Békés Megyei Népújság, 1968. november (23. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-17 / 270. szám

1*68. november 17. [HtiuiiF: Vasárnai Habsburg-komédia sok szereplővel © évente 400 ezer diplomás szak­ember kerül ki és csaknem két­szer ennyi szakembert képeznek ki a szakközépiskolák. A csecsemő azonban növeke­mába öntötték s nemes hexa­meterbe tették. A Delfi-i jós­helynek nagy gazdasági jelentő­sége is volt, mivel azok, akik ide fordultak tanácsért, a jósla­tokért nagy pénzt fizettek. Py­thia már régesrég megszüntette jövedelmező tevékenységét, ám helyébe léptek más, kisebb-na- gyobb jövendőmondók és látno­kok. Nos, napjainkban is vannak látnokok és jósok, csak ritkán találnak célba, ötvenegy évvel ezelőtt a világ valamennyi ki- sebb-nagyobb jövendőmondója nagy buzgalommal ólomöntés­ből, kávézaccból, csillagokból, szentírásból, kártyából és ki tudja még miből jósolgattak. Felhasználták' a babona egész tárházát. Akkoriban ugyanis egy soha nem látott típusú új állam született, amely célul tűzte ki az igazság elvének megvalósítá­sát. Ez volt a Szovjet Szocialista Köztársaság, területileg a világ legnagyobb, lakosságát tekintve a világ harmadik állama. A XX. század Pythiál lázasan vizsgál­ták a különböző figurákat, ká- vézaccot stb., a Romanovok tör­ténetét és a tőzsdei árfolyamo­kat, az egyházi dogmatikát és a nap tevékenységét. A jövendő­mondók a Sámán-tánc révületé­ben kikiáltották jóslataikat s közben a közvéleményt egy las­sú, keringő álomba ringatták. A jóslat egyöntetű volt: az új szovjet rendszer ideiglenes je­lenség és hamarosan nyomban eltűnik. Előre beharangozták a Az eget ostromló Vosztok űr­hajó egyik példánya a kiállí­táson. dett és erősödött. A 30-as évek látnokai új szimbólumok lázas keresésére fogtak s a keresztes hadjáratba indultak ezzel a felkiáltással: Az agyagiábú ko­losszust ledöntjük és megsem­misítjük. Ám, a kolosszus kiáll­ta az ellenség szorítását és tal­pon maradt. A Szovjet Szocia­lista Köztársaságok Szövetsége ebben az évben ünnepelte fenn­állásának, függetlenségének 51. évfordulóját Jósolták, hogy a német hadse­reg nyomása alatt a szovjet rendszer gyorsan összeomlik. Jósolták, hogy 1941 a világtör­ténelem fordulópontja lesz. A szovjetek „mesterséges” birodal­ma összeomlik, Hitler győzni fog. Heil Hitler! Es a tények: tíz évre volt szükség a háború pusztításainak helyreállításához, a Szovjetunióban 1956-ban meg­kezdték a külföldi turisták fo­gadását is. Ö, ó, jövendőmondók! Mit té­vedtek s vajon mit tévedhet Ottó? És ami csodálatos, hogy ezt a jóslatot 1950-ben a hidegháború egyre fagyosabbá váló légköré­ben mondta el a trónváromá­nyos. Habsburg Ottó nyilván a háborútól várta annak betelje­sedését, amivel kapcsolatban 1945-ben a Kreid szállodából még hiába küldözgette pecsétes leveleit Trumannhoz, (Folytatjuk) Ottó jósol A történet következő epizód­jának színhelye a távoli Cara­cas, Venezuela fővárosa. Idő: 1950. Ottó, aki ekkor már kis udvartartásával a sárga falú pückingi villában telepedett le, állandóan úton volt. Előadáso­kat tartott a világ minden ré­szén, monarchista újságokat pénzelt és nyíltan hangoztatta, hogy nem adta fel terveit. Ezen a napon a legnagyobb venezue­lai szálloda mesterségesen hű­tött nagytermében újságírók kérdéseire válaszolgatott s en­nek során a már-már álmossá váló konferencia váratlanul fel­éledt. A legnagyobb nyugatné­met újságkonszernhez tartozó Die Welt tudósítója állt fel és a következőt kérdezte: „Hálásak vagyunk, hogy véleményét ily nyíltan kifejti. Utolsó kérdé­sünk, mik a távolabbi politikai terveit?” Ottó a következőket mondta: „Ha minden úgy alakul, ahogy én várom, Ausztria császáraként és Magyarország királyaként fo­gok uralkodni. Nézetem szerint a királyi házak aránylag rövid időn belül újból uralomra jut­nak Európában”. Egy-egy jóslatnál mindig meg kell, hogy álljunk egy szóra. Jó­magam kissé pesszimista és bi­zalmatlan természetű voltam mindig s ezért rendkívül tartóz­kodással fogadtam a jóslatokat. Még a meteorológiai központ prognózisai ban sincs teljes bi­— Ilyen az „atyuska” népe. Ezek az orosz parasztok, akiket e képen láthatunk, ékesen beszélnek róla, hogy milyen rettene­tes nyomorban volt a cár népe. Az arcukról lerí az éhség, ru­házatuk cafatokban lóg le róluk, s lábukat rongyokba csavar­ják. Ezekből kerültek ki a katonák, a forradalmi harcosok is. zalmam s ha mondjuk a rádió megnyugtat bennünket afelől, hogy holnap derült, napsütéses lesz az idő csapadék nélkül, olykor-olykor mégis már este előkészítem az esőkabátot. Mert hiszen minden megtörténhet. Egyébként nagyon sokszor kel­lett csalódni a jóslatokban. A jövendőmondás művészete u- gyanolyan ősi, mint amilyen csábító. A politikai jövendőmon­dás egyik legrégibb világköz­pontja, az antik Delfi volt. Az akkori idők államférfiai és had­vezérei odautaztak, hogy taná­csokat és útmutatást kérjenek. Pythia igen kétértelmű és zava­ros válaszokat adott a feltett kérdésekre. Válaszait aztán a templom papjai ésszerűbb for­monarchia helyreállítását és az új dinasztia megszületését. Az egyik ismert filozófus kijelen­tette: „ez a gigantikus csecse­mő lábbal előre született, súlyos angolkórban szenved és soha sem lesz képes járni.” Az 1917-as forradalom első napjaitól kezdve össznépi moz­galom indult a művelődésért. A társadalom segítségévéi az idős emberek milliói vették kezükbe az ábécé® könyvet. Valamivel később megnyíltak az úgyneve­zett munkásfakultások — a fel­nőttek középiskolái. Mintegy 11—12 év múlva a főiskolákon a hallgatók többsége már mun­kás- és paraszt származású volt. Ma már az ország főiskoláiról E történelmi jegyzetet Nemes Dezső: „Az ellenforradalom hatalomra jutása és rémuralma Magyarországon” című könyvének, az 1914-es 17-es Tolnai Világlapok, valamint a korabeli és napjainkban meg­jelent különböző sajtók, sajtószolgálatok köz­leményeinek felhasználásával összeállította: n — «_ ■ ,, _______________________Kocskar János Kalandorok tj postai díjak 1968. november 15-től Mint ismeretes, 1968. november 15-től új postai díjak léptek ér­vénybe. Lapunkban több alkalom­mal is szóltunk a postai díjszabá­sok módosulásáról, de nem a tel­LEVEL: Súlyra való tekintet nélkül, sima felületű; Belföldre szabványméretű; leragasztott borítékban. Mérete azonos a posta által árusított boríték méretével (114x163) mm. 1 cm-es eltérés megengedett Egyéb: 20-g-ig igényével. Olvasóink kí­vánságának teszünk eleget, ami­kor nagyobb részletességgel kö­zöljük a postai szolgáltatások ta­rifa-táblázatát. 1970. xn. 31-ig 1971. I. 1-től 250 g-lg 500 g-íg Levelezőlap: Képes levelezőlap: Nyomtatványlap: KÜLFÖLDBE: Csehszlovákia Bulgária, Jugoszlávia Lengyelország Német Dem. Közt. Szovjetunió Vietnami Dem. Közt. U— Ft Ív— « K- Ft £,— Ft Ft —,00 Ft —,40 Ft —.40 Ft 500 g-ig mint belföldre 1000 g-ig 4,— Ft 2000 g-ig 6,— Ft 30 g-lg belföldi d*j 40 g-lg 5,- Ft további 30 g-onként 2,-» Pl EGYÉB KÜLFÖLD: 30 g-lg 3,— Ft további 30 g-onként v- Ft KÜLFÖLDBE: levelezőlap, Csehszlovákia, Bulgária, Jugoszlá­via, Lengyelország, Német Demokratikus Köztársaság t Szovjetunió, vietnami Demokratikus Köztársaság. —,40 Ft Képes levelezőlap fent leírt országokba szintén *-,§0 Ft egyes külföld: Levelezőlap, képes levelezőlap a,— Ft Nyomtatvány és áruminta *• Hf —.00 Ft belföldre: 250 g-ig V» Ft 500 g-ig V- Ft * 1000 g-lg 3,—Ft 3000 g-lg 4,-* Ft külföldre: Áruminta: 500 g-ig adható fen Csehszlovákia: 2000 g-ig mint belföldre; 3000 g-lg 5,—■ Fi Bulgária, Jugoszlávia, Lengyelország, Német Demokratikus Köztársaság, Szovjetunió, vietnami Demokratikus Köz­társaság és egyéb »-alföld W g-4g 1,30 Ft további 50 g-onként —,60 Ft ajánlási díj: belföldre és Csehszlovákiába 3,— Ft Bulgária, Jugoszlávia, Lengyelország, Német Demok­ratikus Köztársaság, Szovjetunió, Vietnami Demokra­tikus Köztársaság és egyéb külföldre 4,— Ft Vakok Írása belföldre, külföldre 7 kg-ig díjmentes. CSOMAGOK belföldre: (Súlydíj) * kg-lg «■— « 10 kg-lg Ft 30 kg-lg 10,— Ft A terjedelmes (törékeny) csomag súlydíja 50 százalékkal több. A bérmentetlenül feladott csomag pótdija: U— Ft A csomag házhoz kézbesítési dija: UTALVÁNYOK belföldre: 3,— Ft 100 Ft-tg 2,— Ft 500 Ft-ig 3,— FI 1000 Ft-ig 4,— Ft 5000 Ft-ig 10,— Ft 10 000 Ft-ig 20,— Ft súlyú ajánlott levél dija és Ft 6,— Ft 2,— Ft 1,— Ft EBTEKLEVEL belföldre: azonos még biztositáti díj. Expressz díj: belföldre: külföldre: Tértivevény dija: Biztosítási díj belföldre: (1000,— Ft-ónként) Utánvételezés dija: 1 Ft-tal több, mint a megfelelő utalvány díj. TUDAKOZVANY díja: Fiók- és raktárbérlet: fiókbérlet negyedévi 10,— Ft csomagraktárbérlet negyedévi '00, Ft LÉGIPOSTÁI pótdijak-. levél, levelezőlap, postautalvány, ér­téklevél ((értékdoboz) után: a) európai forgalomban 10 g-onként b) Európán kívüli forgalomban 5 g-onként Nyomtatvány, áruminta, klscsomag, hírlap után 35 g-onként Európába —,60 Ft Afrikába 1,20 Ft Ázsiába 2,- Ft Amerikába 2,40 Ft Ausztráliába, Óceániába 5,-Ft Legkisebb dij: Ft TAVlBÖDlJAK belföldre: Szódíj: —.60 Ft A dísztáviratlapon kézbesítendő távirat dija (a cím, a számába nem számít be): az első 5 szó díja további 5 szavanként szavak 6,- Ft 3,— Ft Legalább 3 nappal a kézbesítés esedékessége előtt feladott (H ... -jelzésű) dísztávirat dija: az első 5 szó dija további 10 szavanként Dísztáviratlap dija: LX 3,— Ft, DT 5,— Ft TÁVBESZÉLŐ DIJAK belföldre: A helyi beszélgetés díja: A 3 perces távolsági beszélgetés dija: I. dfjövbén n. díjövben IIL díjövben 20—1 óra között díjmérséklés! rADIő—TELEVÍZIÓ előfizetési díjak: Rádió negyedévi Televízió havi 3,— Ft 3,— Ft 1,-0 Ft 4,50 Ft 9,— Ft 13,50 Ft 30,— Ft 50,-e Ft

Next

/
Thumbnails
Contents