Békés Megyei Népújság, 1968. december (23. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-08 / 288. szám
1968. december 8. 7 Vasárnap KI hitte volna! Mi sem, ha Balogh György, a mezőkovácsházi járási könyvtár vezetője nem bizonyítja hiteles fényképmásolatokkal, hogy Re- formátuskovácsházán (1960-ban 1410 lakos, azt mondják, kb. 300 ház) ötven évvel ezelőtt önálló újság jelent meg. Akkor sem volt több lakója ennek a Mezőkovács- háza széljárásban (ahogy Nagy- selmeczi István iskolaigazgató találóan mondja) meghúzódó csendes kis településnek, és a pusztító világégés utolsó két évében mégis eltartotta a saját „Figyelő”- jét, havonta kétszeri megjelenéssel. A szerkesztő és laptulajdonos Hajdú Lajos ugyan félreismerhetetlen nagyzolással írta a fejlécre: „Csanád vármegye érdekeit felkaroló társadalmi, szépirodalmi és közgazdasági lap”, de hogy egyáltalában ilyesmit csinált ebben a falunak kicsi, tanyaközpontnak túl nagy községben, azért arról árulkodik, hogy volt itt, és reméltük, hogy van is valami belső erő, valami törekvés a többre, a jobbra. A reformátuskovácsházi Figyelőt két év alatt elvitte az idő és elfújta a történelem, mely az utolsó húsz-huszonöt évről nagy dolgokat jegyzett fel róluk is. 1947-ben villamosították a községet, 1949-ben egyesítették a kis könyvtárakat, 1953-ban kultúrhá- zat avattak, 1954-ben vándormozi vetítette a filmeket, ma már állandó ez is, igaz, hogy keskeny- filmes, és inkább bejárnak az emberek a kovácsházi nagy moziba, ha tehetik. Egy dűlőút a távolság, ennyire van tőlünk Kovácsháza, mondja az iskolaigazgató. Jó is ez, meg rossz is. Ez a jó és ez a rossz a visszatérő motívum minden beszélgetésben, ezt senki sem hagyja ki. Ha összesíteni próbálnánk a véleményeket, ikszet kelene írnunk. Egyszóval: eldöntetlen, hogy jobb-e vagy rosszabb, hogy a nagy Kovácsháza két-három kő- hajításnyira van csak a Ref.-től. * A Dózsa Tsz 1950-ben alakult meg, 24 család 332 katasztrális holdon gazdálkodott közösen. Az összterület jelenleg kereken kétezer hold, és a dolgozó tagok száma 265. A két évszám között tizennyolc kemény, olykor keserves munkában eltöltött esztendő vall a termelőszövetkezet történetéről; az azóta megszűnt és a Dózsával egyesült Viharsarok Tsz tízegynéhány éves működéséről, az elnökválságról, a nagy tervekről és nagy reményekről, néhány vitatott újságcikkről, a nekifutásokról és a megtorpanásokról. Az idei esztendő jól indult. Hogyisne! Zárszámadáskor csaknem ötmillió forintot osztottak ki a tagok között, s a fejenkénti jövedelemátlag 19 ezer forint volt Még augusztus—szeptember hónapban is úgy látszott, hogy a tsz hozza a tervet nem lesz jelentősebb lemaradás semmiből. Igaz, hogy a liba-akció a magas elhullás miatt kevesebbet ígért a vártnál, de a hangulattal nem [ volt baj. A Dózsában az idén tér- j tek át a garantált bérezésre, s így rendszeresen kaptak pénzt a tagok. Olyan szólás-mondás járta a faluban, hogy aki 80—100 forintnál kevesebbet keresett egy nap, az ügyetlen ember. Most hogy a visszaesés okait kell kutatni, már óvatosabban fogalmaznak a falubeliek. Amikor november végén Reformátusko- vácsházán jártunk, a kukoricának még 10—15 százaléka töretlen volt, s a munkacsúcsokhoz mérve alacsony szállítókapacitás miatt szerény becslések szerint ezer mázsa termény várt még a földeken a vontatókra. Ha ehhez még hozzávesszük azt, hogy a rövid idő alatt országos vitát kiváltó jugoszláv kukoricából is elég sokat termelt a tsz (és ennek egy része a kedvezőtlen időjárás miatt bepenészedett), akkor érthető a tsz vezetőinek és tagjainak aggodalma. Hiszen a cirok alacsony minősége és az értékesítés nehézsége miatt már eddig is Reformátuskovácsháza mintegy félmilliós kiesés kisebbíti majd a közös vagyont, és a dughagyma, a zöldbab termelése sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A remény szó ismételt használata ne tűnjön véletlennek. Az az érzésünk, hogy a Dózsa túlságosan is nagy reményekkel vágott az évnek és sokat markolt... A garantált bérezésre való áttérés nemcsak szervezetileg, hanem anyagilag sem volt megfelelően előkészítve és megalapozva. A szervezési hiányosságok visszafogó volta éreztette hatását már magában a tsz ügyviteli rendszerében, de a tagok, gépek munkaelosztásában is. A járásban egyébként is úgy tartják számon a Dózsát, hogy gazdaságilag a közepes, szervezettségét tekintve viszont a gyengébb tsz-ek közé tartozik. * „Volt ám itt fürdő is, aranyoskám” — igazít el egy bekecses, fejkendős néni a meleg-kútnál, ahonnan a környékbeliek a kész mosóvizet hordják haza. „Volt bizony, de vagy öt évvel ezelőtt bezárták, mert rossz volt az épület. Fürödtem ott én is, négy kád volt benne összesen, aztán raktár lett belőle...” Nemcsak ez a bekecses néni, hanem más községbeliek is némi nosztalgiával emlegetik a hajdani tisztálkodóhelyet. Sajnálják, hogy megszűnt A tanácselnök viszont tudja, hogy a meleg • vizes kút hozama annyira lecsökkent, hogy már alig csordogál a csapokban a víz és nem tudna ellátni egy még oly kicsiny fürdőt sem. A fő gond mégis, ami a községbelieket foglalkoztatja, magának a községnek a létével kapcsolatos. A legutóbbi tanácsülések jegyzőkönyvei szerint már felmerült a három szomszédos település: Mezőkovácsháza, Reformátuskovácsháza és Végegyháza egyesítésének gondolától. Az esetleges fúzió előnyeire és hátrányaira nem akarunk kitérni. Egy azonban bizonyos. A „refiek” — mert magukat csak így nevezik az itteniek — úgy vélik, hogy Mezőkovácsháza is inkább Battonya irányába terjeszkedik, mint feléjük, és ez ellentmondani látszik a jövőbeni egyesülés kölcsönös szándékának. Az is biztos, hogy az erőiket összetéve, nagyobb lehetőségek nyílnának az előrelépésre. De ez a község most is a saját lábán áll, és a fejlődés jelei letagadhatatlanok. „Ha a köz- étkeztetés megoldódna, fele gondunktól szabadulnánk meg” — meditál a tanácselnök. Egy többé-kevésbé elfogadható határozat szerint Reformátusko- vácsházán egyelőre csak a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók ebédelhetnek pénzért a napköziben. (Pedig vagyunk né- hányan, akik szívesen lemondanánk a fárasztó otthoni főzőcs- kézésről — vallja fiatal asszonytársai nevében Szőke Pálné, a postahivatal vezetője). A szövetkezet különben sem zárkózik el a kérés elől, hogy megfelelő számú jelentkező esetén Mezőkovácsházáról hordják ki az ebédet. Csak j az a baj, hogy nincs hol föltálal- ! ni és elfogyasztani. A jelenlegi I italbolt ugyanis csak a tervezett | átalakítás után fogadhat ebédelő vendégeket, mert most bizony még a „kocsmai” jelző illik rá leginkább. * Az iskola és a kultúrház a szellemi élet központja. „Sajnos, a kultúrház kicsi, nagy termes, ott vetít a mozi is, az előcsarnokban meg egy másik kis szobában szervezünk más foglalkozásokat. TIT- előadást is lekötöttünk idén tizennyolcat, minden évben betanulunk egy színdarabot, az idén irodalmi színpadi összeállítást tervezünk. Nyúltenyésztő szakcsoportot is szeretnénk alakítani, van bélyeggyűjtő szakkörünk meg zenekarunk és egy jó könyvtár” — sorolja egyetlen lendülettel Bir- tyik Mihály tanító, a helyi kultúrház tiszteletdíjas igazgatója. öt éve igazgató, van tehát már tapasztalata jócskán. A felesége is pedagógus, a vasárnapi gyer- mekfoglalkozások vezetője. Egy éve a helyi tanács megvett egy házat 70 ezerért, és azt mondta: Jó lesz ez nektek szolgálati lakásként, Birtyikék! Azóta ott laknak és elégedettek a helyzetükkel „Látjuk, hogy a falu vezetősége igyekszik biztosítani a megfelelő lehetőséget a pedagógusok munkájához, megbecsülnek bennünket, és mi kell ennél több?” Jó néhány ötlete van, amit meg akar valósítani. Szervezett egy ifjúsági klubot a kiszesekkel, kéthetenként jönnek össze. Elég nehezen, mert a fiatalság szívesen átruccan Kovácsházára, a szebb presszó, a szebb mozi, a szebb kultúrház, a szebb étterem vonzó. Mi pedig összejárunk néhányan, de ez nem általános, említi elgondolkozva. Az iskolaigazgató is hozzáteszi a maga véleményét: „A társadalmi élet, olyan csendesforma. Visszahúzódva élünk”. Persze, nem a társadalmi munkától, a közért mindig készek tenni. „Sok a társadalmi elfoglaltság, a legtöbbször késő estébe nyúlnak. Utána esetleg a tévé marad meg a fáradtság. Ha az ember becsülettel letanítja a napot, plusz a társadalmi munka, üres estéje nem marad”. Kérdés, hogy jól van-e ez így? Lehet-e sokáig rendszeres szellemi utántöltés nélkül élni? Mégsem olyan sötét a kép. Az igazgató felesége számtan szakos tanár) szól közbe: „Csinálunk néha operaestet hanglemezről vagy Szabó Lőrinc estet saját felolvasásunkkal. Négyen-öten, pedagógusok”. Egészen fiatalok is vannak közöttük, egyikük Hedvig Mária, itt kezdte Refen képesítés nélkül, aztán beiratkozott a főiskola levelező tagozatára és ma már diplomás tanárnő. Kovácsházáról jár ki mindennap kerékpárral. „Végtelenül helyesek, kedvesek a refi emberek. Büntetésnek érezném, ha el kellene innen mennem”. Viszont, ha a társaságról kérdem, nem tud sokat mondani. A falun tanító lányoknak úgyszólván nincs társaságuk. Nem köny- nyű élet. Pedig megosztani, úgy a jó. Az iskolaigazgató 1948. május elsején érkezett Reformátusko- vácsházára. Húsz éve él itt. Megtalálta önmagát. „Van egy Moszkvicsom. az köt össze a világgal.” Nélküle nincs esemény Refen. Tanácselnökhelyettes is. Társadalmi munkában. * Jankó István a páx*ttitkár. Irodája a szövetkezet mellett van, asztalán könyvek. Egész oszlopban. „Én vagyok a Kossuth Könyvkiadó bizományosa. A jó irodalmat terjeszteni kell.” A faluról beszélgetünk. Milyenek itt az emberek? Úgy foglalja össze, amit tud róluk, hogy csendesek, dolgosak. Aztán belebonyolódunk a tsz dolgaiba, szóba kerül, hogy szerinte a problémák oka az, hogy a vezetés „nem eléggé szervezett” és a garantált bérezést is egy kicsit korán vezették be. „Ez az én véleményem” — mondja. A közgyűlés viszont megszavazta. Félretették a búzát a „fejadagra”. A legtöbb család nem váltotta ki i'l ben. „Ez is megzavarta a gazdaság menetét”. Világos: a tsz-nek sok pénze feküdt benne és nem tudta a búzát forintra váltani. Az ember akaratlanul is felsóhajt: nem könnyű jól elvezetni egy gazdaságot. Mennyi részprobléma! Mennyi buktató! Átfogni az egészet: ember legyen a talpán. Tizenkét éve ide nősült Refre. 1963 nyarán a Dózsában dolgozott, lánctalpassal. Egy év múlva választották meg párttitkárnak, öthónapos pártiskolát végez, aztán a munka közepében. Előszeretettel beszél a fiatalokról, a KISZ-ről. Harminc körüli a számuk, kis szervezet, de ha „jó, katonás, harcos” a KISZ-ttikár, lehet sok mindent csinálni. „Dolgoznak itt az emberek, ez tény. De egymásról valahogy nem sok jót tartanak. Nincs elég ösz- j szetartás. Sok a sértődés. Ha egy j tsz-tag megsértődik valamiért, I fogja magát, elmegy a Mezőhe- gyesi Cukorgyárba vagy ide a keverőüzembe. Mit lehet tenni? Próbálkoztunk melléküzemággal: seprűkötés, téglaégetés... Pénz kellene hozzá. Az meg kevés van.” 4c Nehéz köd gomolyog a házak felett, s a fel-feltűnő nap csak percekre tudja felszippantani a szürkeséget. Párálló lovait odahagyva, kucsmás, csizmás paraszt- ember zöttyenti be a kocsmából átalakított cukrászda ajtaját, „beugrottunk egy kávéra” — veszi át nyomban a szót és ostorát a markában szorongatva lassan szűri fogai között a fekete folyadékot. Talán csak azért, hogy a presszóző falusi ne tűnjön anakronizmusnak, a kávét leöblíti még egy fél deci kisüstivel és a bú- | csúzás jeleként följebb tolja ősz I fején a kucsmát. Brackó István—Sass Ervin REPRODUKÁLT PILLANATOK Ki kezdte ? A gyerek, régi kívánsága szerint, egy beszélő papagájt kapott tizedik születésnapjára. Néhány hét múlva azonban a tehetséges madár elképesztette az egész családot útszéli zsargonjával. Az apa maga elé citálta a gyereket: — Jóska! Ez a papagáj rémes dolgokat mond. Csak tőled nulhatta! Mire a gyerek: — Nem tehetek róla, papa. ö hiiiyézett először... Sajtónapi ..utánatos" — És mond, kaptatok valamit a sajtónapon? — kérdi barátom másnap reggel. — Persze — feleli a mellettem haladó kolléga. — Én például náthát kaptam a főnök szobájában, mert állandóan nyitva van az ablaka. De más jobban járt. _? ? 7 — Gyógyszert is kapott mellé a szerkesztőség orvosától. Lehet, hogy tévedünk ?-* Most pedig — mondja az összejövetel elnöke neves előadónk felolvassa 50 esztendős kutató, gyűjtő munkájának, valamint saját életének bölcs tapasztalatait. A tudós feláll, orra hegyére tolja szemüvegét, s amint olvas, a fölött lesi a hatást. Néhány mondatot idézünk felolvasásából: — Ki korán kel . . . ara ... ja igen .... aranyat lel ... . Jobb ma egy, persze, persze veréb ... mint holnap a túszok . . . nem, nem, mint holnap is úszók .., pardon, .. . mint holnap egy túzok . . . Addig jár a korsós a kútra, míg összetörik . . . Kicsi a bors, de erős . . . stb. Sokunknak az az érzése, mintha már hallottuk volna valahol ezeket a mondásokat. Ámbár... lehet, hogy tévedünk. Vízió A minap megjelent előttem a Kincses sziget félszemű kalózkapitánya. Egy gyereket vezetett kézenfogva, majd leültek egyik Körös menti padra. A gyerek a sétányon játszott, a kapitány betakart fél szemével a semmibe meredt. Egyszerre csak, mintha darázs csípte volna, felugrott és a gyerekre kiabált: — Jancsika, hányszor mondtam már, hogy ne golyózz a szememmel ! Még összetöröd. Pontos információ új kocsit vettél. MiAz étteremben találkozik két ismerős. — Hallom — ülnek az asztal mellé — lyet és hol van? — Itt kint áll a parkoló helyen. Az a kék Skoda, amelyikbe nem vagyok benne. Varga Dezső
