Békés Megyei Népújság, 1968. november (23. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-03 / 259. szám
Vallomás a katonáról A Magyar írószövetség és a Honvédelmi Minisztérium pályázati felhívása jelentős visszhangra talált íróink körében. Sok olyan új mű született, amely gazdagítja irodalmunkat és az összeállítás — kiegészítve az elmúlt hét-nyolc év legkiválóbb, hasonló eszmei törekvések sodrában keletkezett irodalmi termékekkel — kerek egészet alkot az adott témakörben. A kötet versben és szépprózában mutatja be a hadsereg életét, a katonát — bevonulásának pillanatától egészen a Irodalmi antológia leszerelésig, sőt megörökíti visszatérését a civil életbe is. A ma emberéhez szól ez a kötet, amelyben neves magyar írók, költők vallanak a hazafiságról, a katonai múltról és a mai katonaélet nagyon is összetett kérdés-komplexumaira keresik az igényes választ. Költőink, íróink legjava világosan felismerte, hogy a ma hazafisága még sokkal inkább kötődik az általános emberi haladáshoz, mint a korábbi évszázadokban. „Szétfolyó csepp a térképen, hazáin, nem óvnak meg téged bérces határok, sem a gőg, sem a múlt, sem az erőszak, ép határod csak a határtalanság; nincs tengered, hogy ússz a messzeségbe nincs aranyad, hogy zárulj önmagadba, reménységed csak a tiszta magasság, oltalmad csak egy világ-nagy közösség s csak a szövetség terít néked asztalt!” (Garai Gábor) A magyar nép érzelmeit fejezik ki a kötet írásai — Dobozy Imre, Cseres Tibor, Illyés Gyula, Illés Béla, Moldova György, Zalka Miklós, Szeberényi Lehel, Szakonyi Károly és még számos író művei —, amikor a hazafiságról, a Bónus István: * Elhagyott sírok Ha őszi szellő avart bolygat S hideg esőtől bámul a tető; Hosszú esték mesélő csendjében Emlékkel üzen a régi temető: Vén szüléim porladó tanyája. Nem vittünk rájuk drága koszorút, Mégis a négy kis süppedő földpúp Tavasszal: zöldbe, virágba borult. Nehézszavű öregapáimnak Bimbós tavasszal moccant az ágya: Biztatták a fű-gyökereket: Csírázzanak már, szökjenek szárba! A két kékkötős öreganyám is Ébredezett rigófüttyös reggel. Tudták magukról: szegény anyámnak Mennyi gondja van a gyermekekkel Nem sírtak hát, hogy feléjük se néz... Hajtott a lelkűk szép vadvirágot S azok szirmán át mind a négy szülém Kíváncsi szeme a fénybe látott. Ha ráérős nyárvégi vasárnap Kis csokrokkal megkerestük őket Ügy éreztük a sírjukról szálló Illattól édes a temetőkert. S mikor búcsúzva a vén fejfáktól: Víg gyermekszívvel indultunk haza: Messziről, halkan, az enyhe légben Megszólalt a nagyanyáink szava. — Nézzétek, sírunkon gazdagon nyit: Pipacs, szarkaláb, pitypang és mályva ... Szedjetek lelkem, jó lesz otthon, Majd illatot szór szét a kisszobába. honvédelem eszméjéről, katonáinkról vallanak. „Ügy ajánljuk az olvasónak ezt a gyűjteményt — írja előszavában Illés Lajos, a kötet szerkesztője —, mint egy érdekes, fontos irodalmi törekvés nyitányát, melyet remélhetőleg a jövőben újab, az eddiginél még gazdagabb kötetek követnek.” (Zrínyi Kiadó, 1968.) V. E. A jelszavak mindenkor az igazság tömör, mozgósító kicsengésű megfogalmazására vállalkoznak. A jelszó azonban csak akkor menekszik meg a közhellyé válás veszélyétől, ha mindennapi állásfoglalással, a cselekvést is feltételező és követelő mindennapi újraértékeléssel adjuk meg valóságos, konkrét tartalmát. Napjaink jelszavainak engedelmeskedve gyűjtjük nemzetünk, népünk hagyományait, kutatjuk, feltárjuk dolgozó és harcoló eleink forradalmi hagyatékát, szervezünk honismereti mozgalmat, felderítjük, mentjük és óvjuk történeti emlékeinket. Sürget és ostoroz a változások halmozódásával felgyorsult idő, a földünkön, társadalmunkban végbemenő forradalmi átalakulás. Településeinket nem a természeti csapások vagy társadalmi katasztrófák tüntetik el, hanem a teremtő emberi ész és a takarító kéz nyomában rendeződnek újjá. Skanzenekbe kell mentenünk település-történeti emlékeinket. A társadalmi átrétegeződés szétfeszíti a korábbi együttélési formákat, s ma már nem egyszerűen nemzedékek, hanem életformák váltják egymást szemünk előtt. Pusztulnak (ez a sorsuk) tárgyi emlékeink, halnak forradalmi küzdelmünk ama öregei, akiknek ajkáról még hitelesen üzenhet a mának és jövőnek a tanulságos múlt. Józanító történelmi figyelmeztetéstől kellett megtanulnunk, hogy az internacionalizmus nélkül nemzeti létünk forog kockán, de azt is, hogy internacionalista kötelezettségeinknek csak földünkön, népünkben megkapaszkodva tehetünk eleget. Azt is átjuk. hogy nemzeti múltunk emlékei és hagyatékai alapozhatják és táplálhatják (a jelenből adódó szükségszerűség józan felismerése mellett', azt a nemzeti közgondolkodást, ami szocialista nemzetté Tisztázom helyzetemet ŐSZ FERENC ÍRÁSA — Na és? — Uram, nekem végem van! Nem tud valami állást? — Minek az magának? Nagyon jó helye van, megbecsülik... — Engem? Téved, kérem. Kirúgás előtt állok és nem szeretném megvárni — mondta szomorúan és megtörölte kopasz fejebub- ját. Arcán mélységes fájdalom tükröződött. — Ügy hallom, most kapott ezer forint jutalmat! — Éppen ez a gyanús! Tudja, hogy van ez? Azt akarják, hogy az ember ne figyeljen oda. Higgye azt, hogy jól fekszik, aztán, amikor álmában sem gondol veszélyre, hirtelen lecsapnak rá. — Elküldték jutalomüdülésre. — Persze, mert azalatt nem voltam itthon és nyugodtan tudtak készülni. Összegyűjtötték ellenem a terhelő adatokat — Miért, van valami a rovásán? — Nekem? A világon semmi! — Akkor mire alapítja ezt a félelmét? — Két hete történt: a hivatalsegéd nem köszönt. — Ez magának nem elég? Gondolja, a hivatalsegéd megengedhetné magának, hogy ne köszönjön,' ha nem hallott volna valamit? — Ha magát ki akarják rúgni, azt nem a hivatal- segéddel közlik. — A hivatalsegéd bejáratos az igazgatóhoz. Éppen viszi be neki a feketét vagy a szalámi s zsemlyét, amikor hallja, hogy rólam van szó. Kissé tovább szöszmötöl az edényekkel, azalatt meghallja, hogyan határoztak rólam. Egy óra múlva meglát a folyosón és természetesen nem köszön. Minek? De ha ez nem elég, ezt hallgassa meg: Nem engem küldtek a párizsi konferenciára! — Maga tavaly volt. — Na és? Attól még az idén is el tudtam volna menni! — Ha jól emlékszem, tavaly, amikor kiküldtek, kétségbe volt esve, hogy ez a kirúgás előtti utolsó gesztus. — Valóban. Már akkor éreztem. És azóta figyelem a legapróbb jelzéseket is. A legutóbbi termelési értekezleten a központi kiküldött rámnézett, utána valamit írt a jegyzeteibe. — Biztos eszébe jutott valami. — Természetesen. Azt írta: „Ez a Kemencsei még mindig itt van?” — Oktalan képzelgés ez! — Magának! Mert nem a maga bőrére megy a dolog! És ahhoz mit szól, hogy elküldenek egy évre iskolára! — Gratulálok hozzá! Remélem maga is örül ennek? — De nem vállaltam! Már teljesen nyílt a harc! — Ezt miből gondolja? — Az igazgató kimutatta a foga fehérjét. Képzelje csak. Reggel bementem hozzá. A titkárnő nem akart beengedni, de én benyitottam a párnázott ajtón. Az igazgatónál egy síró nő volt. Rámnézett és megkérdezte, hogy mit akarok. Mondtam, hogy a helyzetemet tisztázni. „A maga helyzetén nincs mit tisztázni!” Ezt mondta. De nem tágítottam. Végül szabályosan kidobott. — Nem hallotta? Ma reggel halt meg az anyósa! Az a síró nő a felesége volt! — Magának is ezt mondta? Ez hogy tud konspi- rálni! Helytörténeti hut at ás — népműveléstörténet válásunknak igen lényeges tartozéka. •jelentős történelmi év* fordulók előtt állunk. Országunk, népünk az 1918. évi polgári demokratikus forradalom és a Magyar Tanácsköztársaság eseményei 50. évfordulójának megünneplésére készül. A történelemtudomány új kutatási eredményekkel járul hozzá ahhoz, hogy hitelesebb, árnyaltabb legyen a képe ennek a dicsőséges korszaknak, s következésképpen jobban tudja támogatni jelen küzdelmeinket minél meggyőzőbbek legyenek tanulságai. Publicisztikánk szorgoskodik e korszak ébresztésén, hozzánk közel hozásán. Honismereti mozgalmunk, a helytörténeti gyűjtés és kutatás is igyekszik az ünnepsorozat szolgálatába szegődni. Ebbe az ígéretes társadalmi megmozdulásba kapcsolódott be Békés megye és Békéscsaba városi tanácsa több kiadványával, amelyeknek egyikét méltatni illendőnek és kötelességnek érezzük. Virágh Ferenc tanár, helytörténeti kutató a helytörténetírás, a honismereti szakköri mozgalom terén jeleskedve már korábban felhívta magára a figyelmet és a publicitás elnyerésében élvezte a két tanács korábbi támogatását is. A Békés megyei szegényparasztság és munkásság (különösképpen horthy- korszakbeli) helyzetével, harcaival foglalkozó kutatásokkal járult hozzá, hogy a forradalmi múlt hagyományai a mában munkáló erővé válhassanak — természetesen elsősorban — a Viharsarokban. A közelmúltban megjelent legújabb munkája még szőkébb területre korlátozta a szakkutatást, népműveléstörténeti szempontokkal ötvözte. E kutatás eredményeit adta közre „A Békés megyei agrárproletariátus és szegényparasztság köri egyleti életéről és művelődéséről (1934—1944)” címmel megjelent munkájában. A munkásság és parasztság e korabeli művelődési viszonyaival többen foglalkoztak. A klasszikusnak számító Földes Ferenc mellett, különösen a falukutatás, a szociográfiai irodalom tudósít ebből a korból. Üjabb kutatók (Szilágyi János, H. Sas Judit,Tilkovszky Ló- ránd) népművelési kategóriák alá sorolva tárják fel a művelődés jelenségeit. Néhány publikáció a gazda- és olvasókörök szerepével külön is foglalkozik (Kiss Jenő). Virágh Ferenc arra vállalkozott, hogy a teljesebb adatolással gazdagítsa a képet, s éppen olyan területen kutatva, ahol a „rejtőző erek” még legtöbbet kínálnak feltárásra. A Viharsarok az olvasóköri mozgalom kiterebélye- sítésében élen járt. Kétségtelen, hogy ebben a települési viszonyoknak, az itt tapasztalható paraszti réte- geződésnek, a forradalmi hagyományoknak együttesen van szerepük. S éppen itt bizonyítható, hogy a köri, egyleti élet áldozatokat, a terrorral való szembenézést, az öntevékenységet feltételezve vállalta a mozgalomban adott művelődési funkció kiteljesítését. Éhe kenyérnek, éhe a szónak, éhe a betűnek ezekben az egyletekben, körökben vált szervező erővé. Közéleti fórum, áhított és megnyír- 'üan megvalósuló demokrácia, a sötétségből való kikapaszkodás, a harcra való felkészülés ez a kör és egylet a Viharsarok népének. Könyvtárakat telepítő erő egy nép élniakarásának sokszor megható lecsapódása, bizonyítéka. G yéren fellelhető levéltári anyagból (alapszabályok, szervezeti szabályok) hírlapi anyagból, apró nyomtatványokból, helyi tárgyi emlékekből és (hitelesített) szóbeli közlésekből kerekedik ki előttünk ennek a művelődési eszközrendszernek, szervezeti keretnek tényleges társadalmi funkciója, demokratikus szervezettségében meglevő ereje, a folyamat, a tevékenység tartalma és nem utolsósorban metodikai megoldásai. E felsorolásban éppen azt szeretnénk kiemelni, amiért a népművelés történetének értékelnie kell különösebben is ezt a munkát. A kutató jó felkészültséggel, kutatói gazdaságossággal dolgozik, szerzőként bölcs mérséklettel szerkeszt és következtet. A tagolásban még következetesebb lehetne egyébként helyes, átfogó rendszerét (szociális helyzet, köri egyleti élet, illegális munka) ez nem veszélyeztette volna. C lismerést érdemel a ^ kiadói vállalkozás. A Népművelési Intézet támogatásával megindult munkát menet közben is vállalta Békés megye és Békéscsaba. S vállalta a munka kiadását. Ebben nem áll egyedül. Hiszen megyéink, városaink ma már bizonyítják, hogy a vidéki kiadványok nemcsak fontosak, hanem éppen gyarapodásuk révén országos jelentőségűek és országos publicitást érdemelnek. Rokonszenves viszont a kiadó tanácsok ama mértékletessége, amivel besorolják ezt a munkát saját teljesítményeik sorába. Hivalkodás és na- gyotmondás, a sajnálatosan többször tapasztalható provinciális gőg nélkül Ezzel is igazolják, hogy tudják feladatukat, érzik kötelességüket, hogy céltudatosak. Éppen ezért vagyunk bizonyosak abban, hogy mind a riadótól, mind a szerzőtől folytatást remélhetünk. Fodor József
