Békés Megyei Népújság, 1968. október (23. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-18 / 245. szám
líiöS. október 18. 5 Péntek Kincs még itt a Kánaán Meghökkentő és elgondolkoztató ellentmondások bukkannak fel a fejlődés folyamán. Többek között a háztáji árutermelésben is. Sokan elemezték már ezt az utóbbi években és többféle végkövetkeztetésre jutottak. Egyesek azt állapították meg, hogy a háztáji árutermelés csökkenésének legfőbb magyarázata a jólét növekedése. Vagyis egyenes arányban van ez azzal, hogy amint a szövetkezeti gazdák eljutnak az új több szobás, fürdőszobás lakóház felépítéséig, korszerű berendezéséig, szabad idejüket szívesebben töltik pihenéssel, szórakozással, mint a nem kis fáradságot, gondot igénylő háztáji árutermeléssel. Egy más irányú végkövetkeztetésre jutók nem tagadják ezeket a tényeket, de csupán tendenciának nevezik, ami majd csak évek múltán válik általá nosnak nevezhetővé. Érvük is nehezen cáfolható. Azt mondják: igaz ugyan, hogy a szövetkezeti gazdák nagy tömege jutott máiéi a megelégedésnek arra a pontjára, amikor korszerűen kialakított, berendezett lakása, nem ritkán gépkocsi, s nem kis tartalékok birtokában azt kérdezik: „Minek győzködjek még idehaza is”. Ám a növekvő, serdülő, családalapításhoz közeledő gyermekeik igényeit is igyekszenek a lehető legteljesebben kielégíteni a háztáji árutermelésből származó kiegészítő jövedelemmel. Ezt az igyekezetei az árutermeléshez, vagyis az állattartáshoz, neveléshez, hizlaláshoz szükséges takarmányhiány is gátolja. Meg az is, hogy idejük nagy részét lefoglalja a közös gazdálkodás. Ennek a megcáfolatlannak látszó érvnek a hatására egész apparátusok tűzték célul a háztáji árutermelés növelését teljes energiával, és kifogyhatatlan ötletekkel. Megalakultak a háztáji bizottságok. Ezek aktív szervező munkája nyomán gyűlt a háztáji gazdaságokban a szálas és az abraktakarmány, Több helyütt annyira, hogy az utóbbiból évente többet adtak el a saját és több szomszédos közös gazdaságnak. Ez egyszerre jó is, rossz is. Jó azért, mert a közös gazdaságoknak nem kell kilincselniük más vidékeken vagy központi készletet képező abrakért. Rossz azért, mert az eladott abrakból nem lesz háztáji áru. „Nincs időnk háztáji árutermelésre” — mondogatták többen is. Erre megszületett az a kezdeményezés, hogy a szövetkezeti gazdák a háztájiban nevelt, hizlalt ál! latokért, amennyiben azt a kő zös gazdaság útján értékesítik, részesüljenek munkaegység jóváírásban. Ám a háztáji árutermelés mindezek ellenére sem növekedett, hanem inkább csökkent. Az idén hazánk háztáji gazdaságai ban háromezerrel tartottak kevesebb anyakocát, mint egy évvel korábban. Ebből ezer darab csökkenés Békés megyében volt. Vágómarhából ez évben 33 ez rét várt a népgazdaság Békés megyéből. Ezzel szemben 41 ezer 231-re kötöttek szerződést. Igaz, hogy a tsz-ek tehénállománya csak négyszázzal nőtt, azonban vásároltak hizlalni való szarvas- marhát — a háztáji gazdaságok ból. Még csak azzal sem vigasz talódhatunk, hogy a baromfine velés javára csökkent a háztáj sertés- és tehénállomány. Nem mert az eddigi felmérés szerint ez évre a várt 1105 vagon helyett csak 916 vagon árubaromfira kötöttek szerződést megyénk közös és háztáji gazdaságaiban. Egyszóval csökken ez is, az is, mintha már itt volna a Kánaán, s ezért csak keveseknek kellene most már nagyobb erőfeszítéssel dolgozniuk. Pedig ahogyan a költő mondja, a Kánaán elérkezéséig még küszködni kell. Nem érkezett még el az az idő, amikor többen is kijelenthetik: „Csak annyival bajlódom, amennyi a családom szükséglete.” Nem, mert hazánk értékesíthető legfőbb kincse, nemzeti vagyona csak ipari és mezőgazda- sági termék. Ezek képezik legfontosabb fizetési eszközünket is a nemzetközi piacon. Ezekért kapjuk cserébe az iparnak szükséges nyersanyagokat, a mező- gazdaságnak szükséges gépi felszereléseket, kémiai alapanyagokat, a családi házak építéséhez nélkülözhetetlen fűrészárukat, de a mind többek által óhajtott és igényelt személygépkocsikat is. Mindezek beszerzését nehezítik meg azok, akik idő előtt a Kánaánban érzik magukat, s csupán kényelemszeretetből lemondanak a nélkülözhetetlen háztáji árutermelésről. Kukk Imre PERDÜL A SZOKNVA A Balassi együttessel Romániában A CSERNA VÖLGYE. Utolsó nap. Az utolsó napnak mindig és mindenütt sajátos hangulata non. A csoport teljes létszámmal autóbuszra szállt és kirándulni indult. Irány: Herkulesfürdő. Régi, hatalmas házak, de épül már a két új szálloda, az eddig is nagy hírnevet szerzett gyógyvíz üdülövárosában. Körben va- lószinűtlenül magas és meredek sziklacsúcsok, lent a mélyben a Cserna folyik sietősen. A városka nyugodt, tempóson ballag az idő, s nekünk mindössze két óra állt rendelkezésünkre, hogy ismerkedjünk a híres Császár-fürdővel. Aztán újra felberregett az autóbusz motorja. Orsóvá közelében jártunk és kitárulkozott előttünk a Duna. Hatalmas és méltóságos volt, de ahogy folyását követve egyre lejjebb haladtunk, futása meggyorsult, szinte félelmetesnek látszott a Vaskapu közrezárta szorosban. — Ott lent — mutatott állandó kísérőnk, idegenvezetőnk és tolmácsunk: Tanase Ion, a művelődési ház igazgatója — épül az erőmű... Az emberek most a folyómederben dolgoznak, s föntről nézve egészen picinek látszott minden. Kábultan szálltunk fel újból az autóbuszra és indultunk haza. Az ablakon át még láttuk karcsú mecsetjével, várszerűen vastag falaival a messziről is titokzatos Ada Kaleh szigetet. Két év múlva víz borítja majd. Vajon mi történik a mecsettel? TRALLALA. Aki közelebbről ismeri a Balassistákat, tudja, mit jelent a trallala. így kezdődik az együttes „csatakiáltása”, amely mindenkor és mindenhol felhangzott, amikor csak alkalom kínálkozott rá. Pohárköszöntő vacsora előtt: trallala. Nem kilenckor, hanem tízkor lesz az ébresztő: trallala. Danó János segédprímás barátságot kötött a temesvári együttes zenekarvezetőjével, Odrobot- tal: trallala. Búcsúzás a szereplések színhelyétől Detán, Buziá- son, Gataján: trallala... A trallalát egyébként, a kívülálló számára szinte megtanulhatatlan kézmozgás kíséri és persze a ritmust adó, ütemes taps. BÜCSŰ. DIPLOMÁVAL. Utolsó este. A temesvári diákklub éttermében búcsúztunk vendéglátóinktól. Jelen volt a Végh Andort és Babák Györgyöt fogadják Detán a község vezetői. Temes megyei pártbizottság pro. paganda osztályának vezetője is, Cesar Aproetesei, a művelődési bizottság elnöke láthatóan nehezen formálja az utolsó szavakat. — Három kívánságom volt, amikor Önök Békéscsabáról Temesvárra jöttek. Érezzék olyan jól magukat, mint a mi együttesünk érezte magát Békéscsabán, szerepeljenek sikerrel az előadásokon, s a két együttes cserelátogatása erősítse tovább kulturális kapcsolatunkat: Örülök, hogy mindhárom kívánságom teljesült, és ezért köszönet jár mindenkinek, aki részt vállalt a cserelátogatás lebonyolításában. Külön öröm, hogy a Békés megyei Művelődési Ház Balassi együttesében ilyen nagyszerű táncosokat, énekeseket, zenészeket ismerhettünk meg. A meleg szavakra Babák György, a magyar delegáció vezetője válaszolt, majd szót kért és szót kapott mindenki, aki az „utolsó szó jogán” búcsúzni akart. Az ajándékok kölcsönös átadása után, a már Üjszentes- ről ismert zenekar szórakoztatta a népes társaságot, köztük a Magyarországon járt temesvári együttes tagjait is, akik szintén búcsúztak a Balassitól. Vendéglátóink figyelmességét dicséri, hogy a magyar csoport minden tagja egy szabályos, aláírásokkal és pecséttel ellátott diplomát kapott. Ha jelképesen is, de ezzel az együttes „diplomás” lett; a tánc, az ének, a folklór szeretetének és művelőjének diplomása. Fogadóórák a megyei tanácsnál A z ablak előtt hajladozó fiatal nyárfák levele még alig sárgul, a hűvös hónapok után — enyhe vigaszul — hosszúra nyúlt idén az idős asszonyok nyara. A napsütés azonban már nem az igazi, csak így, üvegen keresztül van ereje. Az utcán járók elbírják a felöltőt is. Bent a teremben 30 idős asszony hallgatja az üde kislányhangokat, őket köszönti az úttörők a Az ünnep rontó A soron következő fogadóórákat Csepregi Pál a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnök- kórusa és rájuk vár helyettese tartja október 19-én, szomszéd szobában a vi- szombaton délelőtt 9 órától 12 r^g, sütemény. Néhá- óráig a hivatali helyiségében, Bé- nFan mégis sírnak. A késcsabán, Felsőkörös sor, Iroda- boldog meghatottságtól? ház. Társasüdülő lakrész Balatonfenyve- sen 1970-re beköltözhetően előjegyezhető. 2. sz. Ügyvédi Munkaközösség Pécs, Kossuth u. 22. Telefon: 23—13. Ügyintéző: dr. Angyal Ferenc. 53836 Igen. Attól is. De ennek a sovány, barna ruhás asszonynak, tőlem jobbra, csak fájdalom van az arcán, ölébe ejtett keze maga a lemondás. Tőle i tudom, hogy ha üde gyermekarcot lát, akkor I mindig az unokájára i kell gondolnia, akivel — bár szintén Békéscsabán él — évek óta nem talál- . kozhat. De nem találko- \ zott hosszú ideje a fiával sem a 77 éves özvegy. — Ünneprontó vagyok, hogy éppen ezen a kedves délutánon teregetem ki magának az életemet, de mit csináljak, ha egyszer jól esik elmondani. Nem azért sorolom ám, hogy név szerint megírja és keresse az igazamat. Isten őrizz! Nem akarok én ártani a fiamnak. Még akkor sem, ha nem szeret hallani se rólam. T/ öröskeresztes karszalagot viselő asz- szonyok telepednek az idősek asztalához. Mozdulatuk, mosolyuk, a szíves szó, ahogy kínálnak, megannyi jelkép. A kollektív törődés jelképe. Az építőipari vállalat szinte ingyen adta oda ezt az épületet a napközi otthon céljára, a reggeltől estig tartó pihenésért, ebédért, csak azok fizetnek valamicskét, akiknek a nyugdíja meghaladja a 400 forintot. A többiek ingyen kapják a kályha és a közös melegét. Nagy dolog ez. Ki vitathatja? A barna ruhás szikár asszony is tudja. Talán még jobban is, mint mások. Az ünnepen mégiscsak panaszkodni tud. A fiára, akit 32 éves koráig gondozott, sőt ott tartott évekig a szoba-konyhás lakásában még azután is, miután megnősült. — Kihúzódtam a konyhába. Nem akartam én zavarni őket, dehogy akartam. De azért jól esett volna, ha legalább néha behívnak televíziót nézni és velük együtt fogyaszthatom el az ennivalót. Persze még úgy is jobb volt a sorsom, mint most. Amikor lakást kaptak, otthagytak. Akár hiszi,' akár nem, perelnem kellett a saját gyermekemet, hogy adjon legalább annyi pénzt havonta, amennyi a lét- fenntartásomhoz kell. A per óta teljesen megtagadtak. Az unokámnak azt tanították, hogy én nem vagyok nagymama, csak egy vénasszony. A kad a békéscsabai napközi otthon idős lakói közül olyan, aki a háborúban elvesztette az egész családját. Mások férj és gyerek nélkül, félig nyomorékon élik le az egész életüket. Legmagányosabb .mind között mégis ez a barna ruhás asszony. Neki az úttörők kórusa, a társaság, a virág az ajándékzsebkendő is édeskevés. Társadalmunk minden humánuma, áldozatkészsége sem tudja pótolni azt, amit megtagad tőle egy negy- venegynéhány éves, munkahelyén szorgalmas, barátságos, családját szerető embernek ismert lakatos. B. D. (Fotó: Bódis) HAZAFELÉ. Előttünk fürge mikrobusz mutatja az utat. Hazafelé robogtunk, kicsit fáradtan, de élményekkel gazdagodva. Rövid séta a történelmi emlékekben gazdag Aradon, egy pillantás a nagyváradi Ady Múzeumban, látogatás a nagyszalontai Csonka-torony Arany János Emlékmúzeumában. Határállomás. Kézfogások, baráti ölelések. Immár véglegesen, de a viszontlátás reményében. A sorompón túl Piiski Gábort, a Művelődési Ház igazgatóját, aki az együttes elé jött, óriási ovációval köszöntöttük. Felhangzott a Balassi-szignál: a trallala... Ki mire emlékezik vissza szívesen? Az élmények színes forgatagából még nehéz kiemelni a hosszú évek után is maradandót. BABÁK GYÖRGY: Már jártam külföldön az együttessel, de ez a mostani siker minden eddigit fölülmúlt. Megnyugtató és örvendetes volt, hogy vendéglátóink gondoskodása jóvoltából a legkedvezőbb benyomásokat szerezhettük. A látogatás során kialakult személyes kapcsolatok biztosítékul szolgálnak a további kulturális cserékre. VÉGH ANDOR: A romániai látogatás sikerének egyik bizonyítéka, hogy a közeljövőben egy háromtagú kulturális delegáció utazik majd Békéscsabára Temesvárról... Egyébként csodáltam az együttes tagjait, hogyan bírták erővel napról napra a megerőltető szereplést és az utazást. SZEMENKÁR MÁTYÁS: Temesvár szép város és a közönség reagálása alapján meg kell mondanom, hogy az ottani emberek értenek a népzenéhez és a tánchoz, szeretik a folklórt. Kellemes érzésekkel emlékszem vissza a temesvári városi tanács nagy műveltségű elnökére, Leonyida Tamásra, aki a hivatalos látogatás után néhányunknak saját kocsiján mutatta meg a várost. GÉCS JENŐ: A felkészülés nem volt zavartalan, néhány régi táncosunkat kellett rövid idő alatt helyettesíteni. A Temes megyei szereplés-sorozat minden egyes bemutatója azt bizonyította, hogy az új tagok beleilleszkedtek az együttesbe. ANDÓ MIHÁLY: Sokat és-sok helyen énekeltem már, de a temesvári operabeli fellépés életem legnagyobb élménye volt. Rácz Erzsinek utolsó fellépése volt a temesvári. Utoljára tán- • colt együtt a lányokkal, fiúkkal; a hírek szerint nem sokkal a hazaérkezés után férjhez ment. Román Laci pedig — ilyen fiatalembereknél ez még megbocsátható — egy temesvári kislányra emlékezik vissza legszívesebben. A Művelődési Ház előtt fékezett az Ikarus. Hazaérkeztünk. Tizenegy nap után, nyolc fellépés után, új élményeket, sikereket, barátokat szerezve. Búcsúzóul még egyszer felhangzott a trallala... Brackó István
