Békés Megyei Népújság, 1968. december (23. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-08 / 288. szám
Filadelfi Mihály: Strófák Vajda László emlékének Megmérettél űrt hagytál magad után akár a súlyos ko ha vízbe hull ‘ siratni kellene most hogy szegényebb lett újra a világ Ott fészkel a szívben a görcs mert ilyen korán s mert tudjuk vannak örökre záródó kapuk a göröngyhír a tudatunkon dobol akár a koporsófödélen a tehetetlen ököl s az úton rád gondolunk Mint szóljak immár Hozzád hogy visszaérezz porodból ki újra nemzettél engemet ki szemgyógyító írral kented meg szemem hogy lássam a Szépet Ott ülsz most is bőrkanapédon s füstfelhők mögül — akár valami ősi isten — megváltasz nyugalmamtól hogy többé már csak a harc olthassa szomjam s a derű fészkén is ember maradjak s ne legyek soha langyos polgár 1968. «• Öreg barátomnak Rácz Péier írása Naponta többször is eszembe jut egy gondolata. Akkor hallottam tőle, amikor egy hosszúra nyúlt beszélgetés közepe táján a könyvekre terelődött a szó. Egy-két-órája-bará- tomnak az a véleménye, hogy az évenkénti ünnepi könyvhét megrendezésére jobb időpontot is választhatnának, mint a májusit. Nem értettem. Mi az, hogy jobb időpontot? Miért nem mindegy neki, a tanyavilág közepén élő öreg embernek, hogy mikor verik föd sátraikat a könyvárusok a városokban. Végképp elcsodálkoztam aztán indoklásán: úgy szeretne már egyszer „élőben” találkozni és elbeszélgetni egy íróval, költővel. A tavaszi munka garmada Kaffka Margit Békéscsabán Egy hete, december 1-én emlékeztünk nagy tehetségű, tragikus sorsú írónőnk, Kaffka Margit halálának 50. évfordulójára. A végzetes kór, a spanyolnátha, mely élete egyik legígéretteljesebb időszakában ragadta el (nagy reményeket fűzött a nemrég kitört forradalomhoz: „... e másokért póruljárt és most vajúdva-halódva mégis újra születő drága kis ország ügye ezentúl a mi ügyünk is... új rendje rendünk” — írta bízva-bízón a lázas napokban; aktív küzdőtársa volt a forradalom érdekéért serénykedő íróknak. s mily megdöbbentően kegyetlen a sors válasza: éppen azon a napon következik be a könyörtelen vég, amikor megalakul a progresszív írók társasága, a Vörösmarty Akadémia, élén a nagybeteg Adyval, aki nemsokára szintén követi őt...), — a véres világháború rettenetes utójátéka volt. A háború kezdettől fogva megpróbáltatások elé állította, s a véletlenek összejátszása folytán e próbák egyik legelső szomorú epizódja Békéscsabához kapcsolódik: kétségbeesett búcsúja a harctérre induló férjétől. Élettársát, Bauer Ervint, Balázs Béla író és filmesztéta öccsét, közvetlenül a hadüzenet után Szegedre hívták be katonának. Itt házasodnak össze, hogy őszinte szerelmi kapcsolatukat a bizonytalan és vészt hozó időben örökre összefűzzék, s a világ előtt szentesítsék. E zaklatott-riasztó- boldog napokról Kaffka Margit naplót vezetett, minden sora szenvedélyesen áhítia az örömöt, az életet, a békét, s fogvacogtató ir- tőzattal utasítja el a szenvedést okozó értelmetlen háborút. Nyoma sincsen az első napok lelkesedésének, fériük, gyermekük életéért aggódó asszonyok, anyák rettegéssel vádoló hangja az övé. Gyarmati László: Csak úgy Ügy, mint a szó, ha megmarad, (Valaki mindig őrzi azt!) Ügy, mint ha vársz csak egymagad, S a várakozás nyújt vigaszt — Ügy, mint ki lép, botol, feláll. Előre lép — övé e jog! Ügy, mint a szél, ha zúgva jár S a fénybe érve fellobog, Ügy, mint kit űz a Ma, s jövőt alkotva csendben — Hiszi azt! Őrizve hidd, ha félted őt, A szenvedésből nőtt — Igazt. 1968 Zsadányi Laios: Szemek tisztasága Ezeket a szemeket szeretem nézni, olyan tiszták mint az anyámé. Soha se hagynak el mindig figyelnek őrizve . nélkülük élni se tudnék már. Ä naplp egy részét Balo- ghy Mária tette közzé a Tükör 1966. évi 38—39. számaiban. A békéscsabai tartózkodásának keserű, reménytelen óráit már Pesten 1914. augusztus 27-én írja le: „A harmadik szegedi úté nyáron. Milyen más mindegyik. Hildával érkeztem (Hilda Bauer Ervin húga, Kaffka Margit sógornője) és nem éreztem — különös módon — semmi emóciót. A laktanya ajtajában mondtam: „Eredj be, és kérdezz utána; én tudom, hogy nincs itt!” Egy orvos jött, s mondta, hogy a békéscsabai 101-esekkel az északi harctérre küldték. Minden elsötétült, minden egyszerre értelmét vesztett^: a Tisza, a házak, az utcák, az ismerős kávéház. Hilda most jó és kedves, baráti volt. — Sürgönyt adtunk fel, de nem reméltem, hogy még látom... Minden reménnyel felhagyva, hazaindultam Ká rászékhoz: ott várt sürgönye — jöjjek Békéscsabára, néhány napig itt lesznek. Hajnali négykor a vonatnál várt. le sem feküdt. Ma együtt; — megint idegen város, hotelszoba, kávéház; de milyen más! Ma vagy holnap, vagy egy hét múlva, vagy bármelvik percben viszik, innét már a harctérre egyenesen.” Megyeszékhelyünk, Békéscsaba, kevés irodalmi, irodalomtörténeti emlék birtokosa — ezért is érdemes lenne utánajárni a rokonszenves írónő élettörténete — ha még oly rövid, de rendkívül viszontagságos és előtte kilátástalannak tűnő epizódjának. Életműve előtt tisztelegnénk, ha feltárnánk az érdekes adalékokat: hol szállt meg, melyik kávéházban töltötte el a búcsú pillanatait? Bauer Ervin meddig volt a 101-esekkel, milyen nyoma van a később forradalmárrá vált férfiú békéscsabai háziez- redbeli frontszolgálatának? Tudomásunk szerint kétszer is megsebesült, s Kaffka Margit mindvégig hűségesen és önfeláldozóan ápolta. Dr. Krupa András pedig éppen ez idő tájra esik. Mégsem teheti meg, hogy ilyenkor kerékpározzon a községbe. Pedig mennyire szeretne egyszer megállni a könyvhalmaz előtt, olvasgatni, keresgetni benne legjobbat, dedi- káltatni írójával. Nos, talán bevallhatjuk: a könyvhét időpontjának kiválasztásánál ezt a szempontot valószínűleg figyelmen kívül hagyták. Az óhaj azonban megérdemli, hogy nyilvánosság elé kerüljön. Mert felette gon- dolat-teremtő az észrevétel. Igaz, hogy a könyvtárak látogatói túlnyomó részt városiak, községiek, kik jobban és gyakrabban hozzáférhetnek a könyvekhez. A tanyákról azonban csak a hét piacnapjain jönnek elő az emberek, hogy eladjanak és beszerezzék a néhány napra való élelmet Megállnak eközben a könyvesbolt és könyvsátrak előtt: érdemes-e és mit a kirakott könyvekből megvenni. De éppen az ő kevés könyvnézegetési alkalmaik miatt fontos: mindig nyújtani és mindig a legnívósabbat nyújtani nekik. Márpedig akkor érdemes lenne kedvükben járni azzal is, hogy a könyvhetet az ő számukra is alkalmas időpontban rendezzék. Különösen, ha ezzel a könyvkeresők nagyobb táborának az érdekeit se sértjük. Homályhoz szokol szemem hunyorogni, szembogaram szűkülni kezdett az értelem, akarat és tudásvágy ekkora sugárzó villanykörtéje előtt, amikor az egyórásra tervezett, de háromórásra nyúlt beszélgetés folyamán idős barátom — köszönöm a megszólítást — gondolatait, problémáit megismertem. Fél óra alatt elfelejtettem, hogy miért jöttem. A kérdőív hivatalos-tudományos kérdései helyébe lassan a mi személyes kérdéseink tolultak. De kérdés nélkül is ömlött belőle a közgazdász, mezőgazdász és műkedvelő irodalmár bölcs tapasztalata, szemlélete. Azoknak a napoknak legnagyobb szellemi elfoglaltsága volt őt hallgatni. Mert napokig éreztem az akkori este közössé vált rezdüléseit. Ha úgy tetszik, igazolni láttam benne az én problémáimat. A Szövetkezeti Kutató Intézet a tanyai lakosság életkörülményeit, gazdálkodási, ellátottsági viszonyait vizsgálta Bács, Békés és Csongrád megyékben. A helyi megbízottak az említett megyék tanyáinak mintegy 10 százalékát keresték fel. A szociológiai, kulturális, gazdálkodási stb. kérdésekre a legkülönbözőbb korú, nemű és foglalkozású családok adtak választ, melynek alapján az intézet javaslatot tesz a tanyai lakosság jobb ellátására és felhívja az illetékes vezetők figyelmét a sürgős és távlati teendők elvégzésére. Ez volt tehát az ok, amiért nehéz bakancsot és esőkabátot öltöttem és bejártam Békés község sokat lakott, de kevéssé ismert tanyáit, szántóit és sáros dűlőit Egy optimista Móricz és egy makacsul kutató Móra bújkált bennem, A tanyák három-négyszáz méterre vannak egymástól. Lakóház, istálló, fészer, góré, gémeskút tízhúsz akácfa között. Mindegyik egy más világ. Tehetősebb, gazdálkodni tudó és életüket éppen szemel- gető, a szó szaros értelmében művelt és „olvasni való könyvet” a háznál alig tartó csalódok egész skáláját láthattam. Anélkül, hogy statisztikát adnék közre, csak egy számot mondok: körülbelül minden ötödik család jelentős könyvállománnyal és nem lebecsülendő műveltséggel rendelkezik. Bár korántsem megbízható e számadat, mégis érdekes dolog foglaltatik benne. Többen úgy emlegették a Thibault családot, Tolsztoj, Hugo, Jókai, Móricz, Szabó Pál műveit mint mindennapi barátaikat. (De volt olyan is, aki több hete olvasott utoljára újságot) Szívélyesen tessékel a pitvarból, s még meg sem szokom a szoba fényét, már kéttenyérnyi kézfogását érziem a kezemben. Hellyel kínál. Elrak újságot, poharakat az asztal végén teregetem ki papírjaimat Nézem ezt az arcot. Homlokán, ha összekomolyítot- ta arcát a ráncok nap nem sütötte árkait fedezem fel. Az állandó kalapviseléstől haja megritkult Arca soványságát a felkerülő szemüveg emeli ki. Szeme élénk, kutató. Azok a ráncok a szeme sarkában és szája szögletében is milyen beszédesek. A haj- szálvékony erektől a pofacsontján a bőr piros és sima. Az asztal másik végénél felesége őszibarackot rak üvegbe. Két keze ott, de szeme gyakran rajtunk. Pillantása erőt ad. Barátom szavait hallgatom és az ő igazoló, együttrezgő pillantásait érzem Percekig elfogódott kérdés-feleletet játszunk, de aztán véget ér a tapogatózás. Vitatkozunk, beszélgetünk. Az átlagosnál könnyebb, de nem dologtalan volt az élete. A földön és a könyvek mellett szerzett tudása a legjobb arányban ötvöződött. Az a fajta ember, aki szinte beteges tettvágyat érez tudásáriak hasznosítására. — Sajnos, nem mindenkibe nevelték bele a könyv szeretetét. Én azonban ifjúkorom óta sokat olvasok. Igaz, csak négy elemim van, de ezért apámat sem okolhatom. Nyolcán voltunk testvérek, én a legfiatalabb. Valakinek a disznót is kellett őrizni. De én ott is olvastam. Itt van ni — s a könyvállvánnyá alakított ablakmélyedésből az asztalra tesz egy halom könyvet. — Egyszer az Olcsó Könyvtár kiadványait rendeltem meg. De akad itt mindenféle. Volt, hogy egy napra kölcsönkaptam egy könyvet. Éjszaka olvastam el. De érdemes volt. Dologidőben általában csak újságra jut időm, gyakran csak éjszaka. Aztán vannak itt szakkönyvek is: Mezőgazdasági alapismeretek, Kertészet, Szőlőművelés. Már nem nagyon forgatom őket, de annak idején nagy szolgálatot tettek. Sok, alig isimért dolgot, mikor alkalmazni kezdtem a földemen, a szomszédok idegenkedéssel fogadták. De amikor látták, hogy jobban csírázik a krumpli, ha lapos ládákban az ágy alatt tartott, meg külön leszedem az üszögös kukoricát, nem kévézem a többivel, ők is így csinálták. Mert nem ér semmit a cérnacsírával felfelé hajtó krumpli. Inkább rövid és vastag legyen, mint a kisujjam, ni... Én a tsz-ben csak egyszerű tag vagyok. De mint tanácstag, hallom a község problémáit. Higgye él, alapbetegség: nincs elég olvasott, művelt, érdeklődő, jóra fogékony ember ebben a községben. Én befizettem a törökszigeti iskola könyvtárának a fejlesztésére. Most kérem: magtár van az elköltözött iskola helyén. Elhiszem, hogy kell az is, de nem nagyablakos, padJós. A meglevő kulturális kincsünkre jobban kéne vigyázni. Talán a népművelőknek kéne jobban a sarkukra állniuk... Csak lélegzetnví szünetet tart és beszél, beszél, örül, hogy egy „fentről” jött ember egyszer minden gondját végighallgatja. Csak a beszélgetés vége felé (az ablakra már régen felkerült a függöny) derül ki, hogy a „fent” bizony csak három kilométerrel van odébb, egy másik tanyában. Nekem is öt kilométert kellett az iskoláig gyalogolnom. Nálunk is az ágy alatt csírázik a krumpli, és az ágy fölött polcok sorakoznak, rendben tartva könyvkatonáinkat. Kárt csinált hálunk is a szárazság, és minden ősz hasonló évgyűrűvel jelzi rajtunk az időt. De ő sokkal okosabban élt Mikor a városba kerültem, vettem észre, hogy elpazaroltam a tanyai éveket. Nem ismerem a növények nevét, madarak hangját, de még a fákat is alig Mégis, mint vésett fában a kés nyoma, megmarad és gyarapszik bennem a természet. Soha meg nem fogalmazott természeti erők élnek bennem. Szeretet a természet iránt, elégtelen ismerettel. Gyermekkoromban a természet, felcseperedve a város és a könyvek vettek körül. Szerencsés sorrend, de úgy érzem, mindkettőn csak átutaztam. Da ezzel mór vissza is kanyarodtam a kiinduló gondolathoz. Igazat kell adnom Imre bácsinak. Könyv nélkül tanyán is sivár az élet. És végső fokon az sem mindegy, hogy mikor rendezik a könyvhetet
