Békés Megyei Népújság, 1968. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-11 / 161. szám

1988. július 11.

3

Csütörtök

Okosak és okoskodók

A kánikula közepette is zavartalan a vasúti forgalom

A békéscsabai vasúti csomópont a féléves tervét teljesítette, bár a tranzitforgalom növekedése a tavalyihoz képest

Ember és világát

Beszélgetés egy vandállal

— Jónapot, jónapot. Ej, mit tetszik művelni?

— Nem látja? A buszmegálló tábláját hajlítgatom. Masszív lakatos- munka. Nyomorgatom, hogy majd belé szakadok. Szeretném letépni, de ahhoz most gyengus vagyok. Sokat túlórázunk, a Fehér Tinóban, a cimborákkal. Ha tuti a kondim, fél kézzel rángatom ki az utcai szeméttartókat a betonzatból! Sajna, már kalandozni is kell.

még nagyobb feladatot jelentett. A rendkívüli hőség miatt sincs fennakadás a szállításokban, a teljesítmények nem csökkennek, a vonatok pontosan indulnak és érkeznek. Különös gondot okoz most az is, hogy ha a vágányok hőmérséklete megközelíti a 60 fokot, az íveket több helyen vízzel kell hűteni. Betegség, baleset nem fordult elő, az állomás minden dolgozója becsülettel helytáll a munkában.

Két makett

A Vízminőségi Felügyelet gyulai kiállítása július 10-én bezárta kapuit. Több száz érdeklődő tekintette meg az országban összegyűjtött anyagot, amely mindenek előtt a víz tisztaságának megőrzésére csinált jó propagandát. A vízügyi igazgatóság vállalkozását különféle kisfilmek vetítésével is kiegészítette. Ráirányította az emberek figyelmét arra. hogy a tiszta víz milyen jelentős értéket képvisel.

A kiállításon bemutatták a hódmezővásárhelyi szennyvíz- tisztítótelep és a békési Kettős- Körös-i vízlépcső makettjét is, mélyek a látványosságok közül a legszebbek voltak.

A „munkaerőpiacról" ielentiük

Megbuktak a „borúlátó” jósok

Miért mondott fel csaknem ezer dolgozó?

— Micsodát?

— Más utcákba, kerületekbe ruccanni, mert az enyémben fogytán minden, ami ép. Persze ez a csórébbik szórakozásom, mármint a busztáblák, szeméttartók, facsemeték. A telefonfülke az igazi csemege, a konfekt! Mikor benyitok, olyan édesdcden csüng a hallgató a zsinóron, akár magzat az anyjáén. Elvezettel leemelem, zümmög- tetem, búgatom, hadd tegye utoljára még, aztán egy rántás, hogy belebor- zongok a gyönyörűségbe és — vége. A kagylót elhajítom vagy odaadom barkácsoló haveroknak.

— Nem fáj a szíve?

— Akkor nem csinálnám.

— De a telefon létkérdést Tűz, árvíz, betörés, életveszély t

— Nem az én tüzem, árvizem, betörésem, életveszélyem. Csak egy dühít. Azelőtt a járókelők messze kerültek, ha szórakozni láttak, most meg a rádió, a tv meg a lapok izgatására megváltoztak. Ha egy rámszól, a többi is melléáll. Sok lúd disznót győz. Rendőrt hívnak. Olykor meg is gyapálnak. Hát igazság ez; sokan egy ellen?

— Érthető a felháborodásuk. Hiszen amiket maga művel! Tudja, hogy még az állatvilágban is szent a közösség érdeke?

— Kikérem magamnak! Én ember

vagyok! — új —

A Szakszervezetek Békés me-1 gyei Tanácsának legutóbbi elnökségi ülésén — többek között — három kérdést tárgyaltak. A múlt évi szakszervezeti oktatásról készült elemző értékelést, valamint az 1968—69-es propagandaévad feladatait. A napirend előadója Bányai Béla volt, az SZMT osztályvezetője. Tájékoztató jelentést terjesztett az elnökség elé az egyes béren kívüli juttatások felhasználásának tapasztalatairól Vajda János és Perjést János. Végül a közgazda- sági munkabizottság vezetője, Lipcsei Imre számolt be a munkaerőhullámzás tapasztalatairól a gazdasági reform szabad munkahelyi választásának körülményei közepette.

Az ÉDOSZ és a HVDSZ vállalatainál vizsgálták az idei első félévben a „munkaerő-vándorlást”. Az a hiedelem, hogy az új gazdaságirányítási rendszerben jelentősen megnövekszik a munkaerő mozgása — tévesnek bizonyult. Mind a vállalatok, mind pedig a dolgozók által kezdeményezett munkaviszony-megszüntetések aránya nagyjából azonos az 1967-es első félév tapasztalataival. Megbuktak a borúlátó „jósok”, akik arra számítottak, hogy a vállalatok — élve a szabadabb lehetőségekkel — tömegesen bocsátanak majd el munkásokat.

Az élelmiszeripari vállalatoknál az idei első félévben 500 ná) több dolgozónak szüntették meg a munkaviszonyát, de ebből csak 64-en voltak állandó munkaviszonyban, a többieknek a szerződésük járt le. Az említett 84 személy közül is 38-an nyugdíjba mentek, öten elhaláloztak, fe- gyelmileg hét, alkalmatlanság címén pedig négy dolgozót küldtek el.

Vajon a vállalatok miért nem éltek lehetőségeikkel a szabadabb „munkaerőpiacon”? Egyrészt, az első félévben bizonyos várakozási álláspont volt tapasztalható, a gyakorlott munkaerőket kisebb létszámfelesleg esetén is megtartották. A bérszínvonal meghatározása pedig arra ösztönzött, hogy elbocsátás helyett inkább felvegyenek — alacsony bérű munkaerőket.

P

ályázati felhívás és honorárium kilátásba helyezése nélkül is minden bizonynyal sokan jelentkeznének szűr kebb pátriánkból, Békés megyéből is e témával kapcsolatos és megfontolt véleményükkel. Nem tartottam közvéleménykutatást és nem szegeztem senkinek sem a kérdést, hogy kiket tartanak okosnak és kiket okoskodóknak. A szándékosan feltett nyílt kérdésre talán nem is adnának egyértelmű választ még szóban sem, nemhogy írásban. Minden bizonnyal azért, mert a számbavétel közben megszállná őket a bizonytalanság. Az, hogy ő, ők és még többen mások az üzemben, a gazdaságban, a közélet különböző posztján nem ilyenek voltak, hátha csak átmeneti az úgynevezett előléptetéssel, kinevezéssel, a magasabb beosztással, funkcióval járók betegségében szenvednek.

Van ilyen betegség. Ez egyesek esetében csak leváltással, visszahívással gyógyítható. A betegség tünetei nagyon közismertek. Többek között az, hogy néhány hónap, hét, sőt néhány nap múlva nem köszönnek még vissza sem, nemhogy előre. Megfontolásuk az, hogy nyilvánvalóan azért emelték őket ilyen vagy olyan magasabb beosztásba, mert társaik közül ők a tapasztaltabbak, okosabbak. A „rátermettség” jelző eszükbe jut ugyan, de azt elhessegetik, mert beosztottjaik ilyen értelmű számbavételénél bizonyos fokú lelkiismeretfurdalást éreznek. Ámbár jobb, ha mellőzzük ezt a kifejezést, mert csak kevesekben és csak rövid ideig tart az ilyen érzés. Használjuk inkább a zavartság és a bizonytalanság jelzőt, amit az vált ki, hogy ennek vagy annak a beosztottnak sok mindenből több van a „vénájában”, mint az ilyen vagy olyan tulajdonságaik alapján előléptetettek agyában.

'Ll angsúlyozom, hogy csak ^■egyesekről beszélek, s ezért ne általánosítson és ne érezze sértve magát senki azok közül, akiket nem a véletlen, a „pillanatnyilag nincs megfelelőbb” emelt felfelé a ranglétrán. Én ez utóbbiakról beszélek, akik jobbára csak azért maradnak sokáig vezető, irányító beosztásban, amiért a háztetőre mászott gyerek: nem mernek rászólni, mert akkor kapaszkodás helyett leesik és összetöri magát. Annyira nem általánosítok, hogy idézem keresetlen, vagyis véletlenül ösz- sze verbuválódott kisebb-na- gyobb embercsoportok, ha úgy tetszik, társaságok véleményét: — Olyan kellemes modorú, barátságos, széles látókörű, előzékeny. udvarias és mindenről szívesen társalgó ember. Egyszerűen nem hinni róla, hogy kevés iskolát járt üzemi munkás, tsz-tag.

— Ki hinné róluk, hogy híres, neves orvosok, mérnökök, tanárok és más tisztségviselők. Mindig jó előre köszönnek és olyan szerényen kérdezősködnek, kérnek, hallgatnak meg véleményeket, mintha a világon semmiről sem tudnának.

— Ez az igazán nagy képzettségű, szinte tudós számba menő emberek fő jellemvonása — mondják és mondom én is velük egyetértőén. A jelenben és a régmúltba visszanyúló időkben kiemelkedő államférfiak, tudósok, orvosok, tanárok, írók önéletrajza szinte azzal kezdődik, hogy „lehetetlen volt nekik előre köszönni”. Tévedés ne essék, nem azért említettem többször is az előre, vagy a vissza- köszönést, mintha ez volna Különböző beosztásban levők és odakerülőktől a legfontosabb követelmény. Az előre- és visz- szaköszönés, a hogy vannak, mint vannak, mi újság, mi a véleményük erről, arról kérde- zősködés csupán szelepje, zsilipje a beosztottakhoz, az emberek kisebb-nagyobb csoportjához, a tömeghez való közeledésnek — tovább megyek —, az érdekazonosságnak. Ezt csak azok jelenlétében értik az emberek, akik soha, még véletlenül sem kérkednek a politikában, a tudományokban, a technika különböző vívmányaiban való magas fokú jártasságukkal. Beszédeik, előadásaik sohasem kioktatóak, fennhéjázóak, s még kevésbé funkció-, oklevél- és diploma-fitogtatóak, hanem az érdekazonosságon alapuló magyarázóak, buzdítóak és lel- kesítőek. Ilyenek a szó szoros értelmében az intelligens emberek! Nem féltik sohasem tudásukat, sem népszerűségüket. Bárhol fordulnak meg, szinte ontják szívélyességeiket, készségüket, ismereteiket. Egyszerűen azért teszik ezt, mert nem rangjukat, beosztásukat akarják „kiélni", hanem a társadalmat igyekeznek mind magasabb fejlettségi fokra emelni. Még aztán is ezt teszik, ha az úgynevezett ranglétrán netán lejebb vagy egészen alacsony fokra kerültek. Bármilyen beosztásban is vannak a szó igazi értelmében vett intelligens emberek, sohasem „játsz- szák meg” a néphez, a társadalomhoz való ragaszkodásukat.

M

iért játsszák az ellenpólusba tartozók a ki vagyok, mi vagyok-ot, a „maguk értenek hozzá jobban vagy én, akinek ilyen és olyan oklevele, diplomája van?” Öh, a lelkiszegény gőgösök, hogy mást ne mondjak rájuk. Hát egyedül az ő érdemük, hogy oklevelet, diplomát, az átlagosnál jóval magasabb tudományt, ismeretet szereztek. Nem. Hányán és hányán akartak és nem tudtak szerezni régen azért, mert nem értek meg hozzá a társadalom fejlődésének feltételei. És akik megszerezték, mi célból szerezték meg? Csupán fitogtatás céljából? „Emberek, ez vagyok, az vagyok, köszönjetek nekem előre, szó nélkül fogadjátok el a parancsaimat, azaz utasításaimat?”

Sokba kerül a társadalomnak az ilyen beképzeltség még akkor is, ha egyesek esetében csak rövid ideig tart. A mindenkinél mindent jobban tudó okoskodók ugyanis előbb-utóbb kívül kerülnek a „majd én megmuta- tom”-mal elfoglalt hivatalból, intézményből, gazdaságból. Volt és akad most is ilyesmire példa, csak hát ezekből a példákból se tanulnak az okoskodók. Továbbra is veregetik saját mellüket és vállukat a társadalom kárára, kisebb-nagyobb embercsoportok ruunkak'ed vének, ötletességének rovására. Tudásuk, „jó szemük” ellenére is értetlenek és vakok az ilyen emberek. Nem ismerik fel azt a sok kárt. ami viselkedésük nyomán keletkezik. NemT látják, hogy csupán cini- kusságból mondják az „adjon isten”-t a „fogadj isten” elmaradása ellenére is a beosztottak, az emberek. Nem tudják vagy nem akarják tudomásul venni, hogy csupán csak szappanbuborék a gőggel, fennhé- jázással, a valódi tudással, értelemnél többet mutatni akarással szerzett tekintély.

M

inden meggyőződés nélküli az ilyen „tekintélyt-tisz- telő” úgy van, úgy lesz, igenis, csakis így helyes, kedves vezető kartárs szavakkal kísért haj bókolás.

Kukk Imre

Ki ne szeretne „gazdag” lenni? A lottózók, totózók millióit a játékszenvedély hatja, de a mélyben (a lelkek mélyében) ott hun- cutkodik a rrénz utáni vágy ördöge. Mégis, senkiről sem tudok, aki bízva szerencséjében, odahagyná munkahelyét azzal az indoklással, hogy majd nyer a totón vagy a lottón. Más kérdés persze az, hogy az ember nemcsak a pénzért dolgozik. (És én remélem, hogy megérem azt a kort, amikor majd egyáltalán nem a pénzért dolgozik az ember, hanem pusztán hivatástudatból, ha úgy tetszik, kedvtelésből, és a munkatempót, a munka minőségét nem annak anyagi kihatásainak kényszerítő, kívülről jövő hatása determinálja majd elsődlegesen, hanem a művész szándéka; érdek nélkül tenni, tökéleteset alkotni a legjobb tudás szerint.)

A pénz különben is absztra- hált fogalom. Kétszeresen is az. A fizetési boríték átlagosnál is vastagabb volta egy-egy keményen végigdolgozott hónap után valahogy megnyugtató érzést, megelégedettséget ad, mert közvetve vagy közvetlenül, de mindenképpen kifejezi az egyik oldalon a munkát (amely csak any- nyira és olyan áldozat, mint a szülő nő áldozata, amíg világra hozza gyermekét), a másik oldalon jelenti a több kenyeret, húst, a szebb ruhát, a jobb életviszonyokat.

Visszatérve a címben felvetett kérdésre, boldogít-e a pénz?, a fentiek előre bocsátása után sem merek határozott nem-mel válaszolni. De tény az, hogy a pénz

nem mond ellent a boldogságnak és a boldogulásnak. A két fogalom nem fedi egymást, nem tehető egyenlőségi jel közéjük, de nem is zárják ki egymást. A ma élő emberek többsége még megismerheti a probléma végleges tisztázását, amikor majd nem az anyagi javak termelésének növekedési üteme, és nem a rendelkezésre álló materiális jószágmeny- nyiség, röviden a pénz, a gazdagság nagysága lesz a társadalmi fejlettség elsődleges kritériuma.

Ma még az anyagi javak viszonylag szűkös volta, a rendeletekkel, gazdasági szabályozókkal felparcellázott „mindenség” kényszeríti arra az embert, hogy valami boldogságfélét erezzen, ha asztalára mindennap hús kerül, ha kényelmes fotelban elterpeszkedve saját lakásán, saját televízióját nézheti, saját — mondjuk, gyönggyel hímzett — papuccsal a lábán, saját értékes festményei, könyvei, perzsaszőnyegei között. Nálunk még — az az érzésem —, nagyobb becsülete van egy 220 lóerős Diesel-Mercedes boldog tu- * lajdonosának, mint egy frissen diplomázott magyar—angol szakos tanárnak, egyszerűen azért, mert bármilyen furcsán is hangzik, könnyebb diplomát szerezni, mint egy Diesel-Mercit. Holott ennek a fordítottja lenne, illetve lesz majd természetes.

Akkor majd értelmét veszti a közmondás is és márványtáblába vésve kerül be a mai kor dokumentumait őrző múzeum vitrinjébe; egy hosszú fizetési szalag és néhány megfakult részletfizetési csekk közé.

Brackó István

A dolgozók részéről való munkaviszony-megszüntetés is hasonló az előző évihez. A számok mégis elgondolkoztatok. Az élelmiszeripar 15 megyei vállalatánál fél év alatt 987-en kérték ki a munkakönyvüket. Közülük 159-en az alacsony kereset miatt, 620 dolgozó pedig azért, mert nem akart idénymunkás maradni. A helyiiparban 349-en bontották fel a munkaviszonyt, az esetek több mint felében nem voltak megelégedve a keresetükkel. Nyilvánvaló, hogy mindig lesznek olyanok, akik szeretnének többet keresni, s ha módjuk van rá, találnak is maguknak jobban fizető munkahelyet. A fenti számok mégis szolgálnak egy-két tanulsággal. Egyrészt bizonyítják, hogy szó sincs arról, mintha a gazdasági reform a munkanélküliség vagy a munka- alkalmak csökkenésének fenyegetését hozná magával. Másrészt, az élelmiszeripar és a helyiipar egyes dolgozó kategóriáinál, munkaerővándorlást okoz a keresetek színvonala. Végül, jelentősen csökkentené a fluktuációt, stabilizálná a vállalatok munkaerő- helyzetét és megnyugvást, biztonsági érzést okozna számos családnál, ha egyre kisebb területre lehetne szorítani az idénymunkákat, s a vállalatok mindinkább az állandó munka biztosítására törekednének.

v. j-