Békés Megyei Népújság, 1968. november (23. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-17 / 270. szám
Bonus István versei: Beszélgetés Nagy rajokban kószáltak a fecskék, Próbálgatták a szárnyuk mennyit ér, S a lapuló, néma tanyák fölött: Takarodó! kürtőit az őszi szél / Kezünkben a fürge szárvágókon Bágyadt mosollyal megjelent a Nap S hullott, hullott a kukoricaszár, Titánunk hosszú kéve-sor maradt. Meg-megálltunk és éreztük az ősz Belénk hatolt, szemünkben könyököl S ha nem szólunk: szivünkben bú terem És kicsurran, mint színig telt csöbör. Életemről csöpp meséket mondtam S míg fontolgatta paraszti fejed Kérdeztem: — Anti, a nagyvilágban Mi húzza-vonzza a te lelkedet? Mit tennél, ha vágyaid gyeplőjét Irányíthatnád bátran, szabadon? —- Eltűnődtél és lassú pillantással Végignéztél a barna ugaron. — Paraszt maradnék. És semmi kincsért El nem cserélném soha a tanyám; Esténként köcsög tej, béke ülne. Meg friss cipó a házam asztalán. S tavaszonként, amikor pitypangtól Tarkaszínű a fecskésparti rét: Hetyke, vidám ostor-pattintásra Oktatgatnám a kisfiam kezét.., Őszi fák alatt Hervadt lombok közt őszi szél lobog, De én egy nyári estre gondolok És ezer emlék jön felém, szalad: Körül-ölel egy pillanat alatt. Felém száll az a régi zeneszó: Jókedv ébresztő, bánat altató. És a szemed is mosolyog felém. A messzeségből visszahozlak én! Csillagok gyúlnak a fejünk felett, S a parkban újra ballagok veled; Vár a tóparti zajos kis csárda, Könyökölünk durva asztalára. Nézünk a suhanó táncosokra S egymás szemébe is néha, lopva. Muzsika szól, torkunk bortól ég: Kettőnknek ennyi öröm is elég. Havasi Gizella: ANYÁMNAK Hol vajúdás és szerelem furcsán ölelkeztek Mi ketten testvérek lettünk Felosztottad magad bennem s e jó mozdulatban Anyám újra ismétellek Törvény hogy utunk szétfutott A patak tengerbe simult gond-szelek hajtják éveit Édes tejed ízét számban jaj ritka-boldogan versbe-fúló szavak őrzik 1968. Iglói Sarolta: Reggel a porion Szikra pattan a nap-csiholt köveken. Talpad alatt a zöld borogatás megérteti — a kín lényege, hogy látomás. A kékbe érett nedves surrogás magában hord mérettelen, ésszel mért határt. A barnára mélyített, bársony levegőomlás ráébreszt, nem múlik el a mozgás. Bivalyok a pocsolyában Andódy Tibor írása Egy idős bácsi mesélte, hogy milyen furcsa dolgok ’ is történtek náluk, amikor megalakult a termelőszövetkezet. Sok volt a gond, a vesződség, keservesen születtek az eredmények, de az emberek a „jogaikból” semmit se engedtek. A gyűléseken elhatározták, hogy az ebédidő mindenkit megillet, olyankor senki sem köteles dolgozni. Amikor a központban a rádió hozzákezdett a hírekhez, az udvaron megszólalt a kisharang, amely immár nem klerikális célokat szolgált, hanem hét határnak adta tudtul, hogy leállhat a munka, kezdődhet a déli pihenő. Az alábbi történet arról szól, hogy milyen precízen betartották az emberek ezt a bűvös ebédszünetet. Géza, a fogatossá előléptetett kocsislegény, egy nyári délelőtt bivalyokkal fuvarozott. A második forduló végén, amikor üres szekérrel igyekezett a magtár felé, megállt a II. sz. Üzemegység központjában (az öreg Csetei sem gondolta volna, hogy roskadozó tanyája egyszer még Üzemegység központja lesz — természetesen, nagy betűkkel). Tíz óra tájt lehetett az idő, de már kutyá- nakvaló meleg volt. Mielőtt Géza az állatokat megkínálta volna vízzel, maga ivott a kútnál a vödörből, és ez lett a veszte. A két bivaly meglátta a kúttól nem messze levő kacsaúsztató gödröt, és us- gyi bele, szekerestül. A Jfci Gézáiknak majdnem oigányútra szaladt az ital, amikor észrevette, hogy a naáí^tar Oly nehézkesen mozgó barmok milyen fürgén iramodnak a víz fölé. Ott elterpeszkedtek a pocsolyás részen, és nógatásra sem voltak hajlandók megmozdulni. Pedig a Géza legény ugyancsak használta a botot, kipróbálta a legkacifántosabb káromkodásokat is, hiába. Közben a tanyából, meg innen-onnan, gyülekeztek az emberek bivalyt nézni. És természetesen jobbnál jobb tanácsokat is adtak, hogy csavarja a fülét, a farkát, nyomja mega szemét, dugjon erős paprikái a túlsó felébe, de volt olyan is, aki kijelentette: bármit csinál is, a bivalyok estiga vízben lesznek. Várja meg a naplementét, akkor kijönnek maguktól. Addig nem. A nagy sokadalomban megjelent a fogatos brigádvezető. ö is kipróbálta szakértelmét, de az a két fekete ördög az ő igyekezetét sem értékelte. Aztán Gézára támadt, majd az embereket szidta, hogy mit tátják a szájukat, miért nem segítenek. — Gyerünk, köteleket hozni! Géza, fogd ki az állatokat a járomból, kihúzzuk őket — intézkedett Lett erre nagy morgás, hogy ki fizeti ezt meg, miért nem vigyázott, akinek vigyázni kell, nekik a fogatos nem parancsol; de azért ellenszegülni senki sem mert A brigádvezető nagyvérű ember, nem érdemes kikezdeni vele. Géza kihúzta a járomszegeket, előkerült a kötél is. Hosszas tanakodás után hurkot kötöttek Kormosnak — a nagyobbik bivalynak — a szarvára és pányvára vették a két mellső lábát Megfogta a jó nép a kötelet, és vezényszóra húzni kezdték. A bivalynak megfeszült a nyaka, és szép lassan csúszott kifelé. Hanem aztán egy mélyedésbe húzták — valamikor, még a tanya építésekor ott vetették a válykot, azért voltak a gödrök —, ahonnan az atyaistennek se akart mozdulni. Nosza, elő a szekerekről a vendégoldallal, majd azokkal alányúlnak, megpróbálják kiemelni az átkozottat. Persze, Gézának jut a legpiszkosabb munka, de többen is nyakig sárosak. — Hórukk — mosthúzdmeg! — Hórukk — mosthúzdmeg! Lassan, nagyon lassan haladnak, minden centiméterért keményen meg kell dolgozni. Egy órája küszködtek, már majdnem a partra vonszolták a csúszós, sáros, hatalmas hústömeget, amikor a központban megszólalt a kisharang, mirt valaki elkdáltotta magát: — Emberek! Vissza a bivallyal, ebédidő van! És mindenki ott hagyott csapot-papot, még a nagy tekintélyű brigádvezető sem szólt semmit, mert ami jár, az jár. Nem merte megnyirbálni a tagság „szociális vívmányait". Így maradtak a bivalyok estig a sárban. Earíéky József emlékezete Nem tartozik azok közé, mesterség; mindjárt az ele- akik villámlás, mennydör- jén elveszti egyik perét, gés között robbannak be mert elismeri, hogy ellenfe- vagy korai, buja virágzásba lének, egy szegény özvegyszökkenve, dús gyümölcsök asszonynak van igaza. Erre ígéretével tűnnek fel író- principálisa az árvaszékhez dalmunkban. Hatvanhárom „küldi”: „Ott van szükség évet élt és ebből mindössze olyan emberre, aki az árvá- az utolsó nyolc jutott azok- kát és özvegyeket gyáméra az évekre, amikor jelen- lítja!”. Végül is közigazga- tős írásai könyv alakban is tási pályán helyezkedik el, megjelentek. és mint, aki többre hivatott, Hasonlóan nagy tehetségű hamarosan messze túllendül és igen sokfelé tevékeny ke- a >Jó hivatalnok”-ra sza- dő elődeihez, Heltai Gás- bott mércén. Szociális érpárhoz és Fáy Andráshoz, zületét több komoly ered- Bartóky írói nevét is oktató m^ny jelzi, így a falusi célzatú meséi, az ötvenhat népkönyvtárak berendezése éves korában, 1921-ben ki- és fejlesztése, gazdasági I adott Magyar fabulák ala- szakelőadások szervezése, pozták meg. Első, váratlan irodalmi 1865. november 27-én szü- sikerének édes íze az akta- letett Békéscsabán. Apja — csomók, paragrafusok vilá- jómódú földbirtokos — ko- Sábán még egyre kísérti, el- rai halála után Bartóky a lenillhatatlanul. Olykorgimnázium utolsó négy ősz- olykor még visszaoson a tályát Szarvason végezte »régi szeretőhöz”: a Békés- (ott, ahol közel félévszázad megyei Közlönyben megje- múlva a Szarvasi öregdiá- lenik néhány novellája kok sajtó alá rendezik, hogy 1887—91 között. Aztán el- Gyomán kinyomtathassák kapja az államgépezet kör- postumus kötetét, az Új forgása és ábiándjait ismét magyar fabulákat). Az érett- félreteszi, hihetetlen energi- ségi után Pesten jogot ta- áját, kiváló képességeit az nul, közben az irodalom egyre magasabbra ívelő iránti vonzalma a fiatal író- köztisztviselői pályának álnemzedék közelébe sodorja, dozza, akkor már a föld- Maga is próbálkozik az írás- művelésügy terén. 1910-ben sál, versekkel, prózával. Si- államtitkár lesz, reformot kernel. Az Ország-Világ el- reform után terjeszt elő a fogadja első elbeszélését, mezőgazdasági kultúra jobb Efeletti öröme azonban megszervezése és a mezőnem tart soká: a család vé- gazdásági munkásnépről va- tót emel. „Komoly pályára” ló szociális gondoskodás érszánták, nem írónak. El a dekében. Sok az irigye, sok főváros bűvköréből Nagy- a gát, az akadály, végül is váradra „száműzik”, ahol elfárad. 1917-ben nyugdí- akkor még minden csendes, jaztatásót kéri. A kört meg- Lantját engedelmesen lete- futotta. De csak az elsőt, 8 szí kezéből, ólmait hosszú a hosszabbat, a nehezebbet, időre eltemeti. A jogakadé- A vágyott, de lényegesen rö- mián tanul tovább, majd videbb még hátra van. És Pesten megszerzi jogtudori közben „elmúlt a nyár...” oklevelét. Ügyvédnek ké- Túl a delelőn, beteg szívvel, szül, de hamarosan rájön őszülő fejjel, mégis fiatalos hogy az nem neki való lelkesedéssel cserél tollat: rűsen összehúzott szemmel, jóságos szigorral figyelte az embereket és megírta — állatmeséit, a Magyar fabulákat. Beszéljenek, cselekedjenek az állatok és szolgáljanak nekünk erkölcsi tanulságul. A Magyar fabulákat meglepően gyors ütemben követi többi könyve, a novellák hosszú sora (őszi esték, Télben, Mécsvilág, Szivárvány, Jelenések, Piros rózsák, Semper idem, Forgács, Egyedül. Közben egy-két drámát is ír és egy könyvet gyermekek részére). Mintha tudná, hogy már rövid az idő. Talán ezért érezni írásain, hogy mosolya valami csendes fájdalom fátyolán sugárzik át, humora könnyek közt csillan. Fabuláival tűnt fel, a „de te fabula narratur”-példá- zatokkal, igazi területe És akkor, mint a napke- mégis a novella volt. Alakleti mese agyagkorsóból jat többnyire egyszerű, szabadult szelleme tör elő szürke emberek; megtépáz az emlékek gomolygó, szí- zott életük döntő problé- nes párája, évtizedek feszítő máit mintha velük élné át kívánkozása. hozzájuk hajló együttérzésÉrett, hivatott író. Az a sei. „Ott próbálta megfogni nyolc év, ami még hátra újra a műfajt, ahol valamivan az időből, nem hoz, kor Jókai és Mikszáth einem adhat változást, nin- hagyták...” — írja Schöpflin csenek izzó vagy ernyedő Aladár, és ez a „próbálko- szakaszai, nincsenek „kor- zás” igen jól sikerült. Az szakai”. Tüze nem csap a őszi estéket az Akadémia csillagokig, de tisztán, me- díjazta, az írót a Kisfaludy- legítően lobog, füst és ko- és a Petőfi-Társaság tagjai rom nélkül. Kiforrott egyen- közé választotta, letesség szabályozza. Ilyen Megfutotta a második lehetett a festészetben Jan kört is.. A vágyottat, a rö- Vermeer van Delft. „Nem videbbet. 1928. november 4- virágos tehetség. Inkább én halt meg. A Kisfaludy- gyümölcsös tehetség, az Társaságban megüresedett érett gyümölcsök ízével... Az székét Kosztolányi Dezső ősz gyermeke, a napsütéses foglalta el, a halott író kioktóberé” — mondja róla tűnő egyéniségének és műn- Kosztolányi Dezső. Már elég kásságának meleg méltatá- higgadt és nagyon bölcs sával: „Hite a gyöngédség volt ahhoz, hogy ne az in- volt, múzsája az irgalom”, dulat szavával bíráljon. De- Syposs Zoltán rendeletek, vótumok szerkesztése után visszatér az irodalomhoz. Már nincs, aki gátolja, egyedül talán csak ő maga. Kételyek bántják, tétovázik, mielőtt „színre lép”. Kontrollt kíván, garanciát, elismert irodalmi tekintélyek őszinte bírálatát. Tudja, hogy a valamikor elszórt írásai már nem jelentenek kontinuitást a közel harmincévi hallgatás után. „Még a legjobb név is megromlik, ha nem emlegetik” — vallja Horatius-szal. A közéletben jól csengő nevét sem akarja kiszolgáltatni esetleges kedvezőtlen irodalmi kritikának. Arany János „sóhajából” vett Senki Pál álnév alatt indul el újra és csak Schöpflin Aladár meg Beöthy 'Zsolt buzdítására lép felemelt sisakkal az olvasók elé.
