Békés Megyei Népújság, 1968. november (23. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-09 / 263. szám

IVIÄ világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG ÁTMEGY El PÁRT biz QTJ SÁG ,ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1968. NOVEMBER 9., SZOMBAT Ara 80 fillér XXIII. ÉVFOLYAM, 263. SZÁM Lenyűgöző díszszemle a moszkvai Vörös téren Lenin művére emlékeztek Szerdán este Gyulán, reflekto- | követően a művelődési ház zsú­pok fényében sok száz ember főit dísztermében ünnepi nagy- részvéteiével koszorúzási ünnep- i gyűlésre került sor. A díszelnök ­A Nagy Október vezéralakjának, Vlagyimir Iljics Leninnek gyulai szobránál a szovjet hadsereg küldöttei elhelyezik az emlékezés koszorúját. séget rendeztek Lenin szobránál, a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 51. évfordulója alkalmá­ból A város és a járás vezetői­ségben helyet foglalt Frank Fe­renc, a megyei pártibizottság első titkára is. Beszédet mondott Jám­bor István elvtárs, aki hangoztat­A díszünnepség szünetében. Balról jobbra: Klimenkó Jeléna Nyikolajevna, Frank Ferenc, a megyei pártbizottság első tit­kára, Klimenkó Alexander Mihajlovics ezredes és a házi­gazda, Jámbor István, a gyulai városi pártbizottság első titkára. vei együtt koszorúztak a hazánk­ban ideiglenesen állomásozó szovjet hadsereg küldöttei is. Ezt ta: A Nagy Október szelleme örökké élni fog! Fotó: Demény Fogadás a Hagy Októberi Szocialista Forradalom 51. évfordulója alkalmából a Szovjetunió budapesti nagykövetségén Bonder József miniszter az építőipar feladatairól tárgyast a megye vezetőivel Tegnap, november 8-án, pénte­ken Bondor József elvtárs építés­ügyi és városfejlesztési miniszter a megye pért- és állami, az épí­tőipar és építőanyagipar vezetői­vel tárgyalt az építőipar eddigi tevékenységéről, további felada­tairól. Ezt követően Klaukó Má­tyás elvtárs, a KB tagja, a me­gyei tanács elnöke, Frank Ferenc elvtárs, a párt megyei bizottságá­nak első titkára kíséretében meg­látogatta az Orosházi Üveggyá­rat, ahol a város és az üzem ve­zetőivel az új síküveggyár léte­sítéséről tanácskoztak. F. J. Tyitov, a Szovjetunió bu- j dap>esti nagykövete, a Nagy Ok- ■ tóberi Szocialista Forradalom 51. évfordulója alkalmából csütörtö­kön este fogadást adott a Szovjet­unió nagykövetségén. A fogadáson részt vett Kádár János, a Magy ar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, a Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Fock Jenő, a forradalmi j munkás-paraszt kormány elnöke. Ott voltak: Apró Antal, Biszku Béla, Fehér Lajos, Gáspár Sán­dor, Kállai Gyula, Komócsin Zol­tán és Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, valamint dr. Ajtai Miklós, Czine- ge Lajos, llku Pál és Németh Ká­roly, az MSZMP Politikai Bizott­ságának pjóttagjai. Megjelent a fogadáson a politikai, gazdasági, | kulturális életünk sok más veze­tő személyisége. Ott volt a buda­pesti diplomáciai képviseletek sok vezetője és tagja is. A fogadás meleg, baráti légkör­ben zajlott le. Csak enyhítene a zsúfoltságot a gyermekgondozási segély Kevés a korszerű, jól felszerelt bölcsőde és óvoda a megyében A megye fejlődő ipwra egyre több nőt foglalkoztat, ugyanakkor — különösen a városokban — lassan javul a születési arány is, Sürgető gond tehát a bölcsődék, óvodák szaporítása, az ellátás színvonalának az emelése. Vi­szonylag keveset javított a hely­zeten a gyermekgondozási segély bevezetése is, valamit enyhült, de ■nem szűnt meg a zsúfoltság a bölcsődékben, óvodákban. Várha­tó, hogy 1969 végén, amikor lejár a segélyezés első időszaka, ug­rásszerűen növekszik majd az igény. A Központi Statisztikai Hiva­tal megyei igazgatósága felmérte a bölcsődei és óvodai ellátás je­lenlegi helyzetét s ezzel hasznos útmutatást adott a fejlesztéshez. A vizsgálat szerint mindössze nyolcvannal több gyerek számára van hely Bé­késcsaba, Gyula, Orosháza és Szarvas 19 területi és üzemi bölcsődéjében, mint három évvel ezelőtt. És ez igen kevés, hiszen a túl­zsúfolt intézetek 300 apróságot kénytelenek voltak elutasítani. A gondozás alacsony színvona­lát jellemzi, hogy a kívánt négy négyzetméter helyett mindössze 2,8 négyzetméter terület jut a bölcsődékben egy-egy apróságra. Pedig számukra a játék, a moz­gás — életszükséglet. Békéscsa­bán a legkorszerűbbek közé tar­tozik a Kulich Gyula Lakótelep bölcsődéje, de ennek is rossz a fűtése. Évek óta húzódik az Ur- szányi ut^ai épnilet bővítése, p>e- dig itt szűk, korszerűtlen a kony­ha, a mosókonyha p>edig már-már életveszélyessé válik. Az orosházi bölcsődék 50 szá­zaléka nem felel meg min­denben az egészségügyi kö­vetelményeknek, elavultak az épületek, számos helyen nél­külözik a hideg-meleg vízel­látást is — állapítja meg a KSH jelentése. Bár kívánnivalót hagy maga után Gyulán is a bölcsődei ellá­tás, a vizsgálat szerint a négy vá­ros közül itt a legjobb a helyzet A zsúfoltság és a hiányos felsze­relés mellett gondot okoz az is, hogy kevés a jól képzett gondo­zónő. Az alacsony kereset — át­lagosan 1100 forint — miatt ugyanis a képzett gondozónők sokszor más munkát vállalnak és igen magas a fluktuáció, Hasonló helyzetet tárt fel a vizsgálat a városok óvodáiban. 1965-höz viszonyítva három százalékkal több gyereket tud befogadni a megye 38 óvodá­ja, de ez a növekedés messze alatta marad az igényeknek. Az idén is 400 gyereket utasítot­tak el helyhiány miatt, a legtöb­Viszonylag kevés jól képzett óvó­nő mőködik a megyében. A jelenlegi helyzet tehát nem túl biztató a bölcsőde és óvodai ellátás területén. S ha figyelem­be vesszük az igény várható nö­vekedését, akkor nyugodtan kije- lenthetjük, hogy rövidesen az iparosodás, a nők foglalkoztatása elé is akadályt gördít a szűk böl­csődei, óvodai kapacitás. Sok évi elmaradást kellene máról-holnapra pótolni ahhoz, hogy felvételt nyerjen az idén még elutasított több száz gyerek. A fejlesztés ütemét azonban anyagi lehetőségeink szabjak Szerelmi bánat — Miért iszod le magad? — Mert nem vették fel a böl csibe a Micikét. bet — 244-et — Békéscsabán. A legzsúfoltabbak az orosházi óvo­dák, itt minden száz helyre 118 gyerek jut. Mint a statisztikusok megállapították, a gyorsan iparo­sodó város bölcsődei és óvodai ellátása évek óta alig fejlődik va­lamit. Különösen az üzemi óvo­dák felszerelése, berendezése hagy sok kívánnivalót maga után. Mint a bölcsődék esetében, a sta­tisztikusok azt is megállapították, i hogy nemcsak a tárgyi, hanem a I személyi feltételek is hiányosak. I meg. Sokat segítene, ha a válla­latok — élve az új mechanizmus adta lehetőséggel — nyereségük­ből igyekeznének gondoskodni az ott dolgozó nők gyermekeinek el­látásáról. Így kevesebben keres­nék fel a területi bölcsődéket és csökkenne a zsúfoltság. Érdemes elgondolkozni azon is, hogyan le­hetne jobban kihasználni a ma még szezonjellegű üzemi bölcső­déket. B. D.

Next

/
Thumbnails
Contents