Békés Megyei Népújság, 1968. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-07 / 184. szám
1MÍ, augusztus 7. 5 Szerda Új tantárgy: a honvédelmi istnereiek \ szuperszonikus repülőgép és a többi haditechnikai eszköz ugyancsak vonzza az érdeklődő diákokat. Szeptembertől1 a művelődési miniszter rendelete értelmében valamennyi iskolában új tantárgyat vezetnek be: a honvédelmi ismereteket. A tananyag gyakorlati elsajátításának elősegítésére a Hadtörténeti Múzeum haditechnikai kiállítást rendezett a gyöngyösi 1. számú általános iskola udvarán. Ifjú „kezelőszemélyzet” a tüzérségi lövegnél. valahová, az ürességbe. Rögtön észreveszi, és megint kedves, figyelmes. De mindent látok, mindent értek. Gondolom: elmegy tőlem. És olyan keserűség fog el. Hiszen tudja: álomban szokott így lenni, valaki távolodik egy végtelen úton, lassan eltűnik, az ember meg fut utána, nyújtja feléje kezét, kiált. Elment. Az ember tehetetlenül összerogy és..., felébred. Aztán sokáig nem tud szabadulni az álom hatásától. így vagyok én most. Csak én többé nem ébredek fel. Nagyot sóhajt. Elhallgat. Szeme kissé megnedvesedik, majd megint száraz. Én is csak hallgatok. Mit mondjak? Nem fejlesztettem ki magamban a bánat sújtotta hozzátartozók megvigasztalásá- nak hivatásszerű készségét, őszintém sajnálom őket, de szavakat csak nehezen találok. Most folytatja: — Tulajdonképpen ez a történet vége. Egybeesett a betegségével, illetve, ahogy ön mondja, a rosszabbodásával. De azt hiszem: nem ezen múlott. Eszembe jut a levél és a füzet. Az értekezés a szerelemről. — Téved. A dolog közvetlenül kapcsolatban lehetett az ő egészségi állapotával. Én nem hiszek felnőtt emberek ideális szerelmében. Magamban: „Szasa egyszerűen nem bírta. Innen a gondolatai a hiányos értékű dolgokról. A törekvése, hogy eltávolodjék. Sőt az elhidegülése is fizikai állapotával függ össze. Érdekelne azonban, milyen volt szellemi kapcsolatuk? Meg is kérdezem”: — No, és mennyire jutott a saját munkájával? — Belevetettem magam. Persze, amikor távolodni kezdett tőlem, a munkaképességem csökkent. Többet gondoltam Szására, mint k külvilág érzékelésének elméletére, amelyet ki akartam dolgozni. A munkám mégis haladt. Sokat olvastam szakirodalomból, beszélgettem tudósokkal, műtörténészekkel. És természetesen Szásával. Egyáltalán, ha bármit fogok is írni, az mind az ő gondolata lesz, én csak formába öntöm. Azt hiszem, befejezem a munkámat. Amint megéreztem, hogy elidegenedik, rögtön én is igyekeztem megváltoztatni a viselkedésemet. Nem beszéltem többé érzelmekről, kerültem a legkisebb gyengédséget is. Ügy viselkedtem, mint egy barát. És úgy látom őneki tetszik ez. Csend. — A munkámról majd máskor beszélek. Most nincs erre sem idő, sem hangulatom. Persze, ha csak érdekli. Udvarias köszönetét mondok érte, és biztosítom, hogy nagyon érdekel. Valóban érdekel. — Mihail Ivanovics, most igazán mndja meg nekem, mi lesz Szásával? Értse meg, ez nemcsak személyes okból érdekel. A szerelem elszállt, ez nem változtathatunk, ö azonban nem hétköznapi ember. Talán lángész. — No, no, ezt csak maga képzeli. (Folytatjuk) Bemutatom Zsuzsit Mint minden évben, így 1968-ban is sok ifjúsági vezető ad randevút egymásnak az egyhetes KISZ-vezetőképző táborban Békéscsabán, hogy kicseréljék tapasztalataikat. Itt ismerkedtem meg Zsuzsával, akiről megtudtam, hogy az egyik orosházi KISZ-alapszervezet küldte el egy hétre tanulni. Már az első nap feltűnt tanulniakarásá- val, szorgalmával. Sokat kérdezett, hogy minél több tapasztalatot gyűjtsön össze, beszédében érezhetően nyomta a „s” betűt. Zsuzsi az ötös csoport hallgatója lett. Már a kezdet kezdetén arra törekedett, hogy jó baráti hangulat alakuljon ki a kollektívában. Foglalkozásokon elmondta az alapszervezet gondjait, problémáit, persze azt is, hogy a jó munka jutalmául kirándulni megy az alapszervezet mártélyi táborába. A sportfoglalkozásokon a fiúkat meghazudtoló lelkesedéssel vette ki részét. Először a női kézilabda-mérkőzésen védte a csoport kapuját, majd a férfi labdarúgó-mérkőzésen is ő volt a kapu őrzője. A táborban tehát bizonyságot nyert a női egyenjogúság esetben megkaptuk tőlük. A mi környezetünkben nehéz volt nekik becsülettel felnevelni bennünket. Szigorúságuknak eredménye lett Ezeket mesélte el Zsuzsi és én is átéltem gondolatban problémáit. Alkalmam nyílt arra, hogy megkeressem Zsuzsi munkahelyén az alapszervezet KISZ- titkárát, aki elmondta, hogy a két testvér szorgalmasan dolgozik. A kis kollektíva tagjai szeretik és megbecsülik őket. nem éreztetik velük, hogy a Községporta lakói. A munkahelyen már megismerték őket, viselkedésükkel, szorgalmukkal kiérdemelték a megbecsülést. Sajnos, nem mindenhol tapasztalható az ilyen irányú segíteniakarás a vállalatoknál, pedig köztudott, hogy szocialista társadalmunkban nem az emberek színe és származása dönti el, hogy mit ér, hanem az, hogy mit nyújt a társadalomnak. A becsületes munkájuk után joggal várhatják, hogy egyenjogúaknak tekintsék őket, még a baráti körben is! Kárpáti József A megyei művelődési bizottság terveiből A Békés megyei tanács művelődésügyi állandó bizottsága az elmúlt időszakban hatásosan támogatta a népművelő munkát, a művelődéspolitikai célok megvalósítását. A bizottság elhatározta, hogy az ellenőrzés kibővítésével hatékonyabb segítséget igyekszik nyújtani a művelődési intézményeknek, és az ellenőrzés tapasztalatait új módszerek kialakítására is felhasználják. Fő feladatuk lesz az elkövetkező hónapokban a szakmunkásképzés színvonalának emelése, a szakmunkásképző intézetek konstruktív támogatása. Elfogadták azt a javaslatot, hogy a pályaválasztás előtt álló fiatalok alaposabb tájékoztatását megfelelő ismeretterjesztő kiadványokkal segítik, végül a községi művelődési házak tartalmi tevékenységét kívánják jobban megalapozni azzal, hogy megszervezik az intézmények közös erőből történő fenntartását, ellátását anyagi eszközökkel. R napokban Orosházán jár- ] tam. gondoltam, felkeresem otthonában a mindig mosolygós kislányt. Ahogy áthaladtam a síneken, felfedeztem egy-két mezítlábas lurkót, akik érkezésemre összekurjongatták a Községporta lakóit. Egy kis idegen- vezetéssel haladok célom felé. J Már messziről látszik a fehérre meszelt cseréptetős ház. Az ember első látásra észreveszi a gondos és tisztaságot szerető család kezemunkáját. Szerencsém volt. Otthon találtam Zsuzsit, de arcán észrevettem, hogy valami bántja és nem azt az életvidám kislányt látom magam előtt, mint akit a tá- j borban megismertem. Próbál-1 tam a beszélgetés fonalát úgy j irányítani, hogy elmesélje búját, j bánatát Amikor hozzákezdett beszélni, érezhetően falyolos lett a hangja. '— Tudod, Józsi, én még senkinek nem beszéltem arról, amit neked szeretnék elmondani. Édesapám félcigány. Ettől függetlenül nincs senkivel szemben kisebbségi érzetem. Pedig sok esetben nem úgy beszélnek velünk, mint ahogy megérdemelnénk. Emiatt sokszor elkeseredem. Volt rá példa, hogy elmen- j tem a barátnőmhez, akivel nagyon szeretjük egymást. Az édesapja viszont ellenzi ezt a barátságot. Előfordult, hogy amikor elmentem hozzájuk, a papa kinyitotta az ajtót és azt mondta: „kifelé". A barátnőm erre sírvafakadt. Sok esetben csak titokban találkozunk. Ha rá gondolok, mindig elkeseredem, hiszen mi nagyon szeretjük egymást és mindenhová együtt szeretnénk menni. Hatan vagyunk testvérek, három lány és három fiú. Jutkával ikrek vagyunk és együtt járunk dolgozni, egy műszakban. Mikor elvégeztem az általános iskolát, nem tanultam tovább, mert nagyon kellett a pénz. De nem baj. mert levelező tagozatra fogok j járni, igaz, még nem tudom, mikor szánom rá magam, ugyanis mindenem a sport, dolgozni, ■ tanulni, sportolni egyszerre nem j lehet. Gondolom, ha férjhez megyek. lemondok a sportról, akkor talán lesz időm tanulná. A munkahelyünkön 1400—1500 fo- ] rintot meg tudunk keresni,' melynek nagyon örülünk. Ebben az évben nem megyünk! Jutkával üdülni sehová, ugyanis az egész család takarékoskodik, ■ mert elköltözünk a telepről. Uj házat építünk, már a téglákat megvettük. Oiiogy a szülőkről kezd mesélni, új fény ragyog szemében. — Soha nem tudjuk megköszönni szüléinknek azt a nevelést, amelyet kap'unk. Amire szükségünk volt, azt minden o. Dorando Hiába a tiltakozás, a versenybíróság megsemmisítette Dorando eredményét és az amerikai Hayes kapta az aranyérmet. London kedvence az olasz atléta lett, az angol közönség melléállt. Ajándékokkal halmozták el. Conan Doyle, a híres író azt ajánlotta, hogy indítsanak gyűjtést az olimpia legtöbbet „szenvedő hőse” javára. Dorandot támogatta a Daily Mail is és így végül annyi pénzt kapott, hogy amikor hazatért, otthon cukrászüzletet nyitott. 1912, Stockholm. Megismétlődött ugyanaz, mint annak idején a marathoni győzelem hírét Athénba vivő katonával. A portugál Lazaro az óriási hőségben rendezett versenyen kimerültén összeesett és meghalt. Az aranyérmet a dél-afrikai McArthur szerezte meg, aki jól bírta a svéd fővárosban nagyon ritka forróságot. A későbbi olimpiákon ilyen drámák nem történtek, azért, mert a résztvevők alaposabban készülték és gyakran olyan atléták indultak, akik előzőleg a hosszútávú salak-versenyeken értek el világraszóló eredményeket, mint például Kolehmainen, Zátopek és Mimoun. Minden eddiginél nagyobb bravúr Abebe Bikiláé. Az etióp atléta kétszer nyerte meg a marathoni futást, először 1960-ban Rómában, majd 1964-ben Tokióban. Ezt a teljesítményt egyetlen elődje sem tudta elérni. (Zátopek 1952-ben első, 1956-ban hatodik!) Bikila gyerekkorában nagyon sokat futkározott Etiópia hegyeiben. Természetesen, egyszerűen, mezítláb. Ugyanígy tette meg Rómában is a több mint negyven kilométeres távot. Ostrom alá vették első győzelme után az újságírók. — Hogyan és mennyit edz? — kérdezték tőle. — Még sohasem számoltam, hogy hány kilométert futok. Ahogy az oroszlán vagy a gazella sem számolja — mondta Bikila. — Higyjélc el, ha bármiféle titkom lenne, szívesen elmesélném. Sokszor még a nap fél sem kel, mikor már kint futok Addisz-Abeba határában. Nem eszem nehéz ételeket, szeszt még életemben nem ittam, nem cigarettázom és nem ismerem a fáradtságot... drámája Bikila Rómában könnyebben győzött, mint négy esztendővel később Tokióban. Szorosan a nyomában ért be a célba a marokkói Rhadi. Már korábban is többször híre jött Afrikából annak, hogy különleges képességű fiatalemberek órákig futottak egyenletes tempóban, anélkül, hogy túlzottan megerőltették volna magukat. Bikila és Rhadi olimpiai sikere azt bizonyítja, hogyha az afrikai tehetségek céltudatosan készülnek az olimpiára, akkor az erőviszonyok alaposan megváltozhatnak a hosszútávfutásban. Plasztikusan érzékelteti az olimpia jellegének változását a többi atlétikai szám is. 1896-ban Athénban például Garrett nyerte a diszkoszvetést. Az amerikai diák akkor életében először versenyzett ebben a klasszikus múltra tekintő, csaknem háromezer esztendős számban. 29 méter 15 centiméterre repült a kezéből a diszkosz és az első olimpián még ez is elegendő volt a győzelemhez. — Megpróbáltam és sikerült — mondta Garret, aki megnyerte a súlylökést, 11 méter 22 centiméteres teljesítménnyel. Garrett az athéni kirándulásról tehát két aranyérmet vitt haza az Egyesült Államokba. Készületlenségét jelzi az is, hogy a következő olimpián, Párizsban győztes magyar Bauer Rezső majdnem hét méterrel repítette messzebb a diszkoszt, mint az amerikai diák. (36,04 m.) Ez akkor élénk feltűnést keltett, mert a legtöbb atlétikai számban az Egyesült Államok versenyzői vitték el a pálmát Érdemes megjegyezni, hogy mikor a diszkoszvetés eredményét kihirdették, akkor a párizsi stadionban a zenekar amerikai himnuszt kezdett játszani. A magyar vezetők közbeléptek. — Bocsánat, uraim — mondta a katonazenekar karmestere és ezúttal az osztrák himnuszt játszotta el. A magyarok újra méltatlankodtak, annál is inkább, mert közben a rendezők a főárbócra az Egyesült Államok lobogóját húzták fel. A franciák el sem tudták képzelni, hogy más is győzhet a diszkoszvetésben, mint az amerikaiak. M. K. (Folytatjuk)
