Békés Megyei Népújság, 1968. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-28 / 201. szám

1968. augusztus 23, 2 Szerda Súlyos problémák a demokrata párt chicagói konvencióján Chicago Chicagóban hétfőn este, magyar idő szerint kedden, a kora haj­nali órákban megkezdődött az amerikai demokrata párt elnök­Edward Kennedy egyébként a ] hogy az Egyesült Államok a viet­komvenció küszöbén isimét leszö­gezte, nem kívánja az elnökséget: telefonbeszélgetést folytatott chi­cagói híveinek vezetőivel, s ebben jelölő konvenciója, A konvenció j kérte őket, hagyjanak fel jelödit- már az első napon kénytelen volt ■ sége propagálásával, eltérni az előre meghatározó«1 A demokrata konvenciót ma- naptrendtol, annak jeléül, hogy \ gyarországi időszámítás szerint a parton belül súlyos problémák j hajnali fél kettökor nyitották mutatkoznak: míg a tervben az el- j meg> a megnyitáson nem vett részt egyik elnökjelölt sem. Nem ké­szült el a megnyitás idejére a párt politikai platformja, amelynek szerzői napokon át nem tudtak formaságok, megnyitó beszédek szerepeltek, hétfőn máris vitá alakul! ki az egyes küldöttségek összetételéről, arról, hogy mi­lyen delegációkat ismerjenek el hivatalosan megválasztottnak. Az utolsó pillanatokban a de­legációk körében új mozgalom ihdul't meg, hogy Edward Kenne- dynek, a meggyilkolt John Ken­nedy elnök és a hasonlóképpen merénylet áldozatául esett Robert Kennedy öccsének ajánlják fel az elnökséget. Bár ezj a mozgalmat a párt hivatalos vezetői nem ve­szik komolyan, s maga Edward Kennedy sem nyilatkozott róla helyeslőleg, a támogatók száma 'még azokat is meglepte, akik jól ismerték a párton belül mutatko­zó nehézségeket és vitákat. Az uralkodó párt konvencióját szögesdrót-kerítés és fegyveres rendőrök, nemzeti gárdisták és ka­tonák tízezrei védelmezik. A kon­venció székvárosában ezrek tün- , tetnek a kormány politikája el­len, s a párt formális vezetője, a hivatalban levő elnök, Lyndon B. Johnson eddig még nem nyilat­kozott arról, hogy egyáltalán részt vesz-e azon a konvención, amelyet saját pártja rendez, ráadásul az elnök 60. születésnapjával egy- időben. A konvención a demokrata párt * tagságát több mint ötezer küldött ■ es helyettes küldött képviseli, kö­zülük több mint 2600 teljes sza­vazati joggal. A párt elnökjelölt- jenek megválasztásához 1312 sza­vazat szükséges. A jelöltség fő ' esélyesének a konvenció küszöbén változatlanul Hubert Humphrey alelnököt tartották, de pozíciója éppen a legutolsó napokban érez­hetően meggyengült. Mind ez ideig számit a jelöltség elnyerésére Eugene McCarthy minnesotai sze­nátor. megegyezni a Vietnamra vonat­kozó részekben, s végiül kompro­misszumos megoldásra jutottak, amelyet azonban egyelőre nem hoztak nyilvánosságra. A bizottság által . elfogadott tervezet Vietnammal kapcsolat­ban kijelenti: „a legsürgősebb feladat olyan tisztességes és tar­tós rendezéssel véget vetni a há­borúnak, amely tiszteletben tart­ja minden vietnami érdekét”. A programtervezet elutasítja az amerikai csapatok egyoldalú kivo­násának tervét, de ugyanakkor azt írja, hogy az USA „nem köve­tel feltétel nélküli megadást a kommunistáktól”. A demokrata programtervezet szerint „megegyezésre keli jutni Hanoival az ellenségeskedések haladéktalan megszüntetéséről és arról, hogy Dél-Vietnamiból min­den külföldi csapatot kivonjanak, az Egyesült Államok és szövetsé­geseinek csapatait, valamint az Észak-Vietnamból beszivárgott alakulatokat”. Ezt követően — a tervezet szerint olyan szabad vá­lasztásokat kell tartani, amelyen Dél-Vietnam minden nagy politi­kai csoportj i és ereje részt vehet. E választásokra nemzetközi fel­ügyeletet tart kívánatosnak a kompromisszumos programterve­zet. A konvenció megnyitó beszé­dében Daniel K. Inouye hawai szenátor „erkölcstelennek” minő­sítette a vietnami háborút, de azt mondotta, hogy minden hábo­rú erkölcstelen, és igyekezett azt a látszatot kelteni, mintha nem az USA lenne felelős a helyzetért. A szenátor beszédében elismerte, tevékenységet fejt ki a főváros környékének katonai berendezé­sei ellen. A szabadságharcosok keddre virradó éjszaka 82 milli­méteres aknavetőkkel lőtték Hau Nghia városát, valamint a kor mánycsapatok 25. gyalogos had­osztályának Dúc Hoa helység­ben berendezett törzskari főha­diszállását. A tüzérségi támadás következtében öt kormány­katona életét vesztette. Az úgynevezett északi fronton — a 17. szélességi körtől délre eső vidékeken akcióba lépett a DNFF nehéztüzérsége; a Dong namj háború miatt súlyos válság­ban van, de azt állította, hogy a demokrata kormányzat az elmúlt években nagy eredményéket ért el a szociális programok megvalósí­tásában. A késő éjszakába nyúló első ülés bővelkedett a kisebb-nagyobb összecsapásokban. Az első nagy csata Humphrey hívei és ellenfelei között a mandátumvizsgáló bi­zottság jelentése körül alakult ki. McCarthy hívei több esetben két­ségbe vonták egyes mandátumok érvényességét. Külön érdékességet j jelentett a georgiai delegáció kö­rül kialakult vita. Itt a bizottság salamoni ítélettel megosztotta a mandátumokat Lester Maddox kormányzó válogatott delegátusai és a négerekből és fehérekből álló „lojális” delegáció között. Miközben a konvención parla­menti csatározások folytak, Chi­cago utcáin valódi ütközet zajlott le a rendőrség és túlnyomórészt fiatalokból álló csoportok között. A csoportok ostrom alá vették a demokrata konvenció főhadiszál­lását, s bűzbombával kerülő útra kényszerítették többek között Humphrey alelnököt is. A rend­őrség nagy erővel csapott le a tün­tetésre, de az a késő esti órákig folyt a belváros utcáin. A tünte­tők egyebek között a DNFF zász­lóival vonultak fel és kövekkel dobálták meg a rohamozó rend- lfr‘anác* eínökének a beszédét, őröket. A rendőrség könnygázzal j T°f I fS1VkoV ™is iránj? oszlatta szét a tüntetőket s a fia- I részt nagvgvűlésen tálok közül többet őrizetbe vett. _ I Todor Zsavkov beszédeben is­Az éjszakai órákban érkezett j mertette a Bolgár Kommunista ellenőrizhetetlen jelentések sze- j Pártnak és a bolgár kormány- rint Johnson elnök mégis úgy | nak a csehszlovákiai fejlemé­fl szabadságharcosok élénk tüzérségi tevékenysége Saigon körzetében Saigon I Ha-i amerikai támaszpontra 130 A dél-vietnami felszabadító né- ! milliméteres lövegekből záporoz- pi fegyveres erők tüzérsége élénk I tak nehézgránátok. Dong Ha a Dél-Vietnamban állomásozó ame­rikai erők egyik legfontosabb katonai támaszpontja. A Da Namg-d rögtönítélő kato­nai bíróság — az AFP jelentése szerint — halálbüntetéssel súj­totta a 16 esztendős Nguyen Van Tu dél-vietnami hazafit, aki pén­teken B—40-es rakétavetővel több társával együtt megrohamozta a Da Nang-i amerikai támaszpont egyik épületét. Társát, a 15 éves Nguyen Van Luc-ot a stotáriális bíróság 15 évi kényszermunkára ítélte. (MTI) Emlékünnepség a bulgáriai Sziivenben Szófia I az a meggyőződés hat át ben- Sztanko Todorov) a Bolgár KP t nünket — hangsúlyozta — hogy Politikai Bizottságának tagja ; a Csehszlovák Kommunista Párt Sziivenben egy tömeggyűlésen l és az ország népe le fogja tudni — amelyet mintegy százezer résztvevővel a törökök elleni bol­gár szabadságharc egyik nagy győzelmének 100. évfordulója al­kalmából tartottak — ismertette Todor Zsivkovnak, a Bolgár KP KB első titkárának, a Minisz­döntött, hogy ellátogat a párt kon­venciójára. Az elnök kedden töltöt- tete be 60. életévét s hívei azt terve­zik, hogy nagyszabású ünnepséget rendeznék számára Chicagóban. (MTI) nyekkel kapcsolatos álláspont­ját, hangsúlyozta, hogy a cseh­szlovákiai ellenforradalmi fejle­mények tették szükségessé a szö­vetséges csapatok bevonulását. — Ezekben a nehéz napokban küzdeni a fenyegető veszélyt és a szocialista testvérországok segítségével megvédi a szocializ­mus ügyét, Mi. az öt szocialista ország pártjai és kormányai tel­jes támogatást nyújtunk a cseh­szlovák népnek és kommunista pártjának, segítünk megvédel­mezni a testvéri Csehszlovákia fejlődésének' szocialista útját. — Nem vagyunk hajlandók egyszerűen beletörődni abba, hogy az imperializmus közvet­ve vagy közvetlenül megpróbál beavatkozni belső ügyeinkbe és a szocialista országok viszonyába. Soha senkinek sem fogjuk meg­engedni, hogy egy láncszemet ki­ragadjon a szocialista országok közösségéből — mondotta Todor Zsivkov. (MTI) Invázió ienyegeti Guyanát Az alig két éve függetlenné vált dél-amerikai állam, Guyana vi­szonya nyugati szomszédjával az elmúlt hetekben jelentősen meg­romlott. Egyes jelentések szerint Venezuela invázióra készül a Ratal állam ellen, amelynek el­ső lépéseként július 9-én beje­lentette Guyana északnyugati partjai előtt húzódó, 12 mérföld szélességű territoriális vizekből kilenc mérföld szélességű sávnak az annektálását. (Territoriális vi­zek: Az adott állam felségterüle­Á mucsai kém A NAGY LELEPLEZÉS Az egyébként gyakorlott szerző új könyve azonban nem sikerült úgy, mint az előző. Franciára pél­„ ... dául még le sem fordították, s Romorantin szemre való kisva- működjek. Abban az időben nyílt éveki nem jutott senkinek eszé­ros a Sauldre folyo menten, a so- titoknak számított, hogy a SDECE h . ér rl ek-tel ensée lognei erdöseg szélén Sok ha- nem kevés megbízottja egyben a mögött Wzonvt* érdekeiedet sonló kisváros van Franciaország- CIA ügynöke is. Vosjoli úr azon- öt esdndővef később al ban, s csak a jó ég, no meg eset- ban kissé túllépte a hallgatolago- Un megjelent a szinen a nlár el_ leg néhány különlegességekkel san engedélyezett kereteket. Sajat fel€dett de Vosjoli. Először Ame- .-.i it--* cí i í. a rjkál>axi, aztán angol és német la­foglalkozó nyelvész mondhatná főnökeinek Párizsba éppúgy je- ímeg, miért lett Romorantin a lentett, mint a CIA embereinek pókban egymás után jelentek meg téhez tartozó, partjai előtt húzódó f<uyunj gs Wenamu folyók össze- tengersáv. Szélessége altalaban fo!yásána) ievg Ankoko-szigetet 3—12 tengeri mérföld.) tekintik, amelyet a venezuelaiak A két állam közötti ellentétek két évvel ezelőtt foglaltak el. nem űj keletűek. Venezuela már időközben katonai támaszpontot korábban is elvitatta Guyanától és egy első osztályú repülőteret területének mintegy kétharmadát, építettek a szigeten, amelyet egy kb. 155 000 km2-t, az ország kb. 100 km hosszú műúttal is arányban, gyémántban és bauxit- hozzákapcsoltak a közeli venezu- ban leggazdagabb területeit. Sőt, elai városhoz, El Dorádóhoz. az utóbbi időben felfedezett olaj- Súlyosbítja Guyana helyzetét lelőhelyek is a vitatott területen az a körülmény, hogy az érintett találhatók. területen élő indián lakosság Ve­Guyana az ország észak-nyugati nezuelával szimpatizál, bár szá­rászén húzódó, trópusi őserdő- műk az itt élő lakosság aranya- vel borított határszakaszán várja ban nem haladja meg a 23 száza­it támadást. Kiindulópontjául a lékot. te — nemsokára szenzációs lelep­lezésekkel szolgál majd. És az egykori SDECE-ügynök iprovincializmus, a jelentéktelen- Longley-ba. így hát hazarendel- nyilatkozatai. a Topáz megtörtént Tség jelképe. A franciák ug.v emle- tek, de a jobbnak latta, ha az valósagos eseményeket dolgoz fel getik ennek a kisvárosnak a ne- Esésűit Államokban marad. iftó d vet mmt mi Mucsaet. A Le Ca- Armkor de Vosjoli ur a Szajna Urisnak egyébként pedig - igér- »nard Enchaine „a romorantani partja helyett a tengerentúlt va­jkémnek” nevezte el Philippe Thi- lasztotta, megjelent Leon Uris Jraud de Vosjoli-t. Más lapok — Topáz című regénye. A szerző új elsősorban az amerikai Life és az könyvét nagy várakozás előzte angol Sunday Times, amelyek em- meg, hiszen előző műve, az Exo- yalora is váltotta igeretet. A Life lékiratait közölték — viszont min- dús világszerte bestseller lett. Uris a Sunday Times hasábjain kö- dent megtettek, hogy bebizonyít- ezúttal is avatott kézzel keresett zölt emlékirataiban először a sa- sák: de Vosjoli egyáltalán nem témát. Abban az időben tudta meg ját páratlan érdemeit bizonygat- „mucsai” figura, hanem a jelen- a Nyugat, hogy „Kim” Philby, aki ja. Azt állítja például, hogy fősze- kori hírszerzés történetének egyik egy időben az Intelligence Service repet vitt az indokínai háborúban, legjelentősebb alakja... szovjetellenes ügyekkel foglalkozó s a kubai válság idején, ö volt KETTŐS ÜGYNÖK osztályát vezette, majd az angol az, aki — minden nyugati ügynö­--------------------------------titkosszolgálat és a CIA össze- köt felülmúlva — pontos infor­A de Vosjoli-ügy — ha egyál- kötőjeként működött Washington- mációkkal látta el Párizst a Ku­tasán ügynek lehet nevezni ban. három évtizedig a szovjet el- bábán elhelyezett szovjet támadó­előzményei 1963 őszére nyúlnak hárítás számára dolgozott. Az eset fegyverekről. Mindez azonban vissza. Ekkor kapta a francia tit- érthetően nagy port vert fel, s csak bevezetés ahhoz ami de kosszolgálat egyik Amerikában megindította Leon Uris fantázia- Vosjoh mondanivalójának tulaj­dolgozó Ugja azt az utasítást hogy ,át is. s mivel abban az időben donképpeni lényege és „szenzáció- BzonnBl térjen visszb PárizsbB. Az történt, hogy De Gsulle tctbornoR js” Azt állítjs ugycinis hogy bz üJ?yní?k. ovíe,Veléb^ aaZ igyekezett magát önállósítom az amerikaj titkosszolgálatnak már kelően hangzó Philippe Thiraud de Egyesült Államok gyámkodásától. im.to cáfoihatatlan bizonyító Vosjoli név állt, de a francia tat- Uns francia környezetbe helyezte kosszolgálat, a SDECE kartotékai- az általa kiagyalt szovjet szuper- ban eredeti nevén, a kevésbé ne- kémet. A Topáz, a szovjet hírszer- mesen csengő Thyraud néven tar- zés titkos hálózatának fedőneve, tották nyilván. Eredetileg azért amely beférkőzik a francia állam- küldték az Egyesült Államokba, fő legbizalmasabb környezetébe, s hogy a CIA és a francia titkos- ott a vörösök érdekei szerint irá- szolgálat egyik összekötőjüként nyitja a dolgokat. kai voltak a De Gaulle közvetlen környezetében működő, rendkívül befolyásos szovjet ügynökről, eze­ket a franciák rendelkezésére is bocsátották, de az illető még ma is bírja a tábornok bizalmát. Francia részről elsőként a Le

Next

/
Thumbnails
Contents