Békés Megyei Népújság, 1969. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-20 / 15. szám
»W. Január 19. 11 Vasárnap labdarúgó-bajnokság létszámát Pénteken rendkívüli ülést tartott az MTS Békés megyei Tanácsának elnöksége, melyen három sportág, a kosárlabda, a kézilabda és a labdarúgás 1969. évi Békés megyei versenykiírását tárgyalták meg. Kosárlabdában — a tervekkel ellentétben — nem kerülhet sor összevont megyei bajnokságra. A szezon március t- tői május 11-ig, illetőleg szeptember 21-től november 16-ig tart. A megyei kézilabda-bajnokság, mint korábban, ezúttal is április első vasárnapján kezdődik. Az őszi forduló rajtja augusztus 10. Kiírták a megyei serdülő bajnokságot is. Változásnak számit, hogy a megyei II. osztályt egy csoportban rendezik meg. Az elnökségi ülésen a leghevesebb vita a labdarúgó versenykiírással kapcsolatban alakult ki. Az eddigiektől eltérően, ugyanis három javaslatot terjesztett az elnökség elé a megyei LSZ. Az elnökség egyöntetűen állást foglalt abban, hogy — akárcsak a megyei szakszövetség — nem tartják helyesnek az MLSZ javaslatát, mely az NB III. 1970-es évi megszüntetését javasolja. Ha ez megvalósulna, akkor a megyékből osztályozok alapján jutnának az NB II-be a csapatok. Tudvalevő, hogy a „minősítő osztály" mérkőzései, küzdelmei mennyire igazságtalanok... Az elnökség a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság létszámemelését elfogadta. Így már az 1969-cs bajnoki évben 18 csapat szerepel a Békés megyei I. osztályú bajnokságban. E határozat szerint a tavalyi bajnokság, legjobb kiesője a Doboz bentmaradt, s a 18. helyre az NB I/B-s Bcs. Előre tartalékcsapatát sorolták. A lila-fehérek az NB I/B-s csapat előtt játszanak majd, így több ezres nézősereg Láthatja minden alkalommal az utánpótlás csapatot és megyei X. osztályú ellenfelét. A megyei csapatoknak emellett lehetőségük nyílik arra, hogy végignézzenek egy-egy NB I/B-s összecsapást A harmadik javaslat ugyancsak elfogadást nyert. Eszerint a most három csoportos megyei n. osztályú labdarúgó- bajnokságot 1970-ben két csoportban. 16—16 csapat részvételével rendezik meg. Végezetül az elnökség személyi kérdéseket tárgyalt. Elfogadnák azt a javaslatot, hogy Szabó Imrét, az Orosházi VTS elnökét mentsék fel tisztsége alól, saját kérelmére. Szabó Imre ugyanis más, fontos munkaterületen kíván dolgozni a jövőben. Otthonra találtak a súlyemelők9 ökölvívók A csabai Előre Klubban hallottuk Itt a Népújság Kupa január 26-i műsora A teremkézilabda torna ül. fordulójának műsora a következő: BékésNemrégiben szóltunk arról, i hogy sportkör nélkül maradt két nagy múltú, jobb sorsra érdemes szakosztály Békéscsabán. Az ökölvívókról és a súlyemelőkről volt szó... A napokban örömmel hallottuk. hogy a Bcs. Előre SC elnökségének legutóbbi ülésén döntöttek a két árván maradt szakosztály átvételéről. Eszerint a csabai ökölvívók és súlyemelők a jövőben lila-fehér színekben versenyeznek. A korábbi években, az Előre jogelődje, a Bcs. Építők Előre NB Il-es szakosztállyal rendelkezett. Most a vezetők azt a célt tűzték ki, hogy ökölvívóik az elődök nyomdokaira lépve — kivívják rangjukat a többi sportág között. Jelenleg 30 ökölvívó vár arra, hogy folytathassa kedvenc sportágának edzéseit. A két utánpótlás-válogatott versenyzővel rendelkező gárda, a súlyemelők részére is otthont adott az egyesület, mert az elnökség úgy látta, hogy az igen lelkes, sportágát rajongásig szerető kis kollektíva — megérdemli a támogatást. Az egyesület küldött-közgyűlését január 26-án. tehát mához egy hétre tartja aDÁV Tanácsköztársaság úti székházának első emeleti nagytermében. Az elmúlt évben jól bevált ülőhelyi bérletrendszert az elnökség ebben az évben is fenntartja. Mindazok, akik a tavaly őszi sze- j zonban bérlettel rendelkeztek s azokat továbbra is meg kívánják tartani, helyesen teszik, ha minél hamarabb jelentkeznek a keddi, csütörtöki és pénteki napokon Vági Bélánál, a klubhelyiségben, 16 és 18 óra között. A bérleteket január 31-ig lehet megújítani. Ravasz Pál, a klub elnöke elmondta azt, hogy olyanok is hozzájuthatnak bérletekhez, akik korábban nem rendelkeztek azzal. A bérletek csak az NB I/B-s bajnoki labdarúgó-mérkőzésekre lesznek érvényesek. A vállalatok részére éves szintű bérlet kibocsátását tervezik, melynek ellenértékét a sportkör egyszámlájára kell átutalni. Bevezetik <a fél- évenkénti bérletrendszert. A féléves bérlet ára száznyolc forint. Ügy hallottuk — óriási ékÖek- lődés nyilvánult meg már eddig is a bérletek iránt. Ezt: meg is tudjuk érteni... hiszen Békéscsabán még nem rendeztek NB I/B-s mérkőzéseket s a magasabb osztály sokkai több és sokkal jobb mérkőzésekkel kecsegtet, mint eddig bármikor. És a szurkoló számára az sem közömbös, hogy a mérkőzés előtt 15—20 percet kell sorban állnia jegyért, vagy pedig bérletét felmutatva, percek alatt helyére ül, s úgy várja kedvenceinek 90 perces csatáját. Csaba Crj Gimnázium tornaterme: 7.25 Bcs. Ruhagyár—Bcs. Kötött női I. o., 8.00 Mezőberény—Szalvai SE ffl. ifi. A. 8.25 Mezőberény—Bős. Előre ffl. I. o. 9.00 Bcs. Városi Sportiskola—Szentesi MÁV női serdülő. 9.25 Békés—Bcs. Ruhagyár női ifi. B. 9.50 Tótkomlós— Bélmegy er ffi. n. o. A. 10.25 Mezőhegyes—Szentes női serdülő. 10.50 End- rőd—Cjkígyős női n. o. 11.25 Bcs. Előre—Újkígyós ffi. NB. 12.10 Mezőhegyes —Bcs. Makszin Sí fii. serdülő A. 12.35 Békés—Bcs. MÁV női ifi. B. 13.00 Bcs. Pamut—Endrőd női n. o. 13.35 Bcs. Üt-, Hid- Vizmű—Endrőd ffi. II. o. B. 14.1# Szünet. 14.20 Bcs. Kötött—Bcs. Konzerv női I. o. 14.55 Újkígyós— Bélmegyer ffi. n. A. 15.30 Gyoma— Szalvai SE ffi. NB. 16.15 Gyulai VL— Bcs. Közg. Techn. női II. o. 16.50 Bcs. Kötött H.—Gyulai VT, női NB. 17.35 Doboz—Bcs Városi Sportiskola ffl. serdülő B. 18.00 Békés—Szalvai SE ffi. I. o. 18.35 Bcs. MÁV—Gyulai VL női NB. 19.2# Bcs. Pamut—Bcs. Kötött I. női NB. Az úttörőolimpia versenyeire készülnek serdülő céllövőink, ugyanis a légpuskás szám felkerült a nagy vetélkedő műsorára. így érthető, hogy a megyei lövészklubok serdülőinek versenyén, a légpuskás MNK terembajnokságon 42-en vettek részt De nemcsak az úttörőolimpián, hanem az országos sportlövő szakszövetség kéthetes edzőtáborozásán való részvétel is sarkallta a fiatalokat a minél jobb eredmények elérésében. A versenyen igazolt lövészek is részt vehettek. A bajnokságot az MHSZ békéscsabai Lövész Klub bonyolította le. Eredmények: Serdülő fiú: 20- lövéses álló: 1. Orosz István (Bcs. Lövész Klub) 134. 2. Biri János (Bcs. Agyagipar LK) 130, 3. Magyar László (Vésztői LK) 115 körrel. Lányok: 1. Pihurik Judit (Bcs. Konzerv LK) 81, 2. Faragó Magda (Bcs. LK) 74, 3. Petrovszki Katalin (Bcs. Agyagipar LK) 77 körrel. A versenyen kívül indult hat 1954-ben született ifjúsági versenyző is, akiknek eredményei a következők: 1. Korpics Ilona (Bcs. LK) 131, 2. Leszkő György (Bcs. Agyagipar LK) 111, 3. Halász István (Bcs. Agyagipar LK) 105 körrel. Mezőgazdasági üzemek, figyelem; 1969. március 31-ig az UE—28-as traktorokat lOOHO Fí-os árengedménnyel hozzwk forgalomba Március 31-ig az l)E—28-as traktorok ára mezőgazdasági üzemek részére OO 500—Ft Megvásárolni lehet AGROKER, Rékéscsaba, Szerdaláéi}! ii. Telefon: 12—217 Üzembiztos! * Gazdaságost * Olcsói