Békés Megyei Népújság, 1968. december (23. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-28 / 303. szám
IMS. december 28, 7 Szombat ! Háromszori halasztás után Január 12-én kezdődik Képújság a XII. Békés megyei Kupa Mit tud Ön a sportmozgalomról? Az MTS Békés megyei Tanács Elnöksége, a megyei KISZ VB rendezésében a megye minden sportolója részére „Mit tud ön a sportmozgalomról?” címmel Ki mát tud? vetélkedőt rendez az alábbi feltételekkel. A versenyen minden sportkör, MHSZ- és KISZ-alapszerv tetszés szerinti létszámú versenyzőt nevezhet A csapat tagjainak névsorát előre beadni nem szükséges. A kérdések kizárólag az olimpiára és sportversenyekre, sportra, versenyszabályokra vonatkoznak. Ezenkívül lesznek ügyességi feladatok is. A járási döntők első őt helyezettje a megyei elődöntőbe, innen a legjobb 10 a 1968. legjobb sportolói A Magyar Sportújságírók Országos Szervezete az idén is megszavaztatta tagjait az 1968. évi Legjobb Sportoló címmel kapcsolatban. 1968 legjobb női sportolói: 1. Németh Angéla, 2. Gyarmati Andrea, 3. Tóthné Kovács Annamária. 1968 legjobb férfisportolói: 1 Zsivótzky Gyula, 2. Kulcsár Győző, 3. Hesz Mihály. 1968 legjobb csapatai: 1. Párbajtőr válogatott, 2. öttusa válokerül. A járási, városi döntőket a járási, városi TS-eknek kell megrendezni. A járási, városi döntőket legkésőbb 1969. február 20-ig bonyolítják le. A megyei döntőt 1969. március 15-ig rendezi meg az MTS Békés megyei Tanácsa. A járási döntők első három helyezettjét az MTS járási, városi tanácsai tárgyjutalomban részesítik. A megyei döntő első helyezettje részt vesz az 1969. évi budapesti női úszó EB augusztus 23— 24-én tartandó versenyén vagy a Budapesten megrendezésre kerülő öttusa világbajnokság jövőre rendezendő versenyein. A második helyezett részt vesz egy ; VB megyei döntőbe labdarúgó-selejtező mérkőzésen. A 3—ö. helyezettek tárgyjutalomban részesülnek. A megyei döntő győztese választhat az I—II. díj között. Az I—II. helyezett az MTS Békés megyei Tanácsa Elnöksége vendégeként vesz részt a sportversenyeken. A járási és városi döntőkön a játékvezető az MTS Békés megyei Tanács megbízottja lesz, tehát az MTS járási, városi tanácsainak kérdéseket nem kell. Eddig még sohasem előzte meg annyi huzavona a Békés megyei Népújság Teremkézilabda Kupa rajtját, mint az idén. A megyei szakszövetség december 1-én akarta megindítani a küzdelemsorozatot, de közbejött az NB II- be jutásért kiírt kosárlabda osztályozó. A kézilabdázók megértették a társszövetség problémáját, javukra lemondtak a teremrői és a kupa eredetileg tervezett rajtjáról. A versenykiírás az első játéknapnak december 15-öt jelölte meg Ekkor sem lehetett játszani, mert egész sor egyesület kérte, hogy az ünnepekre való tekintettel — mivel sok játékosuk hazautazik — csak január 5-én kezdjenek. A szervezők ebbe is belementek. Már elkészült a csoportbeosztás, az első fordulók részletes műsora, amikor robbant a bomba: az Új Gimnázium tornatermét az év utolsó napjaiban kezdték tatarozni, s az fkólában folyó felújítási munkák miatt — amik 1969. január- 7—10-ig tartanak — ismét módosítani kellett a XII. Népújság kupa kezdési időpontját. Az új időpont 1969. január 12-e. Kosárlabda osztályozó Szolnokon Egy brazil labdarúgó-statisztika , _ , , gatott, 3. Az olimpiai labdarúgó szerint Pelé, aki 1957-től profi já- '-’V]aa 78:58; Szolnoki csapata. A megyei női kosárlabdacsapat, a Gyulai Spartacus (Gyulai Gimnázium) lemondva a Békési Vörös Meteor javára a csabai osztályozó csoportba való részvételről, Szolnokra utazott a feljutást eldöntő küzdelmekre. A hasonló kidolgozniuk j játékerőt képviselő ellenfelekkel szemben derekasan helytálltak a vereségektől függetlenül. Igaz, az edző sérülése miatt nem utazha- tötí'á csapattal. ' ■ Eredmények: Belker. Min, SC— Gyula 52:36; Hódmezővásárhely— OlajbáA versenybizottság reméli, hogy ekkor végre megindíthatja a 39 férfi- és 34 női, összesen 73 csapat mérkőzés-sorozatát. Az időpontváltozás, természetesen kihatott a játéknapok számára is. Terminus-nehézségek miatt új csoportokat kellett kialakítani, új sorsolást kellett készíteni. Megváltozott a játékidő is. E szerint az NB-s csapatok 2x20, a megyei I., II., csapatok 2x15, a többiek 2x10 perces küzdelmeket vívnak. A csoportbeosztás a következő. Férfiak. NB: Bcs. Előre, Szarvas SC, Szalvai, Oh. MEDOSZ, Gyo- ma, Újkígyós, Megyei I.: Szarvas, Szalvai, Bcs. Előre, Mezőberénv, Gy. MEDOSZ, Békés. Megyei II. A: Tótkomlós, Bélmegyer, Doboz, | Újkígyós, Bcs. Lapnyomda. B. j Bcs. Vízmű SK, Endrőd, Bcs. | Kner, Dévaványa, Bcs. Vízmű Technikum. Ifjúságiak: Mezőbe- rény. Szalvai, Szarvas, Bcs Előre I. Középiskolások: Bcs. Közg. Tech., Bcs. Vízmű Tech., Bcs. ITSK, Bcs. Előre II. Serdülők A: Mh. Kinizsi, Makszim János Sí, Honti György Sí, Németh József SI. B: Doboz, Bcs. Városi Sí, Rácz Béla Sí, Gallowich Tibor Sí. Nők. NB: Bcs. Kötött I., Bcs. Pamut, Oh. MEDOSZ. Gyulai VL, Szarvas SC, Bcs. Kötött II., Bcs. MÁV. Megyei I. Bcs. Konzerv, Szentesi MÁV, Békés. Medgyes, Bcs. Ruhagyár, Bcs. Kötött. Megyei II.: Mezőberéhy, Újkígyós, Gyulai VL, Bcs. Pamut. Szarvas SC, Endrőd, Közg. Techn. Ifjúságiak. A: Gyulai VL, Bcs. Kötött, ! Bcs. Konzerv, Bcs. Közg. Techn. B: Szarvas SC, Békés, Bcs. MÁV. Bcs. Ruhagyár. Serdülők: Mh. Kinizsi, Szentesi MÁV, Bcs. Városi Sí, Medgyes, Kundolf Lászlóné! Sí, Kubik János Sí. Hírek, eredmények TEL AVIV: Románia labdarúgó válogatottja barátságos mérkőzésen, 13 ezer néző előtt 5:4 (3:3) arányban győzött Izrael válogatottja ellen. BARCELONA: Barcelona—Sparta Prága 3:1 (3:8), barátságos nemzetközi labdarúgó-mérkőzés. A két együttes közötti hagyományos találkozót 80 ezren tekintették meg. ROMA: A Napoh argentin játékosa, Sivori, afcrt a december 6-i Napoli—Juventus mérkőzésen történtekért 2 hónapra eá- tiltották, feleségével elhagyta Olaszországot. Visszatért. Argentínába. A 33 éves játékos 11 évet töltött Olaszországban, a repülőtéren adott nyilatkozatában kijelentette, többé nem futbaA- lozik. TORINO: Ezrek vettek részt Vittorio Pozzó- nak, az olasz labdarúgás ,.nagy öregjének” temetésén, Pozzó 20 éves szövetségi kapitánysága alatt — 1929—1940 — az olasz labdarúgó válogatott kétszer nyert világbajnokságot. I9ő4-ben és» 1938-ban s egyszer olimpiai aranyérmet 1936-ban Berlinben. MIAMI: Cassius Clayt a karácsonyi ünnepekre vaió tekintettel kieresztették a börtönből, ahol 18 napos büntetését tölti, day jogosítvány nélkül vezetett, autót, ezért W) napi elzárásra ítélték. Nyolcat: már letöltött belőle, lóét napra atz ünnepek után vissza kell mennie a TEGUCIGALPA: Honduras—Costa Rica 1:0. világbajnoki labdarúgó selejtező mérkőzés a 13 csoportból. A visszavágót december 26-án játsszák. MIAMI; A havannai rádió szerint a kubai újságírók a háromszoros olimpiai bajnok amerikai úsaónőt, Debbie Meyert választották az év legjobb sportolójának. Labdarúgó-menetrend Közületek munkaerőigénye A Budapesti Lakásépítő Vállalat felvesz állandó jellegű munkára kőműves, állványozó, festő, üveges, parkettás, szigetelő szakmunkásokat, betanított munkásokat, kubikosokat, férfi segédmunkásokat. Ezen túlmenően alkalmazunk meghatározott időre mező- gazdaságból téti időszakra felszabadult munkaerőket, tsz vagy gazdaság engedélyével. Szamunkásképzést biztosítunk. Fiatalkorú munkavállalók részére szeptembertől ipari tanuló-képzés van vállalatunknál, valamennyi építőipari, szakipari, szerelőipari szakmában. Munkásszállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. 44 órás munkahét! Minden szombat szabad! A felutazási költséget 3 ledolgozott munkanap után visszatérítjük. Jelentkezés: Budapest, X., Pongrác« üt 31. (Kőbánya-alsó pu.-nál). A Körösi Állami Gazdaság felvesz kőműves szakmunkásokat, kőművesek, mellé segédmunkásokat. Bérezés telje- j s ítmény szerint. Felvétel a gazdaság központjában, ügyintéző: Tímár Mihály építésvezető. Apróhirdetések l«8 kflös hízó eladó. Békéscsaba, Tanya 2033. Gyulai út, jobbra. tékos, a 11 év alatt 938 gólt lőtt, j nyász—Gyula 51:47. A csoportból ebben az évben teljesítménye j a Belkereskedelmi Minisztérium eléggé alulmaradt az eddigiéknek, ; csapata jutott tovább. A gyulai mindössze 60 gólt lőtt. Pelé 1957- j csapatban a következő játékosok I tol a válogatott csapatban is dlZ\ szerepeltek: Dani. Papp. Tar landoan helyet kapott, s ez idő ] _. . ... _ , .. alatt 61 gólt ért él. Klubjában, a Elek^ Marton, Szántó. Gere, Kiss. Santosban bajnoki mérkőzéseken " " ~ 407 gólt szerzett, a többit barátPipicz, Csausz, Rozsos. Dani Julianna 69 pontjával a csoport ] és | egyik legeredményesebb játékosa I volt. ságos mérkőzéseken, kupaegyéb találkozókon lőtte. Döntő lépés Ela<Jó 396 négyszögöl házheíy Ba-tto- nyán, Kinizsi ucátoan. Érdeklődi» : Deir- zsd, Hódmezővásárhely. Lumumba utca 1. ___________________________ U n-ex Moszkvics eladó. Megtekinthető egész nap: Békéscsaba, V» Pozsonyi u. 3,___________________________ C M 408-as Moszkvics eladó. Vésztő, Kossuth u. 79. Ház eladó beköltözhetően. Békéscsaba, m, Botyánszki Pálné o. ML (Fotó; Baranyai) Az MLSZ-bem eMcészátetlék a sportág jövő -évi menetrendjét. Az alábbiakban közöljük az A- és a liga-válogatott, az ifjúsági válogatott programját, valamiint a bajnokság menetrendjét. A-VÁLOGATOTT Január 25: Sao Paulo, barátságos mérkőzés. Január 29: Belő Horizonie, barátságos mérkőzés. Február 1: Brazíliában egy barátságos mérkőzés. Február 2—15: Dakar, Abidjen, Marokkó, Déi-Olastzország vagy Dél-Franeiao<r- szág. Április 9: Porto Alegro, Gremio ellen. Április 13: Porto Alegro, lnter- nacionaüe ellen. Május 25 Magyarorszag Csehszlovákia VB-selejteaő. Június 8: Írország—Magyarország VB-selejtező. Szeptember 3: Svédország—Magyarország barátságos. Szeptember 14: Cseh- KzHovékaa—Magyarország VB-selejtező. Október: Magyarország—Dánia VB-ee- lejtező. November 5: Magyarország— Írország VB-selejtező. LIGA-VÁLOGATOTT Január 20—február 15: Guatemala, Salvador, Costa Rica, Columbia, Peru, (7 mérkőzés). Április: Magyarország— Olaszország. Május 25: Csehszlovákia— Magyarország. Június 8: Magyarország —Bulgária. Szeptember 3: Magyarország—Svédország. Szeptember 14: Ma- gy airország—Csehszlov ákia. Október 22: J u goszlávia—Magyarország. November 5: NDK—Magyarország. IFJÜSAGI VÁLOGATOTT Március 26: Magyarország—Jugoszlávia, UEFA-selejtező. Április 9: Jugoszlávia—Magyarország, UEFA-selej - tező. Május 13—24: UEFA-toma. az NDK-ban (ha a csapat továbbjut). Május 25: Magyarország—Csehszlovákia. Augusztus: ŐRT a Koreai NDK-ban. Szeptember 14: Csehszlovákia—Magyárjúnius 22. NB 1 B: március a—június 22. NB II: március 16—június 22. *NB Hl: március 16—június 22. Megyei, BLSZ március 16—-június 22, őszi idény. NB I augusztus december 7. NB I B: augusztus 10—november 30. RB II : augusztus l—november 23. NB in: augusztus 17—november 23. Megyei, BLÄZ augusztus 17—november 23. UEFA-KUPANAPOK Szeptember 17, október 1, november 12, november 26. Ezeken a napokon leltet majd a BEK-, KEK-, WK-mérkőzéseket játszani csapatainknak. MNK-PROGRAM selejtezők: április 30-ig. Nagydöntő: I. ford. (16 NB I-es -f- 16 alsóbb osztályú csapat június 25). n. ford, (június 29). ül. forduló (június 2f7). IV. forduló (június 30). Döntő: augusztus 20. A BAJNOKSÁG MENETRENDJE Tavaszi idény. NB I: február 23— A Békéscsabai Előre már elkezdte Tegnap délután tartotta a rövid pihenő utáni első edzését a Békéscsabai Előre NB I/B-s labdarúgó-csapata. Pillér Sándor fiai a régi mondáshoz tartják magukat: „,. .Ki korán kel. aranyat lel.,.” Azaz, a labdarúgás nyelvére lefordítva: Akik korán kezdik a felkészülést, a szorgalmas munka jutalmát nyáron, ősszel arathatják le. A lila-fehérek edzésén a bajnokságot kiharcolt játékosok mellett részt vett Kovács László, Moós János, Szedla- csek József — akik már a klub tagjai — és ott volt Dobó János is, akinek átigazolása e pillanatban még nem rendeződött. A műsoron könnyed, játékos gyakorlatok szerepeltek. A fiúknak láthatóan jól esett a mozgás, s az időjárás is kedvezett a labdarúgóknak. A megyeszékhely legjobb csapata tehát megkezdte felkészülését az 19S9- es bajnoki évre. Reméljük, az alapozás sikeres lesz, s a csapat becsülettel helytáll, sikeresen szerepel a magyar labdarúgósport kiegyensúlyozott, igen erős mezőnyéiben, az NB 1/B- ben.