Békés Megyei Népújság, 1968. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-15 / 191. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1968. AUGUSZTUS 15., CSÜTÖRTÖK Ara 80 fillér XXIII. ÉVFOLYAM, 191. SZÁM A Belkereskedelmi Minisztérium közleménye a kereskedelem, a vendéglátás és a szövetkezetek munkaidőcsökkentéssel kapcsolatos feladatairól Ma: Pártnapi nagygyűlések a megyében * * * Ilyen ember a mi párttitkárunk Szombaton délelőtt nyílik meg a II. Országos Szőnyegkiállítás Békéscsabán Az ország szinte valamennyi szőnyegszövéssel foglalkozó há­ziipari szövetkezete képviselteti A Belkereskedelmi Minisztéri­um hivatalos értesítőjének leg­utóbbi számában közleményt adott ki, amelyben felhívja a kereske­delmi és vendéglátó vállalatok, va­lamint a szövetkezetek figyelmét a munkaidőcsökkentéssel kapcso­latos feladatokra, a várható igé­nyek kielégítésére. Az állami, a szövetkezeti kereskedelmi és ven­déglátás fontos feladata, hogy a folyamatos, zavartalan ellátás Hz évfordulóhoz méltóan Immár haladó hagyomány né­hány esztendeje, hogy a szocialis­ta munkaverseny ihletője, de úgy is mondhatnánk, névadója, min­dig valamilyen jelentős esemény vagy évforduló. Ilyen az idei is, amikor a Kom­munisták Magyarországi Pártja megalakulásának 50. évfordulója alkalmából jubileumi munkaver­senyeket kezdeményeztek megye- szerte. Az évfordulóra tett válla­lások méltóak a jelentőségteljes dátumhoz. Mindenekelőtt az a legszembeötlőbb, hogy szinte mindenütt fokozott figyelmet for­dítottak a gazdasági eredmények növelésére, a takarékosságra, a termékek minőségének javításá­ra. így hát a verseny szellemét is minden korábbinál jobban át­hatja a jól értelmezett és szükség- szerű közgazdasági szemlélet. A Békés megyei Tégla- és Cse­répipari Vállalat gyárainak dol­gozói elhatározták, hogy a KMP 50. évfordulójának tiszteletére az idén 9 millió 261 ezer forint több­letértéket termelnek. S hogy ezt mennyire komolyan vették, arról már hitelesen tanúskodnak az el­múlt hónapok eredményei. Az el­ső félév végéig ugyanis csaknem az egész évre elhatározott több­letértéket megtermelték. Az első hat hónap után a Békés megyei Húsipari Vállalat dolgozói is örömmel nyugtázhatták, hogy a jubileumi versenyben már öt va­gon gyulai kolbásszal petézték meg exportkészletüket. Az előző siker több téglát és cserepet ered­ményezett a népgazdaságnak, az utóbbi pedig több bevételt az or­szágnak. A jubileumi munkaverseny eredményessége pillanatnyilag még fel sem mérhető. Olyan tet­tek születtek és bizonyára szület­nek ezután is, amelyek a maguk nagyszerűségével bizonyítják a kezdeményezők, a megvalósítók szorgalmát és állhatatosságát. A Mezőhegyesi Cukorgyárban úgy határoztak, hogy a répafeldolgo­zási idény végéig a nyersanyag­tárolás és a technológiai cukor­veszteség csökkentésével, vala­mint; más kiaknázható források hasznosításával 5 millió 670 ezer forintot takarítanak meg. Nehéz feladatra vállalkoztak. De éppen ebben látják ők is — más válla­latok, gyárak dolgozóihoz ha­sonlóan — a verseny értelmét. Azt, hogy ez méltó a nagy törté­nelmi jelentőségű évfordulóhoz, a jubileumi munkaversenyhez. P. P. mellett a jelentkező új igényeket időben megismerje és felkészüljön azok kielégítésére. A kereskedelmi vállalatok a munkaidőt csökkentő ipari vállalat eddigi termelési és szállítási rendjének változtatásá­hoz csak akkor járuljanak hozzá, ha az a lakosság ellátását hátrá­nyosan nem befolyásolja. A minisztérium közleménye fel­sorolja azokat a várható igénye­ket, amelyeket a következő idő­szakban célszerű számításba venni. Egyebek között várhatóan növek­szik a kirándulók, a víkendezők száma, s ezzel együtt fokozódik a konzervek, a tartósított élelmisze­rek iránti kereslet. Vidéken pedig elsősorban a ház körüli munkához szükséges eszközök iránti igény. A városi lakosság körében a több szabad idő együttjárhat a hétvégi házak, nyaraló építéséhez szüksé­ges építőanyag forgalmának nö­vekedésével, és fokozódhat a ke­reslet egyes tartós fogyasztási cik­kek, például televízió, rádió stb. iránt. A minisztérium felhívja a ke­reskedelmi és vendéglátó vállala­tokat arra, hogy a változó vásár­lási szokásokhoz igazodva, módo­sítsák az üzleték nyitvatartási ide­jét, az intézkedéseknél azonban legyenek tekintetted saját dolgo­zóik helyzetére. Szerdán hazautaztak a grúz táncosok A grúz állami népi ének- és táncegyüttes, amely V. I. Jakas- vilinek, a Grúz SZSZK művelő­désügyi miniszterhelyettesének vezetésével tartózkodott Magyar- országon és nagy sikerrel lépett fel Budapesten, valamint több vi­déki városban, szerdán elutazott Budapestről. Napirenden a KISZ-oktatás Áz élő hagyományok ápolása — Vitafórum a mai életről Csütörtökön Békéscsabán tart­ja a KISZ Megyei Végrehajtó Bi­zottsága soron következő ülését Napirendjén szerepel az a javas­lat, amely a hármas történelmi évfordulót megünneplését és a KISZ-oktatás megszervezését tar­talmazza. Az írásos és szóbeli előterjesztést Mihalik György, a KISZ KB első titkára tartja. Az 1968/69. évi KISZ-oktatás feladatai között fontos helyet kap az MSZMP politikájának részle­tes ismertetése, különös tekin­tettel a gazdaságpolitikai és a szocialista demokrácia összefüg­géseire. Az előadásos propagan­da minden formájában három témával foglalkoznak, melyek a következők lesznek: A kommu­nisták félévszázados hősi har­cai, a gazdaságirányítási reform megvalósítása és a nemzetközi munkásmozgalom időszerű kér­dései. A múlt oktatási évben jó! be­vált formákat ez évben is al­kalmazzák. A Fáklyavivők körét, a politikai vitafórumot és a marxista vitakört újabb falusi és munkásfiatalok bevonásával kívánják bővíteni. Alkalmazzák az önképzőköröket, ahol a tanul­mányozott anyagból kis előadá­sokat tartanak a hallgatók, majd azt megvitatják. Egy-egy témá­ból vetélkedőket rendeznek. Az érzelmi hatások gazdagodását szolgálják a vers- és daltanulá­sok, a különböző jellegű kutató­munkák. Az ifjúsági klub prog­ramjában pedig bőséges helyet biztosítanak az aktuális politi­kai események megvitatásának. A megyei vb-ülés után a KISZ járási és városi bizottsá­gai oktatási terveket készítenek, beszélgetnek a hallgatókkal, ki­jelölik a propagandistákat és no­vember 1-től megkezdik az ok­tatást P. I. magát a II. Országos Szőnyegkial- litáson. Megyénkből a békéscsabai, a békésszentandrási, a gyulai, a szarvasi és az Orosházi Háziipari Szövetkezet állítja ki szebbnél szebb szőnyegeit. Az előzetes becs­lések szerint az érdeklődők mint­egy kétszáz termékben gyönyör­ködhetnek majd. A II. Országos Szönyegkiállitást, amely szeptember 8-ig tekinthető meg, szombaton délelőtt fél 12-kor Méhész Géza, a HISZÖV elnökhe­lyettese nyitja meg a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzuem kiállí­tási termében. A sajátos körülmények figyelembevételével Negyvenkét óráé munkaidő az olajbányászoknál előkészítő munka idő következtében kieső bért ki­Hosszas előzte meg az Alföldi Köolajfú- rási Üzemnél is a csökkentett munkaidő bevezetését. A cél az volt, hogy a munkaidőrövidítés miatt kieső időt újabb létszám- emelés nélkül szervezési, tech­nológiai intézkedésekkel, a mun­kaidő jobb kihasználásával el­lensúlyozzák. Alapvető követel­mény volt, hogy a rövidebb mun­kaidő következtében nem növe­kedhet az önköltség és a túlórák száma, s nem csökkenhet a ter­melékenység. A rövidebb munka­tlVtUUUUUMHVMMMUMtHHMMM MMUWVHMVUUUMMHtWIVmwmUUMWMHMM Készlet a Békés megyei Mezőgazdasági Gépjavító vállalat orosházi üzemének esoio műhelyéből. esztergapad-felújító Fotó: forgá­Gyevi egészítő fizetéssel pótolják. Mindezek alapján a folyamato­san termelő üzemrészeknél az átlagos heti munkaidőt 42 órá­ra csökkentették. A nem folya­matosan dolgozó egységekben pe­dig 44 órára. Tekintettel arra, hogy az olajiparban dolgozók zö­me családjától távol, nem egy esetben több száz kilométerre él, a munkaidőrövidítés következté­ben összegyűlt szabadnapokat együtt vehetik ki. így például hat munkanap után két szabad­nap, kilenc után három, tizen­kettő után négy szabadnapot vehetnek ki a dolgozók. A kol­lektívák maguk döntötték el. mi­lyen rendszerben dolgoznak, il­letve a kettő, a három vagy a négy szabadnapot veszik igény­be. A kisegítő üzemrészeknél is speciálisan oldották meg a mun­kaidőcsökkentést, úgy, hogy a szabadnapokat együttesen ve­hessék ki a dolgozók. A központi karbantartó, a nem kisegítő üzemben foglalkoztatottak au­gusztus 1-től, az alkalmazotti ál­lományba tartozók szeptember 1- től dolgoznak csökkentett mun­kaidőben. Az olajbányászok esetében a rövidebb munkaidő a kedvezőt­len körülmények, a családtól való távoliét csökkenésének eszköze, s ezáltal az életszínvonal emelésé­nek egyik tényezője. Éppen ezért a rövidebb munkaidő hatásáról, az ezzel kapcsolatban bevezetett intézkedések tapasztalatairól a csoportvezetők rendszeresen szá­mot adnak, regisztrálják az ered­ményeket, s ennek alapján teszik meg a szükséges intézkedéseket. \

Next

/
Thumbnails
Contents