Békés Megyei Népújság, 1968. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-06 / 157. szám
A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA A tanácsok vb-üléseiről jelentjük: II tanács és a KISZ együttműködése - 0 jelölőgyűiéseken elhangzott javaslatok sorsa — Törvényesség — Járványvédelem A július 5-én megtartott járási, városi tanács vb-ülések anyagából jelenleg öt helyről adunk tájékoztatót. Izotópos vizsgálat az útépítés szolgálatában Gyulán Nemrég fejezték be az Ajtósy Albert utcán a csatornaépítést, így a hosszú időn át lezárt útszakasz végre felszabadulhatott a forgalom számára. Most az út egy részét ismét lezárták, mert a Körös vidéki Vízügyi Igazgatóság nemrég megalakított talajmechanikai laboratóriumának dolgozói izotópos tömörségi vizsgálatot tartanak ezen a részen. Horga József, a laboratórium vezetője elmondotta, hogy ez azért szükséges, mert a közeljövőben hét méter széles aszfaltburkolatot kap az úttest, és az új útvonalat a süllyedéstől kívánják megóvni. Egyébként nem sok idő múltéi a laboratórium megalakításától, máris jelentős vizsgálatokat végeztek. Többek között a magyar— román határon végighúzódó új lokalizációs töltés szilárdsági próbáját, az északi ipartelepen a cementipari vállalat, az erdőgazdaság új telephelyén, az épülő benzintöltő állomás, a békéscsabai AGROKER vegyvédelmi raktára, a KÖVIZIG repülőterének csatornázási munkáihoz szükséges talajtömörség vizsgálatait fejezték be, forintban körülbelül 210 ezer értékben. A vízügyi igazgatóság részére ezenkívül házon belül is több vizsgálatot folytattak átereszeknél, töltéseknél és különböző építkezéseknél. Még az idén körülbelül 65 000 forint értékű műszerrel gazdagodik a laboratórium, ami még több, pontosabb mérést tesz lehetővé. Eddig is jól bevált a Cobalt—60 izotópos mérés, de az ,,ólombörtönbe” zárt, megszelídített izotóp sok veszélyt rejt magában így is. Éppen a veszélyek elkerülése céljából tették ki a táblákat a megfelelő helyeken: „sugárveszély”, ami az utcák lakóit figyelmezteti a vizsgálatok különlegességére. B. O. Békéscsaba: Megyénk székhelyének tanácsi végrehajtó bizottsága különös gonddal értékelte a város ifjúsága körében végzendő munkát. További időszak feladataként javasolta, hogy a városi tanácsnak és a KISZ városi bizottságának még nagyobb figyelemmel, tervszerűbb előrelátással kell törekedni Békéscsaba ifjúságának pályaválasztásával, iskoláztatásával, foglalkoztatásával, valamint erkölcsi, politikai nevelésével. Szó esett arról, hogy vezető testületek gyakran bátortalanok a hazafiság hirdetésében. Ennek a bátortalanságnak egyik oka — állapította meg a végrehajtó bizottság —, hogy nem minden esetben törődnek megfelelően a forradalmi hagyományok, a forradalom hősei emlékének ápolásával. Az utóbbi időben tapasztalható olyan megnyilvánulás is, amely azt próbálja igazolni, hogy csökken a városban a KISZ termelést segítő tevékenysége. Ezt egyértelműen így kijelenteni nem lehet, csupán azt a valós helyzetet kell látni, hogy az új gazdaságirányítási rendszer bevezetése szükségszerűen megváltoztatásra kényszerítette azokat a módszereket, amelyek aránytalanságot mutattak a KISZ tevékenységében, a tanács kapcsolatában. A tanács és a KISZ-szervezetek együttműködésében fontos helyet kell kapjon a jövőben az egyetemekről, főiskolákról kikerülő fiatalok foglalkoztatottsága. A fiatalok lakások juttatásával kapcsolatban továbbra is érvényesítendő az az elv, hogy a KISZ képviselőit vonják be a lakáselosztó bizottságokba. A tanács a rendelkezésre álló lehetőségekkel segítse az ifjúság önálló lakásépítési akcióit. Mczőkovácsháza: j\ járási tanács vb a választások során elhangzott javaslatok sorsáról tárgyalt. Kitűnt, hogy a jelölőgyűléseken 4615 választó tett bejelentést, illetve javaslatot valamilyen probléma megoldására. Megállapítható, hogy az eddig megvalósított feladatok arányánál lemaradás mutatkozik. Feltehető az is, hogy év végéig sem oldódik meg minden egyes javaslat. Ennek oka abban keresendő, hogy a megvalósításhoz szükséges anyagi fedezet nem áll rendelkezésre. Az elhangzott bejelentések és javaslatok megvalósítására ez ideig 5 millió 835 ezer forint nyert felhasználást. Ebből az összegből az elvégzett társadalmi munka értéke 331 ezer forint. A községi jelentésekből megállapítható, hogy a második félévben tervezett beruházásokhoz az anyagellátás biztosított. Békés: a járás területén a járványvédelem kielégítő. Járványosán fellépő fertőző megbetegedés (a tavaszi szokásos influenzán kívül más) nem fordult elő. Ez is enyhe lefolyású volt. A halálozás is csak néhány esetben fordult elő az idősebb korosztályok között. A járványok fellépésének elmaradását a jobb és idejében alkalmazott orvosi ellátás, a gyermekek szakorvosi vizsgálata, valamint a kötelező védőoltások végrehajtása magyarázza. Szarvas: itt a járási tanács vb a tsz-törvény végrehajtásáról szóló jelentést fogadta el többek között. A jelentés arról a tapasztalatról szól, hogy az új törvény tsz-tagság körében nagy megértésre talált, összegezve az eddigi eredményeket, azt mutatják, hogy jó volt az az agitáció, melyet az új törvény megismertetésével folytattak. Azt tervezik, hogy az év második felében minden termelőszövetkezetben törvényességi ellenőrzést tartanak, melynek keretében az elkészített alapszabályok, ügyrendek és munkarendek betartását vizsgálják felül. HÍREK — Ma ingyenes jogi tanácsadást tart a Békés megyei Népújság jogtanácsosa Békéscsaba, Szabadság tér 17, III. emelet 12 szám alatt. — Hetvenkét dolgozót foglalkoztat Okány községben az általános fogyasztási és értékesítő szövetkezet. A szövetkezet keretén bedül működik egy tízfős asztalosbrigád is. — Gyerekek nevelőszülőknél. Vésztő községben 46 gyermeket helyeztek el nevelőszülőknél. Ezek közül 18 iskolás, 15 óvodás, 13 gyermek pedig sem iskolába, sem óvodába nem jár. A kihelyezett állami gondozott gyerekek rendes családi körülmények között élnek, általában jól beleilleszkedtek az új közösségbe. Közülük majdnem mindegyik napközi otthoni ellátásban részesül. — Társadalmi munka. A múlt évben a gyulai járásban a lakosság jelentős részt vállalt a községi, városi fejlődést' elősegítő feladatok elvégzéséből. Az előirányzottnak több mint kétszeresét 1,7 millió forinit értékű társadalmi munkát végeztek. — Fizet a biztosító. Homokverés címén a csorvási Ady Termelő- szövetkezetnek a közelmúltban negyedmillió forintot fizetett ki Az Állami Biztosító. A szeghalmi járásban is készülődnek... A fiatalok a szeghalmi járásban is készülődnek a IX. Világifjúsági Találkozóra. A középiskolás KlSZ-szer- vezetek ajándékokat készítettek, melyeket egyrészt a járásból Szófiába induló küldött, másrészt az ifjú turisták visznek magukkal a barátság találkozójára. Népművészeti fafaragást. helyi motívumokkal díszített fonott kulacsot és sárréti hímzéseket — egyebek között. Több sporteseményt rendeztek a VIT jegyében, így a szeghalmi villanyfényes, kispályás labdarúgó-baj nokságot és —■ az MTS, valamint i KISZ együttes rendezésében — alapfokú sportbajnokságokat. Vésztőn VIT-vetélkedőt rendeztek, számtalan községi és termelőszövetkezeti alapszervezetnél tartottak Ki mit tud-ot. melynek témája a fesztivál országa, Bulgária volt. Sikeres vetélkedőt rendeztek például a füzesgyarmati ifjúsági klubban és az okányi AJ kot mány Tsz-ben is. Tűzfigyelő szolgálat A békési járási tűzrendészeti bizottság a nyári betakarítási munkákkal kapcsolatban átfogó tűzjelzőrendszert dolgozott ki. Ennek alapján a községi önkéntes tűzoltóságok megkezdték a rendszeres figyelőszolgálatot. A tsz-ekkel állandó telefonkapcsolatban vannak. Ezen túlmenően motoros- és kerékpáros figyelőket állítottak be, akik rendszeresen járják a határt. Ilyenformán a tűzjelző szolgálat megfelelőnek mondható. A fentieket a lakosság tudomására is hozta a tanács. A BÉKÉSCSABAI HÜTÖHÁZ női segédmunkásokat, nyugdíjas nőket és 15 éven felüli tanulókat (FŐLEG LEÁNYOKAT) azonnali belépéssel alkalmaz 526 Hz Orosházi Üveggyár kőműves szakmunkásokat * keres felvételre Jelentkezhetnek a most felszabaduló kőműves szakmunkások is. A heti munkaidő 44 óra. (Minden második héten szabad szombat). Vidékiek részére térítés ellenében szállást és étkeztetést biztosítunk. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a gyár munka- ügyi osztályán. 181108 II Békéscsabai Autószerviz vállal: GHZ—51-es tehergépkocsi fűtő és középjavítást Személy és kis tehergépkocsi karambolos, valamint karosszéria (kárpit, fényezés) nagyjavítást 17560 ♦ »At»»*» • • ♦ ♦♦♦» M M 11 tt • ♦ ♦♦♦♦- A sarkadi Lenin Termelőszövetkezet összesen mintegy 23 katasztrális hold területet von ki a szántóművelésből, hogy csatornákat létesítsen. A létesítmény megépítésével a tsz , nemcsak a belvíz levezeteset oldja meg, hanem aszályos években az öntözést is biztosítja. Egy pillanatra Kisiparos lett a juhász, Azt mondja ki egy rendelet: Juhászkodni ezután csak Iparengedéllyel lehet. Furulyaszó? Juhászbojtár? Képzeletem máris szárnyall: Ipari tanuló tereli Majd a nyájat beat gitárral. —O— — Napjaink szállóigéi címmel jelent meg Békés István több mint 800 oldalas vaskos kötete, amelyben a szerző szinte az egész magyar és világirodalmat végigpásztázva mutatja be a különböző korok szállóigéit. Hagyományos és mégis korszerű vállalkozás eredménye ez a gyűjtemény és korunk sajátos képét is visszaadja szállóigéink tükrében. — Dr. Oláh Andor rend. int. főorvos rendel hétfőn, szerdán, pénteken 5—6 óráig, Békéscsaba, VI., Sikonyi u. 12 alatt. (A konzervgyárral szemben.) 1838 — Egy kivételével a szarvasi járás mintegy 18 termelőszövetkezetében tevékenykedik kulturális bizottság. A mezőgazda- sági dolgozók kulturálódási, szórakozási igényeit 28, rádióval és televízióval felszerelt klubszoba efégííi ki. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és JLottó Igazgatóság tájékoztatása szerint Párádon, az állami gyógyfürdő teraszán megtartott 27. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: ■36, 52, 60, 69, 76 Időjárásjelentés Várható időjárás ma estig: kevés nappali felhőképződés, legfeljebb az ország északi részein egy-két helyen zápor, zivatar. Mérsékelt, napközben kissé megélénkülő délkeleti, déli szél. Fülledt, meleg idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15— 20, legmagasabb nappali hőmérséklet 30—34 fok között. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17, IIL em. Telefon: 12—196, 12--296 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba Ét., Tanác? köztársaság útja 5é Telefon: 11—021. u—051. Felelős kiadó: Lehóczky MlháJi Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahlvatalokná é9 a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra I7r— B*. Békés megyei Nyomdaipart Vállalat, Békéscsaba. Index: 25 051 Köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik drága jő testvérünk, Tamás Ilona temetésén részt vettek és fájdalmunkban osztoztak, ezúton mondunk köszönetét. A TAMAS NŐVÉREK 1841