Békés Megyei Népújság, 1968. november (23. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-20 / 272. szám
1968. november 20. 5 Szerda Ankét, amely éveket késett — Erre az ankétra legalább két! évvel ezelőtt kellett volna sort ke- j ríteni — ezzel kezdte hozzászóld- ! sát egy fiatalasszony azon az ankéten, melyet a megyében első ízben Szarvason rendeztek a já-1 rási nőtanács, a Hazafias Népfront és a Vöröskereszt kezdeményezésére. ''A tanyán élő asszonyok, édesanyák gondjairól, igényeiről, helyzetéről volt itt szó. Előadónak Rózsa Bélát, a járási tanács vb-elnökhelyettesét kérték fel. Nem eshetett volna jobb előadóra a választás, hiszen Rózsa Béla már több mint egy évtizede ! behatóan tanulmányozza a tanya- | világ életét, jól' ismeri tehát az ' ott lakók helyzetét, körülményeit és gondjait. S hogy miért éppen nőket hívtak meg erre a tanácskozásra, azt az egyik hozzászóló igen talá- j lóan magyarázta. — A tanyai élet lelke a nő ' — mondotta. — Ö tartja össze a családot, az első, aki felkél és utolsónak jut neki pihenés, sokszor I csak a késő éjszakai órákban. Jó- | szágot nevel — nem is keveset — j ellátja a családot, megteremti a i szükséges pénzt, ha a gyerek iskoláztatásáról van szó, melyben j az övé a végső döntés, de abban is döntő szava van, hogy beköl- tözzenek-e a faluba vagy sem. Emellett általában a tanyai asszonyok fogékonyak az új iránt, érdeklik őket a háztartási gépek, igénylik a villanyt, vízvezetéket, fürdőszobát, szívesen mennek színházba is. Ha egy asszony ilyen körülmények között fejlődni akar, M inivizor-68. Huszonöt fordulós karácsonyi pályázat 3. rejtvényünk Álmatlanul A híres görög költő egy napon Po- lükratésztől, Szaraosz türannoszától öt talentumot kapott ajándékba. Két éjszakán át folyvást azon töprengett, hogy mit csináljon ezzel a rengeteg pénzzel, azután visszaadta Polükra- tésznek: — Nem akarok — mondta — olyan ajándékot, amely álmatlanságot okoz. Kérdésünk: ki volt a költő? vízszintes: 1. Akiről az anekdota szól. 5. Villa németül. 6. Egész. 7. Zeusz kedvese. 8. Rabszolgasorban tartott mezőgazdasági munkás, főleg a latin-amerikai államokban. 10. S0 római számmal. Függőleges: 1. Vissza: női név. 2. Apró dísztárgy. 3. Rangjelzés. 4. A történetírás múzsája az ókori görög mitológiában. 9. Háziállat. Beküldendő a vízszintes 1. Karácsonyi rejtvényszclvény 3, 1968. november 20. e vágyát mindenképpen teljesíteni törekszik. Példákat is felsorolt a hozzászóló, ennek bizonyítására. S mint mondotta: „nem véletlen tehát, hogy éppen asszonyok előtt került napirendre e téma”. Ennek adtak kifejezést a többi hozzászólók is. S bizonyítottnak látszik ebből: elhamarkodott dolog lett volna sürgetni a beköltözést vagy éppen erőszakkal gyorsítani a tanyavilág felszámolását, mint ahogyan azt néhányan elképzelték. Bár a folyamat elindult, a kötelékek — különösen az idősebb korosztálynál — igen erősek. A tanyákhoz nemcsak gazdasági, hanem főleg érzelmi szálak fűződnek. Az egyik asszony — négy hete már városi lakó — elmondotta, hogy 35 évig kint lakott a tanyán. Nagyon szeretett ott élni, ahol még a tyúk kotkodácsolása is örömet szerzett. Nem volt szándékuk beköltözni. Gondolták, majd átadják gyermekeiknek a tanyát. De azok másként gondolkoznak. Erre jellemző példa a kis unoka válasza arra, hogy: „Kisfiam, ez a tanya majd a tiétek lesz...” — Nagymama, nem kell nekünk a tanya. Bontsuk le és jöjjenek be a városba — mondta a kisfiú. Most hát városiak ők is, de a szívük fáj, visszahúz a régi, megszokott életbe — még ha kényelmetlenebb is volt... Ez a ragaszkodás csendült ki több fiatalasszony hozzászólásából is. Medvegy Pálné a következőket mondotta: Soha nem laktam városban, pedig anyagilag módunk lenne rá, hogy beköltözzünk. Itt nincs villany, petróleumlámpa mellett tanulunk — a férj és ő is főiskolára jár —, jó lenne a porszívó, tv, mosógép, mégis szívesen élünk kint. Sokan vannak így. Az kellene, hogy közelebb vigyék a technikát, a kultúrát a tanyasi emberekhez. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy konzerváljuk a tanyákat. A beköltözési folyamatot nem lehet és nem is lenne célszerű megállítani. De akik még kint élnek, több törődést érdemelnek. A bolti ellátás nem jó, ennek ellenére most sem a boltot, hanem a presszót bővítették. Szükség van arra is, de egy ABC- áruházra még inkább. Vajon miért nem tellett erre? Talán mert a presszó nagyobb bevételt hoz...?! A tanyasiak jó része — folytatta — már kidobta a kemencét, helyébe gáztűzhely, csempe- és olajkályha került. De nincs egy cseretelep, egy TÜZÉP, hogy ne kelljen 18—20 kilométerről szállítani a szenet, gázpalackot. Pedig örménykút már nem is kis település. Az ankéten ott voltak a tanácsok vezetői is és feljegyezték a kéréseket, panaszokat. És volt, aki javulást ígért, mert ígérhetett, mert olyan dolgokat említettek a hozzászólók, amelyeken könnyebb segíteni, nincs szükség nagy beruházásokra. Jó, hasznos kezdeményezés volt az ankét megrendezése, melyet helyes lenne más járásokban is követni. A tanácsok és társadalmi szervek vezetői közelebb kerültek a tanyákon élő emberek gondjaihoz és így jobban tudnak majd segíteni is. Kasnyik Judit Kalandorok tlabsburcj-komédia sok szereplővel © E történelmi jegyzetet Nemes Dezső: „Az ellenforradalom hatalomra jutása és rémuralma Magyarországon” című könyvének, az 1914-es 17-es Tolnai Világlapok, valamint a korabeli és napjainkban megjelent különböző sajtók, sajtószolgálatok közleményeinek felhasználásával összeállította: jállQS Ettől kezdve a neves bécsi ügyvéd, dr. Ludwig Draxlor irodája a néppárt jobhszárnyához tartozó jogászok valóságos főhadiszállásává lett. A paragrafusok e zseniális rókái „lebeszelték” az osztrák kabinet néhány jogászát arról, hogy a visszautasításról készített, törvényesen előírt másolatot Pöckingbe kézbesítsék Habsburg Ottónak. Erre a formai hibára támaszkodva aztán a közigazgatási bírósághoz fordultak. Az viszont az előbb említett jogászi csoport befolyása alatt úgy döntött, hogy Ottó „hűségnyilatkozatát” el kell fogadni s hogy a Habs- burg-sarj visszatérhet Ausztriába. Ezzel a „Habsburg-hadműve- let” az osztrák politikai élet központjába került. 1963 nyarán, amikor a parlament elé terjesztették a kormány és a közigazgatási bíróság vitáját, a külügyminisztérium rémült üzeneteket küldött az összes osztrák külképviselethez: tilos törölni Habsburg Ottó útleveléből azt a korlátozást, amely érvénytelennek ítéli útlevelét Ausztria területén. A Ringen, a parlament előtt hordók mögé szorított tömeg tüntetett: Le a Habsburgokkal! Éljen a Köztársaság! — feliratú transzparensek alatt — és a parlament ekkor visszaverte a jobboldal támadását. Egyébként az 1964-es esztendőnek is volt eseménye Habsburg Ottóval kapcsolatban. Az Osztrák Néppárt főtitkára útnak indult a nyugatnémet területen levő Pöcking falucskába, hogy a magyar földön is oly fájdalmasan jól ismert uralkodóház sarjával tárgyaljon. A sárga falú villa előtt Habsburg Ottó személyi titkára fogadta a vendéget. A cél az volt, hogy a néppárt jobboldali irányzatának követelésére Habsburg Ottó visszatérését kérjék. Emiatt már-már kormányválság történt és a néppárt baloldala nyilatkozatot követelt, hogy a kormány vezetői is elutasítják Ottó visszatérésének gondolatát. Nos, Pöckingből az Ottó által aláírt papír homályos fogalmazásban tudatta is, hogy „amíg ügyéről tárgyalások folynak”, addig a Habsburg-sarjadék nem lépi át az Osztrák Köztársaság határát. 'Így a kormányválság megszűnt, a politikai botrányt azonban már nem lehetett elkerülni. A néppárt jobboldali szárnya azt szerette volna ugyanis, ha a látogatás titokban marad és Ottó levele egyszerűen „megérkezik” Bécsbe. Ehelyett az történt, hogy ország-világ előtt kiderült, hogy 35 esztendővel a Habsburgok trónfosztása után, a Habsburg- ház feje központi szerepet játszott egy osztrák kormányválságban — méghozzá úgy, hogy a néppárt főtitkára zarándokolt a kiűzött Habsburghoz. Es Ottó Ausztriában A jogászi viták és a parlamenti szónoklatok ködfüggönye mögött már világos volt, hogy oly sok esztendő makacs és változatos próbálkozása után a Habsburg-kérdés évekre az osztrák belpolitika legkényesebb és legrobbanékonyabb gondjává vált. Ottó egy pillanatig sem csinált titkot abból, hogy a hűségnyilatkozatot üres formaságnak tekintse. 1961-ben öt lánya után született első fiát, Károly, főherceget keresztelték a peeking! templomban, s Ottó „őfelsége Ausztria és Magyarországi Ottó”-ként írta alá a nevét. Változatlanul viseli az „Aranygyapjas-rend” főnöki címet, amely a XVIII. század óta a Habsburg-ház fejét, az osztrák császárt illeti. Hűségnyilatkozata után megtagadta a történelmünkben már szereplő öcs- cse, Róbert kinevezését a Habsburg-ház élére, mert nem akar lemondani trónöröklésd jogáról. A koronával kapcsolatban csak egyetlen engedményt tesz: császár helyett hajlandó ideiglenesen afféle „köztársasági diktátor” lenni. 1960 óta az a hivatalos álláspontja, hogy „pártokon felül álló hatalom” akar lenni. Mint ő mondja: „Justiz- kanzlor”, az igazság kancellárja. Hogy milyen igazságé, azt könnyű elképzelni, miután egy 1962-ben mondott beszédében minden földreformot „banditiz- musnak” nevezett. Hitlerről azt mondta, hogy „a kótelességtel- jesítés egyedülálló példáját adta” — és, hogy a maga zsebét se hagyja ki, bejelentette igényét a kétmilliárd schilling értékű ausztriai Habsburg-va- gyonra... Lám, a sok követelés, sok segítő partner lehetővé tette, hogy az osztrák kormány a nép tiltakozása ellenére beengedte Ausztriába Habsburg Ottót. Az elmúlt év október 31-én „véletlenül” éppen Insbruckban tartózkodott az osztrák belügyminiszter. Éppen ott, ahová Ottó is ellátogatott. Majd, mint írásunk elején jeleztük, hogy Habsburg Ottó, a várományos királyfi, az osztrák tv kamerái előtt is szóhoz jutott 1966- ban, és öt egyetemen 1968-ban. A tévében elmondott beszédében I. Ferenc József császár „érdemeit” méltatta és úgy mondta, hogy ő volt „Magyarország civilizációjának megteremtője”. Mi is volt ez a civilizáció valóban? A legvégletesebb társadalmi igazságtalanság földje volt hazánk. Hárommillió koldus, a nincstelenek, a kulturálisan is elhagyatottak, az egész vagy félig analfabéták hada, szorító ínség, örökké fenyegető munka- nélküliség, az ínségkonyhák híg mosléklevese elsenyvesztő és reménytelen .szolganyomorúság, embertelen kizsákmányolás — ez volt az egyik oldalon. Tíz- és százezer holdak, tőkés nagyva- gyonok, mindezek gazdáinak valóságos gyarmati hatalma s gyarmati álkultúrája a másik oldalon. Micsoda végletek találkozása volt ez a kicsi ország! Szomorú nevezetesség, de úgy tartottak bennünket számon, mint a feudálkapitalista elmaradottság s a modernizmus ritka találkozásának „ősparkját”, Európa közepén. A német bárók, az angol ladyk, a francia márkik s az unatkozó amerikai milliomos csemeték a Hortobágyon meg Bugacon és a csillogó Duna-parton, a Sváb-hegyen esiklandó kényelmes közelségben találhatták a középkort és a legmodernebb újkor civilizációs vívmányait. A gatyás-furcsa benszülöttek a hortobágyi pusztán és a lovas-polózó gyarmatos urakat a Vérmezőn... Ez volt. És mióta nincsen királyunk, császárunk, sem kormányzónk, eltűntek a nyomornegyedek, helyüket modern lakóházak vagy családi házakból álló naay lakótelepek foglalták el. Az építészeti megoldások a külföl diek elismerését is kiváltották. Nagyarányú építkezés folyik vidéken is az állami gazdaságokban, a szövetkezetekben, a „banditizmusnak” nevezett földosztott területeken. Üj kórházak, gyógyintézetek épültek és épülnek. Hirürtk a világban is elterjedt, de nem úgy. ahogy 30, 50 évvel ezelőtt. Akkoriban legfeljebb valami „pusztai romanti- kájú” népnek tartottak bennünket, a „fokos”, „gulasch” országának könyvelték el hazánkat. Manapság már a józanul gondolkozó, a valósággal számotvető ellenség is tudja, hogy a Duna és a Tisza táján egy nép szocializmust épít, méghozzá tiszteletet parancsoló ütemben és végérvényesen! Néhány külföldi lap elismeréséből idézünk, így többek között a párizsi, tekintélyes közgazda- sági lap, a Les Echos szerkesztője „imponálónak” tartja a magyar ipar termelési eredményeinek növekvő irányzatát. Az olasz Epoca tudósítója így ír: „Az élet Magyarországon lehet, hogy egyeseknek keményebb, mint azelőtt, de sokan vannak, akik már nem szegények, mint azelőtt.” A nyugat-berlini Span, dauer Volksblatt munkatársa cikkében elismeri: Előítéleteire sorra rácáfolt az, amit Magyar- országon látott. Elégedett, jól táplált, jól öltözött, jó kedélyű emberekkel találkozott. A társadalmi felemelkedés, a tömegek életszínvonalának emelkedését látja meg az az angol újságíró is, aki ezt írja: Rolls-Royce gépkocsit nem látni az utcákon, mert itt nem akarnak „Rolls- Royce világot”. De szegényembereket sem látni az utcákon, mint például a latin-országok városában, mert itt nem akarnak „szegényvilágot” sem. És lehetne idézni sorra azokat az elismeréseket, amelyeket más társadalmi rendben élő emberek nyilvánítanak, vagy akik hazatérnek Magyarországra, külföldre szakadt honfitársaink. A Habsburg-komédiát, a Horthy-kalandorságot a magyar nép drágán fizette meg és okult belőle. A történelem tanulsága ma már nemcsak azt világítja meg, hogy milyen nyomort, szenvedést és megaláztatást hoz az ellenforradalom akár egy Horthy áll annak élén, akár egy Habsburg Ottó... A történelem azt is megmutatta, hogy a győzelmes munkásosztály hazánkban milyen csodálatos fejlődés útjára vezeti az országot, király nélkül. Megszokta már a felségek, őfelségék nélküli proletárállamot. Az osztrák dolgozók is osztoznak véleményünkkel: az Osztrák—Magyar Monarchia elpusztult, a történelem szemétdombjára került, s odakerült e bizonyos rendszer minden maradványa és ezt a maradványt már Ottó sem kaparja többé össze, még akkor sem, ha a vállalkozás fő hadművelője, dr. Habsburg Ottó ma már csupán doktornak szólíttatja magát és nem támaszt egyelőre különleges igényeket. (Vége) i a végegyházi szabadság TERMELŐSZÖVETKEZETNÉL kéyés nád van eladó. ÁR MEGEGYEZÉS SZERINT.
