Békés Megyei Népújság, 1968. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-28 / 176. szám

Széles horizont I KÖRÖS TÁJ Fiatal költők a békéről, a harcról, a barátságról Robert Rozsgyesztvenszkij: Régebben Mint partizánok fedezékét, benőtt a füvek zöldje. De körülnézek s roppant lángban látom: kisfiúk buknak aknába botolva, mint a küszöbbe, mellükkel tűzre tapadva — futók . a célszalagra. Kisfiúk buknak — karjuk tágra tárva — a tétlenségtől, s vértől zsíros földre. Kisfiúk halnak, lágy tenyerükben gyönyörű ívű életvonallal. KULTURÁLIS MELLÉKLET A fiatal szovjet költőnemzedék egyik legnevesebb kép­viselője. Nichita Stanescu: A jövő pólusa Holnap. Pontosan holnap érkezik a holnap Nem később, s nem előbb. Arca kipirul, mint a reggel, egy fonása sem ismeretlen, testvére gyermek-álmainknak. Várunk rád, Holnap — ifjúságunk ikertestvére, a pillanat kapuinál, ahol kilépsz, mint reggelből a táj, mint széles horizont, vörös fonál, ki minden utat egybefűzöl, s a sorsok káoszát az évszázaddal egybeöltöd. Híd idők, s fajok közt, holnapból mába ívelsz, mert megneveztünk: így lesz. Fiatal román költő, 1933-ban született, több sikeres Vers­kötet szerzője loan Mungvambe: Ki a bűnös? Ki a bűnös, testvérem, Hogy porrá lett a kunyhó? Ki a bűnös, testvérem. Hogy porba rogy az ember? Ki a bűnös, testvérem? Az ártatlan feleljen! Emeld fel, testvér, emeld fel A porba döntött kunyhót, Emeld fel, testvér, emeld fel A porba rogyó embert / Emeld fel, testvér, emeld fel Ellenséged fölé a kopját, Emeld fel, tetvér, emeld fel Hajnalt hozó hangod, Emeld fel, testvér, emeld fel Ellenséged, ki földünkre dőlt, És elterpeszkedett, Emeld fel, testvér, emeld fel Kopjád s tekinteted. Fiatal afrikai költő, a portugál gyarmatosítók ellen hősi­esen küzdő Mosambíque népének képviselője. Szuan Hoang: Dong-hoi kikötője A mellékutca hosszán koppan lépted, föléd hajol az árnyék pálmafája. Szél legyezi a kikötőt, s az este lehűl válladpn, mint a csillagok. Az utca két során romok, és derekad köré mint gépfegyver-szalag, csend csavarodik. Hisz őrzi derekad kezem, s vállad őrzi a kapualjak lágy leheletét, léptedet visszhang sokszorozta, ablaksorok villantak szemeidbe. Az utca két során romok, de lépteid .zenéje bekopog mint a hús remény, s a hű gépfegyverek. Goda Gábor: ROZS IKA G yönyörűséggel hall­gattam Rózsika törté- j neteit arról a faluról, amelynek kedves és eszes I szidalmazása közben vég- I eredményben az derült ki, hogy az emberek új házak­ban laknak, rádiójuk, mo­sógépük van szinte kivé­tel nélkül, a legtöbbnek pedig már televíziója, vil­lanyvasalója és angol klo- zettja is. S Rózsika előadá­sából az is kiderült, hogy mindezt ■ milyen kevésre értékelik, mert ismerik a dán, holland és még sok más ország parasztjainak felszereléseit, szövetkezete­it és Magyarországot, ma­napság minden vonatkozás­ban csak a gyarmatbirodal­mak meggazdagodott anya­országaival és legfejlettebb ipari államaival hajlandók | összehasonlítani. Amikor j mindezt tőmondatokban, a I közérthetőségnek már-már, szinte elviselhetetlen fo­véssé érdekli; a magán- és köztulajdon különbségét már alig érzékeli, hiszen, lényegében bizonyos for­mák közt a magántulaj­don és ugyancsak bizonyos formák közt a köztulajdon új viszonylataiban nőtt fel. Hogy az apja és anyja zsellér volt, azt olyan tör­ténelmi múltnak tekinti, mint a rabszolgatársadal­mat; mindig a szabadsá­got hiányolja, mert a sza­badság történeti lényegé­hez tartozik az a sajátos­ság, hogy akiben egyszer felébredt iránta a vágy, már végtelennek érzi, és sami megvalósult belőle, azt mindig kevésnek és ki­csinyesnek; az adagolt szabadságot rabságnak mi­nősíti és két oknál fogva: először, mert nem ismeri a szabadság kritériumait, másodszor, mert mindent Katsányi Pái Leány Fiatal dél-vietnami költő, ,.Partizánok a Loan folyón" és ,Központi körzet" című versesköteteit a Vietnami Demok­ratikus Köztársaságban adták ki. A verseket Karsai Ferenc fordította kán magyaráztam Rózsiké­nak, azt mondja: — Ugyan kérem, Tóth Flórián úr, hát Magyar- ország Európában van és nem Afrikában. Nemegyszer csaptam fel prókátornak, de tudomásul kellett vennem, hogy az Ifjúságnak nincs összeha­sonlító alapja a múlttal. Nincsenek gátlásai a jelen szidásában; nem ismeri a hálának azt a formáját, amit egy rendszer megbe­csülésével szeretnénk azo­nosítani; a múlt csak ke­* Részét a szerzőnek, a könyvhétre megjelent „Val­lomások regénye” című mű­véből. rabságnak tart, ami féke­zi még irreális vágyait. Hát még, ha ösztönösen érzi, hogy olykor túlságos bőséggel, olykor túl fuka­ron mérik számára ki egy olyan szabadság porcióit, melynek tápértékét tudo­mányosan elég pontatlanul sikerült csak megállapíta­nunk. Ha azt mondom Rózsi­kénak: „Csak másfél órá­ra tudnám visszaforgatni a történelem kerekét, égnek meredne az a szép haja, Rózsika!” Ilyenkor nagyot nevet, csilingel a nevetése, és azt feleli: „Állítólag Jó­zsua is meg tudta állítani a napot, de az csak egy­szer volt, és 'igaz sem volt; Tóth Flórián úr nem tud­ja visszaforgatni az időt, mert még az újságban is olvastam, pedig az igazán sokat hazudik, hogy a tör­ténelem kerekét, senkinek nem sikerült visszaforgat­ni". N ehéz a vita Rózsiké­val. Nehéz és bo­nyolult, mert panaszai annyira konkrétak, hogy velük szemben az elvi po­zitívum törvényszerűen megbukik. Miközben kínál itallal, étellel, töpörtyűvel, disznósajttal, kolbásszal, cseresznyepaprikával és császárhússal, áradón be­szél: — Szeretem ám, a csa­ládot, mert akármilyen hamisak, azért mégiscsak velem hamisak, ha szük­ségük van valamire. Ami­kor jönnek faluról, leül­nek a konyhába, és azzal kezdik, hogy Te, Rózsika, azért jöttünk, mert fogat kellett húzatni az uram­nak; uram isten, micsoda lófoga van neki, s ha már gyüttünk, gondoltuk, ho­zunk neked ebből-abból, hiszen két hét múlva, Itt a karácsony. Nem mon­dom, unja már az uram a falusi életet, jönnénk föl a fővárosba is, de hát ez úgysem megy, inkább azt köllene a Tóth Flórián úr­ral megbeszélni, nem le- hetne-é ezt a két gyereket pesti iskolába elhelyezni; nem mintha az a pesti is­kola jobb volna, itt is, ott is ugyanazt tanítják, de hát, két esztendő múlva azt szeretnénk, ha ez a Jani gyerek gyárba menne dolgozni, és az Eszti is ide menne férjhez. Hát neked, hogy megy a so­rod, Rózsika? Pesti ember mindig sir; pedig, hát, ne­ked, a Flórián úrnál meg­van mindened, nyolcszáz forint a fizetésed, borra­való is akad, mert gyün- nek ide előkelő urak, és művészek vendégségbe, meg ő is dugdos neked erre-arra kis külön pén­zecskét, utazásról * ajándé­kot is hoz, nem is szólva, hogy se kosztra, se lakás­ra nincsen gondod; olyan aranyórád van, hogy ná­lunk sem a tanácselnök­nek, sem a plébánosnak nincs ilyen, és annyi a ru­hád, hogy fia apád látná, hát csak azért nem mon­daná rád, hogy ringyó vagy, mert istenfélő lány­nak tartott; mink meg küszködünk, mint általá­ban a parasztemberek, tyúkkal, libával, disznóval; tehenet nem is tudunk tartani, úgy vesszük az ál­lami tejet, azt a zsírtala­nított fehér vizet, mintha nem is laknánk Déden; tu­dod, Rózsika, nem múlik el hét, hogy ne lenne külön gond; hol a mama beteg, hol egyik, hol a másik gyerek, a körzeti orvos sem szívbajos, mind meg akar gazdagodni; hol a tv romlik el, hol a mosógép, mert hát átabotában készí­tik ezeket a drága masi­nákat; arról nem is be­szélek, hogy a minap még a kéményt is bedöntötte az erős szél; pedig hát, gólyafészek is volt rajta, és ha tavaszra jön megint a gólya, hadd találja meg a régi lakhelyét az új ké­mény és az antenna kö­zött. Egyszóval, jó Volna, hogyha ezer forintot ad­nál, hogy a kéményt és körülötte a tetőt is rend­be hozhassuk, Rózsika; ne­ked ezer forint meg se kottyan, mi pedig... — És adott, Rózsika? {9 ám nézett, egy ideig hallgatott, aztán csendesen mondta: — Persze hogy adtam... A testvéremnek... Már csak a gólya miatt is. Az em­ber nem akar a család­jával vitatkozni. — Persze, többjük van, mint magának, Rózsika. — Az az ő dolguk, Fló­rián úr. Nem számolom a pénzüket. Ne mondják, hogy ezek a pesti lányok magasan hordják az orru­kat. Aztán képesek, és nem csináltatják meg a ké­ményt, és jön az a sze­gény gólya messziről, már apám idején is nálunk la­kott a szép hónapokban. Nem akarómé hogy idegen helyen kezdjen fészket rakni, csodálkozna, miféle világ lett nálunk a falu­ban... Ezt nem tetszik ér­teni... Én ezekkel a gó­lyákkal nőttem föl, ez ma­radt a régi házból, mert ezt a gólyafészket nagy gonddal megmentettük a régi kéményről, és mikor felépült a régi helyén az új ház. apám az úi ké­ményt a régi mintájára csináltatta, s arra művész- kedte a régi kedves fész­ket, hogyha jönnek a gó­lyák, semmit se vegyenek észre ebből a nagy mo­dernizálásból. Ha a ké­ményre nézek, apámat és a nagyapámat látom, de még a dédanyámat is, aki­ről már meséltem Tóth Flórián úrnak. Ügy sze­rették azt a gólyafészket, mintha az hozta volna az egészséget és boldogságot a családba. — Persze, Rózsika, per­sze, hogyne érteném én ezt! Csak, hát igazságtalan dolog, hogy ők, akiknek százszor annyi van, magát fejik. — Nincs igaza, Flórián úr, nem igazságtalan ez. Mindig a családnak van igaza, és, aki a családon belül mindig igazságot akar tenni, az keserűséget okoz mindenkinek, de a leg­többet magának. Nem olyan nagy dolog az az igazság, mint hiszik. In­kább tessék jóízűen fala­tozni, "koccintsunk is, mert én nem iszom ugyan bort soha, de ezt a hazait, ezt igen, mert, ha a színére nézek, szinte az egész családot látom, az elment örgekkel és a még itt- levőkkel együtt. Ezt itták, ezt dicsérték, ettől dülön­géltek, ezt hagyták örökül. Most már csak kicsiny a szőlő, ami megmaradt. A másik részét, a nagyobbi- kat kisajátították. Hogy milyen bort sajtolnak ott a szőlőből? Azt nem tud­ja senki, csak azt tudjuk hogy felhozzák a városba, elviszik Budafokra, és ott úgy olvad bele abba a ren­geteg borba a mi egykori kicsiny borunk, mint a Flórián úr könyve abba a rengeteg kötetbe, amit már összeírtak a világon.

Next

/
Thumbnails
Contents