva tekintet, félelmetes álkapcsok, erőtől duz. zadó. nyak. Nem mélyültem el kellőképpen a kutyalélektanban, de amennyire meg tudom ítélni, igen barátságtalan is tud lenni, ha akar. Fölrémlik a tévé rajzfilmsorozatából Gusztáv kalandja is, egy ilyen fizimiskájú kutyával. Meglehetősen szívósan ragaszkodott az eb a szájába vett húsos csonthoz — ami egyben Gusztáv karjául is szolgált. Döntöttem: Nem pályázom a becsületes megtaláló címére. Becsületesen meg kell mondanom Tolnai Miklósnak, hogy rám ne számítson. Ugyanakkor az ígért jutalomra vágyók esélyei növekednek, s ezt — indokaimtól függetlenül — remélem, méltányolják. Természetesen nem akarom rossz irányba befolyásolni aggályaimmal a kutatást. Lehet, hogy e boxer zord külseje mögött kulturált, nyájas kutyalélek lakik. S ha nem így lenne, akkor is... Jól tudom, hogy széles e hazában akadnak nálam bátrabb emberek. Gyermekkoromban a cirkuszban láttam például egy férfiút, aki az oroszlán nyitott torkába dugta a fejét. Sőt, hallottam egy békéscsabai kontírozó könyvelőről, aki fennen hirdeti, hogy a Vasas jobb csapat, mint az FTC. Pedig az FTC-nek a főkönyvelő szurkol. B. D. Ami biztos.., biztos A sebész: Bocsánatot kérek, de előre kérem a honoráriumot. A páciens: Nem valami előzékeny eljárás ez, doktor úr! A sebész: Tudom, de meg fog engem érteni: ez a műtét, amelyet most él kell magán végeznem, ritkán sikerül. — ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ. Január 23-án, ma este Békéscsabán Jugoszláviában jártunk címmel a kötöttárugyár fiataljainak filmvetítéssel egybekötött élménybeszámolót rendez a megyei művelődési ház ifjú utazók klubja. — TALÁLKOZÓ. Január 24-én, pénteken délután 3 órakor a KISZ-iskola hallgatóival találkoznak Békéscsabán a Kállai Éva Üttörőházban a nyolcadikosok klubjának tagjai. — MAGYAR NAP A LENGYEL TV-BEN. Január 25-én, szombaton, A Lengyel Televízióban magyar napot tartanak, amelynek keretében filmeken és riportokban mutatják be a magyar nép életét, művészetét, eredményeit. Ennek viszonzásául január 29-én, szerdán, a Magyar Televízióban lengyel nap lesz. — FELÚJÍTJÁK a csabai GIMNÁZIUMOT. A Békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium 70 éves épületét hamarosan teljes egészében felújítják. A felújítás tervét a Békés megyei Tanács Tervező Irodája készíti. A munkát a központi fűtés szerelésével kezdik, még ebben az évben. — ZSŰRIZÉS. Január 21-én, kedden délután 3 órakor tartják meg Békéscsabán a Kállai Éva Üttörőházban az „Én alkottam — Mi alkottuk” pályázatra beérkezett munkák előzsürizését. A pályázatra összesen 23 pályamű érkezett. — JÓL DOLGOZOTT A KÖLTSÉGVETÉSI ÜZEM. Füzesgyarmaton a költségvetési üzem elmúlt évi előirányzata 1 millió 102 ezer volt. Ezzel szemben 1 millió 178 ezer forintra teljesítette bevételi tervét, ami 106,8 százalékos tervteljesítést jelent. — JÓL DOLGOZNAK AZ ÖNKÉNTES TŰZOLTÓK. Ecsegfalván az önkéntes tűzd tótestület a szervezésben és kiképzésben jó eredményeket ér eL Különösen a fiatalok körében népszerű a testület munkája. Az úttörők létszáma elérte az ötvenöt. Ügyesek és jól dolgoznak a lányok is. — TÖBB MINT HÁROM ÉS FÉL MILLIÓ FORINT KÁRTÉRÍTÉS. Az Állami Biztosító orosházi járási fiókja 1968 első felében" hárommillió 670 ezer forintot fizetett ki együttesen a járás termelőszövetkezetei részére az ott keletkezett károk megtérítése fejében; — MUNKÁSOK ÉS RENDÖRÖK ÖSSZETŰZÉSE. A béremelést követelő felvonuló munkásokra tüzelt kedden a montevideói rendőrség. Egy 45 éves munkás a helyszínen meghalt, egy másikat pedig súlyos sérüléssel szállítottak kórházba. — LEZUHANT EGY REPÜLŐGÉP. Kedden délben egy, a mi- noti katonai légitámaszpontról felszálló B—52-es bombázó alig pár perccel a felszállás után lezuhant. A gép személyzete közül négyen vesztették életüket, ketten pedig eltűntek. — NÉPSZERŰ A MEZŐGAZDASÁGI HITEL. Az OTP Sar- kadi fiókjában az elmúlt évben 311 esetben vették igénybe a mezőgazdasági hitelt, s az OTP összesen 2 millió 300 ezer forintot fizetett ki ilyen hitel címén. Félfogadás (Zsoldos Sándor rajza) Egy pillanatra Hollyvoodban meztelenül Járhat eztán aki akar • A hatóság nem törődik Azzal, hogy majd ki mit takar, Üj e törvény, új e módszer Ki tu.dja még, hogy sikerült Akinek van mit takarni, <m Az is jár majd meztelenül? — SZELEK ÉS VIHAROK címmel német irodalmi műsort mutat be január 23-án, ma, Békéscsabán, a Megyei Művelődési Házban, Battonyán a gimnáziumban, Kunágotán a művelődési házban és este Mezőhegyesen a könyvtárban a megyénkben tartózkodó néphadsereg művészegyüttese. — KÁRTÉRÍTÉS. A békési járásban kártérítés címén az elmúlt évben 7 millió 341 ezer forintot fizetett ki a károsultaknak az Állami Biztosító. As MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanáé* lapja. Főszerkesztő: Cserei PáL Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság léc 17, UL cm. Telefon: 12—19«, 12—296. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba, IL* Tanácsköztársaság dtja 8. Telefon: 11—021, U—051. Felelős kiadó: Lehóczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési dl] egy hónapra IT.— Ft Békés megyei Nyomdaipari Vállalat, Békéscsaba. Index: 25 951 VU □V 2 ÉV GARANCIA