Békés Megyei Népújság, 1968. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-19 / 195. szám

1968. augusztus 19. 3 Hétfő Csak nálunk kapható A múltkoriban rajta maradt a szemem az egyik orosházi ki­rakaton. Egy gyapjúfonálból hor­golt blúz alatt ez állt: „Csak nálunk kapható”. Az üzletben szívesen adtak felvilágosítást arról, hogy ezeket az igen tet­szetős női holmikat a helybeli háziipari szövetkezetben csinál­ják. A több színben előállított terméket Orosházán kívül így sem Békéscsabán, sem Gyulán nem árusítják. Megvallom, nekem imponál az olyan kapcsolat, ami az Orosházi Háziipari Szövetkezet és az iparcikk kisker. vállalat egyik orosházi üzlete között kialakult. A horgolt blúzok így csakhamar vevőre találnak. A nők valóságos versenyt futnak egy-egy darabért. Hallottam, hogy Békéscsabáról, sőt Gyulá­ról is Orosházára utaznak egy- egy ilyen blúzért. Lehetne ezt a horgolt blúzt Békéscsabán is és Gyulán is árusítani. A megye több ipari üzeme, háziipari szövetkezete építhet ki a jövőben az orosháziakéhoz ha­sonló kapcsolatot. így a későb­biekben mind több termékre ír­hatják majd kit az értékesítést vállaló üzletekben, hogy: „Csak nálunk kapható”. Helyes lenne ezt az orosházi kezdeményezést tovább fejlesz­teni, meghonosítani Békéscsabán is és máshol is, hogy akinek a békési tájon sajátosan és főként kis szériában előállított termékre van szüksége, itt szerezze be. A mi megyénk üzleteinek forgal­mát növelje. Kereskedelmi szer­veink, üzleteink alkalmasak ar­ra, hogy több tucat új terméket elsőnek hozzanak forgalomba. Ezzel kapcsolatban azonban, sajnos, kedvezőtlen tapasztala­taink is vannak. Az Orosházi Vas- és Kályhaipari Vállalat ctáge-gáztüzelésű automatikus kazánjait — ezeket Gyomán ké­szítik — nem a Békés és Csong- rád megyei Vas-Műszaki Nagy­kereskedelmi Vállalat továbbítja az üzletekbe, hanem a Bács megyei kecskeméti központtal. Vajon miért? A megye vas­műszaki nagykereskedelmi vál. lalatát miért nem találták erre alkalmasnak, amikor az alföldi gázmező legnagyobb hányada, a déli és a dél-keleti országrészen van. Itt, ma szinte beláthatat­lan a gázfelhasználás perspek­tívája. Ilyen esetekben lehet­nénk-e egy picit jobban patri­óták? Feltétlenül. A megye gyártmányait elsősorban a me­gyében működő üzemeknek, ke­reskedelmi szerveknek lenne ér­demes árusítani, nem úgy, mint az előbbi eseteben, amikor is igen jelentős bevételtől esünk el. Elgondolkoztató tények ezek, már csak azért is, mert a gazda­ságirányítás új rendszere módot, lehetőséget ad olyan kapcsolat kiépítésére, ami az Orosházi Háziipari Szövetkezet és az iparcikk kiskereskedelmi vál­lalat egyik orosházi boltja között létrejött. Más esetekben is élni kellene ezzel a lehetőséggel, ami­kor a szinte egyedi darabok gyártásáról van szó. Maradjon nálunk a nagykereskedelmi és a kiskereskedelmi árusítás, ha a sor úgy hozza a gyári előállítási és kiskereskedelmi ár közötti kü­lönbség. Még olyan formában is törekedni kelléhe erre, hogy a vevő a nagykereskedelem ki­kapcsolásával néhány forinttal, esetleg olcsóbban kapja meg a Békés megyében előállított divat­vagy éppen közszükségleti cik­ket. Üzemeink és kereskedelmi szerveink irányítói ilyen érte­lemben többet törődhetnének megyénkkel. Vagy az ő kezük nem ágy hajlik maguk felé, mint ahogyan ezt a többi megyében tapasztaljuk? Dupsi Károly Szovjet vendégek a megyében Megyénkben járt a Fáklya című folyóirat (volt Szovjet Híradó) fő­szerkesztője. Alexej Korzin és a főszerkesztő helyettese, Nikolaj Jugov. Látogatást tettek a Hazafias Népfront, a Magyar—Szovjet Ba­ráti Társaság megyei elnökségei­nél, valamint a Békés megyei Népújság szerkesztőségében. Meg­beszélték, hogyan lehetne szélesí- I teni a Szovjetuniót érdekesen és I színesen bemutató lap olvasótábo­rát, figyelembe véve az előfizetők részéről elhangó kéréseket, javas­latokat. Megállapodtak, hogy a jövőben több képes híranyagot kö­zölnek a megye magyar—szovjet vonatkozású eseményeiről is. Alexej Korzin elvtárs bejelen­tette, hogy a Magyar Népköztársa­ság hármas jubileumi évfordulója tiszteletére lapterjesztési versenyt kezdeményeznek és több mint 40 magnetofonnal, rádióval, karórá­val és más értékes díjakkal jutái mázzák a legjobb eredményt el­érteket. Megyénkben az MSZBT szervezi a terjesztést társadalmi segítséggel. Csorváson egészségháza!, Nagyszénáson szobrot avatnak Az augusztus 20-i ünnepséget már az új egészségházban tart­hatja Csorvás község tanácsa és a Hazafias Népfront bizottsága. Ha nem is ilyen nagy jelentősé­gű, de meghitt hangulatú, kedves avatóünnepség zajlott le 18-án délelőtt Nagyszénáson is: dr. Taby László megyei főorvos adta át a szociális otthonnak és az egész községnek a parkot díszítő szökő- kutat és azt a szoborfigurát — Kámpfl József alkotása —, ame­lyet a Képzőművészeti Alap jut­tatott az otthon lakóinak. {Novemberben próbaüzem a megye első földgáztüzelésű lucernaliszf-ltészí tőjében Ebben az esztendőben jelentős j létesítménnyel bővül az Orosházi Állami Gazdaság. Már javában dolgoznak az új lucernaliszt-ké- szítő üzemen. Ennek 250 vagon évi tervfeladatot irányoztak elő! 1969-től. Megyénkben ez lesz az első földgázzal üzemelő lucerna- szénaszárító. Országosan a má­sodik ilyen üzemet építik Oroshá­zán. Az elsőt Hajdúszoboszlón sze­relték össze. Az ottani megfigyelé­sek arról tanúskodnak, hogy 30 százalékkal olcsóbban állítható elő a lucernaliszt gáz igénybevételé- j vei, mint a hagyományos gázolaj- j felhasználással. Az Orosházi Ál-1 lami Gazdaság vezetői lényegé­ben ezért is határoztak a gázfel­használás mellett. Tekintettel arra, hogy a lucer- naszéna-szárító üzem speciális gé­peinek összeszerelése nagy szak­értelmet kíván, így a gyártó vál­lalat, a Mosonmagyaróvári Gép­gyár ezt a jogot magának tartot­ta fenry Szeptember első napjai­ban Orosházára küldi szerelőit a berendezések összeállítására. Terv szerint a belső munkálatokkal no­vemberre elkészülnek s ekkor a kései érésű jugoszláv kukoricák szárításával terveznek próbaüze melést. Válogatott vasasok aam hogy még az arcvonásai is hasonlóak voltak. , Délután ötkor az Iván Vazov Nemzeti Színházban a Pécsi Balett lépett fel. A kísértés ismét nagy volt, más érdekes rendezvények is kezdődtek ebben az időpontban, pl. „A nemzetközi együttműkö­dés és a diákmozgalom egységé­nek alapjai” című vita. Végül a Pécsi Balett mellett döntöttem. Négy darabot mutat­tak be és különösen Az iszonyat balladája aratott óriási sikert a jó­részt bolgárokból álló közönség előtt. Már az előzetes érdeklődés is igen élénk volt, a „kakasülőre” szóló egylevás jegyekért is három levát, több mint ötven forintot kí­náltak a szófiaiak. — Néhány megjegyzés — A politikai programok, viták és előadások érthetően kevesebb te­ret kaptak a VIT eseményeinek ismertetésében, az első időben kis­sé háttérbe szorultak a színes, lát­ványos eseményekről szóló híradá­sokkal szemben. A találkozások, viták azonban igen nagy mérték­ben hozzájárultak ahhoz, hogy a VIT betöltse hivatását. A véle­ménycserét általában a közös né­Azt mondják a Vízgépé­szeti Vállalat Gyulai Gyáregysé­gében, hogy a szakmunkások ja­va dolgozik M. Szilágyi Lajos 14 fős lakatos brigádjában. Amolyan válogatott vasasok, akikre a legna­gyobb pontosságot igénylő mun­kát rá lehet bízni. Azt gondolná az ember, hogy a megbecsülés anyagi elismeréssel is jár, itt azonban — mint kiderül — más a helyzet. Az átlagosnál ugyan magasabb az órabérük, mivel azonban rendszerint komplikál­tabb egyedi gépeket, szerkezete­ket készítenek, nem lehet kiug- rani a teljesítménnyel. Azoknak, akiknek a szalagban egyszerűbb a munkájuk, végeredményben több a keresetük. A brigádvezető ezt éppen nem tartja rendjén valónak, amikor azonban megkérdezem, hogy mi­ért nem megy máshová dolgoz­ni, szinte meghökkenve néz rám: — Ilyen az eszembe sem jutott még. Az igaz, hogy a pénz sokat számít, de azért nem minden. Es azt hiszem, ebből a brigádból aligha vágyik el valaki. Rotár György brigádtag bevall­ja: egyszer-kétszer már gondolt arra, hogy a csőgyártáshoz kéri magáit, ahol több a pénz. — Hogy mi tartott vissza? — kérdezi és így folytatja: — Ro­mantika is van az emberben... Megkapjuk a tervező rajzát, azt a gépet vagy szerkezetet nekünk kell életre kelteni. Talán el tudja képzeni, hogy milyen nagy öröm, amikor elkészülünk. Aki másképp vélekedik a munkáról, aligha tud a brigádban megmaradni. Nem „marják ki”, ő maga megy el. Egyszerűen kép­telen elviselni a légkört, amit egy-két évvel ezelőtti példa iga­zol. — Mi nem beszélünk rá senkit, _ hogy dolgozzon. Egyszerűen csí­zetek keresése és tudatosítása jel- j náljuk. Es igyekszik mindenki lemezte, a kölcsönös megértés és mondja Rotár György, aki mint , I szakszervezeti bizalmi is, nagy ]0 szándék szellemeben. felelősséget érez a .jól összeková­A kapitalista világ ifjúsága ren- ? csolódott brigádért, geteg kérdésre keres választ, s a * Vincze Gyula is úgy tartja, kérdésekkel természetszerűen rész- f hogy aki a tervrajz alapján meg- ben a szocialista világ képviselői- í valósít egy szerkezetet, önmagá­, „ T,- , _ 1 bol is belead valamit. Rábízták hez fordult. Ezt a helyzeti elő- ' , , , ,, , például a hegesztő forgatoberen­nyunket jobban is ki lehetett vol- i _ ________________________________________________ n a használni. Elhangzott néhány S jó, sőt, kiváló felszólalás a szocia- f ~\ NDK°kópvisciőínek j Virágkiállítás, asszon\ffnIáSkozó egyes nyugatnémet delegátusokkal vitatkozó beszédein kívül kevés tudta igazán lázba hozni a lelke­sedére pedig nagyon hajlamos kö­zönséget. Ami a magyar küldöttség sze­replését illeti, szerény, szeretetre­méltó fellépésük és viselkedésük . sáfíci általában rokonszenvet keltett. ' íy' i ’ dezés, egy újítás elkészítését. Munka közben sok mindenre rá­jött, amire a tervező nem gon­dolt. Végül is jól működik a be­rendezés. Amikor pedig a brigádvezető­vel, Rotár Györggyel és Vincze Gyulával a műhely sarkában egy kis beszélgetésre összejövünk, ötödikként megérkezik Sióréti Csaba mérnök, a műszaki csoport vezetője. így aztán jó alkalom nyílik arra, hogy meghallgassuk a brigádról alkotott véleményét. Pontosan akar fogalmazni és először keresi a szavakat. — Nagy gyakorlatra tettek szert... Amit csak ki lehet hozni a műszakiakból — kihozzák. Hoz­zájuk szívesen jönnek a műszaki­ak... Nekik lelkűk van a munká­hoz. Nemcsak püff, aztán összejön valahogy. Nincs lazítás. Mindig számítani lehet rájuk. — Ennél szebb elismerés „mű­szaki megfogalmazásban” aiig képzelhető el — szólok közbe és megkérdezem: — Miért nem látszik ez a keresetükön is? Választ nem könnyi rá. Ö maga is úgy tartja, ezen változtatni kell majd. Amikor pedig a brigádvezető tevékenysége kerül szóba, ezt mondja: — „Csak” hat esztendeje isme­rem. Saját erejéből olyan színvo­nalra emelkedett, ami kevesek­nek sikerül. Annyi szakfolyóira­tot senki sem olvas, mint ő. Sok­szor megbeszélünk egy-egy kér­dést. így lehetne legjobban jel­1 lemeznd: konstruktív gyakorlati szakember. Amit még külön a javára kell írni: a tudását nem tartja titok­ban. Mindezek alapján háromszor tüntették ki: megkapta a Vízgaz­dálkodás Kiváló Dolgozója és kétszer a vállalati Kiváló Dolgo­zó jelvényt. Ide tartozik, hogy Rotár György és Vincze Gyula ugyancsak a Kiváló Dolgozó-jel­vény tulajdonosa. Ha pedig annyira elismert szakemberek, mindjárt önkénte­lenül arra gondolok, hogy bizo­nyára sok jó ötletük is támad. — Ilyen munkánál szinte nap • nap mellett akad — veszi át a szót M. Szilágyi Lajos. És ha már erre is rátértünk, nyíltan .meg­mondja: — M<|g régebben egy újítást beadtam, amit vagy két év múlva vettek észre. Most? Újí­tunk és használjuk. Elősegítjük vele a munkánkat. Persze, a mű­szakiak megnézik... Mutatnak is egy kis fú­róállványt — egy újítást a sok közül. •— Nem lehetne nélküle dolgoz­ni — jegyzi meg Rotár György, amit Vincze Gyula is megerősít. És megállapítják: — Jobban ösz- sze kellene fogniuk a műszakiak­nak a munkásokkal. Mert tudják: a társadalmi elő­rehaladás a technika fejlődésének legfontosabb függvénye. Ki-ki ha tesz érte valamit, jó ügyet szol­gál. Pásztor Béla Béke és Barátság vonat indul a megyéből Ukrajnába Bizonyára sok embert érdekel a Hazafias Népfront, a Magyar— Szovjet Baráti Társaság megyei elnökségei és az \ IBUSZ megyei iroda kezdeményezése, amely sze­rint október 16—21 közötti időben Béke és Barátság vonat indítását tervezik az Ukrán Szovjet Szocia­lista Köztársaságba. Az elmúlt napokban a szerve­OobozoM és KéiegifltázáM Alkotmányunk ünnepe alkal- vendégeket, kertészeti nődolgo- mából Dobozon és Kétegyházán zókat. Az asszonyok külön au­tsz-asszonyok találkozóját ren­dezi a Hazafias Népfront, a nő­tanács, valamint a tsz nőbizott­. .. . ... , , , Dobozon a helyi művelődési Sót úgy tunt, néha meg túlzásba! ... , , ,, . > TT ’ . , . . . (otthonban egyben kétnapos vi­1S.ri te"a,SZerenySeget rágkiállítást és virágkötészeti cs,t több dinamizmus, szenvedély j be^utatót is rendeznek. A kiál­lításra már hetekkel ezelőtt ké­tóbusszal jönnek a találkozóra. Kétegyházán hasonló össze­jövetelt tartanak, melyre eleki, újkígyósi, gyulavári, lökösházi és sarkadi asszonyok jönnek. A találkozóra összesen 89 vendé­get várnak. Az egész napos programban délelőtt a nőbizott­zők a megye községeibe és váro­saiba 600 helyre küldtek részletes tájékoztatót. Ismertetik, hogy or­szágosan is elsőként Békés me­gye indít 300 személyes vonatot Ungvárra és Kijevbe, ahol gaz­dag programmal várják a vendé­geket ukrán barátaink. A hatna­pos utat hálókocsis vonaton te­szik meg és lehetőség lesz magán­jellegű programra is. Kárpát- Ukrajnában két napot, Kijevben és környékén pedig négy napot töltenek a turisták. Jelentkezés szeptember 10-ig, az IBUSZ megyei irodájánál, Bé­késcsabán. Részvételi díj: 1600 fo­rint, 284 forintért pedig 20 rubel költőpénzt lehet kapni. Próbára bocsátott kiskorúak A békési járás gyámügyi ható­sága jelenleg négy próbára bocsá­tott kiskorút tart nyilván. A fia­talkorúak mellé a gyermek- és if­roluk kialakult jo benyomástMgy szültek kiválogatták a legszebb ság titkára, valamint Tatár 1st is elmondhatjuk azonban, hogy? . . , TT ? .. ° ,, Ä un"i,Q * ' To+ i lcukui ua*. meuc <* s^cnnctv- ca *j.­megbízatásuknak eleget tettek j vira§°kat. Vasarnap ünnepélyes , .... , , , júságvédelmi albizottság javaslata megbízatásuknak e eget tette , keretek kozt nyltották meg. Hét- van parttitkar tart tájékoztatót alapján pártfogókat rendeltek ki, főn, ma kerül sor az asszony- a szövetkezet fejlődéséről, ered- | ak^k elősegítik a kiskorúak erköl- találkozóra, melyre Méhkerék- ményéről. A vendégek délután . csi fejlődését, és negyedévenként ről, Zsadányból, Sarkadról és I megtekintik a helyi Béke Tsz beszámolnak pártfogoljuk maga­más községekből hívtak meg 1 üzemegységét. I tartásáról, fejlődéséről. méltón képviselték a KISZ-t és az egész magyar ifjúságot. (Vége) Bistey András

Next

/
Thumbnails
Contents