Békés Megyei Népújság, 1968. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-13 / 215. szám

1968. szeptember 13, 5 Péntek Képcsarnok-hírek Zászló- és klubavatóra készülnek Békéscsaba IV. kerületi Csak a legfontosabb helyiségek­kel épültek az új üzemek is Bé­késcsaba IV. kerületében. A kon­zervgyár, a Kner Nyomda, a pa­A Képcsarnok Vállalat békés­csabai kirendeltségében nemrég fejeződött be Doór Ferenc festő­művész tárlata, s a vállalat ve­zetői már új kiállításra készül­nek. Novemberben B. Mikii Fe­renc bajai festőművész meleg hangvétellel és finom színekkel megkomponált képeit állítják majd mutszövő. a forgácsoló és a szor- ki, s joggal bíznak a kiállítás si- ! me- és kézműipari vállalat sem kerében. Érdekes hír, hogy a rendelkezik még olyan helyiség­vállalat ígéretet kapott: két, fő- gél, ahol a fiatalok klubéletet él­ként külföldre dolgozó Kossuth- hetnének. Az öt üzem ifjúsága díjas művész — Tevan Margit azonban segített magán: az eléggé ötvösművész és Kovács Margit | tágas helyiségekkel rendelkező IV. keramikus-művész — munkái is kerületi pártszékházban tartják kaphatók lesznek Békéscsabán. | ezután a változatos programú, ta­Ssalonnasütés, kaíonasene a Horváth utcában üzemeinek kiszesei Egymás után lobbantak fel a tüzek az útközépre hordott rőzse- gallyakból, szállt a füst és piru­ló kenyér, sülő szalonna illata töltötte be a levegőt. Kicsik és nagyok, öregek és fiatalok beszél­gettek, énekeltek az esti utcán, miközben pattogó katonazene szolgált kísérőül a nyársat forga­tó, koccintgató közönség jó han­gulatához. A héten tartották a békéscsabai 27-es választókerületben az im­már hagyományos Horváth utcai találkozót, ahol a Hazafias Nép­front szervezésében adtak rande­vút egymásnak a kerület dolgozói, azok, akik társadalmi munkából, a környező utcák, parkok csinosí­tásából is kivették a részüket. A hangulatos esti program fő att­rakciója a szalonnasütés volt. A Horváth utca közepén lobogó tü- zekre Fésűs Ferenc tűzoltópa­rancsnok személyében avatott „tűzszakértő” felügyelt, Kovács j János,’ a Hazafias Népfront kerü­leti elnöke pedig nemcsak a szervezésben segített, hanem ma­ga is részt vett az erre az alka­lomra készített utcai villanyvilá­gítás szerelésében, hogy a vendé­gek akkor se maradjanak sötét­ben, ha már csak parazsak pis­lognak a máglyák helyén. A késő estébe nyúló, jól sikerült találko­zón részt vett a fáradhatatlan Vizsnyiczai-házaspár, de ott volt Zsilinszki Ádám iskolaigazgató is, a mostani kerületi tanácstag és a nyugdíjas Kocziha bácsi, aki korát meghazudtoló fürgeséggel kerekedett táncra. Külön kell szólnunk az ötvös Nándor őrnagy vezényelte helyőr­ségi zenekar teljesítményéről, mert ők a hagyományos katona­zenén kívül esztrádmuzsikával is szórakoztatták a Hortváth utcai találkozó résztvevőit nulással és szórakozással egybekö tött klubdélutánokat. Az eddigi néhány rendezvényükön honvéd fiatalok is megjelentek, s nemcsak szórakozó, hanem segítő szándék­kal is. Már korábban is napirendre ke­rült a klub vezetőinek megbeszé­lésén, hogy milyen nevet válasz- szanak és milyen színű legyen a klub zászlaja. Végül úgy döntöt­tek, hogy minden üzem választ egyet a szivárvány valamelyik színéből, s azokat hímezik a klub zászlajára. A kettős avatóünnep­ségre rövidesen sor kerül. Az élet természetesen addig sem áll meg. Elhatározták, hogy üzemlátogatá­sokat szerveznek, hogy megismer­kedjenek a fiatalok egymás mun­kahelyeivel. A klub programjá­ban több tréfás műsoros est is sze­repel ilyen címekkel: „Ki mit hisz?” „Hogyan képzelem el élet­társamat?” Ezenkívül szerepel író—olvasó- és fiatal műszakiak találkozója. Néhány alkalommal idős veteránok tartanak élmény- beszámolót a klub tagjainak. Eleki levél Az emberségről A zenekart ötvös Nándor őrnagy vezényelte, s amint azt a kép is bizonyítja, akadtak ifjú karnagyok is. A napokban levelet kaptunk Elekről, melyből a következőket tudtuk meg. Az elmúlt évben az elekd tég­lagyárban dolgozott Vigyikán György, aki fiatalon üzemi baleset áldozata lett. A szerencsétlenség megdöbbentette az egész közsé­get. Sokan fejezték ki együttérzé­süket a fiatal özvegynek és két gyermekének. Azonban, mint ahogy az már lenni szokott, a részvétnyilvánítások után legtöb­ben a saját gondjukkal-bajukkal törődtek. De nem így tett a tégla­gyár egyik szocialista brigádja. Rendszeresen meglátogatták volt munkatársuk családját, kisebb-na- gyobb ajándékokkal kedveskedtek a gyerekeknek és segítettek az asz- szonynak dolgai intézésében. Legutóbb például — ami nagyon meglepte az apa nélkül maradt családot — a brigád tagjai meg­takarított pénzüket összeadták és fejfát állítottak a sírra. Az emberségesség, amely a szo­cialista brigád részéről tapasztal­ható, rendkívül meghatotta öz­vegy Vigyikán Györgynét. És most azon gondolkodik, hogyan mond­hatna a sok figyelmességért és segítésért méltó formában köszö­netét... Bizonyosak vagyunk benne, hogy az eleki téglagyár munkásai emberi érzésükből fakadóan ter­mészetesnek tartják azt, amit tesz­nek és nem várnak érte külön kö­szönetét. —tai. Barátaink között „ m í Jóska lehet, nek csúfoltak annak idején, mert, az, akit „melles”­1 Kicsiny falu mentén, valahol Szlovákia déli | ^ megiátott egy valamire való részen. Apró hazai ugytekm- , lá t mindjárt így kiáltott fel: tenek a távoli kék hegyek tele,, rif> kis ,,Ó, de aranyos, de kis melles!” Nem lehet vitás előttem sokáig kiléte, mert tréfásan be is mu­tatkozik. — Engedje meg, uraságod. hogy bemutatkozzam. Gereblye József agromérnök vagyok, jobb híján, ugyebár ez is valami ?! | Most raitam az ölelés sora. Szó szót követ, a kocsi egy pillantás alatt a lakására röpít bennünket. Ez is ultramodern, akár a többi kis palota. A bú­torzat darabjai műremekek, a falon néhány értékes kép, kerá­mia-díszek, virágok, a felesége, hatalmas a múlt, elérnek egész mintha Szládkovics hősköltemé- a mába tapadó polip-karjai. nyéből lépett volna ki, hogy meg. Erős a múlt, a jelen azonban testesítse a szlovák családba szü- még erősebb, hiszen karjában j ietett, magyar emberrel házassá ­szlovákiai édes- gyermeke van. Mindannyian egészségesek, erő­sek. Ezek ők, ma. De kik voltak a múltban? Jóska édesapja tehén­pásztor volt a faluban, Jóska sok­szor sírt, velem együtt az útszéli eperfák alatt, akkor régen, ami­kor a bank amortizációs kölcsöne elvitte az utolsó szem búzát is, amikor ebédre epret csemegéz­tünk a fáról és vacsorára „finom” cukorrépával tömtük meg ben- dőnket. Ej, megint a múlt árnyai kísértenek! Jóska felesége azon- jeit: orvos, mérnök, tanító, tudós ban elűzi őket, mert valahonnan vagy vezető államférfi lett a egy üveg bort ós kristályos üveg­gyermekük! — Mesék és a győzel. készletet tesz az asztalra és már mint a fészekbe elrejtőzött ma­dárkák, ha elsuhan fejük felett a szélvihar. Lakói dolgos, értel­mes, igen sok gondot látott em­berek, akiknek mindennapi étele a fájdalom és naponkénti itala a keserűség volt. így ötlik fel szülőfalum képe emlékezetemben, ha egy pillanatra a múlt felé tévednek tétova lá­baim. A csobogó folyó hangját is hallom, az emlékezés könnyei csillagként ragyognak szemem­ben, zúg a partmenti füzek lomb­ja, szenvedek én is, miként a kenyértelen ősök, mert erős és tartja az embert, miként az anya j got kötő maj a gyermekét és felemeli, mint a j anyát. Négy felkelő nap a világot, hogy meg­mutassa neki a születő szépségek tengerét. így vagyok most is, hogy Szlovákiában járok, a fa­lumban, ott, ahol más és mégis ugyanazon nép lakik, mint régen. A fiatalok arcán azelőtt a tüdő­vész rózsái virítottak, ma a mo­solygó almák pirossága ég. Az öregek régen a nép nemtőiről, a tündérekről meséltek, ma azzal dicsekszenek, hogy ők maguk vágták le a hétfejű sárkány fe­mes valóság, a jelen és a múlt, akár a fodrozódó, ritmikus hullá­mok a vizen, arra tanítanak, ho­gyan ' kell élni az idővel, az ész­szel és a jó akarattal, no meg ar­ra is, hogy a föld a népek ország- útja, melyen egymást látva és fel­ismerve kell haladni a bölcsőtől a koporsóig. | A történelem sokszor té_ bolyult lovasként száguldott vé­tőid is a tüzes nedűt, hogy fel­emeljünk egy-egy pohárral a vi­szontlátás örömére. A pohár­csengés úgy látszik áthallatszik a szomszédba is, mert két húszon túli. harmincon inneni férfi nyit be a szobába, a háziasszony test­vérei, az egyik, a szőke, elektro­mérnök, a másik, a barna, kék szemű, pedig vegyészmérnök. Együtt vannak hárman a „mér­gig e tájon. Patkói nyomán vér "ökok”, ahogyan a falu most serkent a földből, az anyák és fe­leségek sírását pokoli visszhang­ként kiáltozták a hegyek. Ma mi újság errefelé? Kérdezzük meg talán a házakat, melyeket a szét­bontott úri kastély tégláiból épí­tettek, vagy talán azokat a „pa­nevezi őket, itt vagyok én is, az „-idegen”, aki hazajöttem, hogy ápoljam a barátság virágát, mely most, e pillanatban nyílott ki a szívünkben. Beszélgetünk, ha nagy hírű politikusok lennénk, elvtársi légkörnek nevezhetnénk lotákat”, melyeket a modern kor hangulatunkat, így azonban azt kulturális igénye emelt, amelyek j mondjuk, hogy szívük szerint szolunk egymáshoz. — Nagyon nagy változások es­tek mostanában ebben az ország­ban. Új emberek vették kezük­be az államvezetést, mert a ré­giek hibái miatt majdnem lángba borult az ország. Cseh és szlovák, magyar és minden más nemzeti­úgy néznek csillogva-villogva a távoli hegyek felé, mintha vala­melyik metropolisban látták volna meg a napvilágot. A folyó felől, ahol a JRD., az­az a termelőszövetkezet új tehén­istállói állnak, egy modem „autó­csoda” kanyarodik a faluba. Ugyar ki ülhet benne? Egészen : ségű, igaz ember, valamint a test­felém kanyarodik a gépkocsi, elég j véri demokratikus államok kato- előle elugranom, a háztól házig I 11 a fiai, élükön a szovjet katonák- surranó aszfaltos járdára. A ko- I kai, idejöttek, hogy segítsenek nekünk. Hívtuk őket, ahogyan hívja az egyik testvér a másikat, ha veszély fenyegeti otthonát — mondja Jóska. I Bólonqqtnak a „mérnö­kök”, közben átjönnek magyar feleségeik is, bekapcsolják a magnót és egy vidám cseh polka hangjaira táncra perdül a jelen­levő baráti közösség. Akár, ha esi is megáll, tulajdonosa nevet­ve, vidám hahotával ugrik a nya­kamba, szinte csiklandoz, biriz­gál a hangja. — Hát nem ismersz meg, ko­mám? Látod, ha nem vigyázol, még el is ütlek! Elég roppantul szorító karjai­ból kiszabadulnom. Nézem az ar­cát, a szemét, a szemhéján azt a Mi kell egy kellemes estéhez? Tábortűz, jó hangulat, katona­zene és persze sült szalonna. Fotó.: Demény de nyersbőr-felvásárlás zavartalanul folyik! lencseszemnyi anyajegyet, melyet j otthon lennék, valahol Magyar­gyerekkoromban annyiszor meg- országon, mintha éppen a mi né­figyeltem, derengeni kezd bennem pünk leikéből fakadna a dal, a felismerés, ez csak Gereblye mely egy újabb hanglemezen — - csendül fel. Mintha az egész or­szág népének szíve dobbanna ösz- sze egy pillanatra!... Az alkonyat lassan alászáll a tájra. Égnek már az utcán a lámpák. Elnémul a magnón a dallam, mindenki arra megy, amerre szólítja őt a kötelesség. Az agromérnök az új tejház felé, a többiek talán ott­honukba, a családhoz, hogy el­vigyék magukkal szívük vidám­ságát, lelkűk gyönyörűséges szép hitét, mely a holnapra megvir- radó közös boldogság záloga. | A falu véoén a vén folyó, a parton-álló füzek és jegenyék lombja egymásra hajlik, a gyökerük is egymásba fogódzik, mélyen, a földben, akár az itt élő emberek. Leszkó András n MÍH vállalat értesíti kedves vevüit, eladóit, hogy a békéscsabai, gyulai, mezőkovácsházi, orosházi telepe szeptember 16—30-ig; békési, gyomai, szeghalmi, szarvasi, medgyesegyházi lelepc szeptember 23—30-ig leltár miatt zárva 719

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents