Békés Megyei Népújság, 1968. november (23. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-19 / 271. szám
1968. november 19. 5 Kedd A RmÓBUM UMUOTTUK ' ■■HHWWfcMWiaM MII II Ill Mai filmek—mai-fiatalok Kalandorok Habsburg-komédia sok szereplővel © Mikrofórum című rádióadásban, a Kossuth- adó hullámhosszán, három héten át folytatott vita töltetű beszélgetést fiatalokkal Ne- meskürty István filmesztéta. Ebből egyet november 14-én sikerült „fülvégre7’ kapnunk. Nemes- kürtyt nem először halljuk ebben a szerepkörben. Több alkalommal láthattuk a múlt évben a televízió képernyőjén, hasonló tárgyú műsorok vitavezetőjeként. Most is hű maradt önmagához: nem engedte a témától túl messzire kalandozni a hozzászólókat, átsegítette a holtpontokon a gondolatmenetet, ugyanakkor oly módon „irányította” az eseményt, hogy ne az ő véleménye, hanem a fiataloké. a többi részvevőé érvényesüljön. s az összefoglalás» és a tanulságok levonása kollektív ha. I tású legyen. Kiderült, hogy az ifjúság job- j ban odafigyel a filmekre, a film- j világ eseményeire, mint a fel- j nőtt korosztály. A hozzászólók ! mindegyike fejből fújta a mai | magyar rendezők nevét,' a ját- 1 szott darabok címét. Tartalmukat ! illetően kijelentették, hogy az időszerűket, a húsbavágókat, •kedvelik, tekintet nélkül arra, hogy témájuk az ő vagy az idősebbek életéből való. Vannak kedvenc forgatókönyv-íróik, ren- I dezőik, színészeik természetesen, ; és ezek jelentkezését a vásznon j — először persze a mozihirdetéseken, plakátokon — figyelmesen várják. Minden olyan alkotás érdekli őket, ami korosztályukat eligazítja a társadalomban, igazságokat mond ki, igaz élményekkel szolgál. A Látjátok, feleim. Bohóc a falon és a többi hasonló mind terítékre került. Mint mondták, azért, mert olyan kérdéseket vetnek fel, amik nemcsak az ifjúságon belül, de a fiatalságnak a felnőttek világával való kapcsolatában is felmerülnek. Az apa című film esetében azt a megállapítást tették, hogy minden fiatal, aki szereti a szüleit, bizonyos mértékig idealizálja is őket. Ez bizonyos körülmények között érthető, de gyakran mély csalódások okozója. Azt is megállapították, hogy a mai témákban kevesebb a romantika, mint a régebbiekben, ami— a valóság jobb megismerését tekintve —nem elítélendő. Mind több fiatal író és rendező filmje kerül a mozik vásznára, s a képernyőkre, és ezekről szívesebben beszélnek, alaposabb véleményt tudnak mondani a 16—20 évesek, mint a 40—50 év körüliek, hiszen az előbbiek világát tükrözik leginkább. A sorozatnak ebből az egy adásából is kiderült, hogy a mai generációt általában minden érdekli, ami Magyarországon társadalmi, közéleti probléma. Filmek esetében is ez a magatartásuk, legalábbis a többségé. H. R. Apróhirdetések Eladó Orosházán, Csizmadia Sándor utca 49 számú ház, beköltözhetően. Fizetési kedvezménnyel. Körösladány, Dózsa György út, Ké- vésné, befejezetlen ház igényesnek is eladó. Ugyanott lebontásra két szoba, mellékhelyiséggel; és karambolozott Moszkvics is eladó. Gyakorlott betegápoló — lehetőleg férfi — nyugdíjas kerestetik beteg mellé, bentlakással. Levélben! ajánlatokat dr. Gáti Jenő orvos, Szarvas, címre. Minivizor 68. Huszonöt fordulós karácsonyi pályázat 2. rejtvényünk A CSILLAGOK FELÉ A ffét görög bölcs egyike csillagászattal is foglalkozott. Egyik este, az úton haladva, annyira belemerült a csillagok vizsgálatába, hogy beleesett egy árokba. — Hé! — kiáltott rá egy aggastyán, aki arra járt éppen —, miért akarod mindenáron megismerni azt, amit az ég rejteget, hiszen azt sem veszed észre, hogy a lábad előtt mi van? Kérdésünk: Ki volt a bölcs? j Csabacsűd belterületén eladó gyümöl- ' esős telek. Csabacsűd, Kossuth u. 6. 120 darab húsjellegű, 50—60 kg-os süldő húszforintos egységáron, étkezési epoka burgonya 150 Ft-ért eladó. Toldi Termelőszövetkezet, Nyírmár- i tonfalva. ' Eladó 2 darab törzskönyvezett, sárga j szőrű tacskó szuka, öreg és fiatal. Bé- ; késcsaba, Partizán utca 58. •E történelmi jegyzetet Nemes Dezső: „Az ellenforradalom hatalomra jutása és rémuralma Magyarországon” című könyvének, az 1914-es 17-es Tolnai Világlapok, valamint a korabeli és napjainkban megjelent különböző sajtók, sajtószolgálatok közleményeinek felhasználásával összeállította: Rocskár János 1 ötéves bő tejű kisfias tehén eladó. I Gyula, Henyei M. u. 34. Volt kőműves kisiparos elhelyezkedne vállalatnál, Gyulán, megegyezés alapján. „Rózsa” jeligére, gyulai hirdetőbe. Elhalt feleségem helyett élettársat keresek, 70 év körüli, egészséges, gyermektelen nők levelét várom, 76 éves, jó munkakedvvel, szeretetre, nyugodt öreg életre vágyom. Tsz-járadékos vagyok, házam van. Fényképes levelet „őszi rózsa” jeligére a békéscsabai lapkiadóba kérek. Mire számított? Kétségtelenül számíthatott az osztrák egyházi körök jó néhány magas rangú képviselőjére, akik sokat fáradoztak azon — mint korábban apjánál —, hogy az „apostoli korona” tündöklését helyreállítsák. Ezt igazolja az a tény is péildául, hogy amikor Habsburg Ottó ikerlányait 1954 őszén megkeresztelték Würtenbergben, a keresztelőre elment maga Pavlikovszki gráci hercegérsek is. A kis hercegnőket ausztriai folyó vizével keresztelték, s az érsek a következőket mondotta: „Mi, osztrákok kérjük az istent, hogy a császári család visszatérhessen Ausztriába”. Ennek megfelelően a po- ckingi anyakönyvbe az újszülöttek neve után az „Ausztria főhercegnője, Magyarország királyi hercegnője” megjegyzés került. Ottó emellett a Nyugat.-Né- metországban élő hajdani német arisztokrácia körében is gyűjtött befolyásos támogatókat, miután dúsgazdag német hercegkisasz- szonyt vett feleségül. Ennél is fontosabb volt természetesen a kulisszák mögötti támogatás, amelyet Allen Dulles, a Habs- burg-légió kudarcot vallott tervét is támogató amerikai kémfőnök nyújtott Ottónak. A pöckin- gi sárga falú kastélyt is Dulles személyes felkérésére ajánlotta fel Adenauer nyugatnémet kancellár a trónkövetelő számára. A történelem azonban megint közbeszólt: a hidegháború megenyhült és az enyhülés első jele az ausztriai megszálló csapatok kivonása, a független, semleges Osztrák Köztársaság megszületése volt. Az Osztrák Köztársaság alaptörvénye pedig csaknem szó szerint átvette a nevezetes 1919-es „második paragrafust”, amely hűségnyilatkozatot és a politikai tevékenységről való lemondást, ezen túlmenően pedig a parlament beleegyezését követelte. Ottónak új taktika után Gyula város belterületén három-négyszobás lakóházat hároméves bérletre vagy megvételre keres az Erdőfelügyelőség. Levélcím: GYULA, Erdőfelügyelőség, Megyeház u. 2. ______________ 1 í 3 6 f 8 3 U Vízszintes: 1. Lámpaláz. 6. Örökifjú «yönyörűséges nők a mohamedán paradicsomban. 7. Juttat-e régiesen. 8. üalfajta. 9. Kimondott betű. Függőleges: 1. Akiről az anekdota szól. 2. ...fürdő. 3. Érzékelj. 4. Sze- nélynévmás. 5. Fafajta. Beküldendő a függőleges 1. Karácsonyi rejtvényszelvény 2, 1968. november 19. A Körosvidéki Vízügyi Igazgatóság Gyula, Városház utca 26 szám megvételre ajánlja az alábbi típusú gépek alkatrészeit és anyagait: DT—54. vontató Sz. 100 vontató MiB. motor TM. 750. tip. (Hortobágyi) 250 cm3 Pannónia mkp. 125 cm3 Csepel mkp. Továbbá különböző típusú és méretű: Gördülő csapágyak Compresszió és olajgyűrűk Ékszíjak Vegyes anyagok Felvilágosítást ad: Anyaggazdálkodási Osztály. Telefon: Gyula, 240. kellett néznie és nem csoda, hogy az 1955. és 1960. közötti időszak Ottó trónkövetelésének legzavarosabb korszaka. Ottó taktikája ebben az időben egyszerűen az volt, hogy minden lehetőséget válogatás nélkül megragadott s aszerint vallotta magát osztráknak, magyarnak vagy éppen szudéta-né- metnek, ahogy a helyzet megkövetelte. így például 1956-ban a magyarországi ellenforradalom napjaiban az ő hangja is felhangzott a rádióban. Méghozzá éppen madridi mikrofonok előtt. És természetesen nemcsak azért, mert Franco rendszeré közel állt a Habsburg trónkövetelő szívéhez. Madrid volt emellett a székhelye annak a „nemzetközi dokumentációs központ” nevű társaságnak, amely voltaképpen az európai monarchists mozgalma csúcsszervének és fedőszervének a szerepét töltötte be. A központ élén Ottó állott és képviseltették magukat a legkülönbözőbb nemzetiségű nyugat-európai trónkövetelők is — élükön a spanyol Bourbonokkal. Tagja volt a szervezetnek egy sor nyugatnémet és osztrák politikus. így hát Ottó ..otthon” érezhette magát, amikor éppen Madridban szólalt meg és „magyar .honfitársaim” felkiáltással üdvözölte láthatatlan hallgatóságát, majd „az utolsónak megkoronázott magyar király fia és lelkes magyar hazafi” címet adományozta magának. Látnivaló, hogy Habsburg Ottó nemhogy osztrák hazafisá- gára. hanem még osztrák állam- polgárságára sem fektetett túlságosan nagy gondot, ha egykét. futó pillanatra másutt kínálkozott a zavarkeltés lehetősége. Ebben a zűrzavaros és új taktikát kereső korszakban is kiderült azonban, hogy Ottónak megvannak a maga támaszpontjai Ausztriában. Ugyanebben az esztendőben, 1956-ban ugyanis az alsó-ausztriai tartományi kormányzat székhazában Ottó helyi támogatóinak nyomására határozatot hoztak, amely a Habsburg trón- követelő osztrák állampolgárságának elismeréseképpen kimondotta. hogy Ottó általuk már ismert útlevélgyűjteményét egy osztrák útlevéllel Is gyarapítani kell. S hogy Bécsben is meg tudták mozgatni a Habsburgok a megfelelő támogatókat, azt jelezte, hogy az útlevelet ki is adták. Az ellenzék mindössze annyit tudott elérni. hogy Habsburg Ottó osztrák útlevelét — Ausztriára érvénytelenítették. Néhány nappal később az alsóausztriai tartományi kormányzat egy megbízottja átkelt a határon és sűrű hajlongások közepette 31 néhány esztendő után átnyújtotta gróf Degonfeldtnek, a titkárnak ura új osztrák útlevelét. Az útlevél tetején az egy- fejű sas és az Osztrák Köztársaság felirat volt olvasható — belsejében pedig különös felírás: „Érvényes a világ minden országába, kivéve Ausztriát.” Ismét egy „véletlen" Korábban említettük, hogy IV. Károly király is véletlenül jutott el Szombathelyre és véletlenül vadászgattak ott az akkori miniszterek. Hasonló helyzet állt elő fiánál, Ottónál is. Éspedig Münchenben. A legelőkelőbb müncheni szálloda legelőkelőbb lakosztálya volt a színhelye a Habsburg-komédia következő felvonásának. Ezt a felvonást ráadásul ezüst evőeszközök csörgése és párolgó erőleves illata kísérte. A szállodai szobába ugyanis az erőleves-evés kellős közepén lépett be Habsburg Ottó, akit az asztalfőn ülő, feltűnően ráncos arcú aggastyán kitörő örömmel, a jobbján helyet foglaló magas, testes-, szemüveges férfi pedig udvarias fej - hajtással üdvözölt. A leves mellől felpattanó öregúr nem volt más. mint Adenauer kancellár. Az udvarias, bár kissé kényszeredett főhajtás pedig Raab osztrák kancellár, a semlegesség őszinte híve volt elképzeléseit kénytelen elhelyezni az osztrák koalíciós politika oltárán. Akkor 1958-at írtak és Raab korirlányá- ra egyre jobban ránehezedett az osztrák néppárt monarchista befolyása alatt álló jobbszárnyának nyomása. Annikor Münchenben megtartották az eucharisztikus kongresszust és az utcákon a hívők ájtatosan - hajtottak fejet és térdet a templomi zászlók előtt — a kongresszus kulisszái mögött, a müncheni szállodában kemény politikai alku folyt. Máig sem lehet pontosan kideríteni a találkozás körülményeit. Annyi bizonyos, hogy Adenauer szállodai lakosztályába szigorúan zártkörű ebédre hívta meg Raab osztrák kancellárt, és amikor feltálalták a levest, váratlanul megjelent a ..véletlenül arra járó” Habsburg Ottó. Öccse, Róbert kísérete, ugyanaz, akinek társaságában 1945-ben átlopakodott az osztrák határon. Ez az ebédjelenet, amelynek pontos jelentőségét és lefolyását csakúgy. mint az egész Habsburg-törénetet valószínűleg csak a történetírók fogják kideríteni, már mutatta, hogy Adenauer beavatkozik a hatalomra éhes Habsburg-sarj és az Osztrák Köztársaság híveinek küzdelmébe. A beavatkozás ter- mésztesen nem volt véletlen. Az Adenauer által irányított nyugatnémet politika, akár már a „hideg Anschluss” módszeréhez folyamodva, hatalmas gazdasági hadállásokat és ezzel kapcsolatban tekintélyes politikai befolyást szerzett Ausztriának. Közismert volt a kapcsolat Adenauer pártja és az Oszrák Néppárt -iobhszárnyának politikusai között. Nem volt kétség, hogy Adenauer miért szervírozta az erőleves mellé Habsburg Ottót is. Leplezte magát, mint azoknak a politikai erőknek a „szürke” eminenciását, amelyek távolabbi célok és mindenekelőtt az osztrák semlegesség aláaknázása érdekében vissza akarják juttatni Habsburg Ottót Ausztriába. Adenauer ugyanis úgy tekintett a Habsburg trónkövetelő által képviselt „dunai föderáció” eszméire, mint a délkelet-európai népi demokráciák aláaknázásá- nak és megdöntésének egyik eszközére, a nyugatnémet re- vanspolitika, ú keleti előretörés:, a „Drang nach Osten” egyik fegyverére. A különös müncheni ebéd után gyorsan napvilágra került az új taktika. Ennek a taktikának a lényege volt, hogy Ottó ideiglenesen egy polgári puha kalap alá rejtette a koronát, s nem úgy lépett fel, mint trón- követelő, hanem, mint „egyszerű osztrák állampolgár”, aki bebocsátását kéri. 1961. május íl- én megtette a „második paragrafusban” megkövetelt hűség- nyilatkozatot. De az osztrák kormányban akkor a józan politikai erők voltak többségben. Mivel végső soron a kormánytól függ a törvény szerint, hogy őszintének és elfogadhatónak minősítse-e a nyilatkozatot — a kormány egy pillantást vetve Ottó pályafutására és nyilatkozataira, visszadobta a levelet. (Folytatjuk)