Békés Megyei Népújság, 1968. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-08 / 185. szám
Három egész nyolc tized milliárd forint hitel az űi vállalati beruházásokhoz Balkáni autótúra Békés megyeieknek A Magyar Autó Club Békés megyei csoportjának szervezésében és az IBUSZ közreműködésével nagyszabású balkáni autótúrán vesznek részt Békés megyei gépkocsitulajdonosok. A csoport augusztus 10-én indul és tagjai ellátogatnak Jugoszláviába, Bulgáriába, valamint Romániába. A 10 napos túra alkalmával megtekintik Belgrad, Bukarest, Szófia, Várna és Növi Sad nevezetességeit. Várnában négy napot töltenek a bolgár tengerparton. Az autóklub az idén több alkalommal szervez hasonló túrákat. Mint a Magyar Beruházási Bankban elmondották, az idei vállalati beruházásokkal összefüggő közép és hosszú lejáratú hiteligények elbírálását befejezték. Négyszáz közép és 80 hosszú lejáratú hitelkérelemnek tett eleget a bank. Az igénylőknek összesen 3,8 milliárd forint hitelt nyújt, ebből 2,4 milliárdot az idén, a többit jövőre az áthúzódó beruházásokhoz. Az igény az említett összegnek két—két és félszerese volt, több hitel engedélyezése azonban feszültségeket okozott volna a beruházása javak piacán. A jövő évi beruházási hitelkérelmek intézését a hitelpolitikai irányelvek megjelenése után kezdik el, s az igényekről még ez év vége előtt döntenek. Valószínűink látszik, hogy az ideihez képest, jövőre csak szerény mértékben emelhetik a közép és hosszú lejártú beruházási hitelek összegét, a vállalatok azonban lényegesen jobb helyzetben lesznek, mert idei nyereségük alapján jövőre már fejlesztési alappal is rendelkeznek, amiből a beruházásokhoz is jelentős összeget használhatnak fel. ünnepélyes fmsz-i könyváfadó ünnepségek Magyardombegyháza, Dombegyháza és Kisdombegyháza művelődési otthonaiban adó ünnepségén ott voltak az fmsz-ek helyi szerveinek vezetői is. A szövetkezet vezetői beszámoltak az idei első félév politikai, gazdasági és áruellátási helyzetéről, a hálózatfejlesztésről, valamint a második fél év tennivalóiról is. B. I. Időjárásjelentós Várható időjárás ma estig: Erősen felhős idő, sokfelé eső, zivatar. Mérsékelt, változó irányú szél, zivatar idején átmeneti szélerősödés. Varható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13—17, legmagasabb nappali hőmérséklet 19—24 fok között. ff „Felejthetetlen élmény volt... Kombájnosok jutalomkirándulása Egerbe. Miskolcra Kedves ünnepségekre került sor a napokban Magyardombegyháza és Kisdombegyháza községek művelődési otthonaiban. A Kisdombegyházi Fmsz az utóbbi évekhez hasonlóan most is több ezer forint értékű politikai, szakmai és szépirodalmi tárgyú könyvvel ajándékozta meg az említett három község könyvtárát. Magyardombegyházán Jenei Károly, az fmsz igazgatóságának elnöke 483, Dombegyházán Agócs István kiskereskedelmi üzemág- vezető 3279, Kisdombegyházán Drágán György hálózati ellenőr 614 forint értékű könyvet adott át a helyi művelődési otthon i gazgatój ának. Az említett községek könyvátHumoros AJÁNDÉK OROSZLÁNNAK NE NÉZD A FOGÁT Azok után, hogy egy talpraesett ügynöknek sikerült eladnia egy szállítmány hűtőszekrényt az északi-sarkvidéken élő lappoknak, azt hinné az ember, már semmi meglepő nem történhet a nagyvilágban. De mégis történt! Példa erre, hogy a németek nemrégiben megajándékozták az afrikai Nigéria Ibadan városának egyetemét. Nem mindennapi figyelmes ajándékot küldtek: a ketrecben érkezett jövevény — a lipcsei állatkertben született oroszlán volt. KÜLÖNÖS ZSEBKENDŐK Az emberi érzésre, a kegyeletre és bánatra gondoltak azok a francia vegyészek, akiknek kutatása eredményeképpen a párizsi üzletekben megjelentek A Körösi Állami Gazdaságban hagyomány már, hogy aratás után a kombájnosokat — kiváló muna könnyfakasztó folyadékkal átitatott zsebkendők. A sírásra késztető zsebkendőknek óriási sikere van. A vásárlók kisebb része valamelyik távoli, gazdag rokonának temetésén használja, legnagyobb része azonban akkor, ha jön az adóvégrehajtó. VESZÉLYESSÉGI PÓTLÉK Néhány kőműves már hetek óta restaurálja egy New York-i öreg kápolna épületét. Mielőtt megkapták a munkát, a lelkész kívánságára szerződésben kellett vállalniuk, hogy a kápolnában nem fognak káromkodni, fütyülni, cigarettázni és köpködni. A rendkívül nehéz munkakörülmények miatt ötvenszázalékos fizetéspótlékot kapnak. R. T. kájuk elismeréséül — ünnepi vacsorán látja vendégül a vezetőség. A szakszervezet javaslatára ebben az évben vacsora helyett, társaskirándulást kaptak a kombájnosok. Az aratás „hősei”, feleségeikkel együtt indultak a gazdaság autóbuszával Egerbe, Miskolcra, Lillafüredre és Szilvásváradra. Megnézték az egri várat. So- kar, életükben először jártak a természeti szépségekben gazdag tájon. Miskolcon felmentek a kilátóhoz, Lillafüreden, Tapolcán, szintén felejthetetlen élményben volt részük. Beszélgettek hegyvidéki emberekkel, ismerkedtek az ő szokásaikkal, életmódjukkal. A Körösi Állami Gazdaságból 43- an voltak jutalomkiránduláson. Egyöntetű volt a vélemény: jövőre ismét kirándulás legyen a jutalom. Hazánk más vidékét is szeretnék megismerni, s ráadásul a munka jutalmából így a családtagok is részesülnek. miniatűrük AZONNALI BELÉPÉ ács, kőműve csőszerelő ( továbbá kubi férfi senédmi íSS EL ALKALMAZUNK s, víz-, fűtés-, gáz-, ifjú szakmunkásokat is), kos inkás munkavállalókat Bérezés teljesítménybér — szállás, napi háromszori étkezés biztosítva. Jelentkezés személyesen és levélben, Dunaújváros, Kenyérgyár u. 1. 26. sz. Állami építőipari vállalat 599 HÍREK — Üj kultúrház. Augusztus 20-án kerül sor a szabadkígyósi kultúrház átadására. A kultúrház építéséhez a helybeli tsz-ek anyagilag is hozzájárultak. — Poros iskolaudvarok. Súlyos közegészségügyi probléma a békési járásban a sok poros iskolaudvar. A pormentesítés, a fásítás egyelőre megoldatlan. Az iskolák szeméttárolókkal való ellátottsága is hiányos. — öröklés, életjáradék. A gyulai járásban az elmúlt másfél évben 87 öröklési és 9 életjáradéki szerződést bíráltak el. Valamennyit jóváhagyták és nem került sor fellebbezésre sem. : t ■ ■ | Egy pillanatra ! Vállra omló szőke haja, S Feszes nadrág, nyúlánk termet, ■ S A nem jóját! Ez a leány! J Ez aztán biz nekem termett! ■ ■ ■ ■ ■ ■ Leszakítom e virágot! ; Utolérem: Halló! Baba!... ■ Es képzeljék, ki volt a lány!!! ■ S A szomszédom keresztfia. — O — j ■ — Több adózó. A békési járásban a múlt évhez képest 708-cal többen fizetik a mezőgazdasági lakosság általános jövedelem- adóját Az ez évre kivetett ösz- szeg 280 ezer forinttal növekedett. A növekedés egyrészt a tételek száma miatt, másrészt az érvényben levő adótételek (főleg a községfeljesztési hozzájárulás) mérsékelt emelésével függ össze. — Idén nem lesz kész. A vízjogi engedély hiánya miatt nem kezdhették el az első félévben a szarvasi ipartelepi vízmű építését A megrendelt anyagokat is kezdvezőtlen időpontokra igazolták vissza, így az nem tudják befejezni. — Rendeletek felülvizsgálása. Harminchat tanácsrendeletet vizsgált felül a békési járásban az ezzel megbízott ideiglenes bizottság. Közülük kettőt (egy mezőberényit és egy csárdaszállásit) hatályon kívüli helyezésre, -34-et pedig kisebb módosítások mellett érvényben hagyásra javasolt Figyelmetlen kerékpárosok Két könnyebb baleset történt augusztus 6-án a megyében. Békéscsaba belterületén, a Bartók Béla út. és a Szemere utca kereszteződésében Dévai András békéscsabai lakos a Bartók Béla útra történő kihajtás közben nem adott elsőbbséget a motor- kerékpáron közlekedő Medgyesi János békéscsabai lakosnak. Összeütköztek és Dévai nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az anyagi kár körülbelül 100 forint. Gyulavári belterületén Kotmárer Ferenc gyulavári lakos kerékpárjával szabálytalan kanyarodás miatt elébe került Török János helybeli lakos motorkerékpárjának. Az összeütközés következtében Török sérülése nyolc napon túl, Kotmáreré nyolc napon beiül gyógyuló. Négyszáz forintnyi anyagi kár is keletkezett. — Nem fontos, de érdekes. A spanyolországi Alicante közelében, amikor huszonhét francia fiatalember meztelenül akart megfürödni a tengerben, a helyszínre siető spanyol rendőrök és a nudista ifjak között verekedés tört ki. A nudistákhoz francia turistalányok is csatlakoztak. Két rendőr megsérült. — Létszám-adatok. 1966-ban a mezőkovácsházi járás lakossága 64 024, a munkaerőforrásként figyelembe vehető létszám 38 044 volt. 1970-re előreláthatólag mindkét szám kisebb lesz: a járás lakossága 61 500-ra, az utóbbi adat pedig 37 820-ra csökken. — Folyóba esett a busz. Tizenöten vízbe fulladtak, amikor egy autóbusz az indiai Akola közelében átszakította egy híd korlátját és a folyóba zuhant. — „Társadalmi munkáért”. A szarvasi járás községeiben 65 arany, 31 ezüst és 1071 bronz „Társadalmi munkáért”-jel- vényt, valamint 23 oklevelet kaptak az élenjáró társadalmi munkások. A legtöbb aranyjelvényt (36-ot) a csabacsűdiek, a legtöbb ezüstöt (20-at) a gyomaiak kapták. Kondoroson viszont nem kevesebb, mint 903 bronzjelvényt osztottak ki. ötvennyolcmilliárd. A legújabb adatok szerint a Szovjetunió vasérckészletei meghaladják az 58 milliárd tonnát. Ezzel a Szovjetunió az első helyen áll a világon. — VIT-vetélkedő. Ma este 19 órakor a Fegyveres Erők Klubjában VIT-vetélkedőt rendez az Ifjúsági Klub. Utána tánc, melyre a zenét a Controil-aene- kar szolgáltatja. Rádióaktivitás a tengerben. Okiwana japán sziget mellett a tengervízben rádióaktivitást fedeztek fel. Okinawán működik az USA egyik legnagyobb távol-keleti támaszpontja, ahol időnként atomtengeralatt járók is állomásoznak. — A Belügyminisztérium szervei nyomozást folytatnak Nagy Lajos 43 éves, többszörösen büntetett előéletű budapesti lakos és társai ügyében, akik államel- lenes bűncselekményt követtek el. Az ügyben a fővárosi főügyészség benyújtotta vádiratát a fővárosi bírósághoz. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17, III. em. Telefon: 12—196, 13—296. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba, n., Tanács- köztársaság útja 5. Telefon: 11—021. 11—051. Felelős kiadó: Lehóczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 17,— Ft. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat, Békéscsaba. | Index: 35 OSI | Ha utolsót ütött órá ja, ne dobja el, újra működik, ha az 3ROSHÁZA, Kossuth Lajos u. 6. alatti GARANCIÁVAL, AZ ÁRJEGYZÉKI ÁRAKBÓL 5 %-OS ÁRENGEDMÉNNYEL megjavíttatja! 2712