Békés Megyei Népújság, 1968. október (23. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-20 / 247. szám

Könyvjelző A #»» // Af (/t-t&tgä o-sz Jékely-verset ' olvasni mindig különleges élményt jelent, s most, hogy egy egész kötet Jékely-költe- ményt tarthat kezében a versszerető olvasó, mél­tán lehet elégedett. Üj gyűjteményének anya­gát 3 nagyobb ciklusban rendezi el a költő. Az el­ső ciklus párizsi utazá­sainak lírai útinaplója. A francia táj és a francia szellem — főként Apolli- naira és Villon — szug- gesztív ihletéssel vezették Jékely Zoltán tollát, meg- örökíttetve a költővel az időnek és a szépségnek ta­lán soha vissza nem térő villanásait, varázslatos pil­lanatait, derűt, harmóniát biztonságot sugárzó mo­zaikjait. (Ütinapíó, Párizs kísért). Mennyivel zaklatottab- bak, nyugtalanabbak, fáj­dalmasabbak azonban a második ciklus versei. „Az ötödik x után” levő költő szeretné megfékezni a ro­hanó időt, az elsuhanó hó­napokat, az elvágtató na­pokat. Kiábrándultság és életszeretet, lehan^oltság és felfokozott vágyakozás mindenért, ami szép — ezek jellemzik a leg­jobban az Őrjöngő ősz da­rabjait, melyekben képek és árnyképek, lenyűgöző zeneiség és meghökkentő költői víziók keverednek egymással. (Vívódás, Ki­űzetés a paradicsomból) s ez a harsogó, fájdalmas fortissimo, a Verseink emléke soraiban enyhül a fájdalmat még szemléle­tesebben, emlékezetesebben kifejező sötét tónusú pia- nóvá. (Táltos volt. Most, midőn teljes árva let­tem...) A kötetben található Fe­jedelmi vendég c. vidám verses színmű kitűnő bizo­nyítéka annak, hogy meny­nyire mestere Jékely Zoltán ennek a műfajnak is, hogy mennyire szereti a humort, a játékos ötle­tességet. Baraté Rozália Szokolay Károly: Kívánság emléke Gyűrt lepedőmön fekve mozdulatlan, kórházi ágyon, még vérző gyomorral a grusevij szokot kívántam egyre, azt a hűvös moszkvai körteszörpöt, melyhez hasonlót egészségesen sem tudnék óhajtani az éjszakában. És azt képzeltem, hogy a liftes néni mesél, mesél, fiairól talán, - kik elmentek s nem tértek soha vissza, s aztán közben felragyogott a nap, mert reggel volt s boltíves ablakon színarany kupolákra szállt a fény, s én mintha ezt már sok-sok éve látnám, s száz éve társalognék oroszul, Tolsztoj lépne ki a múzeumából, és ő kínálna meg hús körteiével. Tóparti fák Demény Gyula felvétele NAGY VESZÉLY kör- — Nem hát, hanem, nyékezte Dörgőt, Gyömbér- hogy már holnap reggel, csugar bikáját. Félő volt, Hiszen, ha nevetni tetszik, hogy rádől a rozoga apa- úgy is jó. Csak tessék ne- állatistálló. Oly roggyant, kém egy írást adni, hogy máladozó, szellőtől is a kátéesz nem vállalja, megremegő volt az, hogy — Ilyet nem adhatok, Dörgő felelős gondozója, Kuvik bácsi, mert mon- az öreg Kuvik csak láb- dóm, hogy elvállaljuk, ujjhegyen mert somfordái- AZ ÖREG KUVIK ká- ni az állat körül. Pedig a romkodott magában s el­renovál tatás költségét min- tökélte: ha a szegény Dör- den évben betervezték, de gőnek vesznie kell, ő bi- a végén megfaragták a zony leissza magát a sárga pénzügyi tervet, s mindig földig. A kocsma feléme- Dörgő maradt ki. net, hirtelen megpillantotta Végül a múlt héten a a cipész ktsz cégtábláját, tanácshoz hívatták az öreg Kuvik megtorpant s benyi- Kuvikot. Az elnök tudat- tott. ta vele: most már végképp — Mivel szolgálhatunk? kezében van a renoválta- — kérdezte a műhelyfő- tási költség, menten in- nők. tézkedjék, hogy tatarozzák — A gyömbércsugari is- ki Dörgő hajlékát. tállót kellene kitatarozni. — Nagyon jól van, elnök — Akkor maga eltévedt, elvtárs — örvendezett Ku- bátyám. Mi ilyesmit nem vik —, megyek is a Va- vállalunk. lackaihoz. — De hátha mégis elvál­— Ez lehetetlen, Kuvik lalnák? — kérdezte nyo­bácsi. Az maszek. Csak matékosan Kuvik. állami vállalat vagy ká- — Ne maceráljon — mor- téesz jöhet szóba. gott bosszúsan a főnök. — Na te szegény Dörgő! — Tehát egészen biztos, — horkant fel az öreg. hogy a kátéesz nem vál­A kátéesz nem vállal fel lalja? ilyen piszlicsári munkákat. — Biztos, mint a halál! — Üj mechanizmus van, — akarja, ezt írásba is nem olyan finnyás már a adhatom! kátéesz — mondta az el- — Azt én ugyan nem nők. De ha végképp nem hiszem! — makacskodott megy, akkor kell egy írás, Kuvik. hogy a kátéesz nem vállal- A MŰHELYBELIEK ösz- ja, ennek határozottan szenéztek s elnevették ma- benne kell lennie. Ez eset- gukat. A főnök pedig fel­ben csinálhatja a Valac- kapott egy golyóstollat, a kai. fiókból előrántott egy cég­Kuvik a fiára bízta Dör- jelzéses levélpapírt s már gőt s átkarikázott a szom- írta is: „...kisipari terme- szédos nagyközségbe. Az lőszövetkezetünk nem vál- építőipari kátéesz elnöke lalja a gyömbércsugari bi- meghallgatta az öreget. kaistálló tatarozását. Dudás — Rendben van, megcsi- Mihály h. elnök”, náljuk — mondotta s be- — Még tán egy bélyeg­lenézett egy nagy könyv- ző is kerülne rája... — be. — 1970-ben átadjuk az szólt Kuvik. istállót. — Hogyne Itt van. — Tréfálni tetszik? — Kuvik Antal eltette az hüledezett Kuvik. — 1970- írást, elköszönt s a mű­ben? helyajtón kívül nagyot só­— Csak nem gondolta, hajtott: hogy még az idén elkezd- — Most már talán meg- jük? — így az elnök. menekülsz, Dörgő! H. J. p öntban fél nyolckor Valaki elindul a Hivatalba. Az utcán menve eszébe jut éjszakai bolond ál­ma. Azt álmodta ugyanis, hogy a temető árkában a kis Senkivel siklót fogdosnak. Aztán minden különösebb/ átmenet nélkül egy vonaton találta magát. Különös vonat volt. Minden üléshez egy-egy kormánykerék tair_ tozott, s minden utas kénye-kedve szerint kormányoz­ta a vonatot. Így az aztán tarlókon, vetéseken keresz­tül száguldott össze-vissza, akár valami megvadult mitológiai szörny. Neki nem jutott ülés, sem kormány- kerék, ezért kiabálni kezdett, hogy adjanak néki is egy kormánykereket. Erre a kis Senki felállt, átadta neki a helyét. Ö megragadta a kormánykereket, s rá­kiáltott a többiekre, hogy most már hagyják abba a kormányzást, mert ezután már csak ő fog egyedül kormányozni. Ügy is lett, s a vonat egyszerre gyönyö­rűen visszatért egyenes pályájára. Milyen szép lett volna így tovább ez az álom, de hirtelen egykori iskolájában találta magát. Reggel volt, még éppen csak hogy elmúlt- fél nyolc, s ő szokása szerint házi feladatért udvarolt a kis Senkinek. A kis Senki oda is adta neki, de azért csak megjegyezte:— Hát még ezt sem tudtad megcsinálni, te tökfej ? p rre a kegyetlen megjegyzésre éppen odaért a Hi­vatalba. Megitta a feketéjét, aztán megigazítot­ta nyakkendőjét, és tisztelegni ment a Fővalakihez. A Fővalakinek éppen sok dolga volt, s csak futólag hall­gatta meg Valakit, aki „a levezetendő értekezleten el­mondandó” javaslatát ismertette vele. Egy nagyon ked­ves mosollyal elbocsátotta, s most már egészen maga­biztosan nézett az értekezlet elé, amelyre hetek óta készült. Elfelejtette a kínos éjszakai álmot is. Egészen fo­lyékonyan olvasta fel az anyagot, amelyet a miniszté­Sass Ervin: HÉT TÖREDÉK 1. mire gondolsz ha zúg a szél vihar készül egyszer elér ha nem lesz több magyarázat csak dicséret vagy gyalázat mire gondolsz ha zúg a szél fák hajlanak hej mind kevély s lenn a mélyben jajjal támad sikoltása a halálnak 2. ne sírj nevess rá se vess az élet csak húsleves kanalazd be ügyesen optimizmus szüntelen harmónia majd csak lesz ez az élet csuda fess 3. csak hinni csak hinni végtelen az emberben a jó megterem 4. az ég sápadt kékje az éjszaka tus-tavában lassan elmerül s az emberarcot nem formázó felhők eltakarják az első csillagot 5. szemed engem meg ne lásson az életem földbe ásom 6. pajtás te drága fiú nyújtsd a kezed férfikéz ez sokat megért pajtás az életért de gőgös királyokért soha 7. és egyszer ha majd eljön az idő bronztálcán szőlőt kínál nekünk az anyám ki nyugszik régen sose bánd hát vége friss a szőlő és örök az emlékezés riumból kapott, s mikor ezzel végzett, felemelte bal keze mutatóujját, és a hangját is: — S most lenne egy nagyon fontos javaslatom, Kar­társak! Hosszú megfigyeléseim alapján megállapítha­tom, hogy a szálláshelyek lepedői körül baj van. Talán önök is megfigyelték már, hogy a takarítónők bűnös felelőtlensége következtében a lepedőknek mindig a pecsétes oldala van felül. Mi következik ebből? A le­pedők pecsételetlen oldala nem kopik arányosan a pe­csételt oldalukkal. Márpedig ez így nem mehet tovább. Az ilyen aránytalanságokat nem tűrhetjük! Azt javas­lom, ellenőrizzék ezután naponta, hogy arányos-e a lepedők pecsétes és pecsételetlen oldalának használa­ta! „Egyik héten felül, másik héten alul!” — ez legyen mától kezdve a jelszó! javaslatot élénk derű és gyér vita követte, de azért elfogadták, hiszen jól néznénk ki, ha Va­laki javaslatát csak úgy ukmukfuk elvetnék. Ahogy az utcán a kocsija felé megy, s fütyürészve lóbálja a siuszkulcsot, éppen Senkivel találkozik. Egészen hidegen köszönti, nem is tudja pedig, hogy miért. De most már határozottan érzi, hogy haragszik is rá egy kicsit. Aztán elegánsan bebújik a kocsijába. Kesztyűs keze a kormánykeréken, s amíg berreg az ön­indító, a kis Senkire gondol: — Nagy tökfej lehet! Még mindig nem vitte sem­mire ... Filadelfi Mihály: TÖKFEJ

Next

/
Thumbnails
Contents