Békés Megyei Népújság, 1968. október (23. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-18 / 245. szám
Világ proletárjai egyesüljetek! A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA NÉPÚJSÁG 1968. OKTÓBER 18., PÉNTEK Ara 80 fillér XXIII. ÉVFOLYAM, 245. SZÁM Olyan közlekedési koneepeiót kell kialakítani, amely megfelel a mai modern követelményeknek Az országgyűlés csütörtöki ülése Csütörtökön délelőtt 10 órakor folytatta tanácskozását az országgyűlés. A plenáris ülésen részt vett Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Fock Jenő, a Forradalmi Munkás- Paraszt Kormány elnöke, továbbá Apró Antal, Biszku Béla, Gáspár Sándor, Kállai Gyula, Komócsin Zoltán, Nyers Rezső, az MSZMP PB tagjai, valamint a Politikai Bizottság póttagjai, a Központi Bizottság titkárai és a kormány tagjai. A diplomáciai páholyokban a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője foglalt helyet. Az ülést az elnöklő Kállai Gyula nyitotta meg. Bejelentette, hogy napirend szerint Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke válaszol a kormánybeszámolóval kapcsolatban szerdán elhangzott felszólalásokra. Ezután az elnöklő Kállai Gyula javasolta: az országgyűlés vegye tudomásul, erősítse meg a kormány beszámolóját, valamint a Minisztertanács elnökének a felszólalásokra adott válaszát. Az országgyűlés egyhangúan elfogadta az elnök javaslatát. Ezután Kállai Gyula bejelentette, hogy napirend szerint következik a vasutakról szóló törvényjavaslat és a magyar közlekedéspolitika fejlesztési koncepciójának vitája. Indítványára az országgyűlés úgy határozott, hogy mivel a két téma szorosan összefügg, azokat együtt tárgyalja. Dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter emelkedett szólásra, aki expozéjában beterjesztette a törvényjavaslatot és a közlekedéspolitika fejlesztési koncepcióját. Dr. Csanádi György beszéde Dr. Csanádi György Közlekedés- és Postaügyi miniszter a kormány nevében terjesztette az országgyűlés elé a magyar közlekedéspolitika fejlesztési koncepcióját és a vasúti törvényjavaslatot. Elmondotta, hogy noha a magyar törvényhozás és jogalkotás sokszor foglalkozott a közlekedés problémáival, átfogó közlekedés- politikai koncepciót utoljára 120 évvel ezelőtt tárgyalt. Az 1848- ban alkotott 30. törvénycikk közlekedésügyünk fejlődésében hosszú ideig meghatározó szerepet játszott — Az eltelt több mint egy évszázad folyamán nemcsak a társadalmi forma, a nemzetközi erőviszonyok, az ország politikai és gazdasági környezete változott meg, hanem a közlekedés eszközei és módjai is lényegesen módosultak. Mérlegre kell tehát tennünk a múlt örökségét és olyan új közlekedéspolitikai koncepciót kell kialakítanunk, amely megfelel a mai modern követelményeknek, és viszonylag hosszabb időre megszabja a fejlődés útját. A miniszter utalt arra, hogy a közúti járművek elterjedésével új lehetőségek nyíltak a közlekedés korszerűsítésére, gyorsítására. Ehhez modern úthálózatot kell építeni, s új alapokra kell helyezni a vasúti és a közúti közlekedés együttműködését. A vasút helyett ma már sok mindent kifizetőbb közúton szállítanak. Az átállás azonban sok nehézséggel jár. A szocialista tervgazdaság keretei között nekünk módunk van arra, hogy kellő előrelátással, az ország szükségleteinek és teherbíró képességének figyelembe vételével, a lakosság érdekeit messzemenően szem előtt tartva jussunk el az új, korszerű közlekedési rendszerhez. Közlekedésünkben 1961—64 között már egyre inkább állandósult a kapacitáshiány, s csak a legutóbbi esztendőkben jutottunk a fejlesztésben odáig, hogy ma már általában eleget tudunk tenni feladatainknak. A miniszter ezután több példával illusztrálta azokat az erőfeszítéseket. amelyeket az ország a közlekedés fejlesztése érdekében tett. Jelentősen előrehaladt a vasút-rekonstrukció, a villamosított vonalak hossza ma már megs ma már eléri a 150 000-et. Ezenkívül félmillió motorkerékpár közlekedik az országban. Rohamo. san nőtt az autóbuszok és a teherautók száma is. A rendszeres autóbuszjáratok jelenleg 2600 települést szolgálnak ki, az autóbuszhálózat hossza pedig 20 000 kilométer fölé emelkedett, tehát kétszer olyan hosszú, mint vasúthálózatunk. A közelmúltban megvalósított egységes darabárufuvarozási rendszer eredményeként 3400 települést kapcsoltunk be a menetrendszerű darabáruszállításba. — Légijárataink útjának hosz- sza 1960 óta megkétszereződött, és elérte a 28 000 kilométert, miközben légikapcsolataink a világ minden része felé kiépültek. — Mind a teljesítmény, mind a műszaki feszültség szempontjából jelentősen fejlődött a belvízi hajó. Öttusacsapatunk aranyérmes Balczó és Kamuti Jenő dr. ezüstérmes — Tóthné Kovács Annamária, Bakos Károly, Kulcsár Gergely bronzérmet szerzett Mexikóban Balczó András Kulcsár Gergely A XIX. Nyári Olimpiai Játékok i ti Jenő ezüstérmes, nagy volt az negyedik napján egész sor pom- öröm a magyar táborban, amipás eredményt értek el sporto- kor hideg zuhanyként hatott a lóink- hír: az olimpiai szabályok értelKamuti Jenő dr. v ezüstérmet mében a helyezést találátarány szerzett tőrvívásban, váltósúlyban Bakos Károly, gerelyhajításban nem dönti el — ez az első három helyre vonatkozik — és újra kelZáhonytól Hegyeshalomig ma már összefüggő villamosított hálózaton bonyolódik le a forgalom. 1960 óta több mint 300 új villamos és Diesel-mozdonyt, csaknem 24 000 vasúti teherkocsit és majdnem 1700 személykocsit helyeztek üzembe. Ennek eredményeként a vasútnál a vontatás 60 százalékát ma már villamos és Diesel-mozdonyok végzik. A legfontosabb vonalak a korszerű, úgynevezett hézag nélküli felépítmény hossza már megközelíti a 3000 kilométert. A hálózat mintegy 30 százaléka nagy teherbírású. A forgalom 70 százaléka már ezeken a korszerű vonalakon bonyolódik le. Az országos közúti hálózat korszerűsítésének ütemét is számottevően sikerült gyorsítani. Az 1950-ben még hiányzott bekötő utaknak a fele megépült. Majdnem 5000 kilométer hosszú pormentes utat építettünk. 1960-ban az aszfaltburkolatú utak aránya még csak 20 százalék volt, ma már 12 000 kilométeres hosszával eléri a 40 százalékot. Megkezdtük az ország első autópályáinak, az M 1-es és az M 7-es utaknak az építését is. Ily módon az országos úthálózatnak több mint 80 százaléka ma már pormentes, illetve portalanított. 1960 óta a személyautók száma vid idő alatt 5:0-ra kikapott. A közásunk, valamint a duna—tengeri I vetkező fordulóban sikerült javí- hajózásunk — mutatótt rá a mi-I tani. (Folytatás a 2. oldalon.) I Ez annyit jelentett, hogy KamuII tavalyinál kevesebb a munkára alkalmas nap, a teljesítmény mégis majdnem aznnns Az utóbbi 'két hé>t jelentősen j hátra. A napraforgó szedését és kedvezett az őszi mezőgazdasági cséplését kis híján csaknem beKulcsár Gergely, ötpróbán Tóth- • lett vívni Revenu ellen, akinek né Kovács Annamária léphetett j ugyancsak három győzelme volt. fel a győzelmi dobogóra. ! Óriási izgalmak közepette állt Nagy izgalmak közepette, 2500 fel egymással szemben a két ví- néző előtt rendezték meg az olim- \ vó, Revenu 4:3-ra .elhúzott, de piai vívóbajnokság első döntőjét, Kamuti összeszedte magát, egyen- a férfi tőr egyéni versenyt. Három j lített, aztán az ötödik tusst is be- francia, két román és egy magyar vitte, így „megerősítette” második sportoló lépett pástra. Kamuti Je- : helyét. nő Drimba ellen vívta első asszó- j A súlyemelő-bajnokságot szer- ját, nagyon indiszponált volt, rö- j dán a váltósúlyúak küzdelmével fejezték valamennyi termelőszövetkezetben. Az őszi mezőgazdasági munkák mellett jutott ideje nagyüzemeinknek a jövő tavaszi vetés előkészítésére is. Őszi mélyszántásból 176 ezer holdon fejezték be a munkát. Még 75—80 ezer hold mélyszántási feladat várja a traktorosokat. munkák folytatására. A szeptemberi esős időjárás után októberben végre munkába állhatták az emberek és a gépek. A tavalyi szeptember és október több munkára alkalmas napot adott a mezőgazdaságnak. Kevesebb volt a csapadék, mint a mostani időszakban. A gépek és az emberek teljesítménye most, a csaknem három hét kiesés ellenére is, összességében mégis majdnem eléri a tavalyi szintet. Az őszi takarmánykeverék szakaszos vetése időarányosan kedvezően halad. Még mintegy 1500 hold vár bevetésre. Őszi árpából és kétszeresből még 12 000 hold körüli területet kell bevetni ahhoz, hogy az üzemterven előirányzott terület meglegyen. A búza vetése meggyorsult. Október első napjaitól 13-ig csaknem 85 ezer holdon került föld- i székházának tanácskozó termébe a mag. 1 ben. Az ankét témájául az áruAz őszi betakarítás az időjá- j termelés és értékesítés eddigi ta- rási viszonyokhoz képest kedve- pasztalatait, jövő évi feladatait zőnek .mondható. Cukorrépából : és a partneri viszony továbbja- még 10 ezer, kukoricából pedig i vitásának lehetőségeit választotfolytatták. A várakozásnak megfelelően a szovjet Viktor Kuren- cov szerezte meg az olimpiai bajnoki címet. Nagy küzdelem folyt a bronzéremért. A rendkívül izgalmas versenyfutásból végül is a kitűnő formában levő Bakos Károly került ki győztesen, összetettben 440 kilóra javította a legrégebbi magyar csúcsot. A gerelyvetésben rendkívül erős mezőnyben ragyogó magyar siker született, Kulcsár Gergely 87.06 méteres dobásával megszerezte a harmadik helyet. Tóthné Kovács Annamária az ötpróbában 200 méteren 23,8 másodperces eredményével második helyet szerzett és az összesítésben a harmadik helyre került. Lapzártakor jelentették: öttusa csapatunk arany, Balczó András egyéniben ezüstérmet szerzett. az 560 kilométert és ] hazánkban ötszörösre növekedett, 1 40 ezer hold. betakarítása van | tűk. Ennek időszerűségét bizoflnkét a vállalatok és a tsz-ek partneri viszonyáról A Békés megyei Népújság I nyitotta az érdeklődés. Huszon- Szerkesztő Bizottsága, az ör- j négyen vettek részt az ankéton ménykúti termelőszövetkezetek és tizenhármán mondták el ta- vezetőinek közreműködésével pasztalataikat, észrevételeiket, a ankétot rendezett október 16-án, : jövőre vonatkozó javaslataikat, az örménykúti Egyetértés Tsz Az ankéton elhangzottak min_ den bizonnyal érdeklik megyénk valamennyi árutermelő gazdaságának, termeltető és feldolgozó üzemének, vállalatának vezetőit, éppen ezért visszatérünk majd részletes ismertetésére. *