Békés Megyei Népújság, 1968. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-07 / 158. szám
& z K E A S Z z Á A Valaki megkért a napokban, hogy magyarázzam már meg egy kicsit bővebben a „szeszkazán” fogalmát, mert ez az Értelmező Szótárból valamilyen okból kimaradt. Rögtön munkához láttam és elmélyült búvárkodásom végső konklúzióját az alábbiakban teszem közkinccsé: A szeszkazán Tombolá- dia népe egyik jelentős létszámú kasztjának tagja. Nemére nézve vegyes Ösz- szetételű, sőt mindjobban érvényesül a tombolád nők egyenjogúsága. . Általában két lábon jár, mint a többi tombolád, de esetenként négykézlábra ereszkedéssel biztosítja egyensúlyát A tombolád nép e kitüntető címet viselő tagjára jellemző, hogy egyetlen hajtóereje a szesz, anélkül az istennek se hajlandó arrább menni akár egy lépést is. Éppen ezért már jóval nyitás előtt ott horgonyoz a „bor, sör és pálinka” feliratú üzem- anyag-felvételező hely előtt. Feltöltését beöntéssel biztosítja, de e ténykedése jelentősen különbözik a hasonló elnevezésű orvosi gyakorlattól. Az üzemanyag tekintetében nem válogatós, csak minél több legyen belőle. Van, aki a felvételező hely ajánlási feliratából csak az „és”-t hagyja ki. A vizet kifejezetten utálja és rettegi, mert már sok embernek okozta halálát. Feltöltése után fokozatosan nyomós alá kerül, amit hangos kurjongatással jelez. Ilyenkor a saját hangját tartja legszebbnek és legfontosabbnak. Ha aztán már kellő a nyomás, és végre elindul, kisebb-nagyobb oldalazó mozgással halad a következő üzemanyag-felvételező helyig. Tekintettel a „kilengés” szögének és mértékének kiszámíthatatlanságára, ajánlatos, ha a szembejövők a biztonságosabb túlsó oldalt választják. A nyomós fokozódása nem egyformán hat a szeszkazánra. Van, aki cuppanó csókokat osztogat, van aki ordít, van aki kötekedik, verekszik, van, aki üzemanyagot koldul. Ez utóbbira a tombolád nyelv a „lejmol” szót használja a csúnya és rosszemlékű koldulás helyett. Egyébként a szeszkazán elhibázott konstrukció, mert egyrészt az üzemanyag sok esetben ugyanott jön visz- sza, ahol bement, másrészt a felvételezett üzemanyag viszonylag ritkán gyullad be. Ha aztán a szeszkazán úgy meghibásodik, hogy az üzemanyag felvételén kívül mást nem hajlandó csinálni, javítóüzemekbe vontatják, ahol víz, tej és aímus- ka fogyasztására igyekeznek átszerelni. Ez azonban csak ritkán és akkor is átmenetileg sikerül, mert a tombolád szeszkazán hihetetlen szívóssággal ragaszkodik haladó hagyományaihoz. Különben a legnagyobb munkaadók közé tartozik, mert foglalkoztatja a kidobó embereket, a rendőrséget, a bíróságot, a mentőket, az ambulanciák orvosait, a társadalmi nevelő szerveket és a tűzoltókat (ha meggyullad benne a szesz). Hét egyelőre ennyit. Egyébként kontármunkámért elnézést kérek az Értelmező Szótár szerkesztőitől. O. Kovács István Kiss Attila Balaton az valami oly csodás, hogy talán nagyobb boldogság a rivalda mögött hercegnőnek lenni, mint a valóságban. Csak tudod, amíg az ember eljut — nem a hercegnőig — a komorna-szerepekig, addig... megkérge- sedik a szíve, és szarkalábas lesz a szeme sarka. Tanul, dolgozik, reménykedik, küszköd. Apró sikereket bénult letörések, biztató perceket keserű órák követnék. Közben az ember aranyoskodik a rendezővel, apró szívességekkel puhítja a tekintélyeket, igyekszik behízelegni magát minden egyes vadul féltékeny és rettentően irigy kollégánál. Persze, ha rossz helyen bájos, alkalmatlan időben ravaszkodik, ha összecseréli véletlenül, kinél kell hűvösnek és kinél kedvesnek lennie — vége. fis baj van akkor is, ha annak fogadja az udvarlását, aki felé a szive vonzza, és nem annak, aki „tenni tud érte" valamit. Egy csúnya lány el sem kezdheti a pályát. De régen rossz, ha valaki olyan szép, mint te, Bogárkám. Nem tehetséges alakításokat várnak tőle, hanem egészen mást. Tisztes civilek, mikor egy hétre üdülni megy a feleségük, megbokrosodnak és azt képzelik, hogy a színésznő nemcsak a színpadon szolgálja a nagyérdemű publikumot... És ha roppant diplomatikusan kivágja magát az ember, akkor megfúrja a primadonna, mert nem képes elviselni, hogy nála jobban mutasson valaki a színpadon. Esetleg a vezető színész felesége, aki betegesen féltékeny az aranyeres férjére. Buta és tehetségtelen színész a stdtisztáiásig is nehezen jut el. Aki viszont okos és tehetséges, annak a középszerű kollégákkal gyűlik meg a baja. Nem bocsátják meg, hogy esetleg többre viheti, mint ők. Gondoskodnak hát róla, hogy semmire se vigye. A magánélet? Az ember nem aszerint választja meg a férjét, hogy kit szeret, hanem ki hajlandó megosztani vele ezt a bizonytalan, ideges vándoréletet, ami a mi sorsunk. Nekünk akkor kell dolgozni, mikor más szórakozik vagy pihen. (S a színpad fegyelme szigorúbb minden gyári blokkolóóránál. Az üzemi késésért levonnak egy félórát, a színháziért: felbontják a szerződést.) Nem ehetünk végig egy jó ebédet a gusztusunk szerint, mert ügyelni kell a kilókra. Nem akarunk gyerket — mert éppen most van kilátásban egy komoly szerep — egészen addig, amíg már hiába akarunk forrón és boldogtalanul — késó. A nagy szerepről álmodunk, egy jó kis filmről, a Nemzeti vagy a Víg színpadáról, és közben krónikus légcsőhurutot szerzünk huzatos falusi kultúrházakban a tájelőadáson. Lassan elsorjáznak az esztendők, s azon vesszük észre magunkat: gyakrabban kell ham- vasítani a hajunkat, mert elszaporodtak a fehér szálak, mire az első főszerepekig eljutottunk egy nem is egészen másodrendű vidéki színház társulatában. Bogárkám, te még nem érted az ilyesmit! El tudod képzelni, milyen reménytelenül szomorú, mikor egy színésznőnek akkora lánya van (vagy lehetne), mint te, és csak most jutott el odáig, hogy a Júliát játssza vagy a Tanítónőt? Már, aki befut, aki menővé emelkedik. Mert a többség: a szobacicánál kezdi, dajkánál folytatja és „második öregasszonnyal" megy nyugdíjba. Persze vannak ügyesek, szerencsések, kiemelkedők, akiket minden kolléga irigyel, akikkel mindenki mézes-mázos, de a háta mögött egy kanál vízben megfojtanák. Egyszóval olyasfélék, mint én, a nagy- nénéd. Aki valamikor szép voltam, akárcsak most te, éppen ilyen nyúlánk combom, karcsú lábszáram volt, mint neked — színpadon, arannyal átszőtt fekete neccharisnyában most is mutat még valamennyire — nos, én még Opheliát nem játszottam és már soha nem is fogom eljátszhatni. Nem a Nemzetiben vagy a Vígben, de itt, ebben a vidéki városban sem. Mit mondasz? Nem sírok édes, csak allergiám van a szempillafestéktől, tudod, begyullad tőle a szemem. Hogyan mondod, Bogárkám? Ha még egyszer újból ott kezdhetném, ahol most te? Megfogadnám-e a nagynéném okos lelkidumáját? Nem drágám. A szemébe nevetnék az öreglánynak és — akárhányszor kezdhetném az életet elölről — csakis újra színésznő lennék! Pe te, ugye Bogárkám, hallgatsz a nagynénédre?... Ismerjük meg a művészeteket! A korszerű ízlésre és művészetértésre nevelő ismeretterjesztés jó eszközei az írásos dokumentumok: összefoglaló művek, monográfiák, adattárak, a népszerűsítő-közérthető színvonalú művészeti sorozatok. A marxista filozófia megfogalmazásában „a művészet a valóságot a művészi képek eleven, konkrét érzéki alakjában tükrözi vissza”, „a társadalmi tudat és az emberi tevékenység sajátos formája, a világ esztétikai megragadásának egyik legfontosabb módja”. Más motivációban: a művészet világmegismerő és világformáló erő, egy ember művészi ízlése pedig egész magatartására, cselekedeteire is kiható tényező. A művészeti ismeretek osztályozásának legjobb alapja a művészetek felosztása, mely szerint a képzőművészetnek két nagy, ága van: a festészet és a szobrászat, a képzőművészetekkel rokon művészeti ág az építőművészet és az iparművészet. A zeneművészet szintén két ágra' oszlik, van hangszeres és vokális (énekhangra írt); s a művészetekhez tartozik a színház, a film, a fotó- és a táncművészet is. Mindezek sokoldalú műfaji változatossággal jelentkeznek, az ismeretek közlése tehát hasonlóan sokoldalú. Azoknak, akik a művészetek birodalmában szeretnének izgalmas utazásokat tenni, minél több ismeret- anyagot elsajátítani, a mai vasárnaptól néhány héten át azzal nyújtunk segítséget, hogy a művészetekkel foglalkozó érdekes-tanulságos, és éppen ezért a műveltséget és a tájékozottságot hasznosan gyarapító művekről rövid ismertetéseket adunk. Ezeket a könyveket könyvtáraink is szívesen bocsátják olvasóink rendelkezésére, de könyvesboltjainkban, antikváriumokban is megvásárolhatók. Első közleményünkben a közismertebb egyetemes (összefoglaló) művészettörténeteket vesszük sorra. LYKA KAROLY: A MŰVÉSZETEK TÖRTÉNETE Népszerű formában megírt egyetemes művészettörténet, a nagy stíluskorszakok szerint tizenhárom fejezetre oszlik. Az őskor után hét fejezetben tárgyalja az ókori keleti, egyiptomi, görög és római művészetet. Nagyon hasznos, hogy a fejezeteket rövid történeti és esztétikai összefoglalások vezetik be. Különösen jól megírt és szerkesztett fejezetekben mutatja be a középkor, a reneszánsz és a barokk művészetét, mestereit és műkincseit. A korszakokon belül három nagy művészeti ág, az építészet, a szobrászat és a festészet képezi a felosztás alapját. Két utolsó fejezetében a XIX. század főbb stílus- irányzatait és művészeti törekvéseit foglalja össze, és a legújnbb irányzatokat is megemlíti. Értéke a könyvnek a rengeteg fényképes illusztráció. ARTNER TIVADAR: ÉVEZREDEK MŰVÉSZETE Nem túlságosan részletező koncepcióval megírt igen kiváló művészettörténeti munka. Európa nagy művészeti korszakait, irányzatait, művészeit, és műalkotásait mutatja be. A legjelentősebb alkotásokat külön is ismerteti, hasonlóan a legjelentősebb művészeket elemzőén értékeli. Nagy erénye, hogy közérthető, ismeretgyűjtésre alkalmas stílusban ír, és ezernél több kép illusztrálja anyagát. Figyelemre méltó fejezete, mely a szocialista realizmus problémáiról és napjaink képző- művészetéről szól. HERBERT READ: A MODERN FESTÉSZET Herbert Read jónevű angol művészettörténész, műve az utóbbi ötven esztendő avantgarde festészetének reális áttekintése. Érinti a szobrászat és építészet modern stílusirányait is, sőt még néhány irodalmi kapcsolatra is fényt derít. Olvasmányos módon, lebilincselő stílusban közli a festők életrajzi adatait, munkásságát, rámutat a különböző művészeti csoportosulásokra és azok belső, eszmei összefogó erejére, célkitűzésére is. A modern festészet ismertetésekor elsősorban a 'stílusbeli fejlődést elemzi, igyekszik kimutatni azt, hogy az egyes izmusok hogyan következtek, kapcsolódtak egymáshoz. Kár, hogy a realista törekvéseket felületesen kezeli és az avantgarde festészet egyre fokozódó elszakadását a valóságtól szintén nem magyarázza. Meg kell említeni, hogy Read könyve nem marxista értékelés, ismeretanyaga azonban a művészeti ismeretterjesztés jó eszközévé emeli. MARIO DE MICHELI: AZ AVANTGARDIZMUS Marxista esztétikai értékelés a XIX. század végétől 1930-ig jelentkező modern irányzatokról. Rámutat, hogy az avantgarde- kísérletek nem azonosíthatók a dekadenciával, sőt nem egy esetben forradalmi erőt is hordoznak. Jól látja, hogy a XIX. század végének ellentmondásai Van Gogh, Gaugin és mások művészetében is megmutatkoznak; beszél az expresszionisták belső egyen- | súlyra törekvéséről, de szól a nihilista dadaizmusról is Részletesen elemzi a szürrealizmus problémáit, majd a kubizmust és a futuriz- must mutatja be. A szerző számos irodalmi vonatkozást feltár, könyvét időrendi táblázatok, betűrendes jegyzetek és jól használható bibliográfiák egészítik ki. Az említett jegyzeteket Sz. Nagy Magda állította össze lexikonszerűen, tájékozódásra kitűnően használható. S. ti
