Békés Megyei Népújság, 1968. december (23. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-22 / 300. szám

196$. december 22, 7 Vasárnap 8. Sarkadi Kinizsi 30 11 7 11 41:37 29 Az 1988. évi Üatodarűgó-Íöénybín a labdarúgó-szakosztály Igen komoly problémákkal kellett, hogy megküzd­jön. Különösen az KB Ili-as csapat szakvezetése terén. Az 196?. évi szezon befejezésekor Vasvári Péter a Gyulai MEDOSZ-hoz került, és az 1968. évi alapozást egy új, kezdő edzővel kellett hogy meg­kezdjék Medovarszky János személyé­ben, ő viszont a játékosok fegyelmét és a jó kollektíva kialakítását nem tudta irányítani. Ez megmutatkozott a csapat tavaszi első négy mérkőzé­sében. Elnökségünk látván a labdarúgó szakosztály problémáit, annak kikü­szöböléseképpen változásokat eszkö­zölt. A tavaszi forduló hátralevő ide­jében szakvezetés terén Burás Istvánt bízták meg. Így az NB m-as csapat a tavaszi fordulóban 13 pontot tudott megszerezni. Az őszi fordulóra a szak­osztályhoz Kikerült visszahozni Vas­vári Pétert mint szakvezetőt, és azóta tevékenykedik a sportkörnél. A szak­vezetésnek a jobb eredmények eléré­séhez elsősorban a fegyelmet kellett megszilárdítani, majd a Jó közösségi szellem kialakítása volt a fő cél. Az őszi fordulóban az NB m-as csa­patnak sikerült elkerülni a kiesési ve­szélyt és így a nyolcadik helyen tu­dott végezni. Sajnos, nem tudta a csapat azt a teljesítményt nyújtani, amit a szak­vezetés és sportkedvelő közönség várt. A tavalyi szerepléshez hasonló ered­ményt szerettek volna, ez pedig, az el­ső öt helyeeetben lenni. NB m-as csapatnál egyéni teljesítményt figye­lembe véve jó közepes teljesítményt nyújtottak: Juhász István, Molnár Ti­bor, Gurzó Gábor, Búzás András, Po- zoj evict Lajos, Kiss József, Nagy Sán­dor, Balogh István, Erdélyi Béla, Var­ga Imre, Kocsis László. Góllövők te­rén sajnos nagyon gyengén áll a csa­pat. Ezt mutatja a gyenge gólarány is. Itt különösebben egyénileg nem emelhető ki senki, de mégis figyelem­re méltó: Molnár, Búzás, Balogh, Kiss. Befejeződött a jubileumi sakkverseny Közel egyhónapos színvonalas küz- i dijat és értékes könyvjutalmat, mig delem után december 15-én fejeződött a többi versenyzők ponthonoráriumot be a szövetkezeti mozgalom húszéves kaptak. A „Ki mit tud” vetélkedő fennállása tiszteletére Békéscsabán győzteseit 200,—, 150,—, 100,— forint Ju­rendezett jubileumi sakkverseny. A záróünnepséget „K! mit tud?" ve­télkedő tette színesebbé, melyen a 24 versenyzőnek külön-lcülön 4—i kér­désre kellett válaszolni. A kérdések csoportosítása (1 párttörténeti, 2 szö­vetkezeti mozgalmi és 1 sakk-sporttör- téneti) nehéz feladat elé állította a részvevőket, mert az írásbeli válasz kidolgozására mindössze 10 percet ad­tak. Mialatt a zsűri a válaszokat érté­kelte, beindult a versenyzáró sakk- villámtoma. A „Ki mit tud?” vetélke­dő eredménye a sakkozók sokoldalú tájékozottságáról adott bizonyságot. A vetélkedő I. diját Búzás József, Bé­késcsaba nyerte, afci hibátlan vála­szával a maximális 16 pontot érte eL XI. S. Nagy László Szabadkígyós 17 ponttal. Az azonos pontszámot (16— 16) elért Leszkó György és Samu Já­nos részére a zsűri két ÜL dijat sza­vazott meg. A verseny úgy rendezés, mint vezetésben kifogástalannak mondható, és méltó befejezése volt a szövetkezeti sporteseményekben rend­kívül gazdag jubiláns esztendőnek. A mesterjelölt! minősítő versenyt szoros küzdelem után az Ifjúsági Ernőd! Gyu­la nyerte. (Mesterjelölt! normát tel­jesített.) Második helyen Tószögi mes­terjelölt végzett, míg a harmadik he­lyet az Ifjúság! Molnár István (Szarvas) szerezte meg, első ízben tel­jesítve a mesterjelölt! normát. További helyezések: 4. Bánszky János mester- jelölt, 5. Leszkó Pál cs. L o., 6. Arató Lajos I. o„ 7. id. Ancsin György mj., 8. Búzás József I. o., 9. Samu János es. I. o. 10—12. S. Nagy László I. o., Horváth Antal L Varga László I. o. A mesterjelölt! minősítő versennyel egyidőben lebonyolított L o. minősítő verseny eredménye: 1. Roszik István Szarvas, 2. Román László Bcs., 3. Pat­kó Lajos Szarvas, 4. Osgyán Lajos Szarvas, 5. Haragos Károly Okány, 6. Leszkó György Bcs., 7. Balogh Gyula Bcs., 8. Mülék István Bcs., 9. Bányai András Bcs., 10., Deák Zoltán Bcs, 11. Szigeti Pál Szarvas. Villámverseny eredményei: I. cso­port: 1. Emődi Gyula, 3. Tószögi Pál, 3. Molnár István, 4. Samu János, 5. S. Nagy László, 6. id. Ancsin György, n. csoport: 1. Patkó Lajos, 2. Jancsó András, 3. Balogh Gyula, 4. Mülek István, 5. Roszik István, 6. Osgyán La­jos. t, i—m. helyezett versenyzők pénz­talom Illette. A vetélkedőve! egybekötött rangos verseny megrendezése Szeles Imre gondolata volt. Megvalósítását Ament Ferenc, Szántó Ferenc és Rácz András sportköri vezetők, sportágszeretete tet­te lehetővé. A verseny védnökei — OKISZ—KIOSZ sportszakosztálya, HI­SZI) V politikai osztálya, Budapest, MTS Bm. Tanácsa, Békés megyei Kt- SZÖV politikai osztálya, Megyei Szö­vetkezeti Bizottság és városunk sport- szerető Irtóz- és htsz-elnökei — az er­kölcsi támogatáson túl anyagi segítsé­gükkel járultak hozzá e nemes kez­deményezés valóra váltásához. A Jubileumi verseny megrendezése kitűnő gondolat volt, és a versenyzők számára is sokáig emlékezetes marad, hirdetvén a szövetkezés, a baráti ösz- szefogás mérhetetlen erejét. A verseny eredményességét igazolja, hogy azon 1 mesterjelölt, 1 csillagos I. o. és 4 L o. minősítés talált gaz­dára, míg I mesterjelölt és 1 L o. ver­senyző megerősítette minősítését. A szarvasi versenyzők jól megálltak he­lyüket. Szeles Imre Ünnepi taggyűlés a Bcs. Agyagipar SC-nél Eredményes és sikerekben gazdag évet zártak: le a december 13-án tar­tott közgyűlésen a sportkör vezetői. Részt vett az ünnepségen Gabnai And­rás, az MTS megyei tanács munka­társa, Szabó Miklós, a városi TS mun­katársa, Kiss Gábor, a Békés megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat L tele­pének gyárvezetője. Horváth József sportköri elnök üd­vözölte a sporttársakat és felkérte Uhrin Pált, a labdarúgó-szakosztály vezetőjét, tartsa meg beszámolóját. 1928-ban alakult meg a Bohn SC, 1948 óta az Agyagipar SC nevet viseli. Ezután az eredményeket ismertette. A labdarúgó felnőtt csapat igen lelkes játékkal nyerte meg a megyei I. osz­tályú bajnokságot és így jövőre az NB m-ban képviseli a Békéscsabai Agyagipar színeit. Az ifjúsági csapat csak az utolsó mérkőzésen vesztette el a bajnokság megnyerésének lehe­tőségét, és így a 2. helyen végeztek. Ezután egyperces néma felállással em­lékeztek meg az SC egyik legkiválóbb labdarúgójának, Szabó Istvánnak tra­gikus haláláról. A beszámoló foglalko­zott a sakk szakosztály kiváló munká­járól, mely a megyei B-kategóriában az első helyen végzett. Ismertette a sport­lövő szakosztályt és annak fáradhatat­lan, lelkes szervezőjét, Rákóczi Istvánt, aki fiaival és lányaival országosan is kiváló eredményeket ért eL Ezután köszönetét mondott a gyár vezetősé­gének, akik erkölcsi és anyagi segít­séget nyújtottak az SC-nek és kérte, hogy továbbra is ilyen segítséget ad­janak. Ezután Mitykó András, a fel­nőttcsapat edzője köszönte meg a csa­pat játékát és kérte, hogy továbbra is ilyen lelkes, szorgalmas munkával készüljenek az NB m-ba. Ezután ismertették az SC alapsza­bályát, amit az SC tagjai egyhangúlag elfogadtak. Uhrin Pál, áld időközben az MTS Békés megyei Tanácsához ment dol­gozni, áladta a szakosztály vezetői és az ificsapat edzői beosztását Huszti Árpádnak. Huszti Árpád ismertette, milyen szorgalmas, lelkes szervezője ▼olt a szakosztálynak és megígérte — ő is tovább fogja folytatni ezt a lel­kesedést. Ismertette a sportmozgalom előtt álló feladatokat Szabó Miklós, a városa TS munkatársa. A díjak átadása előtt Gabnai András röviden mondotta eä észrevételeit, ja­vaslatait. Ezután átadta a megyei lab­darúgó szövetség nevében a két ed­zőnek az oklevelet és a játékosoknak az arany-, illetve ezüstérmeket. A díjak kiosztása után Farkas Gá­bor, a felnőttcsapat kapitánya megkö­szönte a díjakat és ígéretet tett, hogy a jövő évben is hasonló szorgalommal fognak készülni az előttük álló fel­adatok megoldására. Ezután ünnepi vacsora következett, a vezetők és sportolók jó hangulatban idézték fel a bajnokság legeredménye­sebb perceit. Kihez forduljunk sportszervezési kérdésekben? Megyénkben a sportegyesületek tag­létszáma immár 36 ezret is túlhaladja. Huszonnégy sportágban működik me­gyei szakszövetség. A sporttal ilyen vagy olyan formában kapcsolatban állók száma sok-sok tízezer fővél túl­haladja a 36 ezer tagsági dijat fizető sporfcegyesületá tagot. A sport iránt érdeklődők száma nemcsak huszon­négy sportágra korlátozódik. A legtöbben persze mégis azokkal a sportágakkal jegyezték el magukat, amelyekben már megyei szakszövet­ségek is működnek. Az egyes szakszö­vetségeket és szakbizottságokat megyei szintről csak úgy tudnak átfogni, ha a függetlenített megyei sportvezetők fe­lelősségteljesen patronálják a nekik legmegfelelőbb területeket. Ismertetjük tehát, hogy melyik szak- szövetséggel (sportággal), szakbizott­sággal közvetlenebbül ki foglalkozik: Krivik András MTS megyed tanács­elnök, Labdarúgó Szövetséggel, Dö- mény Ferenc MTS megyei tanács el­nökhelyettes, Birkózó Szövetség, Tö­megsport Bizottság, Hovszki Lajos MTS megyed tanács elnökségi tag, Ké­zilabda Szövetség, Árendás István gaz­dasági főelőadó, Teke Szövetség, Sport­lövő Szövetség, Vívó Szövetség, Moto­ros Szövetség, Gaál Géza módszertani főelőadó Torna Szövetség, Üsző Szö­vetség, Atlétikai Szövetség, Modellező Szövetség, Módszertani Bizottság, Is­kolai Bizottság, Gabnai András okta­tási előadó, ökölvívó Szövetség, Csel­gáncs Szövetség, Természetbarát Szö­vetség, Súlyemelő Szövetség, Baranyai Kálmán szervezési főelőadó, Fegyelmi Bizottság, Tenisz Szövetség, Sakk Szö­vetség, Röplabda Szövetség, Asztali- tenisz Szövetség, Kézilabda Szövetség, Uhrin Pál gazdasági előadó Kerékpáros Szövetség, Lovas Szövetség, Kajak- Kenu Szövetség, Kosárlabda Szövetség. Közületek munkaerőigénye A Budapesti Fűszer- és Edesség- nagykereskedelmi Vállalat felvesz férfi fizikai dolgozókat különböző telephe­lyekre, munkásszállás és szabad szom­bat van. Jelentkezés: VII., Dohány u. 40. Munkaügy. (Szombat kivételével). Kőműves szakmunkást állandó fog­lalkoztatásra azonnal felveszünk. Tán­csics Mtsz, Szarvas, Szabadság u. 40. A Budapesti Lakásépítő Vállalat fel­vesz állandó jellegű munkára kőmű­ves, állványozó, festő, üveges, parket­tás, szigetelő szakmunkásokat, betaní- i tott munkásokat, kubikosokat, férfi ! segédmunkásokat. Ezen túlmenően al­kalmazunk meghatározott időre mező- gazdaságból téli időszakra felszabadult munkaerőket tsz vagy gazdaság enge­délyével. Szakmunkásképzést biztosí­tunk. Fiatalkorú munkavállalók részé­re szeptembertől iparitanuló-képzés van vállalatunknál valamennyi építő­ipari, szakipari, szerelőipari szakmá­ban. Munkásszállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. 44 órás munka­hét! Minden szombat szabad! A fel­utazási költséget 3 ledolgozott munka­nap után visszatérítjük. Jelentkezés: Budapest, X., Pongrácz - űt 2L (Kő­bánya alsó pu.-nál). Boldog karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag, boldog új évet kivan összes tagjainak és dolgozóinak az OROSHÁZI VÖRÖS CSILLAG TSZ Párt- és tsz- vezetősége. A BÉKÉSCSABAI SZABADSÁG MGTSZ vezetősége és pártalapszervezete minden tagjának* dolgozójának és ügyfelének kellemes karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag, boldog új évet kíván A VÉSZTŐI ARANYKALÁSZ MGTSZ vezetősége és pártalapszervezete kellemes karácsonyi ünnepeket és eredményekben gazdag, boldog új esztendőt kíván minden kedves tagjának és ügyfelének. A VÉSZTŐI KOSSUTH MGTSZ vezetősége és pártalapszervezete kellemes karácsonyi ünnepeket és eredményekben gazdag, boldog új esztendőt kíván minden kedves tagjának és ügyfelének.-mmx* -mm&» ■ «mm« A Pamuttextilmüvek Békéscsabai Gyára r mm I• rr . éjjeliőrt vesz fel. Bővebb felvilágosítást a vál­lalat üzemgazdasági osztályán adunk. BÉKÉSCSABA, Bezerédi u. 1. A Békéscsabai II. Téglagyár* Orosházi u. 88. azonnali belépéssel felvesz esztergályos, géplakatos, villanyszerelő szakmunkásokat. Gyula Város Tanácsa Végrehajtó Bizottsága pályázató! hirdet a titkárságon 1969. január hó 1-től megüresedő jogügyi főelőadói állásra A munkakör betöltéséhez állam- és jogtudományi egyetemi végzettség szükséges. Fizetés az 1533 kulcsszám alapján, megegyezés szerint. A pályázatot a végrehajtó bizottsághoz kell benyújtani a fenti határidőig.

Next

/
Thumbnails
Contents