Békés Megyei Népújság, 1968. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-20 / 169. szám
1988. július 20. 5 / q (bv°b©n lábbuk A talpsimogató Kicsit cirkuszi játékhoz hasonlít ez a komédia, amíg a néző a képernyő előtt ül, addig inkább nevetésre ingerel, mint komolykodásra, hiszen a pergő cselekmény, a jól ismert figurák felvonultatása, a minden áron való harsány, szinte vásári magamutogatás, mint egy parafadugót, a felszínen úsztatja és nem engedi a felszín alá süllyedni a figyelmet. Pedig a valóságos mélységérzete és éreztetése, a korra, pontosabban 1950-re utaló változatos, ötletes jelrendszer és nem utolsósorban a fiatal színészek jó játéka avatja Déry Tibor először 1954-ben előadott A talpsimogató című egyíelvo- násosát emlékezetes tv-játékká, emlékeztető és figyelmeztető, könnyes-kacagtató komédiává. A cselekmény egyszerű. A karrierista ,,talpsimogató'’ (fölfelé nyájas és előzékeny, lefelé durva és kegyetlen), hogy káderlapjára jó pontot szerezzen, feleségül akarja venni paraszti származású évfolyamtársát, mire a többiek, egyetemista lányok és fiúk, elhatározzák, hogy megleckéztetik a talpsimogatót és fölnyitják a naív menyasz- szonyjelölt szemét is. Ha a történethez még hozzávesszük azt, hogy a címszereplő végeredményben osztályidegen, akkor már készen is van a csinos konfliktus, s a többi már a színészeken és a rendezőn múlik. A fiatal, felerészben főiskolásokból áiló szereplőgárda nem fukarkodott legjobb tudása szerint életre kelteni ezt a csak látszatra egyszerű szituációt, hogy a játék, a komédiázás színes bohócmaszkja mögül ne illanjon el az a néhány mondatba sűrített lényeg, amelyet a talpsimogató Okos Elemér mond el, már nem is annyira szereplőtársainak, hanem inkább a nézőknek: Vigyázzatok! Valamilyen alakban mindig visszatérek! És ez a figyelmeztetés nemcsak az ötvenes évek emberének szól... Déry Tibor személyében — bármilyen furcsán is hangzik — új szerzőt avat a tv, hiszen neves írónknak A talpsimogató az első darabja a televízióban. A színészek közül a szemüveges „csúnya, de okos” lány, Ilus szerepét játszó Halász Judit könnyed, szellemes játéka tetszett legjobban, de méltó társa volt a professzort imitáló, valóban komédiázó Iglódi István és a kedvesen naiv Gór Nagy Mária is. Tahi-Tóth László nagy igyekezettel próbálta megformálni a talpsimogató karrierista ellentmondásokból összerakott, bonyolult figuráját, de ez a szándék ezúttal főként csak külsőségekben tükröződött. Bár szerepe bőven adott lehetőséget arra, hogy ellensúlyozza a díszletek és saját figurája korhoz kötött jellemzőit, s a talpsimogató-típust általánossá tegye (kicsit maivá is, ha úgy tetszik) de úgy, hogy azért beleilleszkedjen a valóban komédiázó együttesbe. Brackó István Véradásban példát mutattak a konzervgyáriak Áldozatkészségükről tettek tanúbizonyságot Békéscsabán a Konzervgyár dolgozói. A Vörös- kereszt és a megyei Vérkonzerváló Állomás július 15-én, hétfőn helyszíni véradást rendezett. Erre összesen 121-en jelentkeztek, s adtak vért. A beteg emberek gyógyulásához 34 liter vérrel járultak hozzá. Különösen példát mutattak ebben a KISZ- alapszervezet, valamint a szoci 1 alista brigádok tagjai. Lezárlak a póslelcki tahidon a forgalmai Á megyei rendőrfőkapitány- ság rendelet alapján szerdán, július 17-én azonnali intézkedéssel megszüntette a Békéscsabai Konzervgyár pósteleki bekötőútján levő falúdon a forgalmat. Mint megtudtuk, a híd faburkolata már annyira megrongálódott, hogy rajta a közlekedés élet- veszélyessé vált. Ennek megfelelően a rendőrség intézkedést kért a tanácsszervektől a híd kijavítására, valamint a terel őúton a jelzőeszközök felszerelésére. A pósteleki konzervgyárhoz a forgalmat a Veszely-hídnál kezdődő föld- útra terelték át, mindaddig, amíg a hidat nem javítják ki. Tanácsülés előtt a község egészségügyi helyzete A Mezőberényi Községi Tanács legutóbbi ülésén több fontos beszámoló került megvitatásra. Valamennyi közül is legnagyobb jelentőséggel bírt a község egészségügyi helyzetének elemzése. A tanácsülés elismerően állapította meg, hogy a mezőgazda- sági és az ipari üzemek legtöbbje törekszik a dolgozók egészségvédelmére, valamint az alapvető tisztálkodási lehetőségek kialakítására. Ez tapasztalható többek között a gépjavító vállalatnál, a műszaki és villamossági ktsz-nél és az I. számú tégla'gyárban. Az általános egészségügyi helyzet vizsgálata közben kiderült azonban, hogy a szűk helyiség miatt már hosszabb ideje tarthatatlan hedyzet uralkodott az SZTK-betegek rendelésénél. Ennek megoldására azonban csak a felsőbb szervek segítségével kerülhet sor. elpusztult. Nem is akarok rá emlékezni). A harmadik nap különösen nehéz volt. A vizelés megszűnt, légszomj jelentkezett, félő volt, hogy Szasa bármely pillanatban meghal. Ó pedig követelte: „Operáljanak meg!” Opeléin! ! — amikor a legszívesebben otthagytam volna mindent és futottam volna világgá... Vajon hányadszor már? De hát itt hagyhatok mindent? Miért ne? Már lehet, asszisztenseim el- sőrangúak. Nos, ha még ő is meghal... Mindent megtettem, hogy kizárjam a hibák lehetőségét és valahogy levegyem magamról a döntés terhét. Konzílium. A belgyógyász professzorok reménytelennek mondták az állapotát. Vagyis: halál — nem most, de rövidesen. Legfeljebb hónapjai lehetnek még hátra. Talán csak hetei. Közben megmutattam nekik Szimat is. No nem, nem csupán dicsekvésből. Valahogy önmagam előtt kerestem igazolást. Vagy lehet, hogy mégis csak dicsekvésből? Milyen ellentmondásos minden! Megtalálták a formulát: „műtét vitális indikáció alapján”. Ez azt jelenti: a halál előtti utolsó lehetőség felhasználása. Szép szavak. És vaslogika: amúgy száz százalék; ha tehát a műtét csak öt százalékos esélyt jelent is, meg kell csinálni. A belgyógyászok eléggé bőkezűen osztogatják az ilyen tanácsokat. Próbálnának meg ők ilyen öt százalékosan operálni! Vajon miféle bitang mesélte el neki a konzíliumot? Másnap dühösen nézett rám. — A magam életével én rendelkezem, és ön nem foszthat meg attól a jogomtól, hogy életben maradásomnak akár öt- százalékos esélyét is igénybe vegyem. Az élet kérdésében mind védtelenek vagyunk, ö olyasvalamit kíván tőlem, ami kimondhatatlanul nehéz. De neki is igaza van. Amikor, az ember a halálra számíthat már a legközelebbi súlyosbodásnál is, akkor valóban nincs helye a hallgatásnak. Csak valahogy másképp kellett volna mondania. Egyébként, másnap elnézésemet kérte, s én ezt elfogadtam. — Rendben van, megoperáljuk. Csak egy kicsit még feljavítjuk a máját. — Mennyi ideig? — Tíz napig. A szíve akkor összébb zsugorodott és azóta sem engedett fel. A billentyű-protézis. úgy látszik, belenő a szövetbe, de vajon elég erős lesz-e ahhoz, hogy kitartson egy egész életen át? Szasa esetében legalábbis mintegy húsz évig? Misa azt mondja, hogy anyagát tartósság és kopás szempontjából is kipróbálták. De mégis... Egyébként — minek találgatni ilyen messzire előre? Egyelőre a mai napot kell túlélnie. A sebészet és a technika olyan rohamosan fejlődik, hogy mához öt évre egészen más lehetőségeink lesznek. Csak rágyújthatnék. Csak egyetlen szippantást! Nem szabad. Olyan vagyok, mint a gép. Aztán eltelt az a tíz nap is. Milyen különös: csak meg kellett ígérnem határozottan, és az állapota rögtön javulni kezdett. Ez azt jelenti, hogy vannak erő tartalékai, örvendetes tény. Érdekelne, hogy mit írt a füzetébe. Meg, hogy mi áll a levélben. Ügy látszik, valami regény van az életében. Illetve volt. Vagy lesz? Nem érdemes most erre gondolnom. Gondolatban itt kell elbúcsúznom tőle. A műtőben csak egy test lesz, amelvből könnyen holttest lehet. Valami visszatart attól, hogy akár a füzetét felnyissam. Ezt csak azután lehet majd. Akkor mindenképpen jogom lesz rá. Ha túléli, akkor olyan közel kerülünk egymáshoz, mintha hozzátartozóm lenne. A fiam. Ha meghal, akkor a végrendelet végrehajtója leszek. Milyen meztelen valóságában mutatkozik meg az élet könyörtelensége a mi foglalkozásunkban! A professzor, lám, örök bölcsességeket mond. Ellenszenves, de néha nem tudjuk türtőztetni magunkat. Ez a hülye Sztyepka még tán arról ábrándozott, hogy kiváló sebész lesz belőle! Van képzelőtehetsége, így mondják. Milyen kevéssé ismerem én a fiaimat. Ez nem jó. Jönnek. Kopognak. — Igen. — Mihail Ivanovics, bemosakodhat. Hót ennyi az egész. Ezzel megszűnik minden érzés. Lecsúszik mind, valahová a tudat hátsó udvaraiba. (Folytatjuk) Portré egy fiatal festőről — Nézzük meg a műtermet — j már sok kiállításon szerepelt cso- mond.ia — ott is beszélgethetünk, portjának, azt: hogy kedvenc köl- A Makói úti ház műterme va- tője Villon. hogy foglalkozása lantikor kocsifényező műhely cimfestő és dekoratőr, azt, hogy volt. Most egy préselt falemezek- szeretne tanulni és leérettségiz- ből készüli, alkalmi fal osztja ni... ketté a helyiséget; az elsőben ! Most újra kiállításra készül, télről maradt szénkupac árvásko- j Augusztus közepén nyílik itt dik, a második ad otthont a ké- j Orosházán. Egymás után mutat- peknek, szanaszét heverő kere- 1 ja fel a zsűrizésre előkészített SCUWUtw 1 . Feldmann Tibor: Portré. leknek, a gólyalábú festőállványnak, ecsetek, tubusok, kréták, ceruzák színes összevisszaságának. Hatalmas, vastag gerenda tartja a mennyezetet, közepéről egy szál dróton villanykörte csüng alá, mint valami függőón. Ezernyi szerszám. Véső, kalapács, fűrész, rozsdaszínű szegkupac a polcokon, s körben a fal mellé támasztva és a falon képek sorakoznak katonás rendben. Többnyire olajfestmények, de akad köztük néhány ceruza- és szénrajz, leheletfinom akvarell. A képek sarkában ideges, apróbetűs aláírás: Feldmann Tibor. Huszonhárom éves, alacsony, zömök termetű. Boxolóra hasonlít. Valami feszültség vibrál benne szüntelenül, fél mondatokban beszél, nem izgatott, inkább türelmetlen. Egyszerre akar mindent elmondani: azt, hogy fest, mert közölni akar valamit a színek, formák, vonalak sajátos nyelvén, azt; hogy egyik alapító tagja a fiatal orosházi festők munkáit. Néhány kivételtől eltekintve csupa portré; arcok, szemek, tekintetek. Konkrét színek nélküli, szuggesztív, sablonmentes képek. Barátait, ismerőseit örökítette meg, markáns, lényegretörő ecsetkezeléssel. — Ezeken télen dolgoztam — mondja különös hangsúllyal és rámutat egy szürke és kék színekben pómpázó, valóban a hideg, a tél magányosságát tükröző kompozícióra. Télen, amikor bepárásodik a „műterem” jelzővel becsült kis műhely1 fémkeretes ablaka, s csak a négy fal van és a mennyezet, a nehéz gerendák- kall. A tavaszt szereti, a jó időt, mikor hátára véve festőállványát, kiballag a cigánysorra. Terveiről nem kell különösebben faggatni. Jó, igaz képeket akar csinálni egy olyan műteremben, ahol együtt lehet a többi fiatal orosházi festővel; Horváth Jánossal. Dénes Sándorral, Fekete Jánossal. (braczkó) Lucernabjstakarítás gépekkel Évek óta állandóan gondot jelentett a lucerna, a gabona és az ősziek betakarítása a szeghalmi Rákóczi Tsz-ben. A tagság átlagos életkora ugyanis néhány évvel meghaladta a 60-at. Ha 500 ember átlagában ilyen az életkor, akkor AUTO-, MOTOR- ÉS KERÉKPÁRzománcozást vállalok legújabb tartós festékkel, gyorsan és pontosan készít: SZABÓ LAJOS, Gyula, Beleznai Sándor u. 6. Ibolya cukrászda mellett. 122797 a tsz vezetősége — vonta le a következtetést — a nehéz munkában bizony nem sokat számíthat a tagság karjára, vállára. Ezért döntöttek amellett, hogy a nagy fizikai erőt igénylő munkákat minél hamarább gépesítik. Ebben az esztendőben az aratást, a betakarítást már úgy oldották meg. hogy a gabona emberi kéz érintése nélkül került a kombájnszérűre, innen pedig az állami felvásárlótelepre. Ugyanakkor erőfeszítést tettek a lucernabetakarítás teljes gépesítésére is. Az eredmény nem maradt el. Ezekben a napokban kilenc, traktorra szerelt fűkaszával vágják a lucerna harmadik növedékét.
