Békés Megyei Népújság, 1968. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-30 / 203. szám
1181 augusztus 30, 5 Péntek Tanulmányút Csongrádiban A Békés megyei MÉSZÖV keretén belül működő vendéglátóipari egységvezetői szakiskola 20 hallgatója a napokban Juhász Illésnek, a fogyasztási szövetkezet megyei központja vendéglátóipari osztályvezetőjének kalauzolásával tanulmányúton járt a szomszédos Csongrád megyében. Ez alkalommal megtekintették a szegedi szalámigyárat és a szőregi borpalackozót. A HNP félévi programja Az egészséges patriotizmus nevében „Virágos ház — virágos udvar" Az emberek szívesen büszkéi-, kednek szűkebb hazájuk, városuk vagy községük hagyományaival, jelentés eseményeivel. Ezt az egészséges patriotizmust kívánja kiaknázni a népfront-mozgalom, a helyi munkásmozgalmi emlékek felelevenítésére, a honismereti Ú3 REZSŐ: TÖRTÉNELEM A GÖrBETÜÜÖTl ELŐTT Egy ragyogó őstörténeti napon... Az előzmény világos: pdthe- cantrophuséknak nem ízlett a gyűjtögetés. Így esett, hogy egy ragyogó őstörténeti napon magukat homo sapiens’szé, azaz bölcs emberré nyilvánították, vállalva a rang teljes súlyát, minden következményét. Hatalmas erőbedobással vetették magukat az állattenyésztésre és a földművelésre. Főként az asz- szonynép föMműveskedett. A férfiak inkább halásztak, vadásztak, s ha kedvük szottyant, állatokat szeiídítgettek. Mondta is az ősnej az emberének: — Jó neked, apu. Némi állatterelgetés után beülsz a csárdába, keverni a paklit, nyelni a füstöt meg az átkozott italt. Hajnaltájt hazatántorogsz ök- lendezni meg morogni. Én meg egész nap hajlongok a tűző napon, egy vacak fadarabbal bö- ködöm azt a szikkadt földet, hogy egy kis magot dughassak belé. — Szíves örömest dugdosnék én is, anyu. De hát a földeszter- gálás a te reszortod. — Bármint van, mindenképpen keserves ez így, apjuk. Hej! Ha traktorekém lenne! — Az aratáshoz meg kombájn, nemde! Azt hiszem, elfogadnál asszony szíves örömest vas ásót meg egy jófajta mosonmagyaróvári kaszát is, ha létezne. Azt se gondold ám, szalamandrám, hogy az állatszelídítés leányálom. Ma is, hogy a Góbi-sivatag füves peremén ballagtam, legelésző szarvasjószágra leltem. A liska fülek fölött két remek tülök, a has alatt hátul pedig hatalmas tőgy. Ahogy néztem, nézdegéltem, elém varázsolódott a sejtelmes jövő; Hortobágy... legelésző gulya, gulyás, emberben és ételben, no meg a délibáb... — Ö! — gondoltam —, ha most nem vetem meg a szarvasmarha-tenyésztés alapjait^ akkor néhány százezer esztendő múlva az a Petőfi Sándor nem. írhatja le, nem vetheti papírra ezeket a halhatatlan sorokat. Hallgasd csak, asszony: Délibábos ég alatt kolompol Kiskunságnak száz kövér gulyába; Deleléskor hosszú gémű kútnál Széles vályú kettős ága várja... — Hát nem gyönyörű? — Magával ragadó! — kiáltotta lelkesülten az ősasszony, átvéve a versmondás fonalát: Méneseknek nyargaló futása Zúg a szélben, körmeik dobosinak, S a csikósok kurjantása hallik S pattogása hangos ostoroknak... — De jó, hogy folytattad! Még lovat is kell szelídítenem! — ölelte át párja vállát az ember, ám az se látott, se hallott: A tanyáknál szellők lágy ölében ringatózik a kalászos búza... __Elég, a teremtésit! —ordította e l magát a homo sapiens. —Még csak a honvágy-dal hiányzik és olyan nacionálsovinizmus tör elő belőlem., hogy akár egy ötvenhatos ellen forradalmár is megirigyelhetné. Holott még azt se tudom, mi az, hogy „nemzet” — roskadt lehiggadt bár- gyúsággal sátra tövébe az ember, de nyomban talpra is szökkent, mivel a sátorcölöpbe talált leereszkedni. — Látod, asszony, ennek is te vagy az oka, mert mindig másfelé kanyarítod a beszédünket — tapogatta fájdalmasan testrészét. — No hol is hagytam abba? Ja! Igen! szóval, alaposan szemügyre veszem a tülkös jószágot ott a puszta szélén aztán ráköszönök: — Pálinkás jó reggelt ! Ha nem tévedek, még szelídítetlen vad- marhának tetszik lenni, ugyebár? Bólintott, hogy eltaláltam. — Megszelídíteném, folytattam kertelés nélkül. Ha hagyná, majd bolond lesz örök időkig fejetni magát — válaszolta. Bizonygatni kezdtem, hogy remek bánásmódban lenne része: etetnénk, itatnánk, istállóztat- nánk, ganajoznánk, mindenképpen nagy becsben tartanánk. Tejét meginnánk, húsát fölfalnánk, csontját lisztté őrlenénk, bőréből lábbelit, nyelvéből ínnyencséget, szarvából Lehel kürtjét készítenénk. Koponyáját sátrunk fölé tűznénk dísznek. De még a trágyáját sem hagynánk pocsékba! Keül-e ennél nagyobb tisztesség? A fűbe röhögött. Majd azt kérdezte, ha ő szelídítene meg, s ugyanúgy fejne, falna, őrölne, vajon a guta kerülgétne-e a gyönyörűségtől? Erre én röhögtem, a fűbe, majd azt feleltem, hogy ilyesmiről ne is álmodjék. Ugyanis én homo sapiens vagyok, ő pedig közönséges marha, ráadásul vad is. Mosolyogva szólt: — Ha csupán fillérben kaphatnám ahány szarvas és szarvatlan akad a homo sapiensek közt, gyönyörű villanyvilágításos, önitatós, istállót építtethetnék magamnak a legdúsabb svájci hegyi legelőn, barátocskám. Különben is hagyjon fel ostoba rögeszméjéval, a szelídítéssel. Menjen szépen haza, a kuckójába és szundizzon egyet — mondotta és tovább akart legelni. Felsikoltottam: — Marha! Ez lehetetlen! Az állat- tenyésztés társadalmi programunk szerves része. Valamikor jelentős és nélkülözhetetlen közellátási és export tétellé válik. Nem mondhatunk le róla! — Képzeld, anya, mit válaszolt a pimasz; szelídítsek kardfogú tigrist, az izgalmasabb. Ám ne legyen „Bölcs Ember” a nevem, ha kifog rajtunk az állatvilág! Figyeld majd! Bőg még tehén az istállóban, nyerít harci mén a csatában, röfög bakonyi sertés az ólban, kárál majd tyúk a baromfiudvaron! Asszonya kámpicsorodott képpel bámult rá: — Sajna, apu szívem, még háziállatunk is lesz, sőt már van is! Nyúlj csak a kacagány- kombiném alá; valami mászkál a hátamon — rángatta magát egyre idegesebben^ matriarcha. (Folytatjuk) tevékenység fejlesztésére. Különösen kedvező lehetőségei ennek a munkának Békéscsaba 250 éves jubileuma és a 225 esztendős Orosháza ünnepséged. A cél, hogy gyűjtéssel, az anyagok rendezésével, kiállításával és publikálásával minél több helyen, minél szélesebb rétegek foglalkozzanak. A népfront keretében már működő, vagy ezután megalakuló honismereti bizottság a közeljövőben egyre inkább segíti ezeknek a „történelmi” szakköröknek tevékenységét. Ezekről a kérdésekről volt szó a Hazafias Népfront megyei elnöksége tegnapi ülésén. A Békéscsabán tartott tanácskozáson Nagy János elnökségi tag terjesztette elő a téli népművelési munkára való felkészülés tervezetét. Megvitatták a Tv politikai előadássorozatához kapcsolódó körök szervezésének problémáit. A helyi népfromtbizottságok mindenütt az őeszel kezdődő párt- oktatással párhuzamosan indítják el a szóban forgó politikád ismeretterjesztő körök munkáját. A művészeti nevelés, az ízlésformálás terén a népfront sajátos feladata a „környezeti esztétika” felkeltése. Ennék egyik szép megnyilvánulása a Gyulán kezdeményezett „virágos ház — virágos udvar”-mozgalom. Nemcsak azért jelentős, mert virágkertószeti szakismereteket szereznek a részvevők, de a sok színben pompázó, üde virágágyak olyan hangulatossá teszik a várost, hogy ez egyre inkább vonzó, idegenforgalmi nevezetességgé válik. A téli időszak — főként a mezőgazdasági dolgozók körében — a szabad idő növekedését jelenti. Megyénk több községében működnek már a népszerű népfrontklubok. Megtalálják itt helyüket a nyugdíjasok is. Most szervezettebbé szeretnék tennii ezeket az összejöveteleket, olyanformán, hogy például hétfőn rendszeresen házikert-előadást tartanának, kedden kisállattenyésatő, szerdán ismeretterjesztő, stb., nap volna egy-egy klub programjában. Külön megvitatták azt a kérdést, hogyan lehetne a tanyán élő lakosságot egyre inkább bekapcsolni a megye kulturális vérkeringésébe. A második napirendi pontként Nagy Ferenc, a Hazafias Népfront megyei titkára előterjesztette az elnökség féléves munkatervét. Majd megtárgyalták a társadalmi bizottságok megalakításának időszerű kérdéseit v. j. Megkezdődött az őszi madárvonulás Ütnak indultak vándormadaraink első csapatai. Elsőnek — mint mindig — most is a gólyák keltek légi útra. Csaknem velük együtt kapnak szárnyra a vízi madarak. Hallgatnak már a sárgarigók is, jelezve a szeptemberi útrakészü- lődést, és nem sokkal utánuk elindulnak a kékvercsék és a poszáták is. Októberben — amikor az átlagos hőmérséklet általában tíz fokra csökken és eltűnnek a repülő rovarok — útrakelnek a fecskék is. Valamivel tovább maradnak itt a seregélyek, hiszen ők nemcsak szőlővel, hanem egyéb bogyókkal is ellensúlyozni tudják a másfajta táplálékok megfogyatkozását. A hónap végén aztán elindulnak a pacsirták, maguk után vonva a rájuk vadászó törpesoly- mokat. A dél felé irányuló „ma- dárturizmus” idénye november első napjaiban fejeződik be. Ekkor vonulnak el az utolsó „tranzitutas” récék, a „magyar madarak’' közül pedig a pintyek zárják be a • sort. Budapest a ovnán HWWWWWWWWWW Sztriptíz hajón és buszon Hajónk éjszaka is útban volt, az állandó utazás, a gépek zúgása kissé fárasztó, de az olyan epizód, amely Russe előtt történt, felélénkített mindenkit. Késő este nagy csörömpölésre, ütődésekre, kiáltásokra riadtunk fel. Hajónk erősen meg is bilBugyogós nénik Russeban. lent. Sokan nem tudták mire vélni. Hamarosan kiderült, hogy agy hazafelé igyekvő magyar hajóval találkoztunk. A nyílt vízen rövid időre kikötött mellénk, s a kapitányok kicserélték tapasztalataikat . Hogy a Budapest mitől billent féloldalra ? A szomszédos hajó zuhanyozójában nyitott ablak mellett teljes villanyfénynél egy fiatal nő fürdött. Az ingyen sztriptízt hamar felfedezték a mi férfiaink és mindnyájan a korláthoz rohantak... Következő állomásunk Russe volt. Egy egész napot töltöttünk e szép bolgár városban. Bulgáriának ez a negyedik legnagyobb városa, 112 ezer lakossal, modern hajó-, mozdony- és vagongyárával. ásványolajfinomítóval, pamut- és textilüzemmel, cukor- és konzervgyárral, de még lehetne tovább sorolni más iparágakat is. Mi az érdekességeket, a jellegzetességet kerestük. Nem váratott magára sokáig. Az utcán török népviseletű, bugyogós nénik tűntek fel. Megszólítottunk egy kisebb csoportot, hogy lefényképezzük. Nem akartak meghallotta a magyar beszédet, örömmel csatlakozott hozzánk. Elmondta, hogy három évig tartózkodott hazánkban, jól megtanult magyarul és nagyon megszerette népünket. Russéban történt velünk az a kis epizód is, melyre sokáig emlékezünk. Mentünk az utcán és azon tanakodtunk, hogy valami bolgár ételspecialitást és bort kellene megkóstolni. Egy idősebb szörpárus erre megszólalt — bár egy kicsit furcsa akcentussal — magyarul... — Tudok én egy helyet, jöjjenek velem. — Meglepetésünkből még fel sem ocsúdhattunk, amikor már bent is voltunk az étteremben. — Van itt jófajta bor is? — kérdeztük. Látszott, hogy nem egészen érti, megpróbáltuk hát körülmagyarázni. Aztán nagy fejbólogatások között — bár ez is félreértésre adott okot, mert náluk az igenre úgy bólintanak, mint nálunk a nemre és fordítva — bizonygatta, hogy van. Meg is kaptuk, csak, amikor megkóstoltuk, jöttünk rá, hogy sör. A bolgár sör pedig nem jó. Amikor a bácsi látta csalódásunkat, akkor értette meg igazán, hogy mit kértünk. Fejéhez kapott és nagy sopánkodásba kezdett. Végül még nekünk kellett vigasztalni. Másnap Csernavodára érkeztünk, Budapesttől 1470 kilométerre, ahol újabb meglepetés várt ránk. Kiderült, hogy a román idegenforgalmi iroda csak másnapra várta érkezésünket, így nem rendelt autóbuszokat, melyekkel a 70 kilométerre fekvő Konstanzába és Mamaiába mehettünk volna. Végül mégis intézkedtek és a buszok megérkeztek. Útközben tanúi lehettünk, hogy a román járművezetők vajmi keveset törődnek a közlekedési szabályokkal, s így volt néhány lélekzetállítóan izgalmas pillanatunk. Azért ezt javukra írhatjuk, bizonyára azért száguldottak, hogy mielőbb élvezhessük a tengerpart szépségeit, s ez valóban nagy örömöt szerzett, nagy élményt jelentett, hiszen sokan közülünk még nem is láttak tengert. Mamaia elbűvölt szépségével, 4—16 emeletes szálloda-sorával, korszerű éttermeivel, árupavi- lonjaival. A tizenöt kilométeres strandon ragyogó napfényben ezer és ezer ember nyüzsgött. Örömmel vetettük magunkat a hűs hullámokba, s megkóstoltuk a tenger vizét is... Valóban sós... Csak azt sajnáltuk, hogy időnk lejárt, délután Konstanzába mentünk. Sietve öltözködtünk hát a kabinnak kinevezett buszHíd a Duna felett Csernavodán. kötélnek állni. Kérésünk heves vitát váltott ki közöttük, végül az egyik néniké mégis odaállt. A másik távolabbról nézte nagymérgesen. Hátha még tudná, hogy ő is a lencse elé került? A város pompás régi épületei, történelmi nevezetességei s új utcái sokunkat érdekeltek. A török hódoltság nyomai ma még megtalálhatók. A várost annak idején törökül Ruscsuknak nevezték. Az évszázados elnyomás alóli felszabadulást emlékmű örökíti meg a város központjában. Itt találkoztunk Atanas To- dorov Dimitrovval, a vagongyar egyik mérnökével, aki mikor ban. Itt történt az alábbi eset is. A nők nem vették észre, hogy bent, az ülésen a ránk való várakozásban elaludt a román gépkocsivezető. Amikor a zajra felébredt, már késő volt. Egy fiatalasszony éppen fürdőruháját vetette le, amikor a mellette álló észrevette a sofőrt és ijedten szólt oda barátnőjének: — Te, vigyázz! Itt van a gépkocsivezető és a visszapillantó tükörből mindent lát. — Ne törődj vele! — szólt a fiatalasszony. — Ügysem ért magyarul!... (Következik: Az ál-kapitány és matrózai. Kasnyik Judit
